top of page

Mars-Erisz együttállás | Kemény vs. Lágy

A Mars, 2024. június 2-án (vasárnap) eléri a nővérét - az Ériszt, a Kosban. Ahogy összetalálkozik a férfi és a női erő, ideje egyesíteni és összhangban működtetni a kemény és a lágy részeket.



"Egy szőke hercegnőként látom magamat. Hullámos, hosszú, dús hajam van. Büszkén és kihúzva állok. Van ebben egy kis gőg, hencegés is talán.


Belülről azonban csak egy kislány vagyok.


Olyan, mintha ezzel a külső megjelenéssel próbálnám álcázni a belső gyermeket. Mint amikor felveszel egy nagy jellemezt, aminek már-már elnagyított feje és mancsai vannak.


Fölöttem itt van ez a nagy ruha, a hencegés és a magamutogatás, belülről viszont csöpp vagyok.


Odabentről kukucskálok ki a kislányként és várom a visszajelzéseket. Vajon a külvilág hogyan néz rám és mit szól? Mintha ez egy belső irányító pult lenne, ahonnan navigálhatom a reakciókat. Ha valami nem tetszik vagy fájó, akkor azonnal vissza tudok bújni. Ha pedig oké akkor még jobban meg tudom mutatni magamat.


Van ebben egyfajta kettéválás, elszigetelődés.


Hiszen valójában nem vagyok ez a nagy nő. Csak úgy csinálok, mintha az lennék. Mintha ezen a szerepen keresztül próbálnám megtanulni, hogy mi is az a Nő, miközben arról nincsen igazi tudásom. Ezen a ruhán keresztül azonban begyakorolhatom.


Így nem is olyan ciki, ha néha elrontom. Ráadásul a bántás is csak a külsőt, a mázat érheti, engem viszont nem. Vagy legalábbis belülről ezt érzem.


Mindez persze csak egy ÖNVÉDELMI PALÁST, amelyben felelősséget sem kell nagyon vállalni. Ha elrontanám, akkor mindig bebújhatok amögé, hogy nem is én csináltam.


Mint amikor egy kislány felveszi anya tűsarkúját. Attól ő még nem lesz nő, hogy megpróbálja leutánozni, hogy az mit csinál vagy hogyan viselkedik.


Az érzés attól belülről még nem érik meg, nem teljesedik ki.


Azt hiszem, hogy FEL KÉNE NŐNI EHHEZ A SZEREPHEZ, csak nincsen példa arra, hogy az igazából mi is. Ezért egyelőre még kicsit bukdácsolgatok benne.


Ha most próbálna valaki kapcsolódni hozzám, az csak ehhez a ruhához tudna, ami nem az enyém. Vagy a kislányhoz, ami meg egy egyensúlytalan és gyerekes kapcsolódás lehetne csak.


Semmiképp nem az, amire a Felnőtt Nő vágyna.


Minden ott kezdődik, hogy az igaz vágyaimmal sem tudok kapcsolatba kerülni, ezért is tartom magamat benne ebben az elszigeteltségben. Most az tűnik fontosnak, hogy ebből vajon hogyan nőhetek ki? Hogyan tudnám magamat felnevelni? Mi a következő lépés?


Az úgy csinálni vagy megjátszani ugyanis már baromi uncsi.


Pontosan látom és tudom ezeket a működéseket, de vajon hogyan jöjjek ki innen? Hogyan mutassam meg magamat? Hogyan kapcsolódjak? Mi is az a Nő?


Azt be kell látni, hogy a hercegnős kép nem több, mint egy kislányos ábránd. Egy mesefigura, amit egykor kiraktam magam elé példaképnek. A mesekönyvben kicsiként azt láttam, hogy ez a Nő. Miközben a valóságban képtelen vagyok megfogni. Nincs hozzá kapaszkodóm.


A lágy oldalhoz lehet kapcsolódni

Egy krokodilnak a képe jelenik meg.


Vastag páncél van rajta, de ahogy úszik vízen, a testének mégis van egyfajta lágy áramlása.


A krokodil a vízben él, tehát az érzelmekre van szüksége. Nagyon türelmes. Várni és türelemmel lenni - ez az egyik fő erénye.


Az állatnak nem is a külseje, sokkal inkább a jelleme, a működése fog meg. A krokodil nem egy vadásztípus. A part közelében kivár és ha odamegy egy másik állat inni, akkor lecsap rá.


De ő maga NEM KERESI A PRÉDÁT, nem megy elébe a dolgoknak, hanem kivárja azokat.


Mintha nem is kellene tenni, vagy nem úgy, ahogy eddig gondoltam. Egyszerűen csak felengedni és engedni, hogy az élet megnyilvánuljon. Itt már más a cselekvés.


Az a cselekvés, ha nem teszek.


Egyfajta várakozó álláspont. A puszta megengedésben kell lenni. A NEMCSELEKVÉS ugyanúgy lehet erény.


Persze nem úgy, hogy mindenkinek megengedek mindent! Egyszerűen csak tudni, hogy mi az, ami jó nekem és mi az, ami nem. Ha nem jó, akkor kőkeményen tenni. Itt felhasználhatom a keménységemet, mert az pont azért van, hogy éljek vele, amikor szükséges!


Ha valami számomra nem oké, akkor azt önmagamért levágni egyszerre DRASZTIKUSAN & SZERETETTEL.


Anyukám áldozatként élte az életét és aláment. A nagyi pedig leuralta a férfit. Ezt a kettőt láttam: a puhaságnak és a keménységnek is az alacsony szintjét. Most a FÉRFI & NŐI EGYMÁSRA HANGOLÁSA a feladat, hogy végre együttműködők legyenek.


A végleteket és a két pólust külön-külön már megtapasztaltam, most már mindkettőt kell tudni.


Belülről nem is érzem keménynek a páncélt. Inkább csak egy bőrként tapasztalom, amivel a határaimat jelölöm. Amögött pedig van egy EGÉSZSÉGGES BÜSZKE TARTÁS és négy lábbal állok a földön. Tudom, hogy mit akarok.


A kis hercegnő helyén pont ezt a tartást próbáltam leimitálni, de ott csak a ruha tartotta körém ezt a dolgot.


Az jön, hogy nem vagyok préda nektek! Nem vagyok áldozat.


A kapcsolatokban mindig azt érzem, hogy használják a szexuális erőmet. Mintha a férfiak elvennék, felhasználnák az energiámat arra, hogy túléljenek és a saját sebeiket kenegessék. De aztán végül nem forgatják vissza, nem tolják bele ugyanazt a velem való kapcsolatba.


Mivel úgy érzem, hogy kihasználnak, hamar elfogyok és kiüresedek. Többé én sem vagyok képes beletenni energiát a kapcsolatokba.


A rendszeremben kell végre rendet tenni. Nem a férfinak kell nemet mondanom, soha nem a másikkal van a gond. A hozzáállásomat kell megváltoztatni.


A régi minőségemnek szeretnék már hátat fordítani.


Most átfordulok a hátamra, hogy a hasamat: a puhább, a csupasz, a meztelen oldalamat is érhesse a fény. A páncél nem barnulhat be, de a lágy részemhez tud kapcsolódni a nap. Itt tudom befogadni a szeretetet. Azáltal, ha láttatom azokat a részeimet, amelyeket eddig nem és átadom magamat a melegségnek."

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page