top of page

Nyilas Újhold | A felvett szemüvegek

Egy mélységesen beavató éjjel vezetett minket a mai Luca-napi mágiába, hiszen éjfél után kevéssel kapcsolódott össze az isteneknek az útján emelkedő Hold, valamint a távolodó Nap-Mars együttállás, a Kígyótartó csillaképben (egészen pontosan: a Skorpiónak a fullánkjánál).


A szeretet bölcsességén át látni.

Újhold a Nyilas jegy 21. koordinátán


A Nyilas Újholddal (egzakt: 2023. december 12-ről 13-ára éjjel 00:32-kor) megnyílik a szentestéig aktív derékszög a Napunk, valamint a Neptunusz között. Egy lassú és mély belső felfedezőútra indulunk, amikor a szokásosnál is több nyugalomra, pihenésre, alvásra, töltekezésre lesz szüksége a lelkünknek, hogy összegezhessen, lezárhasson, békülhessen.


Talán a fentiek miatt is van rajtam egyfajta spirituális megcsömörlöttség, bedugulás, ami elsősorban a spiri biznisz nyomulásának szól. Hisz, amire manapság a „spiritualitásként” utalunk, az tudhatóan nem az. A közösségi média felületek ráadásul egy ideje már szűrés nélkül dobálják az arcunkba ezeket az okosan megmondós spiri "bölcsességeket" és idézeteket, az önismereti úttal kapcsolatos "jótanácsokat", amelyeket magunktól vélhetőleg nem igényelnénk. Ezért egyre sürgetőbb lett szelektálni és befelé reflektálni.


A Nap és a Hold együttállása a Nyilas 21. koordinátán pontos, amely ’𝗔 𝗰𝗵𝗶𝗹𝗱 𝗮𝗻𝗱 𝗮 𝗱𝗼𝗴 𝘄𝗶𝘁𝗵 𝗯𝗼𝗿𝗿𝗼𝘄𝗲𝗱 𝗲𝘆𝗲𝗴𝗹𝗮𝘀𝘀𝗲𝘀’ („Egy gyermek és egy kutya a kölcsön szemüvegekben”) c. sabian szimbólumnak a helye.


Mit keresnek együtt a gyerek és az állat? – kérdezheted. – És miért van rajtuk szemüveg? Vajon kitől vették kölcsön és miért? Az elsőre talán szürreálisnak ható vizuális ábrázolás szépen rímel a Nyilasra oly jellemző filozófiai kutakodással, valamint a ködös neptunuszi asztrológiával. A jelkép, mintha finoman emlékeztetne, hogy az előttünk álló holdciklusban NÉZZÜNK MÁS MÓDON A HELYZETÜNKRE.


A Drogriporter oldalán olvastam a minap az idézetet, ami szerintem pont idevág:


"Célunk legyen az, hogy az életet radikális csodálatban éljük meg".

Igen. Fantáziáljunk, álmodozzunk rendszerezesen! Fürkésszünk mindent egy játékosabb nézőpontból! Mintha minden egyes nappal egy új világ felfedezésére indulnánk, merjünk újra és újra elképedni, ámulatba esni, rácsodálkozni a környezetünkre és önmagunkra egyaránt! Lássuk az életet egy gyermeknek a kíváncsi tekintetén keresztül.


Annak a gyereknek a szemével, aki most elkérte a sokat megélt és tapasztalt nagyitól az okuláréját, hogy a SZERETETNEK A BÖLCSESSÉGÉVEL IS LÁTHASSON.


Mert jó esetben az összes teremtésünk ebből az érzésből, a szellemnek a szintjéről és belülről indulhat el a későbbi megvalósulás felé.


Azelőtt, hogy a szándékot kifelé fordítanánk az anyagra (Jupiter direkt: dec. 31., Merkúr direkt: jan. 2.), a téli álomidő során előbb még MEGFESTJÜK & ELŐRE VIZUALIZÁLJUK AZ ÁLMOKAT. A lelki szemeink előtt élesen megnyitjuk a távlatokat, tudatosan keressük az opciókat, várással barangoljuk be az utakat. Az adventi időszakban hétről hétre felgyújtjuk odabent a hitet, a reményt, a kalandokat, az életkedvet!



Közel- vagy távollátó szemüveget viselsz?

Merkúr retrográd a Nyilasban


Az Újholddal egy napon és helyen, itt a Nyilasban kezdi meg a jövő év elejéig tartó hátrálását a Merkúr, hogy a Tejúton visszatolatva FELÜLVIZSGÁLJA EZEKET A TÁVLATI CÉLOKAT & IRÁNYOKAT, amelyekben jelentős váltások jósolhatók.


A bolygó, november vége és január eleje között háromszor is beleáll majd ugyanebbe az altató hatásba (a neptunuszi kvadrátba), segítve a LÉLEKSZINTŰ BEAVATÁST & ÚJRAKALIBRÁLÁST.


Az Égi Messenger, az Újhold horoszkópjában a gyökércsakrát foglalja el, a SPIRITUÁLIS ÉBREDÉSNEK & POZITÍV KRÍZISNEK az aszteroidájával, a Pholusszal együtt. Időszerű reflektálni a generációkon áthozott gondolkodásmenetekre, a családi-anyai mintákra. Átgondolni, hogy a hiteink, elveink, igazságaink, programjaink vajon mennyire a sajátjaink. Gyógyító lehet most kimondani, kikommunikálni és bármilyen úton kifejezésre juttatni ezeket a megértéseket. Akár itt is alkalmazni az új szemüveg-új látásnak a módszerét : )


A képletnek a vezérelvét a Rák Mc-n (a Hold uralma alatt) hátráló retrográd Veszta jelöli ki.


A távoli világokat, a magasabb célokat, a friss eszméket, a jövőképet - vagyis, a lélek számára most elérni kívánt és a hazahívó minőségeket - a reménnyel átmelegítve, a hittel megtáplálva és a lelkesedés tűzének a ragyogtatásával együtt érkezhetünk meg a mostani holdciklusban a Fény újjászületéséhez és a biztonságot adó belső otthonba.




Nap-Hold együttállás a Kígyótartónál


Az Újhold a Kígyótartó csillagképben, a Skorpió farkánál pontosult.


A Skorpió, a fullánkot csupán a legszükségesebb esetben használja, hiszen a valódi fegyvere: az ollója. Ott válik el, vajon szükség lesz-e elővenni a további eszközeit és a gyilkos toxint vagy anélkül is hatékony a működése.


A Kígyótartó, a kezében fogja az állatnak a farkát, miképpen most mi is képessé lehetünk magunkhoz ragadni, tehát LEURALNI AZ ÖSZTÖNENERGIÁKAT. Hiszen az igazán bölcs ember az erőit befelé fordítja, és odabent fejlődi, ugorja meg a szükséges akadályokat.


Az éj leple alatt érkező Újhold megvilágításában kapott álmokban, valamint az esetleges próbatételeken és a belső küzdelmek árán most tisztán ráláthatunk: mérgezzük vagy emeljük saját magunkat?


Egyértelműen FELISMERHETJÜK AZOKAT AZ ÖNSZIVATÓ PROGRAMOKAT, amelyekkel az állandó bizonytalanságba rögzítjük az életünket és begátoljuk a továbblépéseinket. Meghallhatjuk azokat a szülői hangokat, amelyek a célunk elérése előtt újra és újra elkapják a grabancunkat, hogy visszadobjanak a startponthoz. Tudatosíthatjuk, ha a láncunk az apánk, az anyánk és az egykori családi minta, amelyet többé nem akarunk tovább ráncigálni.


Az erőforrásaink a kezdetektől fogva a rendelkezésre állnak, ám ha gyerekként azt a programozást kaptuk, hogy inkább kisebbnek, szegényebbnek, kevesebbnek, másnak stb. mutassuk magunkat, akkor felnőttként még magunk előtt is képesek vagyunk eltitkolni az erőinket és az adottságainkat.


Amíg viszont lejjebb adjuk vagy alsóbbrendűnek gondoljuk magunkat, addig az életünk is ezt az értékrendet fogja visszatükrözni. Ha nőként álruhás férfiként működünk, nem merjük megláttatni az igazi arcunkat, a nem ránk illő szerepekben bujkálunk - a szép részeinket felvállalva csak, akkor nem leszünk képesek nyíltan kapcsolódni, termékenyen működni.


Az elhatározásnak, hogy itt és most őszintén elég, belül kell megérnie. Ott kell magunkban eljutni oda, hogy FELHATALMAZÁST ADJUNK ARRA,, hogy innentől kezdve másképp lesz. Hogy mi már egy újabb szinten csináljuk, s nem ahogyan a felmenőink tették évezredeken át. Eddig volt a kínlódás, a szenvedés, megfizettük az adósságot és mostantól jöhet az öröm, az élvezetből való teremtés, a bőség!


A tenyerünkben a tűz, az irányítás, az erő. Mi hajtjuk a szekeret. Mi irányítjuk a fogatot.


Az ösztönerők kézbentartása.

A Vénusz-Jupiter oppozíció


Az Újhold két urának: (a Nyilas jegy kapcsán) a Jupiternek és (a Mérleg aszc. miatt) a Vénusznak az oppozíciója, egy önmagában is rendkívül emelő papírsárkány alakzatnak a húzó erőivé válnak ebben a képletben. Az állás további szereplői: az istennővel pontosan együttálló Pallasz Athéné – a bölcs hadvezér -, valamint a Merkúr és a Lilith.


A feszes szembenállás, a biztonságos szeretést, valamint a bizalmat érintő hitekről, hitrendszerekről és a magunkba temetett igazságokról sejtet valamit. A gyakran ÖNVÉDELEMKÉNT HASZNÁLT IGAZSÁGÉRZET, az érzelmi távolságtartáshoz, a közelebb menés elutasításhoz vezethet bennünket.


Hajlamosak lehetünk annyira beszűkülni ezekbe a játszmákba, hogy többé már észre sem vesszük az orrunk előtt lévő valóságot. Nem merjük látni és elhinni, hogy a lehetőségek száma végtelen. A félelmekből elfelejtünk átváltani a másik perspektívába vagy tovább nyitni, kalandozni és felfedezni az életet s abban önmagunkat.


Tudunk-e hinni, bízni, gyógyulni, emelkedni? Biztonsággal szeretni, intim szorosságba menni, újra és újra megnyitni a szívünket? Képesek vagyunk-e magasabb nézőpontból nézni a kapcsolatainkra, a szerepeinkre, a viselkedésünkre? A tápláló, az emelő erőket, a szeretetet választjuk vagy engedjük, hogy a belső dilemmák, az önszabotáló szorongások, az izolációt generáló szégyenek és a tanult bűntudatok mérgezzenek? Tudunk-e igazi szintet lépni?


Az égi képlet azt mutatja, hogy szellemileg, tehát az igazságainkban, a látásmódunkban, a felvett közel- vagy távollátó szemüvegekben kell tudni váltani és nem elég csupán ábrándozni a megújulásról. A gyógyuláshoz fel kell tudni adni az eddigi hitrendszereket és nagyon alaposan felül kell vizsgálni a gondolkodásunkat!

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page