top of page

Merkúr-Vénusz együttállás | Nézz a szívedbe

A mai napon áll együtt a retrográd Vénusz & Merkúr a Kosban, szerdán pedig a Nap & Szaturnusz a Halakban. Ezek az éves gyakorisággal előforduló együttállások önmagunkban nem kívánnának beharangozást, most azonban beaktiválják azt a januárban kezdődő folyamatot, aminek a kifutása majd április-május lesz.



A Merkúr-Vénusz együttállás koordinátája az ’𝐀 𝐂𝐫𝐲𝐬𝐭𝐚𝐥 𝐆𝐚𝐳𝐞𝐫’, a Nap-Szati együttállásé pedig az ’A Medium giving a seance – Spiritual phenomena’. Ezek a szimbólumok arra hívnak, hogy a következő hetekben barátkoztasd össze az ÉRTELEM TISZTÁNLÁTÁSÁT & a SZÍV ÉRZÉSÉT.


Az állandó megakadásnak, a lelki botorkálásnak és a nyugtalan külső keresésnek akkor szakad majd vége, ha végre megváltoztatod a keresés irányát & módját, s hagyod magadat bemélyülni, áramlani, elcsendesedni.


A szeánszokat tartó médium vagy a kristálygömbbe tekintő jós nem a szavak vagy a gondolatok szintjén kutat, lát, ért s fejez ki dolgokat, hanem intuitív módon engedi kibontakozni magában a transzcendens világ jelzéseit. A látnoki képességű személy túlnéz a racionális elme mutatta határokon és iránytűjének a jobb agyféltekés intelligenciát, valamint a mély belső meditációt használja.


Ha már gyerekként is azt tanultad, akkor mostanra talán észre sem veszed, amikor az érzelmek felbukkanást követően azonnal elkezded azokat az intellektuális úton megmagyarázni, megítélni, véleményezni és/vagy kielemezni. A dolgokra való ráérzés és megsejtés helyett próbálod inkább előre kiszámítani vagy kiokosítani a válaszokat.


Ha hosszú ideje hagytad, hogy a szív hangját mindig rögtön felülírja & érvénytelenítse az elme, akkor a racionalizáció vagy a meggyőződéssel eldöntés, valamint az érzések elnyomása mostanra szinte automatikus reakció lehet.


Az érett látó ezzel szemben miután lehívja (Merkúr) a láthatatlanból jövő üzeneteket, azt követően a szívében (Vénusz) fordítja le azokat.


Az intuitív énjét használva teret tart a vezettetésnek és a belső bölcsességének, amikor a múlttal, a lelkével, a másvilágon lévőkkel vagy akár az energiamezővel lép kapcsolatba.


Ez a személy mélyen ismeri a körülötte lévő univerzum működését és a saját magában lévő princípiumokat, s mer is hagyatkozni azokra az eszközeire vagy hipnotizáló képességeire, amelyekkel az anyagon túli világot lehetséges manipulálni.


Az ilyen spiritisztákat „𝑒́𝑟𝑧𝑒́𝑘𝑒𝑛𝑦𝑒𝑘𝑛𝑒𝑘” is szokás nevezni, hiszen nem csak az 5 érzékszervüket használják, hanem nyitottak a nem fizikai birodalmak finom kommunikációjára egyaránt.



Amikor becsukod a szemedet, lecsitítod az elmét és kitárod a szívet, akkor előtted is ugyanúgy megmutatkozhat ez a földöntúli birodalom.


Ha viszont csak a fejedben tobzódsz és rendre bevonódsz a kényszeres gondolkodásba, akkor egy hipnózis-szerű álmodásban, káprázatban vagy illúzióban maradsz pont ugyanúgy, mint az emberek nagy többsége.


A gondolatokat, illetve az azokhoz kapcsolt érzelmi reagálásokat pusztán csak az elméd alkotja azoknak a programoknak és viselkedésmintáknak alapján, amelyeket kicsinek örököltél & tanultál. Mindaddig a szenvedésben maradsz és korlátozod a tapasztalást, amíg a személyiségnek a problémáival és az elmédhez tartozó hasonló sztorikkal azonosítod magadat – vagyis, ha a gondolataidnak és a fejedben futó párbeszédnek hiszed magadat ahelyett, hogy hagynád a szellemeden túlit is megnyilvánulni.


A fenti jelképeknek az alacsony szintje a túlságosan beszűkült nézőpont vagy a 𝑛𝑒𝑚𝑙𝑎́𝑡𝑎́𝑠. A gagyi hókuszpókusz, a kuruzslás, az egydolláros tenyérjóslás, a hamis jövendőmondás.


Sokan azért járnak a modern jósokhoz (coach, asztrológus, Tarot kártya olvasó stb.), mert megerősítést akarnak kapni a fejükben megalkotott szebb & jobb jövő álmáról. Elfelejtve, hogy épp ezzel tartják fenn a problémát.


Ha a szeánszokat, állításokat, terápiát komolytalanul és a téves szándékkal "használod", akkor nem teszel mást, mint a korábbi elképzeléseidet cseréled le spiribbekre, miközben totál félreértelmezed a jeleket.


A sábai szimbólum azt mondja, hogy hagyd abba ezt a spirituális tévelygést.


Hiába akarsz fejben előre menni, ha mögötted állandóan úszik vissza az érzelmi sz@r, amit időről időre próbálsz mindenféle eszközzel kikerülni. Ameddig nem adsz magadnak engedélyt arra, hogy érezd is mindazt, ami a lelkedben zajlik, újra és újra ugyanott fogod találni magadat, rendre falakba fogsz ütközni.


Tedd fel napi többször is a kérdést: "Mit érzek most?" - és beszélgessetek a szíveddel!


Meglásd, az érzésektől egyre jobban fogsz élni, egyre inkább jelen leszel, nem pedig csak mész majd körbe-körbe félkómásan anélkül, hogy tudnád vajon épp hol és miben vagy.


Ahelyett, hogy kintről várnád a válaszokat, tekints befelé!


A tiszta iránymutatás benned van, ám ha a szokásos módon próbálod értelmezni, az hamar a ködbe vész... Hidd el, hogy a lelked pontosan ismeri a jövőt. Neked nincs más dolgod, mint ráhangolódni és engedni kibontakozni mindazt, ami odabent feltárul.


Ez az út viszont nem a gondolatokból, a fejedből, sem az emlékekből, hanem már a létezésnek a magjából táplálkozik. A felismerések hajszolása, a gondolkodás, a részletek és a tervezgetés most eltérítenek az intuitív ösvényről.


Koncentrálj a szívre és képes leszel tisztán látni vagy olvasni a jelek között!


A megfigyelő és a megfigyelt magában itt a megfigyelésben, a jelenlétben találkozik össze. Állj meg ott, 𝑎ℎ𝑜𝑛𝑛𝑎𝑛 figyelsz és megleled, amit keresel. Ha most benne tudsz maradni ebben a stabil tudatosságban (Nap-Szaturnusz együttállás) - nevezheted figyelemnek vagy öntudatnak is, akkor ezekben a napokban egy fontos információ érkezhet a szívedbe, amelyet az eklipszek fognak megvilágítani, az elkövető hónapok pedig kibontani.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page