Nap-Lilith szembenállás | A cél többé nem a bántás

A Lilith tavaly decemberben, még a téli napforduló napjaiban lépett be a Jupiter uralma alá, és azóta eljutott a Nyilas jegynek egészen a 19. fokáig. A mai napon innen kerül pontos szembenállásba az Ikrek Nappal. Bizonyos kommunikációs helyzetekben és ahogy beszélgetünk egymással, könnyebben megvilágosodhatunk azokra a dolgokra, amiket eddig hajlamosak voltunk nem látni magunkban.

Ahogy erre a tranzitra hangolódom, egy Férfit és egy Nőt látok egymással szemben.

Az aranysárgába öltözött Férfi a jobb karját maga elé nyújtva azt mutatja: „Stop! Ne tovább!”

A sötétben megbújó nőnek a tenyere pedig hozzáér az övéhez és előre-hátra, ide-oda nyomják egymást.

Huzavona.

Párbaj a szavak szintjén.

Én ezt akarom, ő meg mást.

Szerintem két ember között sokszor azért megy félre a párbeszéd, mert a Nő egy darabig halkan és szépen kér, mígnem megunja, hogy a hangja falakba ütközik. Elege lesz azt érezni, hogy a másikból hiányzik a figyelem vagy a megértés.

Ilyenkor következik az, amit a túloldal aztán női hisztinek vagy b@sztatásnak fordít le.

Pedig ezen a ponton jellemzően már teljesen jogos a Nőnek az elégedetlensége vagy kiakadása, aki előbb tud ráérezni dolgokra és ha tehetné, a megmondó helyett inkább ebben az érző mivoltában maradna.

Ehelyett gyakran még egy kis gaslightingot is átél.

Olyan, mintha kötelező lenne azt játszani, hogy a fiú a „rossz” vagy aki nem képes a döntései mellett elköteleződni, ezáltal sohasem számonkérhető.

A lány pedig az örök zsémbes, a hibáztató, a panaszkodó meg a felelősségre vonó.

Úgy sejtem, hogy mindkét pozícióban kurva fárasztó lenni, ráadásul kontraproduktív is, mert minden résztvevőt csalódottan hagy.

Azt kell észrevenni, hogy ez az egész dinamika a szülők közti kapcsolatot másolja és hogy a szembenálló szereplő mindig a saját anya- és apa sebekre világít rá.

Például, amikor a Nő a viselkedésével azt mutatja, hogy fiúként sosem tudod jól csinálni vagy jól teljesíteni a neked szánt feladatot. A Férfi pedig azt érezteti, hogy lányként nem vagy elég szép, szerehető, fontos és értékes.

A képben láttam, ahogy a Férfinak a bal keze hátul maradt, miközben a jobb már halálosan elfáradt abban, hogy izomból próbálja tartani ezt az egészet.

Most viszont már leengedi, hogy végre az is megpihenjen az évezredes munkában.

Ezzel a mozdulatával, és ahogy befejezi a másikra vagy az odakintre mutogatást, a szíve viszont hirtelen védtelen lesz. Többé nincsen, ami távol tartsa előtte a sötétet. Mindazokat az ijesztő dolgokat, amiket még nem lát még magáról vagy amiket lehetetlenség is értelmezni az ész, illetve az elme szintjén.

A Férfi próbálná felemelni a bal karját is, hogy ne legyen olyan túlzón nyitva az az oldal és így hátha sikerülne mindkét karral előre is nyúlnia. Ám azok nagyon fáradtak…

Ő sem akar már sem védekezni, sem pedig kung-fuzni.

A fölösleges macska-egér játszmákat játszani.

Végre úgy akar itt állni, ahogy van.

Most egyszerűen engedi, hogy előlépjen magában az eddig nőiként értelmezett sötét dolog, aminek többet már nem is fontos a neme. A lényeg az, hogy az valami a múltból hozott érzelmi hozzáállást takar, amire eddig nem szeretett gondolni.

Ahogy a Sötét megjelenik a Férfinek a saját fényében, kiderül, az nem is olyan ijesztő.

Csupán egy gyönyörűséges nőalak, aki azt kéri:

„Nyílj meg felém. Ne félj tőlem! Nézz rám.”

A Férfi elsőre kicsinek és gyengének érzi magát a jelenlétében. Mintha a saját fénye beszürkülne mellette vagy beteg is lenne tőle.

Ezért is tartott tőle mostanáig…

.

Ahogy a Nő közelebb jön és megsimogatja, úgy érzi magát, mint egy kisgyerek az édesanyja karjaiban. A hatására apróra összemegy.

Ahogy felnéz rá, a Nőtől ezt hallja:

„Már nem vagy kicsi! Gyere, állj fel mellém!”

A Férfi felegyenesedik.

A korábbihoz képest szinte óriásira nő.

Most meg kell szoknia ezt az új méretet. Bele kell nőnie az új magasságba és hogy már innen látja a dolgokat. Mostantól innen szemlélődik, ami egyébként egyáltalán nem is ijesztő!

Ahogy kinyújtja a Nő felé a két kezét, az el is tűnik előle.

Azt mondja: már őbenne van.

"Mindössze ennyire volt szükség. Addig voltam jelen odakint tükörként, amíg magadban nem tudtál felnőni ide."

A Férfi mostantól távolra is ellát. Belátja az előtte álló vidéket, a messzi horizontot és tereket.

Most újra felemeli a karját, de nem azért, hogy megálljt mutasson vagy hogy a kezébe vegye a pisztolyt. Hanem azért, hogy becélozza vele a pontos irányt, ami felé tart. A bal karjával kihúzza a nyilát, mely mozdulattal kitárja a szívét, amiben többé nincsen félelem.

Tudja, előtte az út.

Egy finom mozdulattal elengedi a nyilat és figyeli, a szíve vajon hova vezeti.

Majd el is indul abba az irányba.

---

Eddig nyomás volt a mellkason, ha ki kellett mondanunk a nehéz dolgokat. Féltünk attól, mi lesz, ha vállaljuk a saját igazságunkat és azzal elveszítjük a másikat.

Az Ikrek Uránusszal azonban valami megváltozott.

Érezzük, hogy ha szabadon, nyíltan és őszintén meg tudjuk fogalmazni, ami a szívünkben van, akkor a párbeszédnek a vége nem a szakítás, hanem a közös emelkedés lesz. Ha most el merjük mondani, hogy a másik fontos és szeretnénk, ha az életünkben lenne. Ha meg merjük mutatni a sebezhetőségünket, akkor a túloldal is jobban rá tud nézni a saját sebeire vagy azokra a dolgokra, amin önmagában dolgoznia kell.

És talán már attól sem félünk, ha egy időre egyedül maradunk, mert fontosabbá vált a saját magunk tisztelete és szeretete, mintsem a halott kapcsolatoknak az ápolása.

Most egyrészt azért fontos beszélgetni, mert ahogy halljuk magunkat kimondani a szavakat, sokkal könnyebben be tudunk látni a sötétünkbe.

Meg azt is érezhetjük, hogy a mi részünkről legalább mindent megtettünk.

Aztán persze vannak olyan helyzetek is, amikor nem nekünk kell felébreszteni vagy megtanítani a másikat. Ilyenkor a bölcsesség abban a felismerésben születik, hogy fölösleges belemenni a veszett csatákba.

Hagyni kell az egészet, mert nem éri meg feláldozni a belső békénket.