top of page

Erisz-Felszálló hcs találkozó

A Marsnak a testvére, az Erisz, az előttünk álló ősznek az egyik fontos szereplője lesz. A Kuiper-övnek az aszteroidája, mostanra ugyanis a Felszálló holdcsomópontnak az orbiszába került, a Kosban. A két égitestnek az együttállása novemberben lesz pontos, de tágabban 2023. augusztus-december között végig érvényben van. A csütörtöki Telihold képletének a koronájára ülve, az Erisz, a közelgő holdciklusnak a vezérelvét is jelenti majd.


Merre vezet a békétlenség?

Az Erisz, a Naprendszernek (=a tudatosságnak) a külső a peremén, a Neptunuszon is túl mozgó kentaur. Az égitestnek 557 év a keringési ideje és a rendkívül elnyújtott - az ekliptikától is elhajló - keringési pályája miatt, extra hosszan tartózkodik egy-egy jegyben. A Erisz, 1925-2045 között a Kosban halad.


A duplán felfedezett aszteroida, a Viszálynak a görög istennőjéről kapta a nevét. A hozzá kapcsolódó egyik legismertebb mitológiai legenda, a begurított aranyalmának és a szépséges istennőknek az esete, ami végül a trójai háborúnak a kitöréséhez vezetett. A történetben kiemelendő, hogy az Eriszt meg sem hívták az esküvőre, és a HÁTTÉRBŐL VÉGZETT FONDORLATTAL tudta a maga előnyére formálni az eseményeket. Akárcsak a tudattalanba kitaszított ügyek, amelyek titokban befolyásolják a döntéseket még akkor is, ha épp nem látsz rájuk.


Az Erisznek az alacsony pszichológiája az ún. ’𝘣𝘶𝘭𝘭𝘺𝘪𝘯𝘨’, vagyis a megfélemlítés, amely az abúzusnak egy formája. Olyan agresszív magatartásra utal, aminek a célja a másik ember szándékos bántalmazása.


A másokat megfélemlítő személy jellemzően autoriter természetű, arrogáns és nárcisztikus. Erős igénye van az irányítására, a leuralására, valamint a dominanciára és olyan ismétlődő viselkedéseknek (érzelmi, fizikális vagy szóbeli terrorizálásnak) az útján próbálja a környezetét az ALÁVETETTSÉGBE HAJSZOLNI, mint a zsarnokoskodás, az erőszakoskodás, a kegyetlenkedés, a megalázás, a gyötrés, a kiközösítés, a zaklatás stb. A kényszerítésnek az egyik kiemelt módszere: a PSZICHOLÓGIAI MANIPULÁCIÓ.


A legtöbb bántalmazó személy, korábban maga is a bullying áldozata volt. A RIVALIZÁLÁSI VÁGYA, sokszor az irigységéből és a féltékenységből ered. Azért próbálja felhívni magára a figyelmet vagy erősebbnek és keményebbnek feltűntetni magát a többieknél, mert a saját szégyeneit, szorongásait, félelmeit és az ÖNÉRTÉKELÉSNEK A HIÁNYÁT KÍVÁNJA LEPLEZNI.


A szó kapcsán elsőre talán az iskolai bullying jut az eszedbe, holott az a családi, a munkahelyi vagy az otthoni közegben egyaránt megjelenhet. Sőt, annak társadalmi és nemzeti szintjei is léteznek.


A bullying célja ugyanis nem más, mint hogy MEGSZŰNHESSEN AZ ERŐEGYENSÚLY, ami által létrejöhet vagy megerősödhet a megfélemlítőnek a hatalma. A két világháború kitörésének az elsődleges okai között szerepel az országok közötti erőviszonynak az eltolódása, felborulása. Az Erisz, egy tüzes, bátor, harcias, eltökélt, ugyanakkor radikális erőforrás. A káosz, a békétlenség és a bajkeverés istenségének az egyszemélyes ténykedése eredményezte a trójai háborút.


Béke=Bent csend.

A bolygónagyságú Eriszt, először 2003-ban pillantották meg az égbolton és akkor a Xéna nevet kapta. A Plútónál, a tömegében is határozottan nagyobb égitestnek az újrafelfedezése, végül 2005-ben történt meg, aminek köszönhetően az előbbit, törpebolygóvá fokozták le. Lévén az Erisznek a megjelenése borította az addig jól bevált csillagászati rendet, a bolygóhoz az EGYKORI RENDSZERNEK A MEGSZŰNÉSÉT és a DRASZTIKUSAN MEGVÁLTOZÓ KÖRÜLMÉNYEKET (lsd. háborúk, járványok, természeti katasztrófák stb.) kötjük az asztrológiában.


Hozzá kapcsoljuk az olyan meg- és felrázó eseményeket, amelyek során látványosan átalakul és/vagy összedől az addigi élet. Az istennőnek a neve a c@vid időszakából lehet ismerős a számodra, hiszen az Erisz és a Plútó közötti kvadrát 2020-ban háromszor volt egzakt és tágan azóta is érvényben van.


A Plútó, idén március-november között már a karmatengellyel – vagyis, a Fel- és Leszálló holdcsomókkal alkot egy ún. T-kvadrátot, amelyet fokozottan érzhetsz a tengelynek a júliusi jegyváltása óta. A Felszálló holdcsomópont a nyár közepe óta a Kosban, a Leszálló holdcsomópont pedig a Mérlegben lépked visszafelé, az Én-Te viszonyát boncolgatva ebben a másfél évben.


A Kos 27. fokán tolató Felszálló holdcsomóponthoz kapcsolódó retrográd Erisz, mostantól ismét beleszól a hátráló Plútóval való derékszögbe.


A holdcsomók, ÚTKERESZTEZŐDÉSEKET és olyan CSOMÓPONTOKAT jelölnek a lélek evolúciójában, amikor ki lehet ugrani a karmikus és/vagy a családi ismétlődésekből. A Plútó, a VISSZAFORDÍTHATATLAN ÁTALAKULÁSNAK a bolygója. Az Erisz, a STATUS QUO FELBORÍTÁSÁT, valamint azt a fajta erőt képviseli, amely kimozdít a tespedésből és a megszokottból.


Az Erisz-Felszálló holdcsomópont együttállás, 2023. novemberében (az eklipszek idején) lesz egzakt, de már most elkezdi megbolygatni az állóvizet.


A Fel- és Leszálló holdcsomópont közötti tengely kivezet a karmikus múltból: a jövő, a dharma felé. A kentaurok, maguk is a karmikus sebekről szolgáltatnak információt. A két égitestnek a találkozója ezért FÁTUMSZERŰ VÁLASZTÁSOKAT ígér és azt sugallja, hogy most DRASZTIKUSAN MEGVÁLTOZHAT A HALADÁSNAK AZ IRÁNYA. A sorsfordító erőkkel élve, megbonthatsz magadban kemény és már nem működő rendszereket, amivel radikálisan szintet léphetsz.


Mi az, ami többé nem folytatható úgy, mint eddig? Érdemes figyelni, hogy a diszharmónia és a magadban generált viszály vajon milyen ösvényre szeretne terelni, hiszen vélhetőleg arra van a sorsfeladatod.


A Plútóval a képben, olyan dolgok kerülhetnek a felszínre, amelyeket hajlamos voltál tagadni, a szőnyeg alá söpörni, a tudat legmélyére száműzni és nem észrevenni. Amit kitaszítasz, az a HÁTTÉRBŐL UGYANÚGY MANIPULÁL és BELSŐ BÉKÉTLENSÉGET gerjeszt. Hol vagy magadban viszályban, elégedetlenségben? Hol játszod ki saját magadat?


Az Erisznek a célja az ébresztés. A komfortos ugyanis ritkán visz az evolúció felé. A római nevén, a Discordia, sohasem unatkozásból bontja meg a rendet, nem a maga szórakoztatására szít viszályt vagy generál konfliktust. Az égitestnek a mélyebb üzenete, hogy ahol meg tud borulni a harmónia, ott már eleve hiányzott az egyensúly!

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page