Mérleg Telihold
- Miss Moodswings
- Apr 6, 2023
- 5 min read
A csütörtöki Mérleg Teliholdban csúcsosodik és zárul az idei negyvennapos böjti időszaknak, valamint a február legeleje óta érvényben lévő Jupiter-Chiron együttállásnak az üzenete. Ugyanezen a napon pontos a Merkúr-Felszálló holdcsomópont konjunkció is.

Az Égiek Hírnöke, az elmúlt napokat a Plútóval való feszült kvadrátban töltötte, amit egyfajta mentális rögeszmeként, a gondolatoknak a mániákus pörgésében tapasztalhattál meg. Sanszos, hogy a két bolygó közötti derékszög, a középpont helyett sokkal inkább a végletesség felé hajtott. A Felszálló holdcsomó mellé érve, az Elme most végre megtalálja a helyes irányt és a hiányzó válaszokat. Ez az állás, a hallgatásnak, a megértésnek és az abból induló kommunikációnak a fontosságát hangsúlyozza. Talán most egy sorsfordító beszélgetés, vagy épp a befelé figyelés útján áll be az iránytűd. A Telihold másnapján, a Merkúr bolygó már eléri a retrográdja előtti árnyékát. Érdemes jegyzetelni, hiszen a 2023. április 21-május 15. közötti revíziós időszakban, ezekhez a mostani eseményekhez fogsz visszakanyarodni.
A Kos-aszcendensű Mérleg Telihold, csütörtökön reggel 06:35-re válik egzakttá. Az egyensúly jelében járó Holdnak a dagadó fényessége most megvilágítja a Kosban gyülekező Nap-Chiron-Jupiter tripla együttállást, és mindazokat az ügyeket, amelyekkel egészen február eleje óta dolgozunk. A mai esemény, ennek az igen hosszú gyógyulási folyamatnak a kiteljesedését, maximumát mutatja. A következő egy hétben a Chiron (április 5.) és a Jupiter (április 11.) egyaránt részt vesz a Nappal való kazimiben, ami támogatja egy friss ciklusnak az elindulását.
Az utóbbi hónapokban, a fentiek miatt a szokásosnál védtelenebbnek, csupaszabbnak, érzékenyebbnek, frusztráltabbnak érezhetted magadat. Minden, amit mindezidáig takargattál, szégyelltél, elutasítottál vagy amitől inkább elszaladtál volna, a jupiteri nagyítóban óriásibbnak tűnt, mint valaha. A mai Holdnak a világában, a Napunk közvetítette melegségben, valamint a jupiteri hájas szeretetben, most megérkezhet benned a szükséges rálátás, a megfejtés. A felismerés, a tudatosítás, a kimondás egy fontos lépés, de ne keverd össze a végső gyógyulással! Az is igaz, hogy amivel nem vagy tisztában, azt nem is tudod megtisztítani vagy leápolni, amiért a seb időről időre újrafertőződik.
A Kos-Chiron, a születésnek, az akarat- és önérvényesítésnek, továbbá az identitásnak a sebzettsége, amelyet sokszor öntudatlanul vetítünk rá a külvilágra, és az abban szembejövő szereplőkre. Amikor a létjogosultságnak a sebe már a kezdetektől egy belső hangként hajtogathatja, hogy nem vagy elég jó, nem vagy ide való, hogy neked nem jár a figyelem és/vagy a szeretet, akkor könnyen elhiszed, hogy önmagadat választani önzőség és az egyedülléthez, magányhoz vezet. Ám épp ez a hitrendszer az, ami újra és újra hasonló helyzeteket produkál, erősítve benned a téves önigazolást.
Fontos emlékezni, hogy TE magad nem vagy sem a sebed, sem pedig a születésednek a története. A Napnak a fényében most külön választhatóvá válik a kettő:
a Magod, valamint a Trauma.

A Kos Napnak és a Sebzett Gyógyítónak az együttállása, ennek a mostani képletnek a legutolsó, tehát a 12. életházába esik, ami azt jelzi, hogy az ÉN-seb témájában itt és most egy jelentős karmikus ciklus zárulhat le.
Az aszcendensbe kapaszkodó égi óriás, a Jupiter, hatalmas felemelkedést, reményteljes feltámadást, a hitnek, az önbizalomnak, a pozitív jövőképnek a megszületését ígéri. Egyidejűleg pedig teret tart a téves hitrendszereknek egy jól irányzott és éles mozdulattal történő elmetszéséhez. A Jupiter itt azt mondja, hogy azokat nem kell már tovább növeszteni, hizlalni, dagasztani, fújni. A korábbi hiteket akárcsak egy lufit, nyugodtan ki lehet már pukkasztani.
Felvállalva és megélve a saját igazságaidat, most egy új és önálló útra térhetsz, amit a világi kapcsolataidnak az átalakulásában is érzékelni fogsz. A Nap-Chiron-Jupiter trióval szemben csücsülő Mérleg Hold ugyanis, a kapcsolatok arcán keresztül jelzi vissza a külső harmóniára, a lelki békére, az örömre, a szépségre, az egyensúlyra való igényt. Ha most az ellenkezőjét tapasztalod, és a kapcsolatok épp az imbalanszt tükrözik számodra, akkor fontos lenne a sebek környékén szétnézni magadban.
A Telihold úrnője, a Vénusz, jelenleg uralmi helyzetben van a Bikában, ezért a hozzá kapcsolódó témák (kapcsolat, pénzügyek, önértékelés stb.) most hatványozottan érvényesülnek. Az egyes részeknek és szereplőknek az együttműködése, azok összhangja tartja most a kulcsot a szerelemhez, a gyönyörhöz, az önszeretethez, a vágyaid beteljesüléséhez.
Érdemes engedni a hívásnak, ha a napokban több csendre, egyedüllétre, elvonultságra van szükséged. A képlet szerint a belső összegzést, számvetést (Nap-Chiron a 12-esben), a megértés (Merkúr-Felszálló együttállás), majd a lassú, a lépésről lépésre történő építkezés (Mars-Szaturnusz trigon, Mc a Bakban), és az újjászületés, a feltámadás (Jupiter a Kos aszcendensen) követi.
Az egykori vágyak és szerződések, a toxikus, a mártír, a függőségi kapcsolati sémák (Mérleg Hold, Leszálló a 7-esben, Vénusz-Neptunusz szextil) elengedésével, a minőségi átalakulás, a megtisztulás (Plútó a Vízöntő nullán), valamint a határtalan, a RADIKÁLIS ÖNSZERETET (Vénusz-Uránusz tág együttállás, Felszálló az 1-esben) lehet most a célirány.
A Telihold horoszkópjában az Ic-Mc (gyökér-korona) tengely a Rák-Bak jegyeken vonul át. Ideje van a traumákat, a dühöket, a haragokat, a csalódásokat ott hagyni, ahol keletkeztek: a múltban (Mars az Ic-n). Azoktól most erővel elrugaszkodva, és felnőttesen, a felelősségnek a felvállalásával lehetséges elmozdulni (Bak Mc). Ha ezt meg mered most ugrani, ha képes vagy a magad szükségleteit az előtérbe helyezni és elsétálni a régi fájdalmaktól, akkor az eddig nem látott energiafelszabadulást fogsz tapasztalni, és a továbbiakban mindig az önazonosságot fogod választani.
A Chironnal napi szinten dolgozom asztroterápiában, és a személyes tapasztalatom az, hogy a Kos-Chiron (és/vagy a Kos/Mars aszcendensű/napú) szülöttek, sokszor már a magzatkorban, vagy a születés élménnyel olyan stresszeket gyűjtenek, amelyekre legtöbbször még felnőttkorban sincsen tudatos ráébredés.
Erre a generációra jellemzők az otthoni feszültségek, a veszekedések, az üvöltözések, a verekedések, a harciasság, a békétlenség, amit a lélek nem egyszer már az édesanyja hasában is tehetetlenül végig él. Ezzel az állással gyakran a születés maga is küzdelmes, véres, görcsös, fájdalmas, üvöltős, hirtelen, viharos. Gyakori a szülők korai válása, illetve az egyik/másik szülőnek a „meneküléses” hozzáállása. A Kos-Chiron személyiségbe emiatt már az indulással beépül a vadászat, a dolgoknak és a céloknak az agresszív, a tűzön-vízen át való hajtása, az én-egyedül viselkedés, a végsőkig, a kimerülésig való box. A Kosnak, amilyen gyorsan jön, legalább olyan sebesen is lankad a lelkesedése. Miután megszerezte, amit akar, a lendülete hamar kiég, ami igazából egy céltalan, az önmagával űzött belső háborúnak a kivetülése.

A Kos-Chiron egyén korán azt tanulja, hogy az egyedüllét ugyan magányos, de legalább nyugis a külső csatározástól. Amikor a kapcsolatok folyton a küzdelmet jelentik valaki számára, akkor egyfajta belső ambivalencia keletkezhet a harmóniára való törekvés és a kapcsolódási vágy között. A Kos-Mérleg tengelynek ezért az egyik legfontosabb tanulsága, hogy vajon miként lehet a külvilággal való kontakt, a másokkal való interakció, valamint a saját igények kifejezése, érvényesítése során megőrizni és fenntartani a belső béke állapotát.
A Telihold a Mérlegben, egyensúlyi pontot jelez a március-áprilisi dupla Kos-Újhold között. Emlékeztet, hogy a békét nem lehet se akarni, sem csinálni, sem megszerezni, és végképp lehetetlenség kiharcolni vagy kinyerni. Ha csupán akkor van harmónia körülötted, amikor minden úgy megy, ahogyan azt akarod, akkor küzdelemben vagy. Az egyensúly belülről fakad. Talán azzal a felismeréssel, hogy a figyelmet, a szeretetet nem szabad kívülről várni, hanem odabent: a belső tengelyben érdemes megélni.
A mérlegség olyasmi, mint a légies kötéltácosnak a balansza, amelyben nincsen erőlködés vagy erőfeszítés. A jegynek az ura, a Vénusz, a testben is a páros szerveket, valamint azok együttműködését uralja. Amikor a pontos középpontban, a totális tengelyben állsz, akkor abbamarad a libikóka, a kilengés, az egyik végletből a másikba csapódás, a folytonos kibillenés, és azok helyét átveszi: a teljes belső stabilitás. Ebben a helyzetben a látszólagos külső hatásokra sem borul ki semerre a mérleg, a mérce. Mint a kimozdíthatatlan középpont, a Buddha-állapot: a belső csend, a béke és a nyugalom, amelyben nincsen akarás, nyomás, belső zaj, sem csapongás. Ilyenkor fel sem merül odakint hajtani a békét vagy a harmóniát, hiszen tisztában vagy azzal, hogy a tökéletes egyensúly, a szépség, a szeretet, az abszolút balansz: TE magad vagy.