top of page

Ikrek aszcendens | A kétség

A szerdai Mérleg Újhold egy Ikrek aszcendenst kapott, ami azt jelenti, hogy az előttünk álló holdciklust a jegynek az ura (a Nap-Hold-Leszálló együttállással toluló), Merkúr bolygó vezényli majd.



A Merkúrnak az uralma alatt - az Ikrekben - halad idén tavasz óta a (mostani holdciklusban épp retrográdra készülő), Jupiter.


Ahogy az óriásbolygó most felturbózza & nagyítója alá vonja az aszcendenst, jobban megfigyelhetők lesznek a látszólag jogos közlések mögötti téves gondolatok, amelyek a Merkúr által szépen ki is üríthetők a Leszálló hcs lefolyóján.


A Mérleg Napnak az időszaka egyébként is rávilágít a belső billegésekre & diszharmóniára, amit ez az állás most sokszorosan kihangsúlyoz.


Az Ikreknek az alacsony szintje ugyanis nem más, mint a KÉT-SÉG.


Miközben itt állsz az eklipszek által megnyitott sorsdöntő csomópontban, ahova nem túl szerencsés a kétellyel magadban megérkezni!


A kétely, az EGYSÉGBŐL VALÓ MEGHASADÁST - ezáltal pedig a bizonyosságnak a hiányát, a megingást, a tesze-toszaságot, a tétovaságot, tehát a két opció közötti remegést eredményezi. Hordalékként magával hozhatja az aggályokat, a fenntartást, a hitetlenséget vagy a kishitűséget is.


A kétely passzívvá és befolyásolhatóvá tesz, egyúttal leblokkolja a cselekvéseket, hiszen a félelmeknek is a kapuja.


A középről kibillenő tudat ilyenkor azt gondolja, hogy létezik egy rajta kívülálló hatóerő, ami veszélyt jelent rá. A fél-elem során egy TUDATI KETTÉHASADÁS jön létre, amelyben egy olyas valami dologtól tartasz, ami az Egységállapotban elképzelhetetlen lenne.


A kétely, métely – ahogy Babits is írja.


A kételyből fakadó választásoknak a következménye szintén csak kettős lehet. Márpedig ahol a kettősség áll fenn, ott feszültség is van. Ilyenkor FÉLSZ A TÉVEDÉSEKTŐL, ami megnehezíti a döntést és az egyhelyben maradáshoz vezet.


A buddhizmusban, a megvilágosodást elhomályosító második (vagyis, a szenvedélyek) fátylához tartozó, és a romboló érzelmeknek az öt aspektusa közül az egyik: a kétely - ami végső soron a TISZTÁNLÁTÁS HIÁNYÁNAK A KÖVETKEZMÉNYE.


Amiatt, hogy inkább csak egy halk bizonytalanságérzet, de erősebb érzelem nem fűződik hozzá, a kétkedés sokkal árnyaltabban hat a többi méregnél, mint mondjuk a vágynál vagy haragnál.


A kétely, a létezésünknek mégis az egyik alapvető eleme.


Ha jól belegondolsz, ez az érzés a karma világába való megszületésnek már a legelső pillanatától áthat benned és körülötted is mindent. Önmagában a test is a kételyre épül, lsd. a két agyfélteke, a dupla (érzék)szervek, a bal-jobb oldalaknak, az első-hátsó feleknek a kettőssége, valamint a tudatosság-ösztönösség kettős állapotai.


A környezetben is ott vannak a kettősségek, mint lent-fent, múlt jövő, tapasztaló-tapaszalt, nappal-éjjel, nő-férfi stb.


A kétely állapotában NEM VAGY KÖZÉPEN, hiszen a tudatod a múlt, valamint a jövő között cikázik - folyamatosan kirángatva a jelenből. Ez a fajta benti széthúzás vezet a vitákhoz, a konfliktusokhoz, a nem-egyet-értéshez, a feles-ség érzéséhez, az alá-fölérendeltséghez, az egymást ütő ellentétekhez vagy a nézőpontbéli különbségekhez.


A JÓ & ROSSZNAK A MEGKÜLÖNBÖZTETÉSÉHEZ, ami végső soron már maga: az ítélkezés - egyfajta vergődés az értékrendben. Amikor nem tiszta az értékrend, az elhiteti majd veled, hogy választani kell tudni a dolgok között.



A buddhizmus azt mondja, hogy azoknak az elnyomása helyett inkább fedezd fel az érzéseknek a viselkedését & működését!


Amikor a kontemplációban odahangolódsz erre ez érzelemre, akkor észrevehető, hogy a kétely még a tartásban is megjelenik. A kétség, a testnek a szintjén (gerinc)csavarodást okoz: másfelé fordul, mást és mást akar ugyanis az ösztön, a kommunikáció, illetve maga az ÉN.


Ez is mutatja, hogy a kétely által MEGBOMLIK AZ ÖSSZHANG A TEST-LÉLEK-TUDAT KÖZÖTT. Az egyes szereplők különböző irányokba állnak és néznek, mialatt egyik sem tudja, hogy épp merre menjen.


A kétellyel kapcsolatban az ösztönös reakció lehet, hogy megpróbálsz még több információt, adatot és tanácsot begyűjteni annak a tárgyáról, akár egy baráttól, az asztrológusodtól, az álmaidból stb. Ám a kétségnek a természete miatt általában már maga a kérdés is rossz, hiszen azt a miérteknek a hajszolása, a logika és a taktika vezérli.


A kétely mögött mindig meghúzódik az a hamis gondolat és a téves nemtudás, miszerint valami kettőssé vált - vagyis: többé már NEM EGÉSZ.


Az ítéletalkotáshoz is kapcsolódik, amely által a kétség a jó és rossz közötti választásnak az állapotába kíván behúzni. Belekényszerítve és beszűkítve egy döntéshelyzetbe, lekorlátozva az itt és mostnak a szabadságát, hiszen a tudat azzal van elfoglalva, hogy remegjen, vergődjön és szenvedjen a válaszutak között és valamiféle fontossági sorrendet próbáljon felállítani.



A Merkúrnak, és a karmatengely holdcsomójának az együttállása miatt döntő fontosságú, hogy kigyere a fejből és a kételyből!


A következő hónapokat nagyban meg fogja határozni, hogy mit is választasz: a már nem működő régit (karma) vagy a bizonytalannak tűnő újat (dharma). Az utóbbi esetben persze munka vár: az egyensúlynak az érdekében ugyanis rendbe kell hozni majd mindazt, ami kibillent.


A kételynek a megoldása mindig a KÖZÉPÁLLAPOTBA VALÓ VISSZAKERÜLÉS & ÖSSZERENDEZŐDÉS. Minden érzésnek van ugyanis egy "hasznos" és tiszta szintje, ami a kétség esetében azt jelenti, hogy az ellenpólusok nem válnak szét, magyarul kiegészülnek & egyesülnek.


A helyes kérdés tehát most az: "Vajon hogyan lehetne bennem Harmónia & Egység?"


A szintemelkedést többek között az hozhatja el, ha alaposan szemügyre vételezed a szavaidat és az azok mögött meghúzódó hitrendszereket, nézeteket, valamint a belső értékrendet.


Az Ikreknek a magas szintje (ami a kételynek is az ellenszere): a kíváncsiság. Maradj nyitott a felfedezésekre!


Amíg csak kettőt látsz, érdemes inkább megállni és tudatosítani, hogy valami még elhomályosítja a látást, ezért most nem jó dönteni! Ilyenkor szuper taktika lehet, hogy sokká teszed a dolgokat, mert a kettő mindig be fog húzni a csőbe azáltal, hogy elhiteti: a fekete vagy a fehér, az egyik vagy a másik között van csupán választásod, ami egy illúzió!!


Az eklipszbe kerülő Nap, valamint a Sötéthold Lilith mellett álló Merkúr, most halkabban közvetíti az üzeneteit, amiért a tiszta érzékelés ebben a pillanatban még nem biztos, hogy elérhető lesz. Emlékezz, hogy a Napfogyatkozások által fémjelzett folyamatoknak a kibontakozásához sokszor több hónapra is szükség van.


Hajrá : )



sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page