Skorpió Telihold | Merni élni

Erre a hónapra két Telihold is jut és az első rögtön május 1-én ki is teljesedik a Skorpióban, pontosan szemben a Nap-Ceres együttállással. A Skorpió-Bika (Halál-Élet), illetve az I-VII. (Én-Te) házak közti tengelyt aktiváló Telihold egy ún. T-kvadrátot alkot a Plútó-Juno együttállással: a kapcsolatok most élesen tükrözik a bennünk lévő árnyék & fény egyensúlykeresését.

A Bak jegyet maga mögött hagyó Plútóval már elkezdtük eltemetni az elmúlt évtizedekre jellemző anyagi fókuszú, valamint a föntről építkező rendszereket. Az alkalmazotti és a vállalkozói létnek a feszültségeit, amelyben azt éreztük, hogy meg vagyunk erőszakolva és napi szinten ki vagyunk zsigerelve.

De mintha muszáj lett volna valamiféle karmát törleszteni.

Tartozást leróni.

Szolgálatot tenni az elődöknek.

És majd ha letudtuk ezt a kötelezőt, kezdődhet csak igazán az É-L-E-T.

Az elmúlt hétvégén az Uránusz is jegyet váltott és kilépett a Bikából. A bolygónak az elmúlt ciklusa alacsony szinten ugyancsak hajlamosíthatott a pénzen való szorongásra, hiszen az anyagi hiányra, az örökös „nincsen elég-re”, az állandó „mi lesz, ha” kérdésekre helyezte a fókuszt.

A földes minőségnek a túlsúlya olyan érzés lehetett, mint egy krónikus betegség, aminek már régen vége kéne lennie, de valamiért még hosszan elhúzódik. Az életnek a bizonyos területei mostanra annyira beduzzadtak és bevastagodtak, mint a gyulladt fog körüli rész, aminek a forrósága szinte az egészre kisugárzik. Mert ahelyett, hogy végre elengedésre kerülne a nyomorúság, az folyton vissza van tartva, amiért egyre csak fokozódik, érzékenyebbé válik.

A női oldal közben megfeszül, mert nem bírja tovább a kényszerítést, amelyben valószínűleg valami tanult áldozatiság és önbüntetés tart már csak bent minket.

A meggyőződés, hogy nincs más választás.

Bele kell hajtani magunkat ezekbe a kötelező körökbe, mígnem jön a pont, amikor semmi nem hat többet a fájdalomra. Az olyan fullasztóvá válik, hogy nem marad más, mint kilökni magunkból, akárcsak egy idegentestet.

Az Ikrekbe lépő Uránusz ezekben a hetekben együttáll a jegy legelején állomásozó Sednával, amelynek a mitológiai története felhozza a nő(i) elnyomásával, elárulásával és az ősbizalom sérülésével kapcsolatos kollektív traumákat és karmikus mintákat.

A Sedna azokat a pontokat jelöli a pszichében, ahol nincsen nyelv a fájdalomra. Ahol elfojtottad, a jég alá szorítottad a kiszolgáltatottságot és befagyasztottad magadba a traumát, létrehozva egy olyan disszociált állapotot, amiben többé nem is élsz, csak túlélsz. De ahol a szomatikus szinten ugyanúgy tárolod magadban a nemtudatos emlékeket.

Többek között annak az indulatát, hogy már gyerekként beléptél ebbe a Rendszerbe.

Hagytad magad belehajtani abba az őrült tempóba, amiben az élet nem szólt másról, mint a hajnali kelésről, a hosszú buszozásokról, a tanulásnak a monotonságáról és az iskolai feszültségekről. A kötelező teljesítményről, amely néha olyan volt, mintha az élet maga múlott volna rajta. Mint egy végtelenített kényszermunka tábor, amiben alig maradtak olyan tartalmak, amelyek ezt az egészet örömtelivé, élettelivé tették volna. És amelyben napról napra épült le a gyerekkori közösség & játék. Pillanatról pillanatra váltak nyomasztóvá a mindennapok és nem maradt más, mint egymás után venni az akadályokat.

Miközben a hormonokban összezavarodott lány vagy fiú voltál, aki még magában is alig tudott tájékozódni. S akiből – úgy érezted – hiányzik az a valami, ami meg tudná teremteni a virágokat és a puhaságot, amire a kötelezőkön való szorongás mellett egyszerűen nem maradt idő, eszköz és energia. Azok helyén inkább a rettegés volt attól, vajon mi lesz, ha megszégyenülsz és végül nem sikerül hozzáférned a szexushoz, nem sikerül kapcsolódni a saját nőiséghez, amelyektől mintha külön életet éltél volna. Mert bár láttad: itt vannak a szirmai, érezhető az illata, még sincs meg hozzá a belső közlekedés.

És miért?

Mert ez a Virág nem a kínból nő, ahhoz neki nincsen semmi köze….

A kamaszkor közepén lévő fiú és a virágzása hajnalán álló leány vágyott volna ebben valamiféle figyelemre, elfogadásra, ami létrehozza benne az élményt, hogy a számára elborzasztó belső világa valamiképp normalizálódhat.

Hogy van kiút abból a rettenetből, amit legbelül érez.

Ami megmutatta volna neki, hogy a kényszerből vajon mennyi is a sajátja.

Tényleg van rá szükség?

Vagy teljesen értelmetlen ez a szenvedés??

A most betóduló levegő által végre megszűnik a ragaszkodás és a helyére megérkezik a spontaneitás.

A belső őrmester kényszerítő hangja elhalkul, hogy megszülethessenek az igazán jó ötletek arról, hogyan is tudnál kevesebb időt tölteni a munkával vagy a kötelező tevékenységekkel.

Az igavonást átveszi a játék.

A fixa & makacs ideák törlődnek, és szabaddá válik a gondolkodás.

Mostantól felépíthető egy önazonosabb, könnyedebb világ. Kialakíthatóvá válik a saját irány, amiben megengedheted magadnak, hogy azt kövesd, amire vágysz. Már minden pillanatban változhat bármi; sokkal gyorsabban jönnek a megoldások és jellemzőbbé válnak a váratlan szintugrások.

A jelen időszak egy átvezetés a tágasabb mozgástérbe, amelyben aztán az úttörők generációi születnek.

Hátranézve azt kérdezed majd: „Ezt húztam idáig?” - s többé nem is lesz kedved visszaidézni mindazt, ami elmúlt…

Ehhez viszont arra van szükség, hogy ne mindig a biztonságost válaszd, mert ebben az esetben mindössze a díszleteket fogod lecserélni, de az érzésekben ugyanúgy bekorlátozod majd magadat. Amíg csak látszólag akarsz mást, de közben mindent ugyanúgy csinálsz, mint eddig, nem jöhet változás. Ha csak arra van benned késztetés, hogy bármi áron, de kikerülj vagy kimenekülj a nyomás alól, akkor megint becsavarod magadat a saját pokolba és satuba, amelyben minden nap megkérdezheted: ezt vajon még meddig lehet csinálni és mikor jön már az élet?? Mi az egésznek az értelme?

A biztonsági kötelek elengedése nélkül nem lesz valódi emelkedés és az Új Ciklus csak egy újabb csalódáshoz fog elvezetni.

Itt és most csak az tud kihozni, ha abbahagyod azt a tevékenységet (gondolkodást, működést stb.) ami a kínt okozza és amiről ma azt gondolod, hogy nem lehetséges.

Azért nem tudsz felszabadulni, mert félsz leállni a megszokott pörgésből. Azt hiszed, azzal vége az életnek, miközben az pont ott kezdődne.

Én 17 évesen mondtam azt, hogy elég.

Otthagytam a kéttannyelvű gimit, és onnantól kezdve levelezőn folytattam a tanulmányaimat. Így maradt energiám elvégezni az asztrológia, a jóga és ajurvéda tanfolyamokat. Amikor 24 évesen kiköltöztem Indiába, nem csak a szűk cipőmet váltottam le 5 év mezítlábra, de a korábbi kötelékeket is levetettem. Miután visszajöttem, elkezdtem magamnak dolgozni, idővel pedig online, ami a maximális szabadsághoz vezetett.

Sokan azt mondják, szerencsém volt, de én belül tudom az igazságot: a bátor szív-választások sorozata hozott ide.

Talán most időszakosan kell tudni jegelni és halasztani valamit vagy valahol szünetet tartanod. Csak addig, amíg kicsit újra komfortosabbá válik az élet. De érdemes megengedni annak a lehetőségét is, hogy ebbe és ilyen formában már soha többet nem fogsz visszamenni. Mert hidd el, ha egyszer ráérzel a megnyugtató semmire és eltűnik a látóteredből az állandó szenvedés. Amikor hirtelen jobbá és nyugodtabb válnak a mindennapok, akkor egyszer csak azon veszed majd magadat, hogy nem is jön vissza az addig ismerős elégedetlenség & bizonytalanság.

Sőt, már az a személy is eltűnt, aki korábban ezt a fájdalmat kereste.

Egy ideje itt van körülöttünk a lassú pusztulás és elmúlás. Haldoklik az idősebb generáció és a szemünk láttára tűnik el a múlt.

Most lesz 25 éve, hogy az anyai nagymamán meghalt Anyák napján. A Nő, akit a teste, míg ismertem, kínzó fájdalmakban tartotta. S akinek a szemében még a halálos ágyán is ott volt a kislányos huncutság.

A Skorpió aszcendensű képletet nézve az a temetői kép jutott eszembe, amelynek az egyik felén ott van a feketeség és a sok sír, a másik részén viszont utat tör magának a természet. Ez a kettő: a Halál és az Élet együtt & egymás mellet léteznek. Ebben a körforgásban a veszteség, a fájdalom helyén mindig kinő az Újnak a magja és megjelenik a virág, amely kidíszít bármilyen nehezet.

A Fény & Sötét benned is ugyanúgy helyet kap és egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik.

A szenvedést sokszor az okozza, hogy csak az egyiket akarod elfogadni. Csak a fényt próbálod megélni, vagy a szenvedésen túl mást nem vagy képes megengedni.

Amikor eltemetjük a halottakat, az elején jellemzően a betegségre és a halálra emlékszünk. Az idővel aztán már a közös élmények és az élet is eszünkbe jutnak a sírkő mellett. Amikor élő virágot viszünk, akkor összekapcsoljuk az élőt és a holtat.

S ebben szépség van!

Itt megtalálható az a kapcsolódás, valamint az egyensúly is, amelyet most magadban keresel…

Talán azt mondod, nincsen minta a nemkínlódásra.

Nehéz nem átszenvedni az életet és kiépíteni valami újat.

Lásd meg, hogy nem az élet az, ami kínoz, hanem a régi koncepció, amit magaddal hozol.

Mondj végre nemet a biztonságból való szenvedésre, mert az mostanra túlment a tűréshatáron.

Fejezd be mindazt, ami nem ad örömet!

Már felismerted és a tested is jó ideje küldi a vészjeleket, meddig csinálod még?

Az ügyesség nem abból jön, ha folytatod azt, ami komfortos.

A bizalom megteremtésére való képességed abban fog kifejlődni, ha belerakod magadat a váratlan helyzetekbe.

Bízz az életben!

Most ott van a lehetősége az Újnak, de azt nem fogod meglátni, ha a biztonsági tartalék miatt folyton visszaugrassz a szabadságból.

Ha túlságosan fekete fehéren gondolkodsz és vársz arra, vajon mikor jön az Élet, a gondosan letudott kín után.

Vagy ameddig harcol benned a kettőség: valahol várod is már a sötétség végét, de közben nem mered elképzelni nélküle a létet.

Ez a működés erősen látható a kollektívben is és a mély gyökere annak, amiért az emberiség nem tud szintet ugrani.

Ma van Beltane ünnepe, ami emlékeztet, hogy mindjárt itt a nyár: a napsütés, a fény, az öröm, a tűz, a szenvedély, a ragyogás és az élet ideje.

Vajon mered most azt választani?