Szfinx a Kosban | Az Élet nagy kérdése

Az előttünk álló nőnapi hétvégét igazán különleges égi tranzitok kísérik. A két „tudni” bolygó – a Nap és a retrográd Merkúr – valamint a két „érezni” bolygó – a Vénusz és a Neptunusz – ugyanazon a napon találkoznak a Halak és a Kos jegyek határán. A mostani eseményeket a Kosba lépő aszteroidák: a Szfinx (rejtvény) és az Aszklépiosz (gyógyulás) üzenetei színezik tovább.

Nem véletlenül kavarog most annyi minden a felszínen.

Az eklipsz-szezon utórezgéseit éljük, amikor a Leszálló holdcsomópont közelében megfogyatkozó keddi Hold megbolygatta azokat a kényelmetlen érzelmi témákat, amelyekre talán évek óta nem akartál gondolni. A mai kazimi egyben jelzi, hogy a Merkúr retrográd pontos közepénél járunk, amikor megmutatkozik az időszaknak a feladata.

A közösségi média az utóbbi napokban tele volt Demi Moore drasztikus külső átváltozásának a képeivel. Jim Carrey díjátadós megjelenése után pedig azt találgatta a sajtó, vajon mi történt ezekkel az emberekkel. Még olyan végletes teóriákat is olvastam, hogy tuti klónozták magukat.

A fentiek kapcsán én is váltottam néhány szót az ismerőseimmel arról, hogy mi a szépség, mit hajlandók az emberek megcsinálni a testükkel azért, hogy konzerváljanak egy tökéletes időpillanatot és hogy vajon miért fontos ennyire a kinézet vagy a külcsíny. Sok emlék ugrott be nem csak a leánykori, de az utóbbi felnőtt éveimből is, amikor a külső megjelenésemet használtam a környezet manipulálására, vagy amikor a világ visszaélt azzal, hogy nem vagyok egy csúnya nő.

Látszólag egy mindennapos témáról van szó, az elmúlt hét konzultációi mégis azt mutatták, hogy jó sok szorongás & kényelmetlenség társul a szépségnek (mélyebben: az önelfogadásnak) az ügye köré és valójában nehezen megyünk közel érzelmileg a kérdéshez.

A fentiekhez hasonló cikkekhez fűzött néha kicsit cinikus, dühös és felháborodott kommentek is azt sejtetik, hogy valahol mindannyiunkat foglalkoztat, miért nem vagyunk elég szépek, miért nem így vagy úgy nézünk ki stb. A legtöbben szeretnénk magunkat másnak: erősebbnek, okosabbnak vagy valamilyen formán többnek mutatni.

A szépségideál mítosza élő.

Nem kell hollywoodi sztárnak lenni, hétköznapi nőként is pontosan ismerjük az érzést, amikor fedetlen arccal – mindenféle smink, máz vagy szerep nélkül nézünk a tükörbe és az első gondolat, hogy "így ki nem mennék az utcára”. A kliensem a napokban azt mesélte, hogy mindig szüksége van egy „biztonsági rétegre” – ha más nem, egy napszemüvegre vagy egy sapkára, ami mögé odakint elbújhat.

A belső tükörnek a korai torzulása - hogy milyen viszonyt alakítasz ki a saját testeddel, vagy az önmagaddal (és a szexualitással) kapcsolatban érzett undor, meghatározza a kamaszkori drámákat és minden későbbi illúziót is. Azt, hogy milyen barátnőket választasz vagy hogy inkább a rosszfiú mellett kötsz ki, mert a sérült benti rendszer egyszerűen nem is engedné, hogy a kedves fiú barátnője legyél.

Az asztrológiában a Szfinx a rejtvénynek az archetípusa.

A Szfinx feltesz egy kérdést és addig nem enged tovább az úton, amíg a helyes válasz meg nem születik.

A „miért csinálja ezt egy színész(nő)” helyett a fontosabb kérdés talán az: vajon Te magad miért csinálod? Miért bántod rendszeresen önmagadat és a külsődet? Honnan ered a belső harc? Miért nincs béke?

A feladvány az, hogy vajon ez miről is szól mélyebben.

És a Szfinx azt mondja: Ne szórakozz már! Ne bújj el tovább a hülyeség mögé hanem mondd ki végre az igazságot. Nevezd nevén a szörnyet!

Mi van akkor, ha a történet, amit eddig magadról meséltél, hamis? Ha a rút kiskacsa és a "nem vagyok szép”, valójában egy téves narratíva, amivel a kudarcaidat próbáltad magyarázni? Mi van, ha az egész csak egy játszma volt, amivel távol tudtál tartani bizonyos nemkívánatos embereket? Ha ez a sztori egy pajzs és önvédelem volt azokkal a dolgokkal vagy személyekkel szemben, akik szerettek volna túl közel kerülni.

Nézz mélyebbre!

Lehetséges, hogy azért hazudtad, hogy nem vagy szép, mert sajnáltatni akartad magadat és ezzel az önsajnálattal figyelmet (=szeretetet) akartál kikoldulni?

Mondjuk ki egyenesen: manipuláltad a környezetet.

Ügyesen forgattad a szavakat, egy-egy gesztussal a magad javára alakítottad a helyzeteket, hogy elismeréseket kapjál.

Mi van, ha azért félsz kimondani, hogy magad is használod a manipulációt, mert akkor pontosan ugyanolyan leszel, mint azok a családtagok, akiket eddig utáltál? És összeomlik a saját magad, illetve a környezetnek is a képe a tiszta, kedves, ártatlan, becsületes, erős értékrenddel rendelkező lányról?

Ha ezt most beismernéd, kuka lenne az elmúlt húsz éved...

Többé nem lenne kit bűnösnek tenni, csak önmagadat.

De kérdezem, vajon rossz ember az, aki már az anyatejjel magába szívta a játszmát és aki a túlélése miatt kialakította a sajátjait a világi játszmák rengetegében??

Az asztroterápiában vagy pszichológiában ezt a folyamatot nevezzük árnyékmunkának. Olyan ez, mint amikor mélyre ásol a földben. Először át kell menni a sáros rétegen, ami alatt ott rejtőzik az arany, a kőolaj, a gyémánt. Ha azt hazudod, hogy ám benned nincsen ott egy manipulátor, és meggyőződéssel mondogatod magadnak, hogy te sosem tettél ilyet, akkor kizárod egy részedet. Az önszeretet azonban ott kezdődik, hogy befogadod a teljességet: a sötét, a megtagadott és a rettegett aspektusokat, együtt a fényesekkel.

Amikor a megfejtés megérkezik: a mitológiai Szfinx öngyilkos lesz.

Meghal.

Az antihős addig létezik minden mesében, amíg rá nem mutat valamire a főhősben. Amint rálátsz a belső konfliktusra, attól a ponttól, hogy kimondod a kimondhatatlant és kiderül az igazság, az addigi szörnyként ható félelem elveszíti feletted a hatalmát.

És érdekes módon, ekkor válik erőforrássá.

Amikor abbahagyod az igazság kerülgetését, rengeteg energia szabadul fel. A manipuláció lehet ugyanannak az erőnek a két oldala. A különbség a tudatosság és a szándék. A Mágus lehet sötét és fehér varázsló. Amikor felismered, hogy mikor csinálod és mire használod és többé nem a szeretetet hajtod vele, ez a képességed akár a javadra is lehet.

Amikor megkérdeztem a kliensemet, vajon mi lenne ennek az erőnek az állati formája, az egy kígyónak az alakjában jelent meg, ami Aszklépiosznak – a gyógyítás, női erő & újjászületés aszteroidájának is a szimbóluma.

A kígyótól inkább félni szoktunk, mert képes úgy viselkedni, mint a tudattalan: kiszámíthatatlanul, halkan kúszik be, ügyesen rád tekeredik és megmérgez. Ugyanakkor pont ezek a pozitív tulajdonságai is, amiket csak ő ismer az állatvilágban. Mert bár a kígyónak másokhoz képest látszólag kevesebb jutott, hiszen nem tud mire támaszkodni, nincsenek lábai, mégis mennyi mindenre képes! Semmi félelem nincsen benne. Gyorsan össze tud tekeredni, el tud slisszanni helyzetekből. Baromi gyors, mégsem ütközik semminek, nem sérül, mert uralja a tempóját. Úgy megy, hogy közben lát mindent. Sőt, többet is, hiszen alulról felfelé tekint...

A félelem sokszor arról szól, hogy mi lesz ha felvállalod és használod ezeket az önképeddel ellentétes, úgymond kígyó-tulajdonságokat, és nem fog mindenki szeretni. De lássuk be, ez csupán a belső gyermeknek a fájdalma és nem egy felnőtt nőnek/embernek az igénye.

És úgy tűnik, ez a gyógyulás egyetlen útja.