top of page

Lilith a Mérlegben | A görbe tükör

A Lilith, 2024. június 29-én megérkezett a vénuszi Mérlegbe - ahol a karmatengely Leszálló csomója pontosan 1 éve dolgozza már számára elő a terepet. A nő(i) belső egyensúlykeresésének újabb és újabb stációira továbbra is a külvilág jelenti majd az éles tükröt.



A tükörben az igazság jelenik meg


A Lilithről - az eredendő asszonyról és Ádámnak a legelső feleségéről -, nem is olyan rég még az asztrológusoknak sem igen voltak határozott ismeretei.


A Sötét Hold, a pszichének ugyanis pont azokat az ÁRNYÉKBAN & TAKARÁSBAN LÉVŐ ASPEKTUSAIT képviseli, amelyekre nincsen direkt rálátásunk vagy amiket nem szívesen mutogatunk magunkból.


Erre vezet rá a Mérleg jegy is, maga a deszcendens, ami a horoszkópábrának az aszcendenstől (az ÉN-től) legtávolabb eső pontja.


Nők generációjának sora tanulta és adta tovább, hogy kifejezésre juttatni az érzéseket azt jelenti, hogy száműzve vagyunk a paradicsomból.


Kendőzetlenül felvállalni minden oldalunkat hamar a patriarchális alapú társadalmi környezetnek a perifériájára szoríthat. Nyíltan megmutatni a nőiségünk összes szeletét, mondjuk a szexuális természetünket, majd mindenféle atrocitásokkal jár, s ráadásul oda vezet, hogy a nőtársaink sem fogadnak be a körbe.


A fentiek miatt akaratlanul is KITASZÍTOTTUNK & SÖTÉTNEK CÍMKÉZTÜNK számos olyan alapvető és szükséges minőséget, amelyről elhittük, szerencsésebb nem integrálni az Énünk részeként.


Ezekre a mélytudati tartalmakra, a külvilágnak az arcunkba tolt groteszk reakcióin vagy annak túlzó visszacsatolásain - magyarul: az emberi kapcsolatok által tartott görbe tükrön keresztül válunk csak tudatossá.


A tükör természetesen mindig önmagunkról mutat képet, de olykor "rosszul" vagy görbén látjuk benne magunkat. Ami szintén csak egy visszaverődés lehet arra, vajon épp hol is tartunk magunkkal.


A görbetükör a valóságnak talán némi torzítása.


Egyfajta karikatúra és fricska, ami itt-ott ugyan felnagyítja a hibákat és mindazokat a tulajdonságokat, amiket nem szeretünk magunkban. Ugyanakkor az IGAZSÁGOT TÜKRÖZI és megláttatja, ami eddig is ott volt az orrunk előtt.


A Mérleg-Lilith időszak most duplán szól erről. Felerősíti a negatívumokat és felgyorsítja a szembenézést, de a változást is.


Nőként, főleg és elsősorban a saját nőiségnek a mostanáig összeférhetetlennek degradált elemei lesznek felismerhetők ebben az időszakban.


Férfiként pedig, a nőről, mint csomagról formált korábbi képzetek törhetnek majd apró szilánkokra, hogy végül egy harmonikusabb formában alakulhassanak újra - közösen.


Tükröm tükröm

A kibillenések tudatosítása


A negatív híresztelések ellenére a Lilith, nem ártó szándékú erőforrás, pusztán egy ELŐJEL NÉLKÜLI ŐSERŐ.


A Lilith, már a kezdetektől fogva sem akart többet, mint EGYENRANGÚ BÁNÁSMÓDOT – amelyet egyébként maga a Mérleg jegy is szimbolizál.


Az elmúlt évek és évtizedek emancipációja során, ahogy a egyre és egyre öntudatosabbá vált, hozzáláthattunk visszahívni és újra magunkhoz ragadni az erőinket.


Megelégelve a „gyengébb nemnek”  járó pozíciónkat viszont hamar át is estünk a lónak a túloldalára.


Miközben lépésről lépésre szabadítottuk fel magunkat az évszázadok alárendeltségből, észre sem vettük, hogy a folyamatban átbillentünk a mérlegnek pont a másik felére.


Napjainkra sikeresen kiheréltük és papuccsá tettük a férfit, miközben a ránk nem jellemző férfias attitűdöket, feladatokat próbáltunk önmagunkra erőltetni.


Mára bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a férfitől függetlenedve, harcos amazonként, törtető cégvezetőként és önálló anyaként – vagyis: bármilyen helyzetben és szerepben megállni a helyünket, akár egyedül is.


Egy dolgot felejtettünk el ismét: EGYENRANGÚAN KAPCSOLÓDNI.


Leginkább saját magunkkal.


A fej nem képes kommunikálni a szervezetnek az alsó területeivel és a szívvel, amit jól tükröznek a test jobb és bal oldalának látványos eltérései, a női betegségek, valamint a nő-férfi között fennálló egyenlőtlen viszony.


Belső egyensúlykeresés

Az összefogás ideje


A Mérleg a balanszra, a win-winre, az egyenlő megosztásra való törekvésnek a jegye.


Az adás-kapás egyensúlya. A mindenki jól jár, az összefogás, a lélektársi szövetség és a BELSŐ CSAPATMUNKA.


Diszharmonikus működésben elhiteti, hogy a valódi kiegészüléshez odakint kell kergetni a másik felünket és az ikerlángukat.


Ilyenkor a túloldalon álló személyt a (szeretet)hiányok begyógyítására és a bennünk tátongó űr betömésére választjuk. A társunktól várjuk el, hogy kipótolja bennünk mindazokat az érzéseket, amelyeket alapvetően magunkban sem találunk és, hogy kiegészítsen minket a teljes egésszé.


A másik végletben a világunkra olyan fantáziákat, túlidealizált vagy elérhetetlen álomképeket és illúziókat vetítünk, amelyek által ugyanúgy a csalódást és a deficitet erősítjük.


Egy felnőtt, egyensúlyi kapcsolódás a két egésznek és az önmagából 100-100%-ot adó teljes embernek az összeállása, násza – legyen szó szerelmi, családi, főnök-beosztott, baráti stb. viszonyról.


Az egészséges ÉN-TE viszonyában teret kap mindkét oldalnak a saját egyénisége, elgondolása, vélekedése, amely mellett megfér a másik iránti lojalitás, odaadás, kitartás, megértés és az együttérzés is.


Tükör a kapcsolódásokra

Karmikus útkereszteződésben az Én & Te


Alaptétel, hogy ha odakint egyensúlytalanságot, kibillenést, felemásságot és alá-fölé eltolódásokat tapasztalunk, akkor először is magukban szükséges körülnézni.


Az előttünk álló 9 hónapban a Mérleg Lilith élesen rámutat, hogyan is van bennünk az ÉN-TE alapváza.


Tükröt kapunk továbbá arra is, hogy gyerekkorból vagy otthonról vajon milyen sémákat, elgondolásokat, hitrendszereket hozunk a Kapcsolatról.


Karmikus csomópontban vagyunk.


A (kapcsolati) egyensúlytalanságok, az alá-fölé viszonyok, a biztonságot, az ön- és ősbizalmat, az önértékelést ért sérülések, az örömhiány, a kompromisszumra vagy a kiegyezésre való képtelenség vs. az egészséges önérvényesítésnek az ügyeit kerülgeti már jó ideje a Kos-Mérlegben álló karmatengely is.


Lehetséges-e megélni a teljes önátadást és úgy jelen lenni egy kapcsolatban, hogy közben megőrizzük a független identitásunkat? Maximálisan elköteleződni és mindeközben önállónak és szabadnak is maradni? Vagy mindez egy kiengesztelhetetlen paradoxonnak tűnik most?



Kiemelt tranzitok


A Szűz Lilith (2023. október - 2024. július) feladata volt a testi-szellemi nagytakarítás. Az egykor elvesztett tisztaságnak vagy ártatlanságnak a visszahívása, valamint a belső szentélynek a makulátlanná tétele.


A Lilith, itt a Mérlegben utoljára 2015. augusztus 25. és 2016. május 21. között (korábban: 2006-07, 1997-98, 1989, 1971-72) járt és most egészen 2025. március 27-ig marad.


A Vénusz istennő uralma alá kerülő égitest összekapcsolja az ösztönös szinteket és a tudatos választásokat.


Könnyebben felismeri, ha valami eltér a mértéktől és kiáll a becsület, valamint az igazság mellett. Ügyel a másik oldalnak a meghallgatására és hajlandó diplomatikusan elsimítani a dolgokat.


Mivel a jegybelépést egy plútói trigon emelte, a következő hónapokban lehetséges lesz áttranszformálni a belső Lilithet, ami a kapcsolatok számára is emelővé válhat.


A Lilith, 2024. augusztus 30-án éri utol a karmatengelyt, amely karmikus fordulópontot és átbillenést jelez a fentiekben.


Az idei ősz során sorra összetalálkozik majd a gyors bolygókkal is (szept. 4: Vénusz-Lilith, okt. 2. Merkúr-Lilith, okt. 3. Nap-Lilith együttállás), amiért a mély benti változások a személyiség, illetve a hétköznapok szintjén is megfoghatóvá válnak.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page