Ikrek Telihold & Mars-Chiron trigon

Éjfél magasságában teljesedett ki a Merkúr uralma alatt álló Ikrek Telihold, amely a holdcsomókkal képez fokra pontos derékszöget. A mai napon egzakt a Nyilas Mars, valamint a Kos Chiron közötti trigon fényszög is. Újra kell tanulnunk helyesen - nem félelemből & bizonytalanságból, hanem az egymás iránti tisztelettel és odafigyeléssel kommunikálni!

Tágabban a júniusi Ikrek Újhold, szűkebben pedig a Merkúr októberi shadow-jával kezdődő retrográd óta, egészen élénkké válhattak azok az emlékek, amikor mások a szó útján bántottak.

Amikor a szülők nem a gyermekükként, hanem egy buta gyerekként kezeltek azt éreztetve, hogy kisebb vagy és nincsen egyenrangúság. Emiatt sokszor ma is inkább hallgatsz, nem mész szembe vagy ellen a lekezelésnek, hisz tudod: annak úgyis csak a rossz spirál a vége. Kompromisszumot kötsz a béke érdekében. Nem próbálod a másikat győzködni akkor sem, ha az elviselhetetlen belső feszültséget okoz és pontosan érzed, hogy valami nagyon nem igazságos.

Ezekben a hetekben és hónapokban jobban feltűnhettek azok a szituációk is, amikor te magad ejtettél vagy ejtesz sebet a kommunikációddal, pl. olyan dolgokat kimondva egy kapcsolat elején, amivel azonnal aláásod annak a jövőjét. Könnyebben felfedezhetted, ha néha te is ugyanolyan hibáztatón és ítéletektől felfújva beszélsz, mintha a másik ember alkalmatlan lenne bizonyos dolgokra.

A Merkúr uralma alatt halad a teljes idei évben a karmatengelynek a Leszálló (=karmikus ürítés) csomója, ami a mostani képletnek ráadásul a 12. házába kerül.

Karmikus útkereszteződésben állsz, ahol lehetőség van kilépni ebből a sebzettségből eredő kommunikációból & gondolkodásból.

Gyerekként talán neked is az elméd volt az egyetlen hely, ahova el tudtál bújni a konfliktusok és a verbális abúzió elől.

Amikor a fejed felett zajlott az állandó csetepaté, te rendszeresen elképzelted, amint egy láthatatlanná tevő takaróval leválasztod magadat (a tudat egy részét) arról a valóságról, ami túlságosan elviselhetetlenné vált és amivel kapcsolatban tehetetlen voltál. Amikor apa túl hangos volt és haragos. Sokat kiabált, káromkodott, felidegesítette magát. Meg agresszív volt anyával.

És te azt kérdezgetted értetlenül: vajon hogyan tudnak a felnőttek ilyen csúnyán és bántón beszélni egymással, miközben azt észre sem veszik?

Védekezésként, hogy ne halljad, inkább bezártad a füleidet.

Kiléptél a testedből. Megszűntél. Eltűntél. Kicsekkoltál. Mintha a víz alá merültél volna, ahol egy kis időre végre megszűnhetett a zaj. Csend lett. Minden megfagyott.

Semmi nem mozdul. Nincsenek hangok. Áll a kép. Egy halott állapot.

Van a mozivásznon megmerevedett kép + Te - itt a fátyol mögött lehasítva a történésekről, amelyek többé nem is tűntek valóságosnak. Állsz valamiféle külterületen, mint egy elveszett őzgizda, aki nem tartozik sehova és csak azt várja, vajon mikor üti majd el az autó. "De hisz még kicsi vagy, az anyával és apával lenne a helyed! Hogy lehet, hogy el vagy tőlük szakadva? Hol van az otthon? Hova kéne menni?" - pörgeted odabent.

Mert a kinti feszültség az idővel befordult és szörnyként kezdett el nőni az idegrendszerben.

A pszichológia ezt ma úgy nevezi: szorongás.

A töprengés, ami beszűkíti a látóteret, ugyanis nem állt meg. Az őzike elkezdte teljesen rendellenesen, a folyamatos támadás-védekezésre használni az agancsait (vagy adóvevőit).

Azok hiába is voltak túl nagyok, és lett már nehéz vagy terhes tartani őket...

Megállás nélkül ilyeneken gondolkozol: "Ha tőlük vagyok, akkor én is ilyen vagyok?? Vajon vissza lehet még menni, vagy végleg megszűnt a kapcsolat? Már örökre itt leszek egyedül a világban? Valaki hall engem? Jelentkezzetek már! Vegye már észre valaki, hogy nem vagyok jól!" - egyre dühösebbé válva, hiszen teljesen magadra lettél utalva. Nem vagy jó helyen, valamit tenni kéne, de magadtól nem tudod, hogy mit. És közben semmi segítséget nem kapsz!

Ami odakint két perc, az a fejedben egy örökkévalóságnak tűnik.

Egy skizoid állapotba kerültél szétesve, miközben a szívedben egy pillanatot nem voltál. Teljesen elvesztetted a kapcsolatot önmagaddal, a gondolataiddal, a világgal: "Valaki segítsen már innen kijönni!" - hajtogatod kétségbeesve, mégis egy hang nélkül.

Valószínűleg felnőttként is agyalós lettél...

Próbálsz ma is mindent a gondolataiddal megérteni, miközben folyamatosan a mások mantráit zengenek odabent. És pont ugyanúgy állítod le a jó ötleteidet vagy épp a haragot, ahogyan a szülők tették veled. Önvédelemből - a cselekvés vagy érzések helyett, túlgondolod a dolgokat, ami kishitűséget, bizonytalanságot és örök elégedetlenséget eredményez.

A felnőtt helyett, most is a folyton éhes belső gyermeket eteted & növeszted magadban (amelyet, ahogy Kunó szokta mondani: ki kéne már dobni, hiszen a szenvedésre jött létre), így ma is a sebed beszél mások előtt.

Mint Castor és Pollux sztorijában, a testvériség helyett az állandó szétválasztottság illúzióját érzékeled...

Hiába élsz egy megtermett felnőttnek a testében, belülről azt érzed, hogy kicsi, törékeny és béna vagy, aki csetlik-botlik, ügyetlen, fél, támad és futni akar. "Ami kívülről jön, az veszélyes" -, mondja a hang - "jobb is egyedül, teljesen elzárkózva az emberi kapcsolatoktól."

Okosabb menekülni attól, hogy újra és újra megéld, amit kicsiként apa mellett, hogy a másikat minden erőfeszítésed ellenére sem érdekled.

Amely hozzáállás elhitette, hogy a világgal csak a teljesítményen keresztül érdemes kapcsolódni. Hisz apával is úgy sikerült csak kötődni, ha valamire tanított és te ügyes voltál. Amikor segítséget kértél, ő meg hasznosnak érezhette magát. Cserébe még azt is elfogadtad, ha az elismerés számodra kellemetlenséggel jár, mert pl. ő visszaélt azzal. Sőt, azt is oké lett, ha a másik rád sugározza a feszültséget, amikor nem tud valamit megoldani.

Beletörődtél, hogy a kapcsolódásnak ára van. Az, hogy a másik értékeljen és szeressen, valamihez mindig kötődni fog.

Megtanultad tökéletesen eljátszani, hogy te is egy erős hímszarvas vagy. Vállaltad a számodra testidegen vezetői pozíciót, ahol sosem mutathatod meg azt, ami/aki vagy. Közben haragszol a másikra, aki nem tud puhasággal közelíteni, miközben még sosem éreztetted, hogy arra lenne szükséged. Az el-elejtett szavaidból sejteni csak, hogy igaziból törékeny vagy és leginkább arra vágynál: a másik nyújtsa már ki finoman a kezét.

Ne megsimogasson - akkor elszaladnál!

Csak üljön ott kinyújtott karokkal és várja meg, amíg magadtól kibújsz a sarokból. Azt kell érezned, hogy a másik nem erőltet rád semmit. Hogy nem baszogat azzal, vajon miért nem tartasz már előbbre és miért nem vagy ügyesebb.

Mindössze ott van, jelen van.

Valahogy így kéne szeretni önmagadat és azokat a részedet is, amelyek sebet kaptak. Azt az aspektusodat, akinek arra lett volna szüksége, hogy a szülei észrevegyék.

Most mindössze annyi a feladatod, hogy adj létjogosultságot a fájdalomnak.

A seb nem attól gyógyul, hogy elcipeled mindenfelé terápiára és kenegeted minden szarral.

A seb a megengedéssel és feltétel nélküli elfogadással enyhül.

Azáltal, hogy észreveszed és engeded lenni. Ülsz mellette és nyújtod felé a kezed, amely figyelemben magától oldódhat. Hidd el, a fájdalomnak nincsen szüksége tanácsokra! Vagy hogy azt éreztessék vele, mennyivel jobbnak kéne lennie.

Ezzel ugyanazt csinálod magaddal, amit a szüleid tettek veled: jobbá, szebbé, gyógyultabbá akarod varázsolni azt, amit nem lehet.

Nem hagyod magadat békén, csak ezt most egy spiri köpenybe bújtatod.

Érezd azt, hogy milyen az, amikor nem akarsz magadtól semmit. Nem várod azt, hogy másmilyen legyél! Ha most a kicsiben, a védekeződben vagy a félelemben tengődsz épp, akkor időkorlát és elvárások nélkül szeresd magadat végig ebben!

Csak legyél ott – beszéd, szavak & az értelmezés vágya nélkül.

A Chiron addig volt a Gyógyító helyett, a Sebesült Harcos, amíg szűntelenül meg akarta állítani a szenvedését és pihenés nélkül a gyógymódokat hajtotta.

Amíg ragaszkodsz ahhoz, hogy a gyógyulásért valamit állandóan tenned kell, addig önmagaddal harcolsz és nem tudsz megérkezni oda, ahol többé nem a sérülésen keresztül látod a másikat és már nem vetíted rá az apádat vagy anyádat a világodra. Abba a középpontba, ahol védett vagy és nem kell reagálni a nyomógombokra.

A fájdalom nem más, mint a szenvedéshez való ragaszkodás.

A betegség vagy a lelki törés csak akkor felesleges, ha tartósan beleragadsz.

A seb sosem fog megszűnni, de az ahhoz kapcsolódó érzés enyhülhet, amint meg mered magadnak engedni annak a benned lévő dühét és csalódottságát, hogy: "Nem akarok hozzájuk tartozni!! Visszahúz a családi név. Utálom, lezár, akadályoz, meg akarok szabadulni tőle! De nélkülük mégis életképtelen vagyok!" - vagyis: mindazt a tehetetlenséget, amit ott a sarokban ülve egyszer sem éltél át igazán.

A Mars most a horoszkópnak a gyökerére (IC) áll és az '𝐈𝐦𝐦𝐢𝐠𝐫𝐚𝐧𝐭𝐬 𝐞𝐧𝐭𝐞𝐫𝐢𝐧𝐠' ("Bevándorlók belépnek egy új országba") c. sábai fokot aktiválja.

A jelkép egy erőteljes fordulópontot: a régi életből való átlépést és egy teljesen új szakasz kezdetét hangsúlyozza. A képben benne van a küszöb- vagy határátlépés aktusa, az új identitás kialakítása és egy mély belső újjászületés.

Ez a pozíció azt mutatja, hogy most tetőzik egy otthoni, családi vagy múltbeli téma, amely cselekvésre kényszerít.

A múlt elengedése nehéz lehet, de a Mars energiája miatt nem lehet halogatni: lépni, szakítani kell az egykori mintákkal. A folyamat része lehet egy belső blokk áttörése, az önmeghaladás, a trauma feldolgozásának megindulása, és annak kimondása, hogy „eddig és nem tovább”.

A fok üzenete a bátorság próbája is: belépni az ismeretlenbe, akkor is, ha az bizonytalansággal jár.

A régi „otthon” – valós vagy szimbolikus – elhagyása lehet a függetlenedés és önazonosság felé vezető út része. Pozitív formában ez egy mély érzelmi felszabadulás, új életszintre való felemelkedés. Árnyoldala lehet a kívülállóság érzése, a helykeresés vagy az új dolgoktól való félelem. Ha a változás ellenállásba ütközik, megrekedést vagy a „két világ között ragadást” is okozhat, míg túlzottan impulzív módon elhamarkodott döntésekhez, meneküléshez vezethet.

Képzeld el, hogy milyen már a túloldalon!

.

Amikor felszabadultál. Mintha nem is veled történt volna az egész. Könnyebb az agancs. Nincs más dolgod, mint legelészni. Tenni, amit tenni kell. Nem gondolkozni azon, épp egyedül vagy-e.

Korábban csak a fejedet érezted. Vagy a sajgó szívet. Le voltak hasítva a gondolatok és az érzések, a test mindössze huszadrangú volt. Nem volt egység, csak az elválasztódás. Behúztad a fátylat, nem voltál benne a szituációkban. Miközben reagálnod kellett volna a valóságra, mintha csak a tv-t nézted volna...

Milyen az, amikor jelen vagy? Amikor tetőtől talpig benne vagy, azonosulsz vele, kitöltöd a lelkeddel a testedet? Felveszed az egészet. Az érzések nem ide vagy oda tolulnak, hanem egyenletesen eloszlanak és áramolnak...

Amikor egységbe kerülsz magaddal és jól vagy, akkor minden rendben van.

A Hold szimbóluma a “𝐁𝐫𝐢𝐝𝐠𝐢𝐧𝐠 𝐩𝐡𝐲𝐬𝐢𝐜𝐚𝐥 𝐬𝐩𝐚𝐜𝐞 𝐚𝐧𝐝 𝐬𝐨𝐜𝐢𝐚𝐥 𝐝𝐢𝐬𝐭𝐢𝐧𝐜𝐭𝐢𝐨𝐧𝐬, 𝟐 𝐦𝐞𝐧 𝐜𝐨𝐦𝐦𝐮𝐧𝐢𝐜𝐚𝐭𝐞 𝐭𝐞𝐥𝐞𝐩𝐚𝐭𝐡𝐢𝐜𝐚𝐥𝐥𝐲”.

A trauma által lehasított részek (a "kivándorlók") szeretnének végre befogadást nyerni, hazajönni és párbeszédet folytatni. A Merkúr december közepéig még mindig az árnyékban van és tartósan a Lilith mellett halad, amiért vélhetőleg ezek olyan árnyékos részeid, amelyekre jó ideje nem szívesen néztél oda magadban. Most mégis hívnak a telepatikus kommunikációra:

"De jó lenni áthidalni a korábban keletkezett távolságot és már a kettőségen túlról, a láthatatlan szívszálon keresztül kapcsolódni!"