Plútó retrográd | A szabad cserélődés

A Plútó ezekben az órákban már mozdulatlan az égbolton és a mai napon irányt is vált. Az égitest a Vízöntő 05. koordinátáján fordul vissza, és az október közepéig tartó retrográd útja során azokat a fokokat járja újra, amelyeket január óta érintett. Az elkövetkező időszakban tehát az év első felének a történéseit integráljuk.

Ahol a Plútó a születési horoszkópodban áll, ott vagy hajlamos a sötétben tartani magadat. Ezen félelmek & szorongások mögött azonban titkos erőtartalékok rejlenek, hiszen ugyanitt van a minőségi transzformációdnak is a lehetősége.

Az én generációmnak (1971-84) Mérleg Plútója van, amiért mi az emberi viszonyokon keresztül látunk rá a bennünk tudattalanul is zajló erőharcokra, illetve egyensúlytalanságokra. A kapcsolatokban éljük meg a legnagyobb halálokat, de ugyanúgy az újjászületéseket is.

Egy transztánc során nemrég végignéztem az életemen.

A különböző totemállatoknak az alakjában láttam magamat, amelyek a személyiségfejlődésemnek bizonyos stációit, állomásait, aktuális bölcsességeit szimbolizálták nekem.

Volt, hogy egy rókát vagy épp egy makákót testesítettem meg. Majd a jegesmedvének és a denevérnek a formáját öltöttem magamra. Láttam, ahogy a faágon ülő pocakos és dundi madárból átalakulok egy bálnává, amelynek az úszói pillanatokra megint egy kiterjesztett szárnyú madáré voltak. Egy óriás teknősre is hasonlítottam. Aztán halványan megjelentek a kutyafélék, az oroszlán és a farkas is.

Egyik szereplőt sem láttam tisztán, csak azt, ahogy cserélődtek.

Azt éreztem, mire megfogalmaznám, vajon mi micsoda, addigra már valami más lett belőle…

Változnak körülöttünk a színek és az évszakok: az egyik megy a másikba.

Másodpercenként több mint egymillió sejt hal meg bennünk, és nagyjából ugyanennyi új születik is a helyükre.

Ezredmásodpercek alatt lesznek belőlünk különböző dolgok.

Mint a hajszálakat, elhullajtunk régi bőröket, én-részeket és identitásokat.

Az élet folyamatosan pulzál, változik.

Meghalunk és megszületünk.

Minden szekundumban.

Mégis, volt valami közös ezekben az állatokban.

Miközben váltogattam a formákat. Az egyik eltűnt és jött belőle valami más. Egy részemet elengedtem, hogy valami egészen új jöhessen létre a helyén. Miközben végigmentem százféle alakon és a különböző színátmeneteken. Részt vettem a konstans átalakulásban. Megéltem a különböző korszakokat.

A lényegem megmaradt.

A sok kicsiben ott voltam ÉN egészként, mint Szellem.

Mígnem elmentem innen az Egységbe.

Sokáig idegesített, hogy itt a világban minden erre az elmúlásra emlékeztet.

Hogy lehet ennyi dolgot elhullajtani??

Jó ideig bosszantott, amint az emberek és a helyszínek úgy tűntek el az életemben, hogy igazából még meg sem néztem őket és már ott sem voltak. Belül jött az érzés, hogy menni kell tovább és le kell cserélni azt, ami aktuálisan van. A környezetem azonban nem mindig tudta lekövetni az én tempómat és ezeket a gyors szintváltásaimat. Akikkel addig egy úton mentem, idővel valahogy mindig lemaradtak mögöttem.

Mert nekem fejlődni kellett tovább.

Nem maradhattam örökre egysejtű, idővel a kétsejtűvé kellett válni. Haladni kellett az evolúcióban, amelyben nem ragaszkodhatunk egy formához sem. Időszakosan persze belebújhatunk ebbe és abba. Kipróbálhatunk más ruhákat, de ha elkezdünk kapaszkodni, azonnal vége.

Megakad a minőségi transzmutáció.

Az ego persze mindig szeretne kötődni egyhez és stabilan azt mondani:

„Ez vagyok Én. Készen. Ide végre legyökereztem. Ez lettem.”

De ilyen nincsen.

Ez sosem áll meg.

És ha belegondolsz, valójában ebben nyugalom van.

Hiszen szabadon lehetsz bármi és bárki...

Varázsolhatsz.

Mióta Vízöntő Plútó van, a szintugrások kollektíven is a levegős-módon, tehát sokkal spontánabban és könnyebben történnek, és már a megszabadulásunkat segítik.

Ebben az új korszakban megváltozik az emberi tudat.

Az időszak hoz egyfajta izgulást, kíváncsiságot is:

Vajon mi lesz belőlem, ha megszűnik a régi én? - kérdezgetjük - Mivé alakulok? Mi jöhet még? Még mivé tudnék válni? Mit hozhat ez a másabb minőség?

Mostantól egyre kevésbé tudunk visszaszűkülni abba a korábbi látásmódba, amiben akárcsak egy napja is voltunk és ahol talán mások vannak. Azokba a szerepekbe, amelyeket a világ ránk akar rakni és amiben a többség tartózkodik. Nem kívánunk olyan kapcsolatokat fenntartani, amelyek nem képesek egymás mellett fejlődni.

Igen, láttam már én is úgy a világot.

Ha kell, bele tudok helyezkedni abba a nézőpontba. Ha nagyon szükséges, vissza tudok oda menni, ahol ez a másik szint elképzelhetetlen és ahol örökösen vissza kell fogni magamat csak azért, hogy ne sértsem meg a másikat.

De már nem akarok.

Az én generációmnak az ereje: a Szeretet.

A totemje pedig, a Harmónia.

A belső középtengely, ahol a Béke lakozik.

Mi egy ponton már érezzük, hogy nem kell választani sem az egyiket, sem a másikat – az ugyanis csak a duálisban van. Mi nem akarunk a nyertes oldalon lenni, folyton valamiféle ellenzékhez képest nézve magunkat. A nézeteltéréseket a szeretet szintjéről próbáljuk kezelni. Úgy beszélünk a társakkal, ahogyan önmagunkkal is tennénk, mert a kibillenésben lenni számunkra fájdalmas.

A Plútó az ’𝐀 𝐌𝐚𝐬𝐤𝐞𝐝 𝐅𝐢𝐠𝐮𝐫𝐞 𝐏𝐞𝐫𝐟𝐨𝐫𝐦𝐬 𝐑𝐢𝐭𝐮𝐚𝐥𝐢𝐬𝐭𝐢𝐜 𝐀𝐜𝐭𝐬 𝐈𝐧 𝐀 𝐌𝐲𝐬𝐭𝐞𝐫𝐲 𝐏𝐥𝐚𝐲’ („Egy maszkos alak rituális cselekedeteket végez egy misztériumjátékban”) c. szimbólumon vált ma irányt.

A bolygónak az őszig húzódó retrográd szakasza során ráláthatsz mindazokra a szerepekre, maszkokra, magadra húzott identitásokra, amelyeket a hétköznapi rituáléid során használsz a környezeted manipulálására.

Rájöhetsz, vajon milyen darabokat is játszol itt az életnek nevezett színpadon.

Ha most tudatos maradsz ebben a beavató játékban, akkor a régi alakok meghalása és a néha a krízisnek az alakját öltő átalakulás felfedheti számodra a spirituális küldetésedet és rámutathat a mélyebb, a rejtett értelmekre is.

A kérdés az, hogy benne akarsz-e maradni a régi energiákban.

Vagy már készen állsz lecserélni a földi & hatalmi játszmákat és megvilágosodni.