Vénusz a Rákban | A Nő, aki megérkezett

A Vénusz kedden jegyet váltott és belépett a Hold uralma alá tartozó Rákba, ahol mostantól minden lépésével közelebb kerül a másik szeretetbolygóval, a Jupiterrel való együttálásba (egzakt: június 9.).

A Rák Vénusz, maga: az Érett Szépség.

A Nő, aki őrizi magában a gyerekkori kertnek az emlékeit, mostanra azonban hazatért saját magába. Ennek a Nőnek a lelkében ma béke & nyugalom, a szívében pedig sok-sok melegség, titok & gazdagság van.

Ez a Nő beérett.

Olyan, mint a finom és édesízű nyári cseresznye, amely pajkosan gurul, jól érzi magát és elvan. Mint a kiscica, ami bukfencezik, ugrál, lubickol a maga kis játékos világának a felhőtlenségében. Tudja, hogy ez nem szabályszegés vagy hűtlenség, hanem a megérdemelt boldogsága.

Ez a Nő szinte gerjeszti is maga körül ezt az energiát.

Mint egy füstgép, húzza maga után a könnyedséget, hiszen benne van nem csak a Holdnak a minősége, de a Napnak az ereje, világossága, lelkesedése és élettelisége is ugyanúgy. Nagy fény van körülötte és ezt élvezi! A héja ugyan sötét, az mégsem kemény vagy száraz, hanem rugalmas és feszes.

Mindössze meg kell mosni kicsit és azonnal készen áll, ehető.

Ez a Nő szinte irracionális büszkeséget érez a teremtéseivel kapcsolatban:

„Wow! Milyen jól sikerült, amit a matériában csináltam és építettem!” – mondja.

Képes értékelni a stációit és megélni az örömet minden folyamatában.

Korábban talán még ott volt a szívében egy keserédes szorítás, a szomorúság vagy ítélet: „Ha elhagyom a rossz érzéseket, vajon elárulom magamat?? A korábbi tapasztalás akkor nem is létezett? Akkor minek ragaszkodtam hozzá idáig? Hülyeség volt olyan sokáig dühösnek lenni?”

Régen még elő-előtörtek benne a kérdések.

A negatívra való fókuszálás.

A múlt tapasztalataiból eredő önvédelmi reflexek.

A félelem, hogy mi lesz, ha megengedi ezt a büszkeséget. Az vajon majd negatív érzéseket vált ki másokból? Amiért elkezdte a fejében görgetni a lehetséges negatív kimeneteleket: mi lesz, ha a változása problémákat generál majd a jövőben? Ha a környezete emiatt gőgösnek hiszi és bántja? Ha a mások irigysége és igazságérzete letapossa, véleményezi vagy leszakítja majd a finom virágát.

Emiatt évszázadokon át kicsiben tartotta magát.

Nem mert túlnőni az elődökön.

Vitte magával a hátán a generációs traumákat.

Kérdezés nélkül írta tovább a nagyszülők történetét, akik bár rengeteget elértek, azt mind el is veszítették.

Ezt a Nőt még a múltba ragasztotta az elvárás és többiekkel szembeni felelősség. A hűségből jó ideig nem lépett le a benne lévő géntérképen megrajzolt sorsútról. Nehogy elárulja el származását! Ám ezzel tudattalanul is meggátolta magát a tágulásban, valamint a szabadságban.

A mélyen közben mindig érezte magában a kívülállóságot és hogy el van szeparálva a családtól.

Hogy nem tudja velük megosztani a fura dolgait. És nem akarta már a negatív energiát. A benne lévő optimizmust meg a „soha nem adom fel” hozzáállását megölni. Az állandó kritikával szembesülni. Azt hallgatni, hogy úgysem sikerül.

Ez a Nő bolond??

Máshogy kéne! Ez a fajta reflexből adott lenézés és elkedvtelenítés az idővel több energiájába került, mint egyedül csinálni. Végül megtanult nem kérni segítséget, de nem volt könnyű máshogy lenni és másképp gondolkozni, közben pedig nem túl nagyképűnek mutatkozni.

Az elköteleződés köré is rengeteg aggódás és szorongás kapcsolódott benne.

Legbelül mindig érezte, hogy a gyereket komolyan és felelősséggel akarja. Nem kívánta végigélni azt, amit anya, aki mellett nem állt ott a férfi és amely sztoriban minden a nő terhe maradt. Ez a Nő nem szerette volna támasz nélkül, egyedül és magára hagyatottan csinálni. Ő inkább úgy döntött, nem vállalja, mert nem kívánja az elvált szülők gyermekét nevelni. Ez anya és apa képlete volt, ő nem így érzi.

Ezek voltak az életében azok a lépcsőfokok, amelyekben megjött a saját magába vetett hite és ami befelé fordította önmagába.

Ahol megtanult hallgatni az érzéseire.

Önazonos döntéseket hozni.

Az erejét visszahívni.

Az imáiban rákérdezni: „Mi lenne a közös jó?”

Mígnem lehullott a lepel előtte: Ő nem gyereket szeretne, hanem családot.

Ez a Nő mára egy olyan Rózsa, amely többé nem bimbó, de nem is egy elnyílott virág. Hagyta magában kibomlani a különböző színeit: a vöröst, a sárgát és a feketét, amelyek most megsokszorozzák a szépségét és kedvességét. Általuk jobban érezni az illatát is. A több tő miatt erősebb! Kiegészítve magát a sötéttel és a többiekkel, mostanra egy más dimenziót vagy minőséget képvisel. Integrálva és a bőségbe emelve ezeket a részeit, magasabban tudja megélni a létezését.

A Nő elhagyta az egykori túlélő üzemmódot.

A valaha végtelennek tűnő elengedéssel megalapozta a megengedésbe kerülést. Többet nem vágyik külső elismerésekre. A kritikák nem tudják kibillenteni. A belső iránytűjét figyelve pontosan érzi, vajon mi az, ami jogos és mi az, ami igazságtalan.

Ő már készen van a felszabadult női létre és arra, hogy elengedett legyen.

A barátnőkkel jókedvűen és nagyokat nevet, ami másoknak meglepő is. Van aki számára még fura az elképzelés, hogy a nők igenis tudnak együttműködni, összetartani, elismerni és támogatni egymást, odatartani a vállunkat, ha a segítség kell, megbeszélni mindent és értékes időt együtt tölteni.

És bár ez a Rózsa nem a golden tickettel érkezett vagy kezdett bele az életbe, a hideg és zord körülményekben is nagyra nőtt s ez eredmény!

Ő sohasem a szokványos dolgokra vágyott, inkább a szokatlanra és meglepőre. Eleinte a túl kicsire, aztán a kényelmetlenül nagyra, de bárhogy is volt, mindig meg tudta azokat valósítani.

A puha szirmai most játékosan lengedeznek a szélben, amely azt mutatja, hogy képes a helyváltoztatás nélkül is tökéletesen együtt mozogni, együtt táncolni az élettel.

A szívében tisztán hallja az éneket:

„Nem ellene menni és harcolni, hanem áramolni, gyakorolni, próbálkozni.”

Ha a régi félelem megtalálja, akkor odavisz magában egy kis illatot és máris mozdul tovább.

A nyugalmat már nem csak időszakosan - a hobbijában vagy az utazások során, tudja megélni. A Nő olyan életet épített, ahonnan nem kell elmennie szabadságra. Amiben kényelmesen és otthonosan van. Ahol földelt lehet és minden oké.

A mindennapokban is képes megtalálni a számára lelkesítő és emelő dolgokat.

És bár ez nem volt elsőre adott neki, meg kellett dolgoznia érte, ma pontosan tudja:

mindig is járt neki.