top of page

Kos Újhold | Lépésről lépésre

A hétfői Kos Újholddal ér véget az idei év első eklipsz szezonja. Az ún. Felszálló-eklipsz idején a karmatengelynek a „feje” mellett jön majd létre a Nap-Hold-Chiron tűpontos együttállása, ami a totális újjászületés és a holisztikus – vagyis, a testi-szellemi-lelki egészség irányába tereli az ÉN-t ebben a holdciklusban.



Az időszakot a két erőbolygó, (a Skorpió aszc. kapcsán) a Plútó, valamint a Szaturnusznak a közelségében járó, Mars uralja. A Mars-Szaturnusz együttállás a Halak jegyben, ugyanakkor a Vízöntő csillagképnek a jövőt tisztító részénél lesz egzakt a hét közepére. Emiatt nem egy kirobbanó indulásra érdemes felkészülni, sokkal inkább a lépésről lépésre való építkezésre.


Ha éber tudtál maradni az elmúlt kéthetes kapuban, akkor talán egészen csendes és lágy üzeneteket - más esetben inkább hangos és viharos ébresztőket - kaphattál arról, hol is van most kibillenés és egyensúlytalanság a külső-belső világodban, akár a tested szintjén és a benti flórában.


Ráláthattál a társas kimerültség sarokpontjaira is. Hogy miért vonulsz vissza inkább az online térbe. Mennyire érzel például távolságot a környezeted szereplőitől, akár a családodtól, barátoktól. Miért maradsz mindig egyedül és magányos a kapcsolódásaidban. Vagy miért nem sikerül ápolni, fenntartani, elmélyíteni bizonyos emberi kapcsolatokat.


Teljes Napfogyatkozás lesz

Ezek a fenti hangulatok jönnek tovább a következő hetekre és hónapokra is, hiszen az Újhold horoszkópja látványosan a deszcendens, vagyis a Te-Ti-Ők és a társas viszonyok irányába dől.


A hangsúly ennek ellenére mégis az ÉN gyökeres újraindítására, újjászülésére és az önazonosság felfedezésére kerül, mindez a külvilágnak az igen éles, olykor talán fájó tükrében.


Kezdd ott, hogy első körben megfigyeled, hogy fizikális értelemben a medence vajon most milyen alapot biztosít a felső tengelynek és a gerincnek a rugalmas mozgatásához. Hogy a talpad (anyag) és a koronád (szellem) terében, valamint a jobb (férfi) és a bal (női) oldalad között milyen eltérések, kilengések vannak jelenleg. A legjobb tükröd ugyanis mindig a test!!


Ezt a közeli megfigyelést kitágítva aztán melyik az az életterület, ahol most elfolyik az energiád és vajon hogyan tehetnél szert nagyobb stabilitásra? Az előttünk álló ciklusban egyre élesebben és tisztábban láthatsz majd rá önmagadra és a gyógyulás útjára.



Az időszak rámutathat az anya- és apasebekre egyaránt.


Ilyesmi sebet akkor is kaphattál, ha a szülők együtt maradtak, de mondjuk sokat dolgoztak, utaztak vagy szimplán kicsekkoltak a gyereknevelésből és érzelmileg voltak számodra elérhetetlenek. Az újabb generációknál viszont a válások, ezért a hétvégi apukák, a mozaik családok, a mostohák és a térbeli eltávolodás is egyre jellemzőbbek lettek.


A napokban induló holdciklusban tudatosíthatod, hogyan is van most benned a belső anya/nő (érzelmek) és a belső apa/férfi (öntudat) viszonya. Nézd meg, hogy milyen kép él benned apa és anya kapcsolatáról. Volt-e a kettőjük között szerepcsere? Volt-e hiány, alul- vagy túlműködés az egyik vagy másik oldalon? Mit adott bele apa a család rendszerébe, lehetett-e rá számítani anyagilag?


Vajon kaptál-e a szülőktől rád nem illő feladatokat? A parentifikáció ("szülővé tett gyerek") azt jelenti, hogy a szülő beemeli a gyereket a baráti-partneri-szülői szerepbe és vele osztja meg a saját problémáit, feszültségeit stb., miközben kicsiként még nem lenne a helyed ezeket megoldani vagy tudni. A parentifikáció hosszú távon is hat a negatív énkép kialakulására, hiszen gyerekként olyan feladatokat kell ellátni, amelyeknek nem lehet teljes mértékben megfelelni.


A női vezetők és körök sokasodásával az elmúlt években több hangsúly kerülhetett a női oldal erősítésére, az anyaseb „gyógyítására”, de a teljességhez, az egyensúlyhoz mindkét oldalra rá kell tudni nézni – különösen, hogy idén a Nap éve van. A saját tapasztalatom, hogy sokszor a férfi-apai oldal sérülésén át lehet a kiteljesedettségbe megérkezni. Férfiként, az önazonosság és a saját apa szerep, nőként pedig a férfiakkal való kapcsolat miatt is kikerülhetetlen mindez. Az édesapa mellett megélt érzéseket hívjuk be ugyanis felnőtt korban a diszfunkcionális kapcsolati működésekbe. Amire nincsen képünk és képességünk, attól általában félni fogunk. Az apahiány esetén olyan helyzeteket teremtünk, ahol a gyerekkorból ismerős bizalmatlanságot élhetjük át újra és újra.


Mivel a Kos Újhold párhuzamosan egy Napfogyatkozás is lesz, a mostani üzenetek a szokásos néhány hét helyett a következő hónapokban, sőt, években fognak tovább bontakozni, amiért célszerű azokat lassan-lassan, de megvizsgálni magadban.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page