Jupiter a Kos nullán
- Miss Moodswings
- Dec 20, 2022
- 3 min read
A planétáknak az égbolton tett körútjuk során talán a két legfontosabb momentum, amikor visszatérnek a saját házukba és, amikor áthaladnak a Kos nullán. Az ábrának az aszcendensén, amely a térben a keleti irány, a napfelkelte, a reggeli ébredés, a kikelet, a rügyfakadás, a tavaszi napéjegyenlőség és maga: az emberi világrajövetel. Az első lélegzetvételnek, a köldökzsinór elvágásának, a szeparációnak az emléke. A Jupiter, vagy görög nevén a Zeusz, ma 15:33-kor ér ide, ahova a Napunk, évről évre, a csillagászati tavasznak a pillanatában jut vissza. A lassú bolygók sorában, a Szaturnusz a következő, amely 2025-ben rálép erre a startpontra.

Két napon belül tehát megéljük a tavaszt és a telet, hiszen szerda éjjel 22:49-re, a Nap, meg a Bak nullára érkezik, amely: az istenember megszületésének a foka. A két égitest, a Jupiter és a Nap között emiatt kitárul egy fokra pontos derékszög. A kvadrát fényszög magában is a születésről beszél, hiszen ilyenkor kétféle energia törik meg a derékszögnek a feszítő, az átvágásra váró burkában, falában, hogy annak a túloldalán, egy újfajta minőségben valósulhasson meg. A téli napfordulótól azán szó szerint lépésről lépésre haladunk, hiszen márciusig minden Újhold az adott jegynek (Bak, Vízöntő, Halak, Kos) az 1. fokán lesz pontos, kezdve a most december 23-ai Bak Szuperholddal!
A Jupiter bolygó, 2022-ben már másodszorra jön vissza a Kos 00. fokra, hiszen az idei évet a Halak-Kosnak: a burok-születésnek a határán töltötte. Először 2022. május 11-én járt ugyanitt. Az ott és akkor beindított terveit viszont a nyáron kezdődő retrográdja miatt félbehagyta: július végéig a Kosnak mindössze a 8. fokáig jutott.
A Kos jegyet, a Mars bolygó uralja, amelynek asztrológiai szimbóluma a körből kifelé mutató nyíl, ami jelzi a marsikus minőségnek a szűkös helyzetekből való kitörési vágyát, egyben az elvágást, a hasítást, a tempót. Ahova a Jupiter beáll, ott nagyító hatásként van jelen. A sorsbolygó, körülbelül egy évet tölt el adott jegyben, ezért az aktuális társadalmi trendeket, irányokat is nagyban meghatározza.

𝗔 𝗞𝗼𝘀 𝗝𝘂𝗽𝗶𝘁𝗲𝗿 𝘁𝗿𝗮𝗻𝘇𝗶𝘁
(2022. május 11. – 2023. május 17.)
A 12 éves jupiteri ciklus, 2010. június 6-án indult, amikor az égitest az Uránusszal és a Holddal karöltve haladt át a startvonalon. A most tavaszi jegyváltása is egy látványos cserével kezdődött, a Kos Jupiter és a Halak Mars között, amely egy pillanatra visszafogta a lendületet, egyben az összegzés, a lezárás fontosságára emlékeztetett. A két bolygó utána pár hetet egymáshoz viszonylag közel töltött el a Kosban, és ott egy kis időre megcsaphatott az indulásnak a szele. Az érdekesség, hogy a mai napon, amikor a Jupiter visszakanyarodik erre az időszakra, a Mars épp hátrál, tehát ismét türelemre int az állás!
A Jupiternek, a Kosban zajló második tranzitjának az első néhány hónapja viszonylag csendes lesz. Az óriás, a Vízöntőben áthaladó gyors bolygókkal vesz majd fel kellemes fényszögeket.
.
A Jupiternek az útját most egyedül a Chiron szegheti, amely a decemberi Újhold napján szintén irányba fordul, s amely 2023. február-április között tágan együtt marad a Jupiterrel. Az együttállás azért számottevő, mert a két égitest nagyon ritkán, körülbelül 50 évente találkozik csak! A Kos-Chiron generáció számára ez egy pirosbetűs időszak, de természetesen mindannyiunknak tükröz majd valamit ez az égi helyzet. A Jupiter, a Nyilast uralja, amely a Chironhoz hasonlóan, félig ember, félig lótestű kentaur. A Chiron, a közeli és a távoli bolygók között helyezkedik el, és ezért a részben humán, részben isteni természetünkre emlékeztet. A kettőjük találkozója, a test-lélek, vagyis a holisztikus gyógyulás fontosságára hívja fel a figyelmet. A sebzettség darabokra olvaszthatja a személyiséget, de a Chiron ezeknek a részeknek az elfogadásáról, integrálásáról tanít.
Mielőtt tavaszra elérné a Bika házát, a Jupiter még beáll majd egy hosszabb plútói kvadrátba is. Előbbi a Bika nullán, a Plútó pedig a Vízöntő nullán lesz 2023. május 11-ére. A 00. fok mindig beszédes, hiszen magába foglalja a kezdetnek és a végnek a pillanatát, amely ennek a két társadalmi bolygónak az esetében, fontos személyes és kollektív változásokat jelez erre az időszakra.
𝗢̈𝘀𝘀𝘇𝗲𝗳𝗼𝗴𝗹𝗮𝗹𝘃𝗮: A Jupiter egy táguló, optimista, lelkesítő, hitet adó minőség, amely most megszülethet benned a fénnyel egy időben, hogy tavaszra aztán formát és alakot öltsön az új életnek, a létezési és cselekvési vágynak, a létjogosultság elfogadásának, az elindulásnak, a kezdeményezésnek, az újrakezdésnek, a vállalkozásnak, a belső lángnak a formájában. Egyelőre itt állsz csupaszon, véresen, elfáradva, mint az újszülött, aki egy nagy tettet hajtott végre. Talán kicsit gyengének, védtelennek, erőtlennek érzed magadat és szükséged van az erőgyűjtésre. December utolsó napjaiban, és még a következő negyedévben is érdemes számot vetni az elmúlt 12 éves ciklusról, amely tehát ezekben a napokban körbeér. A Jupiter, a hónap utolsó napjaiban ezen a 00. fokon toporog, és az első lépést majd az év legutolsó napján teszi csak meg. A Jupiter, 2023. február közepére halad túl azon a fokon, ahol nyáron megakadt és onnantól egészen jövő májusig, teljes gőzzel nyomul végig a Koson. A helyét majd az ugyanide beparkoló karmatengely veszi át a jövő nyártól.