top of page

Szűz Újhold | Reveláció

Updated: Sep 16, 2024

2024. szeptember 3-án (hajnali 4 óra magasságában) pontos a Nap és a Hold együttállása a Szűzben, az ’A Bride with her vail snatched away’ c. sabián szimbólumon.



Ha máshonnan nem is, de a filmekből biztosan ismerős az a jelenet, amikor a fátyollal betakart szűzies mennyasszony végigvonul a templomnak a folyosóján és megérkezve a vőlegénnyel szembe, sejtelmesen lekerül az arca elé hulló csipketakaró.


A másik ember vagy önmagunk felfedezésének és megismerésének a folyamatában, egymást váltogathatják az ÖRÖMTELI REVELÁCIÓ, a MEGLEPTÉSEK, valamint a FÁJDALMAS LELEPLEZŐDÉSEK, amikor olyan dolgokat érünk tetten az adott személyben (vagy épp magunkban) amit addig a pontig szerettünk volna inkább nem meglátni.


Bizonyos tulajdonságokat vagy érzéseket általában azért takargatunk, mert valamiért (pl. a szégyen miatt) jobbnak tartjuk nem mutogatni vagy a nyilvánosság elé tárni. Talán nem kívánjuk KITENNI AZ ADOTT RÉSZÜNKET A FIGYELEMNEK & BÁNTÁSNAK.


Olyan is van, hogy AZ ELPALÁSTOLÁSSAL AZ ILLÚZIÓT PRÓBÁLJUK FENNTARTANI, ami mögé így beképzelhetünk, berejthetünk olyan dolgokat és hamis ábrándokat is, amelyek valójában nemlétezők.



Bp-i idő szt. 3:56-kor van Újhold

Szeptemberrel beléptünk az idei második eklipsz hónapba, vagyis a Hold- és Napfogyatkozások szezonjába, amikor is ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBA kerül az életünk.


Az eklipszek során gyakran olyan érzés, mintha az égiek lekapcsolnák fölöttünk a lámpát, amiért a fogyatkozások között lévő két hét - tehát maga az eklipsz-kapu, jellemzően a sötétségnek & káosznak az időszaka.


A fogyatkozásoknak a pillanata aztán már a TISZTÁNLÁTÁSNAK, a MEGVILÁGOSODÁSNAK & az IGAZSÁGGAL VALÓ SZEMBESÜLÉSNEK adhat lehetőséget.


A mostani Szűz Újholdnak a párja, a szeptember 18-ai Halak Telihold, a Felszálló hcs mellett létrejövő Holdfogyatkozás lesz, amikor is szó szerint KITISZTUL A SZEMEKET BETAKARÓ KÖD & LEHULL AZ ILLÚZIÓKNAK A LEPLE.


Ez lesz ugyanis az első eklipsz, amely már a karmatengelynek az új helyét, a Halak jegyet érinti. A fátyol szimbólum számomra nagyon is neptunuszi: sejtelmes és titokzatos, ami eltakarja a valóst és inkább csak sejtet, ahogyan maga a halakság is.



A meglátásokban vélhetőleg azért sem lesz most hiány, mert már az előttünk álló holdciklust is az Oroszlán aszcendensű képletnek az ura: a Nap, dominálja.


Az égitestnek a házában hátrált teljes augusztusban a Merkúr, aki a nyár utolsó napjaira elérte az Oroszlánnak a fejét, kikerülhetetlenné téve az ÖNSZEBESÜLÉST & a MAGADRA NÉZÉST.


Az égitest, ebben a holdfázisban már kiér a retrográdot követő árnyékból, így mostanra a teljes pompájában léphet ki a képletnek az I-es házába.


Az aszcendensnek a területe az mondhatni, hogy a horoszkópnak az arca, ahol a Napnak köszönhetően most reflektorfényben van az ÉN minden megnyilvánulása és aspektusa.


A szavakon és a közlésen keresztül teljesen világosan megmutatkoznak a gondolataid, és ráláthatsz arra, hogy azokat a fény, a tudatosság és a szeretet díszíti-e vagy sem.


A Szűz Újhold idején ezt a fajta önreflexiót már a gyakorlati lépésekkel is érdemes kiegészíteni.


Időszerű elővenni az excel táblázatokat és pontokba szedni, listázni azokat a szükséges feladatokat, amelyek által magadba tudsz rendeződni.


Ezek az új vállalások most több irányból is nagy lendületet és motivációt kaphatnak.


A Mars, ugyanezen a napon éri el az Orion csillagképnek az alfa csillagát - Nimródnak a Tejutat tartó vállát. Miközben a születésnapját ünneplő Ganésa isten is leköltözik hozzánk a Földre (2024. szeptember 7-16.), hogy megszentelje az új kezdeteket, valamint elhárítsa a projektek beindítását hátráltató esetleges akadályokat és segítsen áttörni a belső gátakat.


Összefoglalva: Az új holdciklus a nagy felismeréseknek és a meglepő revelációknak az ideje lesz. Megmutatkozik, ami mostanáig rejtve volt. Az eklipsz szezon mindig váratlan és sorsdöntő irányváltásokat ígér, amelyeket most a horoszkóp legmagasabb pontján álló Uránusz is előrevetít.


Maradj nyitott a hirtelen megjelenő útkereszteződésekre!


sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page