Vénusz DIR a Halakban | Szívből előre

A Vénusz bolygó, amely az idei év és a mostani holdciklus ura, a vasárnapi Teliholddal egy időben befejezte a 40 napos retrográdját és visszaállt a Földdel megegyező irányba.

Az istennő március első napjaiban indult a retrospektív alászállására, amely során a Kosból (Új kezdet), a Halakban (Lezárás) álló Szaturnusz-Felszálló hcs együttálláshoz és a január vége-február eleji témákhoz kanyarodott vissza.

A Vénusz 2025. április 30-án készül idén harmadszorra átlépni a Kos nullán (=születés), de május közepéig még a retrográdot követő árnyékban marad.

A következő stációba való megérkezést nem lehet siettetni vagy sürgetni, ugyanakkor már túl sokáig halogatni sem.

Ahogy a Vénusz a következő hetekben újraegyesül a Karma urával, valamint a karmatengely iránytűjével (egzakt: ápr. 7. és 24.) a szíved mélyén már egyre erősebben tudod, hogy mi az, amit időszerű szeretetben lezárni.

Látod, hogy hol van még elakadás, el nem fájt seb, el nem engedett vágy vagy megbocsátásra váró múlt, amely megakadályoz az önmagaddal való tökéletes egység megélésében és a lélekút választásában.

Nincs kétséged afelől, hogy hol kell több felelősséget vállalni, minek kell megtörténnie vagy mi az, amit mindenképpen be kell fejezni, mielőtt újjászületsz:

 „Fárasztó nyitva tartani a szemeimet, sokkal kényelmesebb lecsukni. Örülök, ha végre nem azzal kell nézni!

Az mindig olyan fárasztó és összezavaró volt, hiszen sokszor mást láttam a szemeimen keresztül, mint a szívemmel. Emiatt konfliktusba kerültek a fejem, meg az érzéseim. Mintha verseny lett volna köztük, hogy melyiknek van igaza.

Ebben az ellentétben érzem most a kimerültséget…

Régebben mindig a jobb oldalam akart húzni és csak menni-menni, miközben a bal meg el volt fáradva. De most lüktet a szívem is és azt mondja, hogy már kifelé, előre szeretne haladni. Érzem, hogy tele van energiával és már jönne, bújna ki!

Olyan, mintha egy tulipán lennék, aki épp megszületik. Még azon a szinten vagyok, ahol a belső drive - a szívből jövő vágy az életre, valamint az életnek a szeretete & szereleme, szinte nyom felfelé a földből.

Közben alulról meg felülről is jön az energia, és látom, ahogy végre a szívemben találkoznak.

Ettől olyan nyugodt vagyok.

A bal oldalamon ugyanakkor mintha még ott lenne a kígyónak a bőre, ami elég nehéznek tűnik.

Ez a súly mintha maga lenne a termőtalaj, amit régen utáltam volna, mert olyan sötét és fárasztó. Máskor azonnal meg akartam volna tőle szabadulni, mint amikor kinyomsz egy pattanást. De most valahogy tudom hagyni a természetes folyamatot, sőt, még hálát is érzek érte.

Látom és érzem, hogy ez csak a föld…

Ki tudom várni a procedúrát, ahogy a szívem magától tol kifelé.

Nekem semmit nem kell csinálni, mindössze benne lenni, érzeni és követni ezt!

A körülmények maguktól is megfelelőek: odalent ugyanis nem csak a földi anyag van, hanem van ott még víz, tűz és levegő is, ami azzal bíztat, hogy képes leszek hasznosítani mindazt, ami itt és most lejön rólam.

A művészet mindössze abban áll, hogy a sok-sok energiát nem az éles erővel, hanem az elengedéssel alakítsam át, amely során magától megoldódik, leesik, szabadul körülöttem minden.

Hiszen ez az egész egy nagy körforgásnak a részét képezi: amit elengedek, az azonnal vissza is fordul.

Tisztelettel megfigyelem, ahogy az élet most rajtam keresztül történik és nyílik meg bennem. Én vagyok a virág, amely érzi a napsugár nem túl éles, hanem szinte puha energiáját.

Egyszerre van meg a tűz, miközben ebben a szívenergiában valami hihetetlen lágyság is érződik.

Bár a tűz éltet, mégsem éget el.

Ebben az alkímiai folyamatban azt tanulom, hogyan is fejezzem ki a tüzet, a boldogságot vagy a vágyat bölcsességgel - anélkül, hogy kiégetne. Miképp lehetséges a gyermeki vidámságot, a játékot és a kíváncsi szívet felnőttként megélni & megosztani. Magammal és a környezettel ugyanúgy összehangoltabban működtetni, ezáltal bennem & körülöttem is harmóniát teremteni.

Ahogy megkérdőjeleződik, vajon mi a pozitív nőiesség vagy férfiasság és mit tudunk ezekben értékelni, egyúttal felismerjük, hogy a nőiben, a lágyságban, a puhaságban ugyanúgy van élet.

Sőt, abban van csak igazán!!

Ez most már a születés és lassan tényleg megérkezem. Látom, ahogy a bimbó hamarosan kibújik. Mindegy is mit teszek, hiszen már minden sínen van és zajlik. Ha akarnám se tudnám máshogy csinálni vagy megállítani.

Egyelőre még nem tudom hogyan és mikor, de egyszer csak kijutok és a túloldalon olyan lesz, mintha felkapcsolták volna a villanyt: körbenézhetek, mennyi minden is van körülöttem, amit eddig valamiért nem vettem észre.

Ezt a csodát most csak érezni és átélni lehet.”