top of page

Junó a Halakban (2022-23)

2022. április 20-án, a Júnó aszteroida is belépett a Halakba, a már ott álló Mars, Vénusz, a Jupiter és a Neptunusz mellé.

Elköteleződés és erőfeszítés.

A görög-római mitológiában, a Júnó (Héra), Jupiternek (másik nevén, Zeusznak), a felesége. Patronálja a házasságokat, a női szexualitást, és a gyermekvállalást. Héra, a férjének afférjai, annak hűtlenségei, és az árulása ellenére is kitartott társa mellett, amiért a Júnó kisbolygót, a házassággal, az elköteleződéssel asszociálja az asztrológia. S míg a Vénusz, a szerelemnek a kezdeti szakaszával, addig a Júnó, a kapcsolatoknak a hivatalossá tételével, a “lepapírozással” analóg. Fogalmai: a hűség, a kompromisszum, az odaadás, az elköteleződés, a szerződés, az időtállóság. A Júnóhoz tartoznak, az osztott -érzelmi, szellemi, anyagi és kulturális- javak, vagyis, a közös életnek a vonatkozásai.


Az aszteroida uralja mindazokat a partneri kapcsolódásokat, amelyeknek a stabilitásához, a fenntartásához, közös törekvésre, elhatározásra és fáradozásra van szükség. Párok horoszkópjában (szinasztria) gyakran vizsgáljuk a Júnót, hiszen az ábrában elfoglalt helye jelzi, hogy a két ember kapcsolata mennyire lesz tartós vagy komoly. Ki lehet belőle olvasni a lélektársi kötődést, a sorsszerű egymás mellé rendeltséget is. A Júnó helyzetéből látszik, hogy a másikkal való szövetségben, milyen tulajdonságokat, minőségeket, karakterbeli jellemzőket keresel. A Vénusz mutatja a szív választását. A szexuális energiának, a kémiának, a vágyaknak, az ösztönszerű működéseknek, valamint az intimitásnak, már a Marshoz is lehet köze. De önmagában ezek nem elegendők egy hosszú távú kapcsolat fenntartásához. Az ideális társ tulajdonságait a Júnó festi le. Szorosan kapcsolódik hozzá az osztozkodás, valamint a házasság, amennyiben ez utóbbi már a kölcsönös adás–kapásnak a terepe. A házasságkötéssel nyerhetsz pénzt, javakat, erőt, ahogyan veszíthetsz is azokból. Mikor egy másik emberrel összekötöd az életétedet, fogadalmat tesztek, hogy jóban-rosszban együtt maradtok. A közös javakon túl, az élményeket, az időt, a feladatokat és a felelősséget is elosztjátok. A házasság, ennek az alkunak a vaildálása, érvényesítése; a kompromisszumra, az egyezkedésre, a tárgyalásokra, a win-win megoldásokra, valamint a különbözőségek elfogadására szóló, közös megegyezés.


A Héra istennő, az odaadás, és a férje iránti ragaszkodás ellenére sokat aggódott, szorongott, annak a kicsapongó életmódja miatt. Ahol a Júnó hat az ábrádban, ott elbizonytalaníthat, megingathat. Erősítheti a (kapcsolati) bizonytalanságot, a kételyeket, a féltékenységre és a gyanakvásra való hajlamot. Üzeni, hogy az adott életterületen több elfogadással, odaadással, toleranciával, türelemmel, elnézéssel szükséges még kiegyensúlyoznod valamit.


Kapcsolati összegzés.

A Junó és a Halak sztéllium


Szerda óta, öt bolygó tolul a zodiákus körének utolsó jelében, a Halakban, amely az elvonultsággal, a körbeéréssel, az összegzéssel, a lezárással, valamint a spirituális élményekkel analóg asztrológiai ház. A Júnó, az elhúzódó retrográd miatt, egészen 2023. januárjáig marad itt. A fenti időszakban visszaúszhatnak az életedbe, régmúlt romantikus és/vagy üzleti partnerek. Más kapcsolódásaidban, eljöhet a konklúzió, a szakítás, a búcsú. A társkapcsolatokban most nehezebb a határoknak a tartása. Vonzanak a spirituális, a művészi, a gyógyító személyek. A Júnó, ezekben a hónapokban rálátást adhat azokra a mérgező, toxikus (kapcsolati) működésekre, amelyek megbetegítik a másokkal való szövetséget. Fokozhatja a társfüggőséget is. A másikkal való szerződésben, most a mélységet, az egyesülést keresed. Az is lehet, hogy magányosnak, elszigeteltnek érzed magadat. A Júnó, itt érzékenyít, együttérzővé tesz mások érzéseire, gondolataira. Beálmosíthatja a kapcsolatokat. Fontos megbocsátások, oldódások, és/vagy elválások időszaka következik.


A Junó retrográd a Halakban


A Júnó, körülbelül másfél évente fordul (a Földről nézve látszólagosan) visszafelé az égbolton. 2021. április 13-augusztus 2. között tolatott utoljára, a Nyilas jelében. A retrográd időszakok, a múltba tekintésről, az átgondolásról, a lezárásról szólnak, amely most duplán igaz a Halakban. A Júnóval, ez a finálé most érintheti a házasságokat, illetve a szerződéseknek, az elköteleződésnek bármilyen formáját. A Júnó, uralja a partneri kapcsolatokat, a kooperációkat, az együttműködést. A házastársi életen túl, akár a közös szülősködést, a párhuzamos nevelést, de az üzleti szerződéseket, a főnök-beosztott, a fővállalkozó-vállalkozó, és minden további egyperegy társulást. Vajon hosszú távon is együtt tudunk működni? Milyen minőségű a kötőanyag, a cement, a kötőerő közöttünk? Jogos a megállapodásunk? A kisbolygó, 2022. július 24-október 22. között mozog visszafelé, a Halak 21-7. fokán. A fenti kérdésekre, lassabban érkezhet a válasz, hiszen a Halak, a ködös, az elmosódott, a nem tiszta, a drogos állapotokkal analóg. Olyan érzés, mint amikor a víz alatt úszol, ahol a beszűrődő fények ellenére az irányok homályosak. Nehezebb megfogni a dolgok jelentését, átlátni az okokat vagy biztos kapaszkodókat találni. A máskor jól bevált módszerek, képességek, idelent, ahol összemosódnak az irányok, nem működhetnek. Az erőkifejtés helyett, a ráérzésnek, az intuíciónak van csak tere. Rá kell hangolódni arra, hogy mit szeretnél, hogy milyen irányban kéne megindulni. A kapcsolatok (Júnó) most elengedésben, tisztulásban, lezárásban (Halak) vannak. Ha eddig illúziókat kergettél, most csalódás érhet. A felszínre úszhatnak olyan dolgok, amelyek mindez idáig rejtve maradtak.


A Júnó, majd 2022. december 24-ére halad át azon a fokon, ahol a nyári retrográdját kezdte. A pozitív, vagy a negatív előjelű elhatározások, a házasulásra vagy a jegyesség felbontására vonatkozó döntés, az év végére születik csak meg. Ha a személyes horoszkópodban a Halak, az Ikrek, a Szűz vagy a Nyilas, 7-21. fokán bármilyen érdekeltség van, a kapcsolataidban jobban vágyhatod az együttérzést, a spiritualitást, az egységélményt, a romantikát, a kreativitást, az odaadást. A Halak Júnó miatt, könnyebb belesüllyedni az illúziókba, a mártíromságba, a függőségekbe, az elveszettségbe. Az állás figyelmeztet, hogy óvatosan bánj a kapcsolati realitásokból való kimeneküléssel. Mit áldozok fel a kapcsolata(i)mért? Tudok empátiával fordulni a társa(i)m felé? Rózsaszín szemüvegen keresztül látom a partneremet? Hiszek a kapcsolatomban? A partnerem, támogatja a kreativitásomat? Ki az áldozat, és ki kapta a megmentő szerepet? Honnan hozom a társfüggőség programját? Miként jelölhetném ki pontosabban a határaimat? Miért vagyok ebben a kapcsolódásban? Egyensúlyban van az adás-kapás mérlege? Miért érzem magam egyedül a másokkal való kapcsolódásban? Aláírhatom ezt a szerződést? A Júnó, a Halakban, visszatekintő üzemmódban van. Ebben a belső elvonultságban, és retrospektív időszakban, a fenti kérdések, mélyebben foglalkoztathatnak.

Dátumok:


A Júnónak mind a direkt, mind pedig a retrográd ciklusában, hasonlóan fontos mérföldkövek, amikor a kisbolygó, a Nappal találkozik. Ezekhez a dátumokhoz, meghatározó döntések kapcsolódhatnak. A Júnó, december végére jut el a Halak 21. fokához, ahol a júniusi revízióját kezdte. Ez egy kiemelkedő fordulópont, amikor a ciklusának témája, eléri a konklúzióját. Előrelépést, elköteleződést, vagy lezárást, feloldást jelenthet.


Júnó a Halakban:

2022. április 20.-2023. január 13.


Júnó RX a Halakban (21-7.fok)

2022. július 24-október 22.


2022. január 11. Júnó-Nap együttállás a Bakban

2022. szeptember 7. Júnó RX-Nap együttállás a Halakban

2022. december 24. Júnó eléri a Halak 21. fokát (az árnyék végét)

2022. december 27. Júnó-Neptunusz együttállás a Halakban

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page