top of page

Uránusz-Sedna együttállás | Nézz feljebb!

  • May 24
  • 4 min read

Míg a Sedna a tengereknek, az érzelmi mélységek & hullámoknak az úrnője, addig az Uránusz azokat a szellemi magasságokat és magasröptű meglátásokat uralja, amelyekért fel kell tudni nézni & nyújtózni. A két lassú mozgású égitest hónapokig egymás mellett halad az Ikrek jegy elején, de a pontos együttállásuk a mai napon aktuális.


Fantasztikus tudati rendszerváltás zajlik, amelynek az első fázisa a totális mentális szétdarabolás.


Hiába is próbálnál ragaszkodni az egykori elképzelésekhez – a fejlődés mostanra merőben új irányokba mutat. A régi nyelven és szavakon keresztül egyszerűen nem fogod tudni megfogalmazni önmagadat. A beszürkült szemüvegen át már nem leszel képes meglátni a születőben lévő Új Valóságot.


Az agynak itt és most el kel tűnnie.


A fejeknek légüressé kell már válnia, hogy megszűnhessen a vélemény, az ítélet és minden korábbi hitrendszer, ami köré a mai személyiségedet építetted.


Kicsit amúgy is uncsi volt, ahogy mindenki csak a sajátját szajkózta.


Bla bla.


Ez mind az elme… de hol van a Legfelsőbb Igazság?


A fentet eddig vélhetőleg összetévesztetted a fejeddel.


És azért költöztél be oda, hogy ne kelljen a lentben lenni, ami neked a sötétet és/vagy a lekötöttséget jelentette. Az uránuszi energia viszont a fejeden túl van, annak inkább a meghosszabbítása, és már azokat az Isteni Igazságokat jelenti, amelyeknek a létezése természetes & magától értetődő.


Az elmében ezzel szemben olyan, mintha egy zsiráfnyakon pörögnél.


Ott folyamatosan cikáznak a gondolatok, amelyek irányíthatatlanul repítenek jobbra balra. Ez a szédítő tempó arra jó, hogy mindenbe belekapj: ebbe is, meg abba is, de soha nem válassz. Egyik opcióhoz se menj oda úgy igazán.


Idefent ráadásul túl közel vagy a Naphoz, amitől gyerekként egyszer fájt a bőröd, mert megégetett.


Máskor meg pont rázott a hideg.


Miatta hiszed azt, hogy nincsen választásod. Ott kell lenned. El kell tűrni, hogy égj. Nem teheted, hogy szabadulj és hogy elmenj, mert akkor mérges lesz, haragudni fog... És mi lesz majd vele?? Egyedül marad, rossz lesz neki! Persze neked is rossz...


Mennél, de maradsz.


Azt akarja Ő is és hát amúgy is csak az van... Őt egyedül az érdekli, hogy neki jó legyen. Nem akarod bántani, ezért inkább feláldozod magadat. Ha elmennél, akkor meghalna és nem szeretnéd, hogy az a Te hibád legyen.


Ma is, amikor el akar kapni, ott akar tartani, közeledik, Te csak menekülsz. Nem akarod, hogy megint közel jöjjön és még egyszer megégessen.


Elbújsz, ne is lásson.


Mígnem fáradtan összeesel. Csak fekszel. Nem reagálsz. Hiába ráznak, alig tudsz magadhoz térni. Egy ponton a maradék mozgást is elengeded. Annyira kimerítetted magadat, hogy lezuhansz a földre.


A rengeteg agyalás után muszáj kicsit töltődni…




A Sedna mitológiai története a pszichében az árulást, a kontrollvesztést és az apai trauma emlékét kapcsolja be. Az apja a csónakjából taszította le a lányát a tengerbe, és amikor a Sedna kapaszkodni próbált, a férfi levágta az ujjait, amelyekből keletkeztek a tenger mélyén lévő élőlények.


Az archetípusa emlékeztet, hogy nincsenek megkötve a kezeid. Egyedül magadat húzod le a mélybe. A saját gondolataid zárnak be, azok okozzák a nehéz érzéseket.


Ez Te magad vagy.


Az egész őrületet Te csinálod.


Amikor a kapaszkodásban például kisgyerekké változol. És visszabújsz a sötétbe, hogy ne lásson, ne vegyen észre senki. Bízva abban, hogy valami erő majd hátha behúz és megsemmisülhetsz.


Vagy amikor arra gondolsz, hogy a legjobb lenne eltűnni, mintha itt sem lettél volna.


És ha megrekedsz, kővé változol az áldozatiságban, mert nem veszed észre, hogy mit vetítesz rá a világodra: „Ezt tetted ellenem! Tönkretettél!” – hangzik a szádból a hibáztatás.


És mint egy pocsolyába, beleragadsz ebbe az állapotba.


Ahhoz, hogy végre kihúzd innen magadat és azzal a térrel kapcsolódj, amit az Uránusz is képvisel, kicsit feljebb kell emelni a fejedet. Oda kell irányítani a fókuszt a magasba. Azért, hogy megszűnhessen a külső alapzaj, amit szinte már észre sem veszel, annyira megszoktad. És hogy elcsendesedhessen minden, s ne maradjon más, mint a Fehér Zaj.


Most csak Ez van és Te.


Már nem is hallasz semmit abból, ami eddig volt.


Többé nem fáradsz el abban, hogy folyamatosan kiszűröd, vajon mi is a lényeg.


Kicsit olyan, mintha mostanáig az utcán lettél volna, innentől kezdve pedig már a templomban.


Ide a templomi szószék magaslatára kerülve, a fentről érkező Fényesség kiragad a zajosságból és olyan szintekre emel meg, amelyekről nem is tudtad, hogy elérhetők.


Amelyről talán azt gondoltad, Te nem lehetsz rá méltó.

.

„Fókuszálj, mert mintha ez lenne a lényeg. Ez most egy fontos esszenciája a fejlődésednek!” – mondja támogatón - „Megkaphatod. Neked is jár! Kinőhetsz a koszból, egy magasabb, tisztább tudati minőségbe. Csak mindig feljebb és a friss szemmel kell tudni nézni! A valódi képességek, a további kincsesládák ugyanis ezeken a szinteken találhatók.”


Most elkezdesz távolodni és a varázsszőnyegeden nagyon lassan mész, mész az égnek az irányába. A finom világosságban pedig kezd elindulni benned valami.


Mintha a megerősítés hangja lenne, amely azt súgja:


„Nem a Te hibád volt.”


Nem csináltál semmit rosszul. Ezt így kellett megtapasztalnod és talán azért, hogy megszilárduljon benned, igenis értékes vagy. Az, hogy fel tudtál állni a traumákból, adja most az erődet.


Ahogy kiállsz a tornácra, az arcodba tűz a Nap.


De nem az, amelyik fájdalmat okoz. Ennek a Napnak a színe már nem égető vörös, hanem inkább narancssárga. Többet nem érzed megbetegítőnek. Ez a Nap sokkal nyugodtabb. Már meg tudsz mellette pihenni és képes vagy az energiájában töltődni. Ő éltet és megvilágít, hogy láss.


Ne takard el a kezeiddel!


„Ha újra erőre kapsz, ne pörgesd túl magadat” – emlékeztet.


A homlokodba érkező szél pedig a tudatodba vési, hogy figyelj a gondolataidra. Középen van benned az erőpont, amely kiegyensúlyozza a fent és lentet. Itt csukott szemmel is mindig látható a magasabb információ, ami túlvisz a hétköznapi gondolatiságon.


Többet nem esik rosszul kint állni a reflektorfényben.


Már kényelmes szerepelni. Szeretsz is beszélni, beszélgetni! Nem zavar, ha minden szempár téged néz, vagy ha egy számodra ismeretlen közegben vagy.


Nincsen kipirosodás vagy szégyen(lősség)!


Nem kell előre leírt szövegeket használnod. Teljesen természetesen kommunikálsz, mert már kapcsolódsz a mondandóhoz. Tudsz magadtól beszélni, játszva improvizálni, akár humorizálni is.


Nyugalom van benned.


Nem jönnek a kétkedések, „mit gondol hata másik”, „kevés vagyok”, „úgyse sikerül”. Nem foglalkozol azzal, ha a túloldal elsőre nem érti. Többé nem viszi el a koncentrációt a belső szorítás, tudsz az adott témára és a másikra fókuszálni.


Könnyed vagy és jókedvű.


Bármit kérdeznek tudsz válaszolni. Nem esel pánikba, legfeljebb picit gondolkodni kell.


Megszűnt a fejben levés, a bohóckodás, az állandó megfelelés, valamint a mások kedvében járás.


A szemébe nézel a közönségnek és bátran kapcsolódsz a világgal.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

bottom of page