Hekaté, a belső iránytű

A 2022-es és 2023-as évek kereszteződésében, egy 12-es házas Ikrek Hekaté üzenetét hoztam.

„Csillognak a dolgok körülöttem. Fénypompát látok, ami most vörös, táguló fénnyé alakul. Mintha egy alagút lenne előttem, ami olyan, mint egy pupilla: a középső, a sötét része a kapu, körülötte pedig a vöröses hártyát látom. A kapu hív is, de a sötétsége miatt van bennem egyfajta megtorpanás, várakozás, döntési bizonytalanság, kétség, kétely. „Hívsz? Menjek erre vagy ne?” Egyelőre a megfigyelője vagyok a történetnek.

A figyelmem mostanáig a kapun volt, de arrafelé tiltást, falat láttam. A másik irányból viszont megjelent a fény.

Mintha egy „V” alakzatnak, egy útkereszteződésnek a csücskében állnék. A kapun át, az egyik út a sötét birodalomba, a másik pedig egy nagyon határozottan, egy élesen fényes dologba vezet. Mintha itt állnék ennek a keresztnek a középpontjában. Látom mindkét utat, mindkét lehetőséget és választást. Mindkettő előre megy, csak más és más tapasztalást mutatva. Most itt állok a döntésben. Melyik legyen? Kicsit meghasadt helyzet.

Most mintha bennem is megjelenne a kettősség, a két út: a sötét, a befelé forduló, a varázsló, a boszorkány, valamint a fényes, a tudatos, a tiszta energiaminőség. Az egyik sűrűbb, tompább, a másik levegősebb, tisztább. Már nem a döntésben állok, hanem eggyé váltam az úttal és mindkettőt választottam: maga vagyok a sötét, a sűrű, meg a tiszta fény és tudatosság is. Innen nézve azt érzem, hogy nem kell döntenem, lehetek mindkettő.

De még jelen van egy kis kétoldalúság, mintha a kettő nem lenne összevegyülve, és ezért eldöntendőnek tűnik: vagy ez vagyok vagy az, vagy ide dőlök vagy oda. Nincs olyan, hogy egyszerre mindkettő, csak a határozott vagy-vagy. Még van bennem egy középvonal: jobbra sötét vagyok, balra világos. Emiatt ott a hiányérzet és azt várom, hogy össze kéne mosódniuk, mert a kettő között nincs most párbeszéd, összhang vagy együttműködés. Így még nagyon kettős, kétoldalú, kétélű, kétszínű, kettévágott, lefelezett.

Az út kívül ugyan megszűnt, de most bennem vált két iker-résszé.

Ez a kettősség most úgy jelenik meg, hogy egy vízszintes tengely alatt van egy feneketlen mélység, egy gomolygó sötétség, ami húz lefelé, de nem negatívan. Elképesztő vonzása van, mindent magába foglal, mint egy sötét köd. Fölfelé pedig ott a finomabb, a tisztább, az éteribb energia. A térben mindkét rész nyitott és van köztük egy választóvonal, amin mintha átkapaszkodnának egymásba. A két köd vagy füst most összefonódik ott, ahol érintkezik.

Különválva léteznek, két külön pólust alkotnak, de ellensúlyozzák egymást, így egyik sem tud kibilleni az egyensúlyából. A tengely köztük, mint a libikóka, tartja magát. A szélső végeken pedig átgomolyog a sötét anyag, a sűrű energia és felcsap, bekapaszkodik, beleszövődik a tiszta energiába. Finoman, lassan, kiegyensúlyozottan csavarodnak, ahogy a fehér, a tiszta fényenergia belenyúl a lentibe, belekarol a sötétbe. A tengely két végpontján, a mélység és a magasság összefonódnak, mint a fekete és a fehér, a yin és a yang ábrájában. Sugároznak lefelé s fölfelé, megnyitnak és átjárnak mélységet és magasságot. Az energia ezeken a fölül és alul is nyitott pályákon, oszlopokon, átjárható. A sávok a végtelenségbe nyúlnak föl és le egyaránt.

Már kiegyenlített, kiegyensúlyozott, nagyon nyugodt jelenlétként élem meg magamban. Kiárad bennem, és azt tudom általa megérteni, hogy minden végtelen. A dolgoknak nincs se kezdete, se vége. Ezeken a síkokon, minden áthalad, a magasságba és a mélységbe is át lehet járni. A mi időnktől függetlenül, mintha az egész egy nagyon lassú folyam lenne, aminek a része vagyok, amiben benne vagyok, és amivel haladok. De nem időben vagy térben előre, hanem finoman, mint amikor a hömpölygő folyam, ami valahonnan jön és megy tovább, csak felvesz. Mint amikor az időtlenségben feloldódsz és az visz.

Egy régi tengerésziránytű középpontjában vagyok. A tű pörög alattam az óramutató járásával megegyező irányba. Észak felé nézek és arra várok, hogy vajon megáll -e vagy majd én tudom állítani? Azt érzem, hogy képes vagyok határozni, hogy merre menjek. Ott van a számtalan lehetőség és a tű azt mutatja: „Minden előtted áll. Arra megyünk, indulsz, amerre te mondod.” Most meg is állítom és azt nézem, ahogy jön fel a nap a zúzmarás téli tájban. Ahogy megállítottam az iránytűt, az megmutatta, hogy mi van erre. És most, hogy ezt már láttam s az információt le tudtam menteni, már mehetünk tovább az időutazásban, a játékban.

Ha most más merre szeretnék nézni, bepillantani, akkor ismét meg tudom állítani. Tudom uralni azt a döntést, hogy merre haladok. Nincs félelem bennem, hogy vajon a másik út mit rejt. Se kétség, hogy az egyik jobb, mint a másik, nincs bennem többé a vagy-vagy. Minden lehetőségnek megvan a maga szépsége. Mindegyik út jó, hiszen tartogatja a maga meglepetéseit, színeit, élményeit, csodáit. Most megnyílik egy teljesen másik táj. Akármelyik irányba játszhatok, akármelyiket választhatom és bármikor eldönthetem, hogy megint másik irányba megyek. Van egy körkörösség, amely az összes utat egy sávban köti össze, mint egy panoptikumban. Az utak teljesen átjárhatók, mert ez a számtalan tartalommal rendelkező, sok színes sáv, mind össze van kötve. Egyik sem rettentő, mindegy, hogy merre lépek, mert minden irányban jó. A lehetőségeknek a végtelen tárháza van előttem.”

---

A Hekaté, a 100. aszteroida. Ő a keresztutak őrzője, a válaszút, a villás elágazás istennője, aki a kerítésen, a két világ közötti határon lovagol. Növénye a csalán, amelynek olyan a levele, mint egy iránytű és a négy égtájra mutat. Az istennőnek az egyik arca a múlt, másik a jelen, a harmadik pedig a jövő felé tekint. Az új esztendőbe egy dupla (Mars az Ikrekben+Merkúr a Bakban) retrográd vezet. Ha most nem tudod, hogy merre tovább vagy lógsz a levegőben, akkor szólítsd meg a belső Hekatét és emlékezz, hogy nincs jó vagy rossz választás.

Sikeres átlépést : )