Lilith a szolár aszcendensen
- Miss Moodswings
- Nov 6, 2022
- 5 min read
A Nap- és Holdfogyatkozások kapujában járunk, és az őszi napéjegyenlőség képletének (2022. szeptember 23.) Oroszlán aszcendense volt, ami azt jelenti, hogy egészen a téli napfordulóig, a Nap vezérli az utunkat. A Nap a Skorpióban időszak ugyancsak az önmagunk előtti lecsupaszodásról szól... A horoszkópban, a Nap képviseli az Egót, amely alapvetően a tiszta tudatosságnak, a rálátásnak, az önvalónak, az Én-nek az energiája. Szimbóluma a Korona, amely ragyoghat glóriaként feletted és ugyanúgy válhat egy súlyos teherré, amely lenyomja a fejedet, a tudatosságodat!
Az „egó” szót kis és nagybetűkkel fogom jelölni, hogy jól elkülöníthetővé váljon, amikor az előbbi esetben arra az öntudatlan működésre gondolok, amely a hatalmi játszmáknak a fő forrása. Ezeknek az oka pedig az, hogy belülről kicsinek érzed magadat, tehát azt hiszed, hogy nem vagy elég szép, jó, szerethető, okos stb. és szükséged van a (ön)dicsőítésre, a viszonyításokra. Gyermekként valószínűleg azt tanultad, hitted el, hogy a FIGYELEMNEK, magyarul a SZERETETNEK az ENERGIÁJÁT a külvilágból kell kinyerned. A teljes marketing iparág és a közösségi médiában a megosztás és a like gombok, erre a játszmázásra épülnek.
„Szurkálódást, valami aljasságot érzek. Mintha birizgálnának, szurkálnának, ami arra késztet, hogy elforduljak, ne oda nézzek. Ám teljesen mégsem fordulok el, mintha adnám alá én is… Ahonnan a szurka jön, abba az irányba azt mutatom, hogy nem figyelek, de valójában belülről szövöm a tervet, fontolgatom, hogy miképp állhatnék bosszút, hogyan bánthatnék én a legjobban, mivel szúrhatnék vissza a legaljasabban. Tehát nem engedem el az energiát, hanem érlelgetem magamban. Most vissza is fordulok: „Majd én jól megmondom.” Nincs bennem agresszió, harci vágy, ez inkább döjfösség, dac. Egy 3-4 éves gyerek vagyok. Ez nem felnőtt energia, hanem csak egy durcás gyerek játszik: „Te bántottál, akkor majd én is bántalak!” - és ettől lenyugszom. Most úgy érzem magam, mint egy kis hercegnő. „Én nyertem! Enyém a trón, a többi nem számít. Bibibbííí. Most már minden figyelem rajtam van.” Nekem ez most elegendő, ettől jól vagyok. Persze még ebben is itt van a durci, a „miss hercegnő”, de már kihúzhatom magam, enyém a világ! Én vagyok a magaslaton, az alattvalók fölött, akiket legyőztem. Enyém az energia, a vár, a kastély. És innen a trónról kicsit birizgálom is őket, elveszem az energiájukat, nyammnyamm, mindenkit megeszek.”
Az Oroszlánt, és a vele analóg 5-ös életházat uraló Nap: a színpadról, a porondról, a büszkeségről, az önfelvállalásról szól. Amikor magabiztos vagy, akkor ezt a fényességet belülről árasztod kifelé és nincsen szükséged külső visszaigazolásra. Ha viszont alacsony az önbizalmad, akkor kívülről várod a tapsot, a helyeslést, a visszajelzést, a megerősítést. A színpad azonban egy magányos hellyé tud válni, ha a hatalmi harcok eltávolítanak magad körül mindenkit:
„De itt egyedül vagyok, mint egy magányos toronyban. Lehet, hogy nem is olyan jó nekem? Ahogy lejöttem a játszmáról, most kezdtem el megérezni ennek az egyedüliségét, a magányát, a szomorúságát. Ezt az egészet azért csináltam, hogy ne kelljen mindezt éreznem. Mert itt most igazából sötét van és nincs körülöttem senki, csak a rideg kőfalak. Egyedül és kicsinek érzem magamat. Ezt az egészet azért játszottam, hogy nagy legyek! De valójában a játék az kicsinyes volt. Most már érzem belülről azt, hogy nem vagyok elég jó, elég szerethető és szép. És tök egyedül vagyok ebben a ridegségben.”
Az elmúlt héten a konzultációs szobámban is több ízben felmerült az egó és a legszebb az volt, hogy nem is a Nappal dolgoztunk, hanem a többi erőforrás (Plútó és Lilith) felszabadításának lett a természetes velejárójára az egó halála... Így vált a dacos hercegnőből: High Priestess.
„Végtelen sötétség van, ami megakadt bennem. Itt csak a nehézség érzet van: nehezek a karjaim, a beleim, húz le minden, nehezen veszek levegőt, be vagyok szorítva… Olyan, mintha a szárnyaimat letörték volna. Mintha egy kényszerzubbonyban lennék. Már nem is akarok ellenállni, érzem, hogy fejből sem menne. Lóg a fejem, erőtlenség van, fogyok el, csontvázszerű vagyok, húsmentes, elsorvadok. Egy tetszhalott állapotban, amiben már változtatni sem akarok. Belefásultam, gyökereket eresztettem ebben. Minden részem lefelé terjeszkedik, már nincs meg bennem az erő, amivel kiszedhetném magamat. De azt is látom, hogy önmagam raktam bele ebbe a kényszerzubbonyba. A hercegnő száműzte magát a toronyba, és ebben a toronymagányban, ebben a sötét barlangban keletkeztek a lefagyások. A kicsi én összehúzta magát, és most látom, ahogy a fehér csontváznak legurul a feje. Az egó halála…”
Elég aktív a spirituális bullshit detektorom, és bevallom, hogy ilyenkor nyers határozottsággal szoktam fellépni. Tapasztalom, hogy a mai kornak a legnagyobb fertője a spirituális by-pass, vagyis az önismereti táborokban, a női körökben hallott, az influenszer oldalakon olvasott idézetek mantrázása, a robotos bólogatás, ami arról szól, hogy a sérült kicsi én ráharap a közös szenvedésre, az önáltatásra, amely elterel a valódival való szembesülésről. „A spirituális egó egyik aspektusa, hogy én spiri vagyok, és jóval több vagyok nálad, mert te egy egyszerű alvó vagy, aki csak élsz, és felkelsz és dolgozol, és bezzeg én, aki foglalkozom az önismerettel, meg a spiritualitással, meg a lélekkel, meg a magasztos dolgokkal, én sokkal többet érek.” (-Kunó). Látom ezt tanároknál, terapeutáknál, coachoknál egyaránt, amikor a "segítés" valójában az egóról szól.
„Elsőre azt hittem, hogy egy kristályszerkezetet látok, de most érzem, hogy ez egy csontvelő, egy fraktálszerű képződmény, ami most újraépül. Alattam épül fel ez a kristályépítmény, a palota. A csontváztorony összeomlott és felépülhet a vár. Megjelent egy fehéren csillámló korona is, a csúcsain obszidián gyöngyökkel. A koronát a barlangban látom, de más már nincs ott. Még mindig a sötétségben van, de ez inkább egyfajta űr, inkább tiszta és nem negatív. Teljesen zavarótényező mentes. Ahogy megnyílik a sötétség - mint egy szem -, egy szőke fej jön belőle. Odette, a Hattyúk tavából… szőke hosszúhajú, koronás lány. Aki el van átkozva és ezért néha átváltozik hattyúvá… Ebben a térben már repülök. Fény, szabadság, térnélküliség, szárnyalás, kitárul a szárnyam. Nagyon tiszta. A harapós, a sértődött hattyú átváltozott. Vakító, rikító fényességet látok. Mintha a koronából tükröződne mindenfelé, és kitágulna a fényesség.”
Amikor a valódi Erődben, a Fényedben állsz, amikor JELEN VAGY, akkor nem kell a színpadon kardozni a figyelemért, nem kell másokkal foglalkozni, nem számít, hogy ki mit mond vagy gondol rólad. Egy tiszta tudatos embert bárki kiszúr a távolból is! Ezért nem mindegy, hogy vakítasz másokat vagy VAKÍTASZ.
„Nincs arcom, csak a hosszú haj, a korona és a fény. Annyira vakít a fény, hogy megkönnyezek tőle. Most érzem igazán az energiát, az erőt. Eszembe jut a kis hercegnő, aki próbált úgy csinálni mintha ereje lenne. Olyan, mintha a fényesség, a hajam folytatása vagy egy palást lenne: végtelen hullámként húzom magam után ezt a fénycsíkot, ezeket a sárga-fehér vonalakat, mint egy tűzlángot. Jó ebben a gyógyító térben lenni, feltölt. Csupán az energia által, a jelenléttől megtisztul a tér és a környezet. Nem kell semmit csinálni és ezzel is gyógyítok. Tündöklöm. Olyan, mint egy napkitörés a fejemben.
Mintha az egó és az elme felrobbant volna a korona belsőjében.
Annyira fényes volt a robbanás, hogy alatta megint sötét lett. Szétrobbant. Az eddig hullámzó fehér fény semlegesebbé alakult, de így jobban kitölt mindent. Most egy konstans, egyenletes erő lett. Lement a vakítás. Ami addig egy pontba fókuszálódott most kirezgett és semlegesebb, de masszívabb közeggé vált. Tiszta energiává. A nagy fény, a vakítóság szétrobbantott mindent az elmémben és a korona fej elkülönült a testtől. De a robbanásnak meg kellett történnie. Én vagyok a Fény. Ideje el is hinni.
Azt érzem, hogy az összes ruhámat ki kell dobnom! Most le kell vetkőznöm. Semmi sem illik hozzám, amit eddig hordtam. A ruháim 80%-a az anyukám és a testvérem levetett holmija. A levetett szerepek… ÉN nem ez vagyok. Állok a tükör előtt, nézem magam meztelenül, fésülöm a kibontott szőke-ősz hajam… ennyi volt… Megható. Én vagyok az első nő, maga a Fény, aki most megszületik meztelenül, az aszcendensén át kilép a burokból, a sötét barlangból az új életébe. Lehet, hogy még nincsen arca, de bármi lehet belőle. A csontváz és az előző életek, szerepek, porrá lettek. Többet nem kell megharcolnia a figyelemért, nem kintről kell keresnie a szeretetet. A vakító fényessége magára von minden figyelmet.”
A fenti történet egy Oroszlán aszcendensű vendégemnek az asztroterápiás élménye, akinél a szolár horoszkójában, a Rák aszcendensen álló Lilithét és a radix Skorpió Plútóját szólaltattuk meg. Amikor a kis egóval játszol, akkor elutasítod az Egót, tehát a saját Napod által képviselt részedet tagadod meg és nem vagy önszeretetben.
