Merkúr kazimi | Kijutás a fényre

Fülelj nagyon, mert a héten továbbra is fontos beavatásokat kapunk, hiszen a Merkúr retrográdnak pontosan a felénél vagyunk. Ma egzakt a Merkúr kazimi – vagyis, a hátráló Merkúrnak és a Napnak az együttállása, amely újfajta megvilágítást, rálátást hoz az április 1-én (tágabban: az árnyék periódusban és a tavaszi napéjegyenlőséggel) kezdődő belső revíziós folyamatra.

A Merkúr, az Erisszel (a Mars nővérével) való hétfői diskurálásból érkezik a mostani találkozóra. Ezekben az órákban már behúzódva a Napnak a szívébe, átadja az eklipsz pillanatában kapott híreket, majd az égitestek helyet is cserélnek. A Nap, a most leszívott új tudással megy tovább az Erisz irányába (ápr. 14.), a Merkúr pedig visszahátrál a Chironnal való második randevúra (ápr. 15.).

Mindez a Szaturnusszal együttálló Marsnak az uralma alatt történik, ezért továbbra is az önmagadra való reflektálásnak és az ÉN gyógyulásának, iránybaállásnak és egészéges erőhasználatának a kérdései vannak a fókuszban.

Aminek köszönhetően a születéssel hozott ösztönös viselkedésminták is oldódhatnak napról napra. Ezekben az órákban ugyanis új fényben láthatsz rá a fentiekre. Amint másképp kezded el használni az erődet és ismét a kezedbe kerül az életed irányítása, többet nem a szenvedés árán fogod megszülni a dolgokat:

.

„Egy magzatnak a képe jut eszembe, ahogy le van fotózva a köldökzsinórral. Még nincsen teljes emberi formája és sokkal nagyobb a feje, mint a teste. Vörös, lüktető színt érzékelek, egy nagy piros tűzbolygót.

Érzés szinten olyan, mintha nem is ismerném magamat…

Bent vagyok a testemben, egy barlangban. A tüzesség most el is ment és átcsap egy fekete-bíbor színbe. Idebentről ellátok egészen az alagútnak a legvégéig. Látom az utat és a felszabadító fényességet is. Olyan, mintha még bent lennék a petefészekben, miközben érzem, hogy innen mennem kell.

Van bennem egy nagyfokú csalódottság érzés. Olyan, mintha én ezen az úton már egyszer végig mentem volna. De teljesen feleslegesen, mert nem történt semmi.

És most az egészet újra kell kezdenem.

Azt is tudom, hogy ez az út értem van. De akkor is itt van bennem, hogy basszameg, képtelen voltam erre! Ambivalens érzés: egyszerre van itt a csalódottság és az új lehetőségnek a képe.

Tudom, hogy ha elindulok, akkor most sokkal jobb lesz. Ez lesz már a tökéletes.

Most megyek szépen az úton. Olyan, mintha a köldökzsinóron belül lépkednék, egy ruganyos talaj van a lábaim alatt. Mint a két hegy között kifeszített függőhídon, ami minden irányba kileng és mozog. Hiszek magamban és tudom, hogy végig tudok rajta menni. Van ugyanis a zsinórnak egy biztonságos megtartó ereje. Egyben küldd is előre, hogy „Menj!”.

Full kicsinek érzem magamat, de belül mégsem a kicsikori, hanem már a felnőtt, az egészséges női vágyakkal vagyok.

Sokszor kileng alattam a híd, mint amikor egy viharban fújja a szél.

Ennek ellenére viszont képes vagyok én magam megállítani. Magával a gondolattal, hogy „Állj meg, mert én irányítok” - abszolút be tudom mozdítani egy olyan komfort zónába, ami számomra is jó. Ezáltal már úgy is végig tudok menni rajta, hogy nagy nehézségeket ne kelljen többé megélni. Vagyis, nem kell már úgy szenvedni érte, mint eddig.

Most már van egy könnyedség, ami abból ered, hogy tudom, képes vagyok végig csinálni és irányítani az egészet. Ez a tudás egy hatalmas önbizalmat és erőt ad.

Már közel vagyok az alagút végéhez és látom a citromsárga világosságot. Kilépek rajta és sok-sok sugár fogad. Mintha utak lennének, amelyeknek az irányába tudok elmenni. Azt nem látom, hogy melyik hova vezet hova vagy merre visz. De érzem, hogy bármelyiken indulok tök jó lesz. Továbbra is velem van, hogy itt már nincs olyan nagy nehézség vagy feszülés, mint ami régen volt.

Egy virágos réten vagyok, színes az egész. Semmi mást nem csinálok, csak fekszem és élvezem ezt a biztonságos, megtartó helyzetet. Időnként fel tudok emelkedni és lebegni. Liftezni fel s le az semmi más, mint perspektívaváltás. Idefent azért jobb lenni, mert lelátok és tudom, hogy merre kell mennem, mit kell tennem. De megfogalmazni vagy szavakba önteni továbbra sem vagyok képes. Mindent ügyesen végig tudok pásztázni önmagamban. Megyek területről területre, mintha belülről is látnám, hogy mi történik és épp milyen folyamat zajlik le bennem. Látom és érzékelem a problémámat és tudom is rá a megoldást vagy tudni fogom. Már képes vagyok megbirkózni önmagammal.

Ami erő ott van bennem és mögöttem azt úgy tudom használni, hogy nekem a legjobb legyen. Az erőmnek a teljes és tudatos felhasználása, amikor azt nem ösztönből, hanem okosan irányítom magamnak. Rálátással, fénnyel, cselekvően indítom az új sorskört. Tudatossággal születek ki - török ki a barlangból a fényre, és azzal haladok a célom irányába.”

---

A Nap mostanra a Cetnek a gyomránál időz. A bibliai Jónás három napot töltött idebent, és a belső elvonultságot, a számvetést követően új emberként tért vissza. Sokaktól hallom, hogy eljött egy erőteljes megcsömörlés a múltnak az irányába. Szinte már megteltünk és hányunk is a régi történektől, az ismétlődésektől és egyre erősebben érezzük, hogy nem akarjuk mások problémáját hallgatni, átvállalni vagy megoldani. Nem akarjunk magunkat beáldozni és tovább folytatni a szenvedés karmát. Érezzük, hogy szakítani kell tudni ezekkel a szegény-ÉN működésekkel. Elég volt az önsajnálatból és önsorsrontásból, a toporgásból, az elvesztegetett időből!

Szerencsére egyre erősebb az égi irányítás arra nézve, hogyan szabaduljunk, törjünk ki a körforgásból és miképp szüljük újra Önmagunkat. Hajrá : )