Kos Újhold sztéllium | Kiábrándulás & ébredés

A péntek 14 óra magasságában kiteljesedő Kos Újhold már tényleg az ÚJ Kezdet pillanata, hiszen a napokban a jegybe érkező Merkúrral együtt mostanra összesen 8 fő égitest fürdőzik a tavasz energiájában. A Nap & Hold szinte centire pontosan együttáll a Chironnal és annak lányával, az Okyrhoe aszteroidával. A gyógyulás többé nem csak egy álom, hanem az itt és mostnak a lehetősége, ami viszont kimondásokat, tetteket és lépéseket követel.

Az Újhold az ’𝐀 𝐥𝐚𝐫𝐠𝐞 𝐝𝐢𝐬𝐚𝐩𝐩𝐨𝐢𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐚𝐮𝐝𝐢𝐞𝐧𝐜𝐞’ (magyarul: „Egy nagy csalódott közönség”) c. sabian szimbólumot aktiválja.

Csalódottságot jellemzően akkor érzünk, amikor a várakozás & valóság, az elvárás & ígéret nem találkoznak.

Amikor valamihez túl nagy reményeket fűzöl vagy egy bizonyos eredményt várnál, de nem az történik, amire számítottál. Ha a másik nem olyannak bizonyult, amilyennek elsőre tűnt, az egy kellemetlen tapasztalatot eredményezhet.

A hitelesség elvesztésért azonban nem biztos, hogy mindig a túloldal a felelős. A kiábrándulás az esetben is megtörténik, ha egy helyzetre vagy személyre egy idealizált, a realitással nem azonos képet vetítesz és azt túlságosan bársonyosra színezed a fejedben.

A csalódottság éppen ezért az illúzióból és a túlzott hype-ból való felébredésnek a kapuja is lehet, ami lerántja a leplet a szemekről és rámutat a valóságra.

A mostani ébresztőt a Kosba halmozódó bolygók kezdték el megfújni.

Kezdve a korszakváltó Neptunusz & Szaturnusszal, akik alá végül persze a Marsnak az áprilisi hazatérése gyújtott alá teljesen. Az ifjú titán hozta tűzre még nagy szükség volt, hiszen az adta meg az áttöréshez & kitoláshoz szükséges utolsó energialöketet.

A hármójuk együttműködésben szép volt látni, hogy már nem csak az izomerő és bátorság, de az Egység, az Összefogás és a Szeretet is élő volt.

Ahogy a fentiek mellé a napokban beáll a Merkúr, és lassan lecseng a szülést követő adrenalin & sokk hatása, az első nagy fellélegzés után most ott van egyfajta PTS: a harcok utáni üresség, a drogos állapotról való lejövésnek a zavarodottsága, amelyben váltogatják egymást a felhőtlen örömnek, a nyugalomnak és a kétségnek a pillanatai.

Többektől olvastam, hogy a jelen helyzetet a bántalmazó kapcsolatból való kilépéshez hasonlították.

Én óvatosan dobálódznék ezzel a szóval, mert amikor megteszünk valakit a „főgonosznak” vagy az egyetlen felelősnek, az könnyen be tudja kapcsolni a victimhoodot, amely az áldozatnak a tehetetlen nézőpontjába helyez és elhiteti, hogy nem volt választás.

Talán nem mindig látod, mert éppen nincsen oda kitágulva a tudatod, de a választás minden pillanatban ott van.

Nem csak négy évente.

Bármilyen helyzetből ki lehet mozdulni.

Azt is lehet mondani, hogy nem vonódsz bele érzelmileg.

És ez szabadság.

Ha viszont egy olyan érzelmi környezetben nőttél fel, amelyben mindennapos volt az erőszak, a manipuláció, a gaslighting, a hazudozás vagy a másiknak a hülyére vétele & irányítása, akkor az idegrendszered ebben a tartós vészhelyzetben ahhoz szokott hozzá, hogy az állandó készenlétben és a figh-or-flight üzemmódban kell működnie.

Idővel ez lett számára az otthonos, sőt, maga a szeretet is, amit azóta is keres.

A mitológiai történet szerint Okyrhoe (száma: 52872) különleges képességekkel bíró jövőlátó és próféta volt, aki mindig kimondta az igazságot. Egy ponton azonban túl messzire ment és olyan titkokat fedett fel az apja (Chiron) sorsáról, amelyeket az istenek nem akartak volna, hogy a nyilvánosságra kerüljenek.

Okyrhoe büntetése az lett, hogy lóvá változtatták — vagyis: elnémították.

Az Újholdhoz vezető - és a következő hetek is - mélyen aktiválthatják annak a fájdalmát, amikor a világ arra kényszerített, hogy befogd a szádat és ne szólalj fel a bántás, az árulás, a bullying vagy a trauma kapcsán.

Az utcákon túláradó érzelmekben tisztán látszott, hogy évezredes lefojtások törtek fel és egy nagyon ősi csalódottság kezdett el kivezetésre kerülni.

Talán egészen a világrajövetel sebének az emlékezete.

A pillanaté, amelyben elhitted, hogy nincsen benned a gátak áttöréséhez és az élethez szükséges erő. Amikor betanultad, hogy az újnak a lehetősége előtt megijedj, megtorpanj és megállítsd a saját növekedést. Hogy mindig félj egy újabb kudarcot megélni és előről kezdeni mindent egyedül.

Ezért van, hogy a végletekig bent maradsz a görcsös, a már mindenhonnan feszítő satuban, amiből még akkor sem mozdulsz, ha az réges régen kifújt. Többé nem vezet sehova. Már nem terem. Ezért nem mered a dolgokat időben elengedni vagy szépen lezárni. És magyarázod túl, hogy az miért is jó, miközben már maximálisan méltatlanná vált. Ezért nem vagy képes bátran, jó szívvel, határozottan és visszakozás nélkül kimondani: „Elég volt. Menjünk tovább!”

A nagy lépések előtt még mindig bekapcsol benned a leges legelső fájdalma annak, amikor nem tudtál megtartani valakit, akit akartál.

Annak a nyoma, amikor elkeseredetten csapkodtál, sírva hadonásztál, egészen furcsa dolgokkal próbálkoztál, de semmi nem használt. Csak egyre jobban és jobban ástad bele magadat a nem méltó szituációba, ahol a másik le sem szart. A tanult képességek híján és a kétségbeesett dühödben azt találtad ki, hogy ha generálsz egy cirkuszt vagy vitát, akkor majd tuti rád figyel. Addig provokáltál, amíg ki nem ugrasztottad a nyulat a zsákból elhitetve magaddal, hogy ezzel a lépéseddel visszaszerezted a kezedbe a kontrollt és végre lenyugodhat az idegrendszered.

De ez végül nem egy pozitív figyelem lett.

Nem így akartad…

Ráadásul aki miatt az egészet csináltad, azt továbbra sem érdekelte.

Mintha soha nem is lett volna ott a 100%-os biztonság. A feltétel nélküli elfogadás érzelmi háttere. Mintha a figyelemért és a szeretetért mindig is harcolni kellett volna, mert a környezet úgy igazán soha nem hallotta meg, mire is lenne szükséged. A világon senki nem volt képes úgy megnyugtatni, ahogy neked jó lett volna.

Pedig mekkora segítség, amikor valaki leguggol, lejön a szintendre, átfog minden oldalról és odasúgja: „Ez nem is olyan ijesztő! Nem vagy egyedül!” - amitől rögtön bekönnyülhet a helyzet. Ehelyett inkább mindig elbagatelizálák, semmissé és jelentéktelenné tették az érzéseidet: „Minek ez a nagy cirkusz? Nem is értem!” – hallgattad.

Amivel azt értetted meg, hogy még több zajt kell csinálni, mert az érzelmeid fontosságát csakis a hangerővel lehet kifejezni.

Láthatatlanul, de ezek a helyzetek tanítottak meg arra, hogy ne legyen szükséged másokra.

Juttattak el annak a belátásához, hogy semmi nem olyan borzasztó, mint amilyennek elsőre látszik.

Vezettek ahhoz az érzelmi biztonsághoz, amelyet ma már a magad számára is meg tudsz teremteni. Amiben képes vagy megtartani önmagadat és ami által méltó módon tudsz kijönni bármilyen konfliktusból.

Ami miatt észreveszed, amikor a gyermeki sebben ragadtál, ezáltal pillanatok alatt át tudsz kapcsolni a felnőttnek a nézőpontjába, ahol nem hat rád a környezet és nem tud úgy benyomni régi gombokat.

Így tanultál meg a család és a világ előtt is kiállni saját magadért. Nemet mondani és pontot tenni a dolgok végére - a fölösleges násztánc, a kellemetlen szorítás és a húzd meg-ereszd el játszmák nélkül.

Már a félelmet sem úgy érzed félelemnek.

Talán eszedbe sem jut, hogy valami rossz dolog történhet.

Többé nem ijeszt meg a másfajta lehetőségnek a gondolata.

Amikor megakadsz, azt egy jelnek veszed arra, hogy hátra lépj néhány millimétert és megnézd az adott helyzetet egy újabb perspektívából is.

Már nem ragaszkodsz makacsul a régihez. Harag, düh és bosszúvágy nélkül távozol – nincsen semmi durvaság vagy erőszak. Nincsen semmi túltolva, mert nincsen szükséged az extra körökre.

Tudsz higgadt maradni, máshogy beszélni és új módokon kezelni szituációkat.

Magabiztosan előre nézel, nem fordulgatsz hátra.

És nem nyúlsz vagy avatkozol bele erőszakkal az élet ritmusába csak azért, hogy megments vagy gyorsabban kifuttass valamit.

Végre kijutottál az Újba, ahol a Kosban toluló bolygók által az élet és a valóság szintjén is láthatóvá válnak a végtelennek tűnő belső érlelődésnek az eredményei.

A bőrödön ugyan nem tűnnek el a megtett út hegei, de azokban már képes vagy fellelni az erőforrásokat is. Most még a test szintjén is fel kell tudni fogni, hogy a harcoknak vége. A tudatnak egyelőre utol kell érnie a lelket, amely az elmúlt hónapokban szinte mágneses erővel húzott át a változásba. Az agy valószínűleg próbál értelmet keresni és egy darabig még újra meg újra játssza az ide vezető történéseket, ami ugyan sok feszültséggel járhat, mégis egy fontos stációja az idegrendszer szabályozási kísérletének és az integrációnak.

Amely és a konklúziók nélkül nem indulhatsz tovább.

Az Új karmikus kör legelején állva ugyanis óriási az egyéni felelősséged abban, hogy itt és most ne csak az életed díszleteit vagy szereplőit cserélgesd, hanem a tudatosság & éberség által valódi szintet ugorj.

Lássuk be, a történelem hajlamos ismételni önmagát.

Az előző tündérmese, a korábbi kapcsolat is ígéretesen indult.

Elsőre az is ugyanilyen felhőtlennek és szabadnak tűnt.

Persze, ünnepelj és örülj hangosan, de mellette maradj józan és ne szakadj el a realitásnak a talajáról.

.

A mostani sábai szimbólumnak a kulcsszereplője az elégedetlen néző, aki mostanáig nem vett cselekvően részt a darabban és aki eddig csak a sötétből nézte az előadást.

A jelkép a kollektív kiábrándulásról, de a tömeges ébredésről is szól.

Az Oroszlán aszcendensű képlettel közösen most az önvezetésre hív.

Az ország vezetője csupán a Nép Arca, amely mögött az egyének ereje & oroszlánszíve kell, hogy álljon.

Hogy ez az új ciklus valóban ÚJ lesz-e, nem csak az idő, de az alábbi kérdésekre adott őszinte válaszaid is eldöntik majd:

Szerinted valóban kitörtél, vagy csak egy következő illúzióba léptél? A változást azt generálta, hogy eleged lett a régiből vagy tényleg Újat teremtettél?

.

Miért maradtál benne egy bántalmazó kapcsolatban? Vajon mikor hitted el, hogy minden esetben el kell menni a tűréshatárig? És hogy a változáshoz a lázadás, a harc vagy a törés kell? Szerinted milyen seb vezetett ahhoz a kötődéshez, amelyben a felelősséget inkább egy külső szereplőre helyezed? Vajon miért adod át a sorsod feletti irányítást, az életed kormányzását egy kinti vezetőnek? Miért nem látod, hogy az életed egyetlen uralkodója Te vagy és hogy felnőttként már nincsen szükséged egy apára, akiben aztán megint és megint csalódhatsz?

Ki vagy TE az állandó küzdelem nélkül?

Vajon tudnál mit kezdeni a csenddel és a békével?

Szerinted képes lennél megengedni magadnak a nyugalmat vagy szükséged van az örökös cirkuszra?

Egy ponton persze a kognitív értelmezésnek a vágyát és ezeket a kérdéseket is el kell tudni engedni, hogy a most még természetes gyászban egyszer csak kihajthasson az ÚJ Élet, amely a megszokott zajt követő ürességet és csendet végül megtölti a régen elfeledett biztonsággal és ősbizalommal.

Mindez nem jelenti azt, hogy az egykori fájdalom eltűnt volna, az mindig ott lesz, de többé már nem aköré szerveződik a külső & belső világod.