Sarlós Boldogasszony | Az aratás kezdete
- 2 days ago
- 3 min read
Július 2-a Sarlós Boldogasszonynak, az áldott állapotban lévő Boldogságos Szűz Máriának az ünnepe.

Miután Mária megtudja, hogy gyermeket vár, felkeresi idős rokonát, Erzsébetet, aki Keresztelő Jánossal várandós. Az ünnep arra a három hónapra emlékezik, amelyet Mária a nagynénje házában töltött – egészen Keresztelő Szent János születéséig.
Szorosabb értelemben az ún. ’visitatio’-t – vagyis: Mária és Erzsébet, valamint a két magzat, Jézus és Keresztelő János találkozását jelenti, illetve utóbbinak a megszentelődését. A találkozás pillanatában Erzsébet betelt a Szentlélekkel, a méhében megmozdult („repesett”) a magzat, amit a hagyomány a felismerés, az öröm és az isteni jelenlét jeleként értelmez.
A Mária ünnepek mindig a szívedbe hívnak.
A szokásosan a korona irányából és az odafentről várt hírek most nem onnan érkeznek.
Az az irány beáll.
A fejekben sötétség és csend van.
Mária arra kér, hogy a jobb kezedet helyezd a bal melledre, amely ott olyanná válhat, mint egy sztetoszkóp.
A hangodat többet nem is kívülről, hanem odabentről hallod.
A szíved helye pedig mintha egy kráter lenne – de nem a rossz értelemben. Mintha bele is tudnál nyúlni, képes lennél meg is érinteni, meg is fogni ezt a lüktető, élettel teli részedet, amely most azt mondja:
Emeld fel ide a bal kezedet is, azt tedd keresztbe a másikon, hogy összefogjanak.
Hajtsd meg a fejedet is.
Zárd be magadat a kintre.
Most csak ez a belső közép van.
A benti eggyé válás.
Mintha teljesen meg is szűnt volna a külvilág.

A karmatengely ezekben a napokban éri el a 00. fokot (a Felszálló a Halakban, a Leszálló hcs pedig a Szűzben), ahol a július 26-ai jegyváltásig marad.
Az elmúlt másfél évben a Merkúrhoz tartozó Szűz jegy ágán le kellett ürítenünk:
→ a túlzott perfekcionizmust
→ a mindent kontrollálni & elemezni akarást
→ a kritikusságot magunkkal & másokkal szemben
→ a folyamatos javítási kényszert
Oda terelve ezzel mindannyiunkat, hogy a túloldalon fejlődjünk a Halak pozitív minőségeiben, mint a bizalom, az elfogadás, az intuíció, a hála és az együttérzés. Találjunk rá a Szív és a Fej közötti egészséges egyensúlyra, továbbá a szolgálat (Szűz magas szint) és az önfeláldozás (Halak alacsony szint) közti balanszra.
A Szűz legfényesebb csillaga, a Spica, ami azt jelenti: „búzakalász”.
A Szűznek a stációja az érett termés és a gondos munka eredményének a betakarítása. A katolikus magyarság minden munkáját a Szűzanyával és az ő oltalma alatt végezte. Sarlós Boldogasszony napja az aratási munka elkezdésének, továbbá a gabona begyűjtésének az ideje. A ’sarlós’ név a búza beérésére, az aratás régi módjára (amikor még a nők arattak sarlóval), áttételesen pedig az asszonyi vegetációs ünnepre utal. Ezen a napon szokás gyógyfüveket vágni, megszentelve azokat.
A Szűz annak a személynek is a képe, aki hűségesen végzi a feladatát, majd hálával fogadja annak gyümölcsét.
És úgy nemcsak a fizikai aratásról szól, hanem arról is, hogy amit elvetettünk, azt most rendszerezzük, értékeljük és hasznosítsuk. A Szűz a ki- és elválasztás képessége. Annak a felismerése, hogy mi nem szolgál már, és vajon mit kell tudni elengedni. A Leszálló holdcsomó maga is egy ilyen ilyen "betakarítási" pontként értelmezhető: olyan minták lezárásaként, amelyek már betöltötték a szerepüket.
Ahogy a karmatengelynek ezen csomója már közeledik a tranzit végéhez és pár nap múlva együttáll a Vénusz istennővel itt a 00. koordinátán, az elmúlt hónapok tanulságai körbeérnek.
Amit a szíved alatt hordtál, most éri el a láthatóságot.
Mária nem önmagát vitte Erzsébethez, hanem Krisztust. Ezzel tanítva, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk,
az a figyelmes jelenlét,
a segítő kéz
a reményt hordozó & feltételektől mentes szív
– amely a Halak/Szűz tengelynek akár a búcsú üzenete is lehetne.




