top of page

Sedna az Ikrekben (2024-66)

Updated: Apr 27, 2024

A Sedna - a széthasítás általi teremtésnek a kentaurja, 1965 óta tartózkodik a Bikában, ahonnan pár éve megkezdte a lassú és fokozatos átvonulását az Ikrek jegybe. 2023. júniustól egy kis időt már az új helyén töltött, de a retrográdja miatt (2023. novemberben) visszahátrált a Plejádok csillaghalmazig. A Sedna 2024. tavaszától marad tartósan a Merkúrnak az uralma alatt és 2024-66 között dolgozik majd az Ikrekben.



A MÍTOSZ


A kentauroknak az üzenetét a nevükhöz fűződő mitológiai történetek alapján lehet igazán megérteni.


A Sedna, a mélytengernek és a tengeri állatoknak az istennője, ezért pszichológiai értelemben szorosan kapcsolódik hozzá a (kollektív) tudattalan.


Az istennő őrzi a végtelen érzelmi világoknak a kapuját. Képviseli az érző lényeknek, valamint az önmagunk irányába való FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁST, negatív olvasatban pedig az ÁLDOZATISÁGOT.


A hozzá fűződő mesék itt-ott eltérnek és különböző indokolást nyújtanak az istennőnek a haláláról, de egy dologban azonban megegyeznek. A Sedna egy ÁRULÁSNAK köszönhetően kerül a vízre, ahol az utolsókig csimpaszkodó ujjait levágva, a leányt végül az apja hajítja ki a a csónakból.


Az istennő a megszokott és a régi életéből az ismeretlenbe, a tengernek a fenekére süllyed.


A Sedna az utolsó pillanatig szó szerint a KÖRMEIVEL KAPASZKODIK, mígnem a kézfejét is ott kell hagynia (egyes verziókban levágják, másokban lefagynak) ahhoz, hogy végül elengedhesse a hajót. A lány megfullad és tengeristennővé változik. A megcsonkított végtagjából aztán különböző víz alatti élőlények és emlősök születnek.


A Sedna ezzel a történetével arra emlékeztet, hogy az áldozat talán nem hiábavaló. Ha abban a pillanatban nem is tűnik úgy, de a KRÍZISBŐL és a fájdalomból sokszor valami értékesebb bontakozik ki.


A Sedna a TRAGÉDIÁBÓL VALÓ TEREMTÉSNEK az archetípusa.


A bosszúállásra hajlamos Sednához fohászkodnak ma a vadászok és a halászok, hiszen az istennőnek a jóakaratától függ a további bőséges élelmiszerellátásuk. A bosszúéhes lány olykor megvonja az ajándékait: a hálókat üresen, a halászok száját pedig éhesen hagyja.



A SEDNA AZ ASZTROLÓGIÁBAN


A Sedna aszteroida a horoszkópban az árulást, a mellőzöttséget, a keserűséget, a csalódott hozzáállást, a neheztelést, a haraghoz való görcsös fogódzkodást jelöli.


Azt a fajta pusztító dühöt képviseli, amelyet a természetnek a megerőszakolása, a vizeknek a megmérgezése, az állatok élőhelyének a lerombolása kapcsán érezhetsz.


Szimbolizálja a nőkkel és a gyengékkel való IGAZSÁGTALAN BÁNÁSMÓDOT is.


A Sednának a dilemmája, hogy mikor engedsz túl sokat a környezetnek. Vajon kihasználható vagy? Mennyire adsz teret az abúzusnak, a bántalmazásnak? Képes vagy-e megbocsátani másoknak és kiemelkedni a mártír szerepből? Netán hajlamos vagy inkább a mélyben őrizgeted a megbántottságot és a sértettséget? Inkább lefagysz érzelmileg vagy az összetört darabjaidból nekilátsz valami mást építeni? Tudsz-e gyógyulni, megújulni?


A Sedna a SZÉTFORGÁCSOLÁSSAL VALÓ LÉTREHOZÁSSAL analóg.

A születési képletben jelzi, ha az adott életterületen meglévő struktúrák már túlhaladottá váltak és megértek a változtatásra. A Sedna minősége hasonlatos a Plútóhoz, hiszen mindkét energia a működésképtelenné vált réginek a megszűntetéséről szól.


A Sedna viszont a Plútó-féle totális pusztításhoz képest annyiban más és egyedülálló, hogy ő a lebontott darabokat használja fel az újjáépítéshez. Miután a darabjaira szedett mindent, úgy kreál egy friss helyzetet, hogy nem ad másik hozzávalót a már meglévőkhöz. Helyette a korábbi részekből, a szétszedett vagy szétesett elemekből hoz létre valami egészen eredetit az egyedi, a másfajta, az innovatív szemléletének köszönhetőn.



MINT TÖRPEBOLYGÓ


A kentaurok, bolygószerű objektumok, amelyek ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül.


Amiatt, hogy nem a hagyományos pályákon haladnak, több bolygó útjába is belemetszenek és egészen más hatással bírnak, mint a szabad szemmel megfigyelhető planéták. A Sedna egy viszonylag nagyméretű és lassú mozgású kisbolygó - a Neptunuszon is túl.


Az egyik leghosszabb keringésű égitest, hiszen körülbelül 11.000 év alatt orbitál a Nap körül.


A Sedna, az elmúlt 50 évben most kerül majd a legközelebb hozzánk. A Föld történelmében lejegyzett jelentősebb változások, mint például az utolsó jégkorszakból való kiemelkedés vagy az Atlantisznak az eltűnése, ennek a törpebolygónak a legutolsó előbukkanásához köthetők.


Amikor a Sedna 1965-ben a Bikába vonult, még nem is tudtunk a létezéséről. Az aszteroidát alig több mint tíz éve fedezték fel és azóta kezdjük csak belátni, hogy mire is képes. Ebben a rövid periódusban már megismertette velünk a globális felmelegedésnek és a klímakatasztrófának a fogalmait.



A SEDNA A BIKÁBAN

(1965-2024)


A Sedna az elmúlt éveket a Bika jegynek a 29. koordinátáján töltötte és a napokban a több mint 50 éve tartó tranzitjának a végéhez ér.


A Bika jegy szimbolizálja a fizikális-anyagi környezetet, az erőforrásokat, valamint a Földdel való kapcsolatot. A Vénuszi uralom alatt álló égi terület többek között az élelmiszerekkel, a termőfölddel és a termékenységgel is analóg.


Az égitestnek ebben a fix jegyben való áthaladásának az utolsó fázisában az élelemhiánnyal, az élelmiszerválsággal, az inflációval, valamint a termőtalajnak és az erőforrásainknak a krízisével szembesített. A problémák, akuttá váltak.


A kapzsiság, a mohóság, a csillapíthatatlan éhség, a túlzott materializmus, a Földnek a kihasználása, bántalmazása és megerőszakolása, a gondoskodásnak a hiánya mostanra elérte a csúcspontot. Az emberi evolúciónak egy kritikus állomásához érkeztünk.


A Sednának az alacsony megélése (amikor még tudatalatt működik), az maga az áldozatiság, a lebetegedés, a trauma, illetve a hárítás. A problémákhoz való mártír jellegű hozzáállás.


Magasabb formájában viszont rámutat, hogy minden krízisnek célja van.


Ami nem más, mint a KAPASZKODÁS ELENGEDÉSE. Egy olyan dologhoz való ragaszkodásnak a szélnek eresztése, amely többé fenntarthatatlan. A Sedna által jelzett brutális, de szükséges válság a spirituális felébredés felé terel minket egyénileg és kollektíven egyaránt.



A SEDNA AZ IKREKBEN

(2024-66)


A most kezdődő tranzitnak az érdekessége, hogy az gyakorlatilag párhuzamosan zajlik a Plútónak (a Bakból a Vízöntőbe való) közel kétéves jegyváltásával.


Az előttünk álló időszakban ez a két égitest több ízben is kapcsolódik egy ún. trigonális fényszögön keresztül, ami a hatékony és akadálymentes együttműködést ígéri az általuk jelzett témákban (Plútó-Sedna trigon: 2023. február 5., június 13.; 2024. január 7., 17., december 10.; 2025. augusztus 28., november 5.).


A Sedna és a Plútó (a földes Bika és Bak jegyekből) a tágas, levegős és szellemibb Vízöntőbe, illetve az Ikrekbe költözik át 2024-ben. A Vízöntő, az Uránusznak (=Magasabb Elme), az Ikrek pedig a Merkúrnak (=Alacsony Elme) az uralma alatt áll.


A materialista fókuszból fokozatosan a mentális felé tódul az energia.


Jelentős transzformáció várható abban, ahogyan gondolkodunk és amiképp használjuk az elménket például a tanulásra, illetve az információnak a továbbítására, lsd. a közlésre és a kommunikációra.

Megkezdődik a tudatnak és a gondolkodásnak az evolúciója, a tudattalannak a teljes megtisztulása és regenerálódása, valamint az öntudatra ébredés.

Felgyorsulhat a mesterséges intelligenciának a térkövetelése. Jelentős ketté osztódás jósolható a világban: az emberiségnek egy részét beszippantja majd a mesterkélt, a hamis meta és a komputerizált robotvilág, míg a másik réteg egy soha nem látott szellemi szabadságot fog megtapasztalni.


A Vízöntő jegy a társadalmi környezettel és a csoportosulással analóg. Eredetileg hozzá tartoznak az internet, valamint a futurisztikus vívmányok. Az Ikrek ezzel szemben a közvetlen életterületnek, a szomszédosnak, a közelinek, a hétköznapi mozgásoknak és kommunikációnak a jelelője.


Mostanra az utóbbiba, tehát az ún. alacsony gondolkodásnak a szintjére került le az eredendően "vízöntős" technológiáknak a használata.


A hétköznapokat és a gondolatokat is teljesen leuralja, megmérgezi a mobil, az internet és a közösségi média. A legtöbb fiatal már nem is tud a kütyük nélkül létezni, ami a mentális betegségeknek egy egészen új spektrumát tárta és tárja elénk.


Ikrek-témák a gyermekek, a mentális egészség és az oktatás, ahol ugyancsak jelentős változások jósolhatók.


A Vízöntő és az Ikrek egyaránt szól a közösről, a hasonlóról, a testvériségről, a haverságról, a választott törzsről. A szétforgácsolódás, elsősorban ideológiai konfliktusokban, faji kérdésekben és az elkülönültségekben mutathatja majd meg magát. Pszichológiai nézőpontból fontos lesz megtanulni, hogyan egyeztessük össze a felsőbb, illetve a köznapi gondolkodást. Hol van a középpont, a párbeszéd? Hogyan szolgálhatná a kettő úgy egymást, hogy ne legyen széthúzás és kibillenés?


A Sedna és a Plútó közösen zajló jegyváltása lehetővé teszi, hogy alaposan megvizsgáld az életednek, valamint a gondolkodásnak a nem működő részeit. És ha szükséges, akkor mint egy legót, újra kirakd azokat egy szabadabb rendszer szerint.


A Sedna száma a 90377. A csoportban megosztott aszteroida kalkulátor segítségével meg tudod állapítani a helyét a születési horoszkópodban.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page