top of page

Veszta a Mérlegben | Kapcsolati fókusz

A Vénusz, a mai napon eléri a Skorpiónak a vörösesen izzó szívét – az Antares csillagot, amely a világ négy tartóoszlopának is az egyike. Maga a nagybetűs Szeretet, ami nélkül minden összeomlana körülöttünk.



Közben az istennőnek az uralma alá érkezik a Veszta kisbolygó is, amely 2024. október 27. - 2025. január 3. között marad a Mérlegben.


Ez nagyjából megegyezik azzal az időszakkal, amíg a karmatengelynek a Leszálló csomója befejezi majd a 2023. júliusában kezdődő munkáját itt a jegyben.


Az ősz során végig szorosan a tengely mellett haladó Lilith, és a sorra ide érkező istennő aszteroidák egyaránt mutatják, hogy időszerű lezsilipelni a nőiségnek a múltból átörökített azon aspektusait, amelyek miatt nem lehetséges tiszta szívből, félelmek nélkül, harmonikusan és egyenrangún kapcsolódni.


A Mérlegnek a házában a kapcsolódások visszatükröződésében tanulhatsz magadról.


Nőként most megláthatod, hogy melyek azok az én-részek, amelyeket egy ideje már kitaszítottál magadból. Férfiként pedig azokra a női(es) tulajdonságokra válhatsz tudatossá, amelyektől hajlamos lehetsz elfordulni.


A Veszta, az egyik legsokrétűbb aszteroida, hiszen az alapjelentése az idők során számos metamorfózison ment keresztül.


A legősibb alakjában, a háromarcú Holdistennőnek a papnője, így a születés-élet-halál körforgásának, valamint a női ciklikusságnak az ismerője, aki a saját testén keresztül segíti kapcsolatba kerülni a férfit, az istenivel.


Az ókorban a Veszta, a templomi prostituált és a szajha.



Az égitestnek az asztrológiai szimbóluma a láng, és az istennő jellemzően azokban a transzformatív szertartásokban és életstációkban ölt alakot, ahol ez az őselem is szerepet kap (lsd. házasság, születés stb.).


Mint Hesztia, a háztűzhelynek az őrzője és az otthonoknak a védelmezője. Feladata az otthoni „tűzhelynek” a tisztántartása, vagyis a belső szellemi szentély tisztaságának a megóvása.


Ebben a formájában a fáklyát (tehát, a belső vezettetést), a tisztánlátást, a szent célra való fókusznak a megtartását, a szellemi koncentrációt és az összpontosítást – alacsony szinten pedig a csőlátást és a tudati beszűkültséget, mutatja.


A kandallóban lobogó tűz a családnak a fókusza. A benned szent fényként élő Veszta pedig a tudatnak a tiszta lámpása, amelyen keresztül más megvilágításban láthatod a dolgokat.


A Veszta-szüzek, Athéné istennő templomának a felszentelt papnői és a római vallásban az egyetlen női rendnek a képviselői voltak. A szűzies papnők 6-30 éves koruk között a templomot szolgálták és a városnak a tüzét védelmezték. A szexualitás tiltott volt számukra, amelynek a megszegését az élve eltemetéssel bűntették.


A Veszta, a végső alakjában Jézus menyasszonya és kolostori apáca, ezért a spirituális világ felé való elköteleződést, valamint a testi-lelki makulátlanságot is jelképezi. Utalhat a női inkarnációkból hozott sebekre, a szexuális blokkokra és az ösztönerőknek az lefojtására, titkos fogadalmakra, elzárásra, önfeladásra, áldozatiságra, bizonyos minőségeknek vagy a testi vágyaknak az eltemetésére.


 „Jól nyomonkövethető, hogy az évezredek során a Holdistennő papnője először szajhává degradálódott, majd önmaga nőiességét megtagadva legszebb éveiben szűzies életre kényszerült, hogy aztán Szűz Mária utódjaként örökre eltemesse magát egy kolostor cellájának a mélyén és mártírrá vagy szentté avassák.”

– írja Griga Zsuzsa.


A Mérleg Veszta heteiben az energiának a fókusza a kapcsolatokra sűrűsödik.


A társas élményeken keresztül lehetsz figyelmes a valódi érzéseidre és a tiszta önmagadra.


A lényeget is látod vagy csak a saját oldaladat érzékeled??


Az áldozatiságon, a sebeken, a fájdalmakon, a megannyi csalódáson és áruláson, a karmikus próbatételeken, valamint a szenvedésen túllépve, vajon tudsz-e melegséggel kapcsolódni vagy inkább felperzselsz magad körül mindent??

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page