top of page

Plútó retrográd

Minden kezdet magában hordozza a véget, egyben a teljességet, ezért is sokatmondó, hogy május hónapba az eklipszek viharos kapuján át érkezünk, miközben a hátráló Merkúr, eléri a Napnak a szívét. Feltöltekezve annak a fényességében, valamint a rálátásnak, a tudatosságnak az erejében, az Égiek Hírnöke a következő hetekre visszavonul majd a Nap mögé. A Valódi Beavatás mostantól a Tudatosság hátterében történik. A Vízöntő nulladik fokán álló Plútó ezalatt megdermed, mozdulatlanná válik az égbolton és megkezdi az őszig nyúló éves hátrálását.


A közelgő Skorpió Telihold és Félárnyékos Holdfogyatkozás ura, a Plútó, még 2023. március 23-án fogott hozzá a Vízöntőbe való átköltözéshez. Azóta, és mostantól egészen június közepéig, a Vízöntőnek a nulladik koordinátáján toporog. A Plútó, a hétfőn induló retrográd miatt, idén nyártól jövő januárig aztán a Bakban marad. Az adott jegynek a nulladik fokába sűrűsödik bele a mindenségnek a mozdulatlansága: az összes régi dolognak az emléke, egyben minden újnak a lehetősége. A stacioner (=irányváltoztatásra készülő) bolygó hatása a szokásosnál intenzívebben érzékelhető. Ebben a koordinátában van egyfajta időnélküliség, nemtelenség, amikor egyszerre válik megtapasztalhatóvá a minden és a semmi. Ez a nullpont. A zéró kilométerkő. A tabula rasa. Valami el akar indulni, de még visszahívod, megállítod, visszaszólítod magadba. Érzed, hogy mozdulni, változtatni, nőni kéne, de egyelőre csak vársz, még nem lépsz. Mit választok? Mi vagy ki akarok lenni? Melyik útra lépjek? Újat indítok vagy a korábbi köröket ismétlem? Miben kell most újjászületnem? A transzformációért felelős Plútó, ezekben a hangulatokban van 2023. március-június között, mielőtt az év második felében végleg lezárná a 2008-ban kezdett munkáját, a Bakban. A hátráló égitestnek az energiája aztán fokozatosan elkezd vissza és befelé fordulni. A plútói irányváltást, egyúttal a teljes tranzitot (2023. május 1.-október 11.) most átszínezi a Merkúrnak a kazimije. A következő hetekben, hónapokban BELÜL KELL TUDNI VÉGHEZ VINNI A TRANSZFORMÁCIÓKAT, amihez a napokban friss és világos belátások érkeznek.

A Merkúr kazimi ugyanis a bolygó tolatásának a pontos felezőpontját jelképezi, amikor már kezd kitisztulni, hogy miről is szól ez az időszak. A Nap-Merkúr együttállása, a Bika 11. fokán jön létre, ahol az égitest utoljára 2023. április 12-én járt, és ahova majd az irányba állást követően 2023. május 27-28-án újra visszatér. Ezek azok a dátumok, amikor a mostani ügyek indultak és ahol valamiféle előre mocorgás számítható. A Bika 11. fok, a ’Window shoppers’ (jel. „Kirakatnézegetők”) sabian szimbóluma. Shoppingolás, vásárlás idején először felméred az árukészletet, nézelődsz, fel- és kipróbálod a dolgokat. Az álmaidnak és a vágyaidnak a tárgyát magad elé vetíted, a benti elképzeléseket próbálod felkutatni a kirakatokban. A vásárlás talán eredményes lesz, de az is megeshet, hogy elsőre nem találod meg az igazit. A Plútónak és a Merkúrnak a rükverce, a reflektálásnak, a befelé hallgatásnak, a visszatekintésnek és az átgondolásnak a fontosságát, időszerűségét közvetíti. Május hónapnak az „Akasztott ember” a Tarot lapja, ezért érdemes most kis időre felfüggeszteni a cselekvést és egy fordított, egy másik és új nézőpontból tekinteni az aktuális helyzetre. Egyelőre a KÖRÜLTEKINTŐ NÉZELŐDÉSNEK a napjai vannak. A Merkúr a Bikában, amúgy sem feltétlenül segíti az előremutató, a progresszív vagy a haladó gondolkodást. Ebben a jegyben és irányban a bolygó sokkal inkább konok, ragaszkodó, lassú, nem sürgető, némileg begyepesedett. Az állás, abban lehet hasznos, hogy a mostani változékonyságban ne siesd el a döntést és a szilárd, a földelt belső tengelyedbe visszatalálva indítsd el a teremtést. A Plútó, májusban tehát nem fog elmozdulni a Vízöntőből, sőt, magáról a nulladik fokról sem. Időt kapsz arra, hogy integráld az elmúlt hetek fajsúlyos tranzitjait. Az Égi Messenger, az eklipszeken is túlmutatón, a hónap közepéig fog tolatni és június legelejéig a retrográdot követő árnyékban marad, hogy legyen tered megrágni, vajon az itt és mostban mi a fontos, az értékes. Amikor eljön az ideje, már a stabil elhatározásból fogod tudni meghozni az anyagi, a kapcsolati vagy akár a testi egészséggel kapcsolatos választásokat.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page