Merkúr kazimi | Fény nincsen Sötét nélkül

A Merkúr a következő napokban átszalad a Vénusz házának az utolsó fokain és a hétvégére eléri a saját otthonát, az Ikrek jegyet. Az égitest, a Ceresszel együtt egy ún. dupla kazimben találja magát a Bikában, ahol megfürdőzve a meleg napsugarakban és az anyai ölelésben, ma tudatossá válik valamire. Az Égiek Hírnöke ezt a felismerést az Uránusz & Sedna segítségével pár nap múlva egy idegrendszeri információként is bekódolja majd a rendszerbe.

A Plejádok határán zajló kazimi ugyanazt a Bika-Skorpió (Anyagi-Érzelmi biztonság) tengelyt aktiválja benned, amelyet a májusi Új- és Teliholdak is.

Amikor a tengelyben vagy, akkor nem akarod többé beburkolni a mellkasod közepét.

A karjaidat, mint a kapu, szélesre nyitod.

A szívedet pedig annyira kitárod, hogy az képessé válik összeköttetést biztosítani a fent és lent között. S könnyen át tudja engedni a fejed felett lévő glória irányából érkező üzeneteket, egészen az alsó csakrákig.

Ha viszont a szívedben háború folyik, akkor az odavezető kapunak a bal szárnya rikító fehér: tiszta, fényes és ragyogó marad. Pont olyan, amilyennek egy „jó” kisangyalnak is lennie kell...

A másik viszont úgy fog kinézni, mintha egy fekete ónos eső hullott volna rá: olajos és ragacsos lesz. Mostanra nem is tudni, hogy ez a sűrű anyag vajon veled született-e, vagy csak az idők során ragadt ide rád, azt hitetve el veled hogy a kettő között éles a határvonal és választanod kell.

Le kell tudni rakni a voksodat az egyik vagy másik:

A biztonság vagy a művészi autentikusság.

A szeretet vagy az önazonosság.

Az anyagi vagy a spirituális.

A gépiesen kontrollált vagy az intuitív.

A robotos vagy a termékeny.

A halál vagy az élet.

Az anya vagy a szerető.

A perverz, a kurvás, a ribancos vagy a szűzies,

működés mellett.

Mivel a sötét oldalhoz máig is egy csomó tanult szégyen társul benned, azt hajlamos vagy tudattalanul is kitaszítani és inkább a másik oldal felé húzol.

Ezáltal pedig benne tartod magadat az állandó harcban a belül lévő Angyal & Ördög között. A külvilágnak csak az előbbit - az angyali énedet, szeretnéd prezentálni, amelyből mostanra egy erős identitást is kovácsoltál.

Közben a szívednek a másik kamrájából folyamatosan ki akar robbanni az ijesztő sötétség.

Vulkánként akar előtörni az egész életedben elnyomott minőség.

Amiért agresszívé és arrogánssá válsz, ha a másik ember nem látja a saját árnyékát, mialatt te magad egy control freak-ként próbálod a szekrényben tartani a szörnyeknek címkézett darabjaidat.

A legnagyobb baj, hogy egyikbe sem mered belengedni magadat teljes szívvel.

Ellenállsz annak, hogy az egyiket vagy másikat is úgy igazán átérezd.

És mivel nem látsz rá tisztán és teljességben önmagadra, végül egy félbevágott életet élsz.

A kulcs mindig középen van.

Engedd le a szárnyaidat az öledbe és ebben a kényelmes Buddha pózban lásd be, hogy valójában egyik sem vagy, meg mindkettő is. A duális életet megtapasztalóként bármelyik minőségbe belebújhatsz, de sehol sem kell túl hosszan megmaradnod. A tudatosság által bármikor úgy dönthetsz, hogy kibújsz az adott szerepből és visszaülsz a nyugalmi tengelyedbe.

A mai tripla együttállásnak a szimbóluma az „Egy lovon ülő indián skalp-fürtökkel” ('𝐀 𝐦𝐨𝐮𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐈𝐧𝐝𝐢𝐚𝐧 𝐰𝐢𝐭𝐡 𝐬𝐜𝐚𝐥𝐩 𝐥𝐨𝐜𝐤𝐬') hasonló üzeneteket hordoz.

Ez a lovas már nem akar a tiszta fényként látszódni.

Nem próbálja a védekezésből vagy a bizalmatlanságból makacsan levágni magáról az ösztöneit, illetve a primitívnek kinevezett természetét.

A haragját.

A félelmeit.

A túlélő-részeit.

Sem a sötétségnek a nyomait.

A skalp-fürtök annak a jelei, hogy ez a személy átment a belső csatáin és mára hordozza azoknak a sebeit.

Nem steril.

Nem makulátlan.

Hanem valódi.

Ő már pontosan tudja, hogy a fekete oldal nem az ellensége. A kormos rész az nem valami, amit ki kell metszenie magából, hanem egy olyasfajta erő, amit meg kell tanulnia megülni — mint az ösztönös szabadságot jelképező lovat.

Amint nem az elfojtásra pazarolod az energiádat, hanem együtt mozogsz vele, az magától megszelídül.

A szíved többé nem egy csatatér lesz, hanem maga: az átjáró.

Itt találsz vissza az ősi önmagadhoz.

Ahhoz az eredendő ÉN-edhez, amely talán nyersebb, de legalább már igazi.