top of page

Ikrek Telihold

2022. december 8-án, hajnali 5:09-kor egzakt a Nap-Hold szembenállása, vagyis a Telihold az Ikrekben, amely most fokra pontos együttállásba kerül a hátráló Marssal. A csütörtöki Telihold tágabban a május végi Ikrek Újholddal, szűkebben pedig a novemberi Nyilas Újholddal jár párban, és az akkoriban kezdődő folyamatokat kerekíti le.


A Telihold fokra pontosan együttáll a hátráló Marssal.

A Nap és a Mars szembenállása egyben azt is jelenti, hogy a(z) (október-január között tartó) Mars retrográdnak pontosan a felénél járunk. A Mars, idén augusztus és jövő március között van a testvérek jegyében, ahol utoljára 2021. április-májusban haladt át. A Hold fénye most ránagyít, rámutat azokra a témákra, amelyekkel a Mars retrográd során dolgozol már október legvége óta, mint a haladás, a motiváció, a vállalkozó kedv, az önlegyőzés, az energiatartalékok, az erőgyűjtés, a védtelenség, a bizonytalanság, a kétségek, az identitás, a belső tűz. A bolygó, ma határozott derékszöget vesz fel a Halak Júnóval is: a háttérben (Halak) valami zajlik a szerződéseket, a megállapodásokat, a házasságokat (Júnó) illetően, amelyek időben talán egészen a fenti dátumokig kanyarodnak vissza. Mi kezdődött akkor, amely mostanra elérte a teljességet, a csúcsot, a maximumot?


A mai állásnak az ura, a Vénusszal összeölelkező Merkúr, már néhány napja a Bakban van, amelynek a vezérével - a Szaturnusszal -, stabilizáló fényszöget vesz fel ez a türelemre, a lassú haladásra és a belső összegzésre intő Hold. A Merkúr, december 6-án haladt át a téli napforduló (Bak 00. fok= isteni-, fényszületés) pontján, ahova a Vénusz (december 11.) és a Nap (december 21.) is hamarosan követi majd.


A Telihold, az 1-7-es életházakat köti össze: a kapcsolati tükörházba kerülő Mars-Hold együttállás üzenete erős. Azt, hogy miként működteted a benned élő marsikus minőséget, most a külvilági kapcsolódásokban, a másokkal folytatott párbeszédekben, a világban való közlekedésben, valamint a múltból visszaúszó, akár vitás helyzetekben, illetve az azokra adott reakcióknak a tükrében csípheted el. Megláthatod azokat a gondolati meggyőződéseket, az ideológiákat, a (családi) hitrendszereket, a hamis illúziókat, a múltban eredő függőségeket, amelyek következtében az itt és mostban hiányzik a harmónia, az egyensúly és a szeretet. Mindezek elvezethetnek a saját belső bizonytalanságoknak, az instabilitásnak, a benti konfliktusoknak és csatáknak a gyökeréhez, amelyek a személyiség transzformációját követelik (aszcendens a Skorpióban).


A Nap által, most a rálátásnak a fénye vetül a (Bika) deszcendensre, és egy teljesen új nézőpontból érezhetsz rá, hogy a hétköznapokban tapasztalt váratlan szituációk, miképp billentik ki a stabilnak vélt belső mérleget. Ha az odabent dúló háborúkra tudsz távolságtartón tekinteni és nem vonódsz be érzelmileg, az érzelmeket tudod picit racionálisabban kezelni és helyet engedsz a kommunikációnak, a másik oldalnak, akkor egy lépéssel közelebb juthatsz a megoldáshoz. A mélyreásást követően, a külvilággal és az önmagaddal vívott harcokat elengedve születik meg az új, a fényember. Az önlegyőzésen keresztül friss távlatok nyílhatnak és teljes transzformáció történhet az önbizalomnak és az önszeretetnek a témájában, amely a kapcsolatokat és a szerződéseket is mélyen érinti. A Neptunusz, a Nap-Hold szembenállástól indított derékszögnek a csúcsán azt mondja, hogy a káosz, a belső szembefeszülés, elsősorban a személyiségnek és a hétköznapi megéléseknek a szintjén zajlik, de legbelül, a mélyben, igazából ott van a feltétel nélküli szeretet, az elfogadás, a bölcsesség és a valódi biztonság. Csak tudni kell ezt választani.


A Marsnak, az alacsony megélése az önösség, az önzőség, az akaratosság, az aktív és/vagy a passzív agresszió. Magas megélésben, a Mars, maga a hős, a harcos, és a belső erőről, az önmeghaladásról, az önlegyőzésről szól, különösen, amikor retrográdban halad. A Mars olyan, mint egy hajó, ami suhanva szeli a habokat. Sosem fut mások után: a lelkesedésével, a lendületével, a magabiztosságával, az erejével válik iránymutatóvá. Tartja a zászlót és csak előre tekint. Nem érdekli, hogy ki vagy mi van mögötte, amíg ott van a fókusz, a cél, ami felé teljes sebességgel száguldhat. A Marst, húzza az irány. Fáradhatatlan, hiszen a biztosság, a bizonyosság, hogy eléri, amit akar, tölti belé, hogy nem tud lemerülni. A Mars olyan, mint egy lángoló, süvítő üstökös, egy csóvát maga után húzó kométa, amely óriás tempóval hatalmas erővel, lendülettel száguld a kozmikus térben, a Föld felé. Nagy elánnal, tüzesen izzva, elképesztő energiával, sebességgel, magában izzó energiabombaként halad. Lángoló energiaként, mindent átszel, mindenen áthaladva tör előre.


A Mars számára nem kedves irány a hátrafelé, és ha neked sem az, akkor a retrográd időszak feszültségekkel teli lehet. Amikor azt érzed, hogy valami visszafogja, meggátolja a lendületet, tekints befelé. Talán most nem tudod eldönteni, nem vagy benne biztos, hogy mit akarsz, miközben másokat vagy a világot okolod a toporgásért. Ugrálni akarnál, de most más szögbe kéne fordítani a tekintetet, és talán le kell tenni a két talpat a talajra. Amíg nem jutsz el annak a belátásáig, hogy valójában magaddal űzöd a harcokat, addig a konfliktusokat kint akarod majd lejátszani.


A Mars az Ikrekben olyan, mint amikor a személyiség két részre hasonul. A környezetedben, most a szembenálló reflexiót is látod, ahol az egyik szereplő előre tekint, a másik pedig vissza. A benned hátráló Mars megtorpan, tétovázik, várakozó álláspontba helyezkedik. Keresi az átjárót, a kaput, azt az időt és helyet, amikor és ahol a lehetőség megnyílik. Mielőtt tovább haladna, az égitest visszavesz a kozmikus száguldásból: az energia mérsékeli magát. A Földnek a külső burkához, ahhoz a szférához érkezve, ahol már van oxigén is, a szokásos tempó mindent felperzselne, elégetne, miközben nem ez a cél. Lásd meg ezt a dinamikát a külső falakban!


A Mars, most azért alakul belülről kitöltő erővé, egyfajta felemelő forrósággá és belső tűzzé, hogy emlékeztessen: minden lépés odabent kezdődik. A retrográd Mars az Ikrekben olyan, mint egy kisgyerek, aki fejjel beleszaladt egy nagyobb személybe, akire rácsimpaszkodhat: „Most vigyél te!”. Ebben a játékban viszont hátrafelé van az előre! Emiatt azt érezheted, hogy cammogsz, visszafelé haladsz, háttal vagy az iránynak, keveredhetnek-kavarodhatnak benned a tempó, hogy mit és merre akarsz, a sürgetés és a teljes leállás, a mozgékonyság, a szaladjunk előre, valamint a bölcs céltudatosság. Olyan, mintha most egyszerre lennél minden személyiség és sebesség. Mint amikor a futónak a lépéseit a célvonal elérésének pillanatában lelassítják. Látod a lábakat, amint odaérnek, de nem abban az időben, ahogyan azt vártad volna. Talán nem természetes számodra ez az amplitúdó, hogy nem úgy van minden, ahogyan azt szeretnéd. De az üzenet az, hogy el fogsz oda jutni, csak valószínűleg nem akkor, ahogyan azt kitaláltad. Ha azt érzed, hogy valami lassít, gátol, akkor vizsgáld meg a saját korlátokat. Miért olyan nehéz a megállás? Mi van akkor, ha ez a stabilitásról, a biztonságról és nem is megkötésről szól?


Figyeld meg ezt a belső mozgásvágyat, és hogy vajon mi hiányzik ahhoz, hogy megfordulj. Hol és mikor érzed magadat úgy, mint egy szűk csatornában? Mintha egy láthatatlan kötél, a végtelenből érkező lasszó visszarántana, visszahúzna? Milyen helyzetek fullasztanak? Miből akarsz most kitörni, kiszabadulni, kimenekülni? Mi az, amiből, ha tehetnéd most rögtön kifordulnál? Miért nem tudsz előre menni? Ki vagy mi állít meg? Miben rekedtél meg? Miért érzed azt, hogy nincs kiút? Mi fenyeget? Mibe ragadtál bele? A Mars (a Kos és az aszcendens uraként) sokszor a születésélményre, az első indulásra emlékeztet. Mi van akkor, ha már az első lépésnél azt tanultad, hogy nem sikerülhet egyedül? Ha az egyik részed azt érezte, hogy menni kéne, miközben egy láthatatlan kéz, egy külső erő a másik irányba húzott és az akaratodon kívül vitt át a nem helyes ajtón? Lehet, hogy most két út van előtted, mérlegelni, dönteni kell, amihez kettőt hátra kell lépni. Megeshet, hogy látod a kaput, a kijáratot, hogy merre mutat az út, de azt érzed, hogy oda még nem, vagy csak segítséggel tudnál eljutni. Lehet, hogy gyengének, fáradtnak, erőtlennek, határozatlannak érzed magadat és valójában a fejedben zajló párbeszédek, a kétségek azok, amik visszafognak, visszahúznak. Mi lenne, ha most elengednéd azt, hogy merre van az előre? Ahelyett, hogy ráfeszülnél és idegesítenéd magadat azon, hogy miért vagy háttal, vagy miért nem vagy még ott, ahol lenni kéne, egy picit csak engednél a küszködésből. Ha azt érzed, hogy valamivel most nem tudsz egyedül megbirkózni és szükséged van arra, hogy valaki kihúzzon, akkor most állj meg, lélegezz és gyűjts erőt.

.

Hiszen a marsikus erőforrásnak a magja mindig is ott volt és most is ott van benned. Ugyan nem benned keletkezik, de egy veled és teljesen kitölti a lényedet. Áthoztad magaddal és bármikor fel tudod azt ébreszteni. Tudod úgy adagolni, irányítani, szabályozni, kordában tartani, hogy ne legyen túl sok vagy túl kevés: ne csak pislákoljon, de ne is perzseljen fel maga körül mindent. Olyan egyenletes tűzzé tudod alakítani, amely egyfajta belső késztetésként hajt, visz, fűt, tüzel előre, amikor az szükséges. Amivel egyesülve, belső tűzként tud rajtad keresztül mozogni és megnyilvánulni. A Mars, ha olykor fellángol, akkor felemelő, teremtő, éltető forrósággá válik. Mint egy üzemanyag, ami ösztökél, hogy menj, csináld, fedezd fel, vidd tovább, világíts vele. Az a személyiségrész, amely most már nem veled szemben áll, hanem mögötted van és arra bíztat, hogy törj utat magadnak. A határozott Mars kapcsán nem kell kardrántásra gondolni, vagy arra, hogy elnyerd általa a fele királyságot. A megszelídített Mars azt jelenti, hogy ismered az ösztöneidet, a tüzedet és az utóbbit a saját szolgálatodba állítod. Általa és vele együtt mész a tétnélkülivé cél felé. Bátran, önmagadat előtérbe helyezve teszel, cselekszel, kilépsz, meglépsz dolgokat. Ha kell, a sarkadra állsz és kinyilvánítod az akaratodat.


A valódi hős persze elsősorban belül járja az útját, és ezen az ösvényen már nincs háború, csapkodás, vagdalódzás, késdobálás, küzdelem, sem magaddal, sem másokkal. A belső Mars útja: a nyugalom és a béke.

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page