Vénusz vs. Plútó | Mese a Nőről & Férfiról

A nyári napforduló képletében az egyik fő üzenet az Oroszlán Vénusz, valamint a Vízöntőben együttálló Plútó (jún. 17.) és Juno (jún. 22-23.) közötti oppozíció, amit a háttérből erősít az Oroszlán urának - a Napnak - továbbra is aktív szembenállása, a Lilithtel.

A benned lévő Belső Nőnek és Férfinek a viszonyát mind a mai napig meghatározza, hogy kicsiként anya és apa vajon hogyan szerepelt előtted.

Sokáig a maszkulin dominált körülöttünk, ám egy ideje mintha a Nő lenne a „győztes” pozícióban.

Mint Káli istennő az alatta lévő oroszlánon, a Nő mára büszkén elfoglalta a férfi helyét a trónon és mostanra annak koronáját is a fején viseli. Félreértés ne essék, ártó szándék nincsen benne – a fenevadat nem megölni akarja. Annak csupán a túl nagyra nőtt egoját próbálja most a helyére tenni.

Azt szeretné, hogy kicsit pihenjen; halkuljon és vegyen vissza az arcából:

 „Kussolj!” – mondja az állatnak.

A Nő mostanra tisztába került azzal, magabiztosan érzi és tudja, hol is van a saját helye. Nem valami aljas vagy gonosz minőséget próbál képviselni, aki ki akarja szívni a csávók vérét. Inkább csak huncutul és flörtösen játszadozik.

Közben azért nem felejti el élvezni sem az újonnan megszerzett pozícióját, amellyel együtt rengeteg erőre és hatalomra is szer tett.

Olyan erőre, amit évszázadok óta nem érzett magánál…

Dagad is a melle rendesen, hiszen ő lett a tökös srác!

Királyul megcsinálta!

Amint viszont elkezd kicsit is befelé figyelni és enged a cinizmusból, egyre nehezebb visszatartania a sírást. A Nő ezzel a gőggel csak a mélyebb érzéseit próbálta elpalástolni. Mert igen. Marha jó, nyert. Sikerült! Végre itt állhat a magas trón tetején, a csendes alattvalóval a lábainál. Csak közben teljesen egyedül maradt.

Amiben ugyanis most van, az nem egy egyenrangú kapcsolódás.

Ez inkább csak az erőfölényről, valamiféle erőfitogtatásról szólt, miközben a szíve mélyén a Nő nem erre vágyna. Ahogy erre rálát és hangosan ki is mondja magának, elkezd benne csillapodni a torz férfias energia. Végre érzi magában a nőit is: a lágyságot és a finom puhaságot. Hogy vannak érzelmei, amelyek most fokozatosan kezdenek kinyílni és teret kapni.

Eddig ezt játszotta: „Én vagyok az Úrnőd, te meg nyald a talpamat!”

Ma viszont már szeretné felhúzni maga mellé ezt a félholt oroszlánt, aki ráadásul elviszi minden figyelmét:

„Szedd össze magadat! Ez így nem lesz jó… Nem ez volt a célom! Neked itt a bal oldalamon, a szívem mellett lenne a helyed. A trónon ott kell ülnie a királynak és a királynőnek is, hiszen akkor van csak egyensúly.”

De a bal oldalon egyelőre csak egy nagy fehér folt van...

Ameddig a Nő szeme ellát, a sorsvonalon mögötte mindenhol csak ezt a hiányt érezni.

A Férfinak a helye mindig üresen állt.

Ott jó ideje ez a lyuk van.

A Férfi vagy korán meghalt valami betegségben. Vagy eltűnt a háborúkban. Vagy ha ott is volt a háznál, csupán szellemként létezett. Képtelen volt energetikailag megérkezni a helyére. Fogalma nem volt, hogyan tudna férfi lenni, ezért mindig anya és nagyi hordta a nadrágot. A Férfi ugyan dolgozott, felépített egy házat, talán sportolt is, de a legegyszerűbb döntésekbe nem volt képes beleállni. A Nő emiatt azt érezte, nincsen mellette a biztos bástya, aki megtartaná. Nem számíthat a társára, mert az képtelen biztonságot teremteni a számára.

Mindannyian tele vagyunk ilyen történetekkel.

A Férfi eközben azt érzi, hogy az amazon típusú Nő nem több, mint az életének a megrontója, aki folyamatosan csak számlákat nyújt be neki. Ő az, aki a betegségeiről tehet. És aki valamiféle sötét hercegnőként tevékenykedik az életének a női szereplőin keresztül. Közben meg erős vonzódást is érez felé, mert hát anya is hasonlóan megfoghatatlan volt... Aki nem hordozza magában ezt a minőséget, aki nem ilyen „őrült” típus és kicsit is normális, az már majdnem az unalmas kategóriába esik nála.

A Nő mellett közben persze bekapcsol az összes félelme, mert valójában nem is egy igazi oroszlánból van.

A Férfi valamikor felvett egy plüssállat jelmezt, amely ma is védelmet nyújt számára és eltakarja. Segít neki mindig erősnek látszódni. Elbújva ide a cinizmus, a gőg és a nagyarcúság mögé, mindenki előtt eljátszhatja benne a dzsungel királyát.

Mert e kosztümnek a belsejébe soha nem lett betöltve: nem muszáj folyton erősnek lenni.

Az érzések is számítanak.

Attól, hogy azokat az ember megengedi magának, még nem lesz gyenge.

Mindez azonban le lett nyomva és direktbe be lett fedve.

Első gyerekként a fiú volt, aki mindig mindent megoldott. Vele sosem kellett úgy foglalkozni. Amiért ha most felnőttként a másik személyben megérzi a gyengeséget, szinte reflexből fölé akar helyezkedni. Fel akarja hergelni, mert saját magában is harcol a kicsiségével. El akarja tiporni az előtte álló kis szerencsétlent, hisz magában is lázad és dacol ellene:

„Miért nem vagy már erősebb??” – cikizi ki ezt a szereplőt.

Ennek a nehéz ruhának a súlya azonban egyre jobban nyomja a lelkét, hiszen alatta napról napra halványul el és esik össze a Nap-mivolta.

A Férfinak a valódi fénye és a tiszta tudatossága, amely segíthetne számára megfogalmazni az önnön identitását. Ha teheti, ma inkább fel sem kel és csak lustálkodik. Amikor munka van, akkor persze erőt vesz magán. Amikor ott kell lennie valamiben, akkor még képes oda tenni magát. A dolgozás közben azt érzi, hogy egy sokkal kiegyensúlyozottabb energetikába és mentális létbe kerül. Attól mintha férfiasabb lenne és kis időre megtalálhatná magában a tartást. Itt mintha ki tudná élni, hogy férfiből van.

Jelenleg a Nő és a Férfi ugyanúgy kibillenésben van.

Hol kezdődött?

Ki a hibás?

Valószínűleg már mindegy is.

A Nő vélhetőleg azért tudta letolni a Férfit, mert az hagyta magát. Eközben ő maga is egy torz érzelmi működésben volt, hiszen jó ideje átvette a férfinak a helyét, ami miatt az képtelen a helyére kerülni. Ezt tükrözik az egyensúlytalan (pár)kapcsolatok. A mérleg egyik oldalán valaki folyton fölülre próbálna kerülni, miközben a másik térfélen a gyengébb elkezd romlásba fordulni.

Közben mintha senki nem gondolna arra, hogy e kettőnek egymás mellett lenne a helye.

Egy biztos: a Nő ebben a szőrmók kosztümben nem fogja a Férfit maga mellé engedni. Odáig eljutott, hogy akkor már inkább egyedül van. Ameddig a másik csak eljátssza előtte az erőst és úgy csinál, mintha oroszlánból volna, a Nő nem fog tudni rá férfiként tekinteni. Addig ha rá is néz, mindig az jön majd benne, hogy eltiporható.

„Te szerencsétlen papucs!” – ezt nagyon sokat mondhatták a nők...

...szinte hangosan hallani a felmenők hangját.

A Férfi addig hiába várja a Nőtől, hogy szeresse, elismerje és megbecsülje, amíg ő az álcában marad és nem meri láttatni magát. Amíg ugyanis nem mutatja meg az igaz arcát, addig lehetetlenség lesz vele őszintén kapcsolódni.

Nőként is fontos látni, hogy a Férfin olyan régóta van rajta ez a ruha, hogy már azt sem tudja, milyen lenne nélküle… És alatta ott viseli a félelemet is, hogy nem lesz méltó:

„Mi van, ha leveszem, és nem egy felnőtt fog ott állni, hanem az a védtelen kisgyerek, aki ezt felvette?”

A mi feladatunk szeretettel emlékeztetni a Férfit, hogy ameddig a fején van ez az óriás macska álarc, addig a Nő nem tudja rárakni a koronát.

És addig a Férfi nem lesz nyitva felfelé.

Ez az álszerep a Férfit ugyanis nem csupán a Nőtől - és a saját érzelmi mélységeitől - választja el, hanem a tudatosságában is gátolja, hiszen nem engedi számára a fenttel való kapcsolódást. A Férfinak a feje most benne van egy búrában, miközben Napként az lenne a feladata: fényt hozni és láttatni. Ehelyett be van szorulva a saját sötétjébe, amelyet a Nő holdként csupán visszatükröz róla.

A Nő már egy ideje itt várja őt a trónon és most azt mondja:

– Elsőként innen a fejről kéne levenni a maszkot, és akkor máris tisztábban látnád önmagadat. Egyelőre egy óriási illúzióban élsz!

 – Csak így vegyem le?

– Ezt te tudod. Nem szeretnék erőszakosan közeledni. Én csak tükröt tartok arra, ami benned megjelenik. Nem kell egyszerre levenni mindent. A saját döntésed, hogy milyen tempóban és ki előtt veszed le a ruhát. Itt és most talán a kimondás a legfontosabb, hogy ennek már eljött az ideje. Én persze már a gondolattól is elolvadok, mert azt érzem: ez az ember végre hajlandó rá! Kinyílt benne a szándék és az ötlet. Megjelent nála a mi lenne, ha? Most érzed vagy máskor? Érzed-e? Mered-e? Segít-e, ha beszélgetünk erről? Mire lenne szükséged az én oldalamról? Mi lenne, ha közösen megpróbálnánk? Nézd meg milyen, ha lejön egy kis réteg, az vajon milyen érzés??

– Kicsit gyermeknek érzem így magam. Még szokni kell az új nézőpontot.

– Hello! Eddig egy kamaszfiúnak néztél ki, mintha ezt is akartad volna láttatni... De most végre látlak, itt igenis egy FÉRFI áll! A gyermekiesség pedig oké, hiszen a hamis köpenyből úgy lesz palást, ha játszunk. Nem kell túl komolyan venni! Táncoljuk. Mozogjuk ki! És egyszer csak bele fogsz érezni. Nem kell most kitalálni vagy megfejteni az egészet.

– Hogy tudunk kezet fogni?

– Abban a pillanatban, amikor nem akarod majd levenni a szőr-ruhát, az egyszerűen leesik magától és kiszabadulsz. Lehet, hogy épp most… A felébredés sokszor nem több, minthogy odamegy a Fény valamire és az világossá válik.

– Most belém jött az E-R-Ő, amikor benned az istennőt látom. És magamban is érzem az istent. Elég komoly erő! Ezzel meg tudlak téged is tartani. Van benne egy tiszta és magasztos, de egy koszos rész is. A játékosság nem is annyira a gonoszság? Ez most a szavannában lévő oroszlánkölyökre emlékeztet, akiknek a játékában benne van az állatias erő, ami egyszerre olyan kiscicás is.

– Azáltal, hogy megnyílt a koronacsakrád, már el tudod érni az erőforrásaidnak a magas szintjét. Ahogy levetted a búrát a fejedről, kinyílt ide a tudatosságod. És igen, ez látszólag egy nüánsznyi, mégis fontos különbség: szenvedélyesen flörtölni anélkül, hogy le akarnánk győzni vagy el próbálnánk pusztítani egymást. Most még egymással szemben állunk, de tudd, itt lesz mellettem a helyed. Egyelőre elég csak játszani és próbálkozni. Idővel, amikor úgy érzed, be fogsz lépni Te is a trónra és újra együtt leszünk. Összeadjuk megint a tudásunkat, a képességeinket, mert már mindketten biztonságban leszünk magunkban.

---

Júliustól, és a következő bő egy évben, az Oroszlánban időz majd a Jupiter, valamint a karmatengelynek a Leszálló (elengedő) csomója is.

A Napnak a helye már érezhetően töltődik.

Valami pumpálja ide be az energiát, ám a végső találkozás - a Belső Egyesülés - előtt, még sok-sok karmikus batyut kell tudnunk lerakni közösen.