Nap-Szaturnusz együttállás | Time out
- Miss Moodswings
- Mar 12
- 5 min read
Ma pontos a Nap és a Szaturnusz együttállása a Halakban, ezért nem is olyan meglepő, hogy a múlt vasárnapi Nő gyógyulása II. csoportban már érezhető volt a mesternek a „súlya”. A programokat jellemzően egy befelé figyeléssel szoktuk kezdeni, de most valahogy nehezen ment a résztvevőknek a relaxálás, az ellazulás, a kieresztés és a megengedés, amely mutatta, hogy bizony a nap során is ezekkel a témákkal lesz feladatunk.

A Szaturnusz bolygó többek között a testnek a vázát, a csontrendszert, a fogakat, a meszesedést, a bőrt & hajat, valamint a bal térdet és így a helyes alázatnak az ősi mozdulatát uralja.
Amikor a belső Szaturnuszod jól működik, akkor ő a „vállfád”: a benned lévő sziklaszilárd elhatározás, az elképesztő állóképesség, a tettrekészség, a testi-lelki (ki)tartás és stabilitás.
Alacsony szinten a testre is letükröződő begyöpösödöttség, belső merevség, rugalmatlanság, amely beszűkíti, bezárja az ízületeket és korlátozza a mozgást. Érzékelheted hatalmas és halmozott fáradtságként, hűvösségként, lefagyásként, jeges szélként, zsibbadásnak vagy hogy minden olyan nagyon nehéz, szinte ólmos. Befeszülhet tőle az álkapocs, a csuklyás, merev lesz a váll és a nyak, álmodban csikorgatod majd a fogaidat.
Valójában ez a nehézség nem más, mint a saját belső ellenállásod, ami az izmok és a belső tartás korrigálásával, a tengelybeállással oldható.
Amikor sokáig viszed a vaskos terheket, időtlen időkön keresztül próbálod összetartani a világodat - és abban saját magadat - akkor a testnek az ízületeiben feszültség és fájdalom fog keletkezni. Ha szüntelenül tempózol, hogy megtartsd magadat a víz felszínén, akkor az összes energia a kapálódzásra megy el és idővel kimerülsz. A háttérben az a tudatalatti félelem lehet, hogy a kontroll elengedésével szétesik a valóságod, amiért próbálsz minden erőddel arra kell koncentrálni, hogy valamennyire még oké legyél.
Ez viszont nem élet, pusztán túlélés. A Nap-Szaturnusz együttállás mutathatja most az élet hiányát is, időszerű lehet a tél végére kiürült D-vitamint (Nap=élet, energia) pótolni!
Ha hajlamos vagy a kifáradásig csinálni a dolgaidat, akkor egy ponton túl viszont nem fogod tudni ellátni az alap funkcióidat sem. Az ilyesmi hozzáállás oda visz, hogy a végletekig húzzad és már csak akkor hajolj meg, amikor minden irányból nyom és már majdnem törne is az élet.
Sokszor tehát a félelem maga: a blokk.
Mi lesz, ha elveszted a lábad alól a megszokott talajt? Ha elesel és megütöd a bokádat? Ha kicsúszik a kezeidből az idő és majd lemaradsz valamiről vagy nem tudod teljesíteni a dolgaidat?
Egy ilyesmi tempóban éveknek tűnhet nyugalomban maradni, ezért jöjjön bármi, gyorsan fel akarsz ugrani, azonnal túl akarsz menni. Nem akarod megengedni magadnak, hogy lent maradj. Mert mi lesz, ha teljesen összeroppansz vagy összeomlik minden?
Amikor azonban túl messzire mész, akkor egyedül magadat hagyod hátra…
Ilyenkor jön a Szati és leültet, hiszen nem voltál kellőképpen alázatos a jelen tapasztalással. „Ácsi! – mondja - Kisebb lépésekben kell haladni. Mindent a maga idejében.” A Szati akkor jelez, ha maradt még valami tapasztalandó, még nem végezted el a munkát 100%-osan. Hiába is türelmetlenkedsz, ha bizonyos dolgoknak még meg kell történnie. Az égitest arra emlékeztet, hogy a „már mindent tudok” hozzáállás veszélyes lehet!
A szaturnuszi leckék nem az ésszel tanulandók, hanem megélendők.

A Szaturnusz a Bak jegyet uralja, amelynek szimbóluma a szikár körülményekben is a csúcsra törő bakkecske. Az elmúlt húsz év Bak Plútó éra után mindannyian érezzük a kimerülést. Elfáradtunk az igahúzásban, az önismereti „munkában”, a múltba járkálással.
A Szaturnusz hajlamosít az aszkézisra és arra, hogy mindig magadat rakd utolsónak. Idővel talán már észre sem veszed a fájdalmat, annyira megtanultál együtt mozogni vele. Ha jó ideje túl sokat viszel és szereted túlterhelni magad, meg mindent is magadra venni, miközben nehezen engeded meg a könnyűt, akkor most ideje megpihenni.
Nem kell folyton csak feladatokat megoldani.
Ha annyira kimúltál a mászásban, hogy szinte alig bírsz állni, akkor most nyugodtan leülhetsz egy sziklára itt a megfelelések hegygerincén és hagyhatod magadat feltölteni.
Az állandó kötelességteljesítés után végre tehetsz olyat, ami örömöt is okoz.
Az energiád akkor kapod majd vissza, akkor fogsz tudni megindulni, ha itt és most együttérzéssel fordulsz magad felé. Ne érvénytelenítsd az érzéseket: a gyászt, a fájdalmat, a fáradtságot, hanem végre engedd meg! A törékenység nem egyenlő a gyengeséggel. Ne akarj túllenni idő előtt! Már nem kell, hogy te legyél mindig a feladatos, hidd el, hogy minden megvár.
Ahelyett, hogy izomból tartanád, csak öleld egy kicsit magadat.
Válaszd teljes vállszélességben önmagadat! Attól még, hogy lehullanak a válladról a terhek, még nem leszel kevesebb. Ki mondta, hogy nincs elég erőd és mi van, ha sokkal többet is bírsz? Talán mostanáig kellett a nehezítés, eddig segített, szolgált valamiben, de a vállcsúcson most saját magadnak kell lenni. Ha egy ideje próbáltál ide feljutni, de mindig másokat raktál előbbre, akkor most ideje önmagadat helyezni a legmagasabbra.
A pihenésed nem veszel el időt semmitől, sőt, igazából azáltal leszel az életedben végre jelen is!

A Szaturnuszhoz lelki értelemben a szomorúság, a veszteség, az elhagyatottság tartozik, amit próbál kifalazni - nehéz számára mindezeket érezni.
Az ilyen személy fél a bánattól, amiért hajlamos egy hibernált, üres és nihilszerű állapotba kapcsolni. Lefagyasztani az érzéseket, teljesen lezárni a csapot és csak halványan érzékelni. Ha próbálsz magad is sokszor erővel ellenállni és bármit csinálni az érzések helyett, akkor most gyakorold azt, hogy kedves vagy akár a nyomással és a súllyal szemben is.
A túl sokáig fennálló stresszre, nyomásra, megterhelésre az izmok ugyanis a bekeményedéssel, a befalazással, a pajzsok építésével reagálnak. Ha folyton mindent magadra veszel és személyes sértésnek vagy ellened irányuló támadásnak érzékeled a külvilág hozzáállását, akkor egy ponton elég lesz és befalazol.
A Szaturnusz szava: a „nem!” és általa a határhúzás tanulandó.
Nem kell megvárni, hogy fájjon a határátlépés. Tanuld meg azelőtt kommunikálni a szükségleteidet, magadat tartani, láttatni, képviselni, mielőtt kemény kerítéseket kéne építeni. Kimondani a nemet nem azt jelenti, hogy küzdessz, azzal csupán azt jelzed: „Itt vagyok. Magam mögött állok, mielőtt megint valaki megmondaná, hogy miképp csináljam.”
A nemek gyakorlásával - vagyis: az önmagad és a mások tiszteletével, szabadulhat fel az energia, egyenesedhet ki a tartás. Sokszor azért nehéz ijesztő nemet mondani, mert van egy olyan hitrendszer, hogy az önzőség.
De mindem alkalommal, amikor ezt megteszed, egy kicsit visszaszerzel az erődből.
A Nap-Szaturnusz együttállás a pénteki eklipszes Telihold képletében javában aktív, amiért az üzenete a következő hónapokra egyaránt velünk marad.
Hol van benned az ellenállás és a fal? Mi blokkolja a ragyogást, az életet? Hogyan korlátozod le magadat? Ki vagy a terhek és súlyok nélkül - vajon értelmezhető vagy úgy is? Hol hiányzik a szintlépéshez szükséges belső rugalmasság és alkalmazkodás?
Hol tört meg az alázat, a türelem és veszett el az önmagad iránti megértés?
Vedd észre, hogy nem csak az eddig hitt beszűkült irányaid léteznek: élhetsz mindenfelé, mozoghatsz külön vagy épp együtt is! Ha te kötötted magad köré a madzagot, akkor el is tudod vágni. Képes vagy meghaladni a határaidat.
Talán most a pihenésre, a teljes leállásra van szükséged, hogy megtanulj végre nem folyamatos készenlétben lenni. Magadba kell fordulj, hogy megtaláld önmagadat a sok-sok zajban. A munka, a pénz világa, a karrier hajtása most zavarja a lelket és a folyamatot.
Légy türelmes. Lépésről lépésre juss el oda, hogy oké a saját tempódban menni tovább. Ha többé nem akarod már erőltetni… Tarts ki magad mellett, és kitartó munkával válj a saját mestereddé.
Ha már a tested is jelez, akkor tanulj tőle!
Ideje visszakapni a régi rugalmasságot, amelynek fent és lent, jobb és bal oldalon ugyanúgy kell tudni működnie. Ehhez az a kulcs, hogy az érzések egyenletesen jöhessenek-mehessenek, ne legyenek mindig visszafojtva. Amint az érzelem nem ütközik, képes leszel áramolni és jól alkalmazkodni.