Enyhülő Chiron-Jupiter tranzit

A Sebesült Gyógyító ezekben a Napokban a Vénusztól (2023. április 26.: Vénusz-Chiron szextil) és a Marstól (2023. április 27.: Mars-Chiron kvadrát) egyaránt kap fényszöget, miközben a hét közepén hivatalosan is kilépett a március közepén egzakt, de a teljes február-áprilisi időszakban érvényben lévő együttállásból, a Jupiterrel.

Ez a tranzit főleg és elsősorban a Kos-Chiron szülöttek (1968-77) számára tette kikerülhetetlenül nyilvánvalóvá a marsikus traumákat és sebzettséget, de természetesen mindannyian érzékenyebbé váltunk az önvédelem, az önérvényesítés, az identitás, az énhatárok, a születés, a vállalkozás stb. témaköréhez kötődő és a mostanáig talán feldolgozatlanul gennyesedő érzelmekre. A Chiron életében a következő nagy fordulópont akkor következik, amikor idén júliusban beköltözik a Kosba a Felszálló holdcsomópont, hiszen ez egyúttal azt is jelenti, hogy a karmatengelynek az átmozdulása a Chiron házába, közvetlenül a Kentaur mellett aktiválja majd a következő másfél év Hold- és Napfogyatkozásait. Hogy most mennyire sikerült a fenti ügyekben meggyógyulni: az előttünk álló időszaknak lesz a fókusza. A plútói jegyváltás (március 23.) kapcsán volt szó róla, hogy szépen lassan módosul, vajon miként zajlanak le a belső transzformációink. Az égitest, az elmúlt 20 évet a Szaturnusz uralma alatt töltötte a Bakban, és ezekben az években a jó kecskebakhoz méltón, szikáran, csontosan, olykor magányosan, a felfelé mászással, és kőkemény melóval tudtunk csak átalakulásokat véghez vinni. Mennyit hallottuk az elmúlt években, hogy az önismeret az „munka” és „dolgozni kell magunkon és a traumáinkon". A hétvégi Chiron-csoport tisztán éreztette, hogy az önmagaddal való ismerekedésnek egyáltalán nem kell fájdalmasnak lennie. A sok-sok erősítés, izzadás, a lelki izomépítés mellett, a mögötted álló években, évtizedekben talán magad is elfelejtettél eleget nyújtani, lélegezni. A Plútó, a héten már látszólag megáll az égbolton, hogy minden erejét a május elsejei megfordulására összpontosíthassa. Az égitest, az előttünk álló hónapban még a Vízöntő nullán marad, és a következő másfél évet a két jegynek, a Bak-Vízöntőnek a határán való ide-oda mászkálással tölti majd. A tavasz eleje óta egy kis ízelítőt kaphattunk arról, hogy miben kéne felszabadulni, megtisztulni, könnyebbé válni és hogy a belső transzmutációink mostantól talán nem lesznek ennyire szigorú lépésekhez kötöttek, és egyre inkább függetlenné válhatnak akár magának az időnek a minőségétől is. „A Chiron lábaként azt érzem, hogy egy nagyon erős oszlop, tengely vagyok. Alacsony megélésben ez az, ami lecövekelhet, bedöngölhet a talajba, ami le tudja fékezni a léptemet. Ilyenkor egy bekeményedett, bemakacsodott, nyughatatlan állattá változom. Mint a dühös bika a küzdőtéren, a viadalon, aki a körmével, a patájával birizgálja a talajt. Magas működésben viszont az erős tengely stabilitást ad és mutatja a gerincemben az irányt. Összeköt a földi és égi között, egyenesben, irányban tart. Talajt jelent a két lábam alatt, biztonságot, belső stabilitást, bizonyosságot, határozottságot ébreszt. Mostanáig négy lábra ereszkedve voltam, ami azt mutatta, hogy csak vittem a hátamon a terheket. Miként felegyenesedtem és már két lábon állok, ugyanolyan stabil maradtam. Mégsem vagyok négykézlábra rogyva, megalázkodva, helyette a sarkamra állva és a tengelyembe kerülve, létrejöhetett bennem az erős kihúzottság, a teljes bizonyosság. A kép mostanra zászlórúddá alakult, ami egy biztos pontként mutatja az utat. Leszúrva azt a földbe, egy jelzőlámpás lehet másoknak is, üzenve: „Itt van az otthon, a biztonság. Ha el is kalandoznál, mindig térj, találj ide vissza, hiszen ez a bázisod, az erős, a stabil középpontod.”

A Chiron szíveként olyan érzés, mintha belülről kifordítottak volna. Megnyílt a testem. Mint amikor a kisgyerekek futnak, és a mellkasuk van kívül, az van előre. Hiszen amikor a szív vezet, akkor az izgatottság, az életerő, az életélvezet, a játék indítja a cselekvést, és az inspirációból, a spark-ból jöhet létre a mozdulat. Ez elsőre félelemnek, vagy akár impulzívnak, bolondságnak is tűnhet, de igazából ez az energia, ami felráz, és ami elindít a jó irányába. Ami szinte sodor, visz és boldogsággal telít, amiből lehet meríteni. Az alacsony megélése a gyermeki naivitás, az össze-vissza rohangálás lehet, ám amikor mindez bölcsességgel társul, akkor magasabb megélésben a környezettel való együttműködésben, a többi emberrel való táncban, játékban, a hívásra adott válaszként nyilvánul meg. Ahogy a vállaim most hátul vannak és egyenes háttal, nyitott szívvel állok, érzem, hogy milyen fontos átadni magunkat az életnek és mindennek, amibe belelépünk, amit csinálunk, hiszen így lehet igazán megugrani a félelmeket. A megnyílásban ugyanis nem félünk, mert mindent el tudunk fogadni. Látjuk, hogy minden értünk történik, és az nem jó vagy rossz, hanem csupán van. Bármi, ami létezik, annak helye van. Ezért kell odaadni magunkat és merni teljes szívvel elköteleződni, hiszen akkor körülöttünk is minden segíteni fog minket. Ha fél szívvel lépünk bele valamibe, akkor azt az üzenetet, aurát közvetítjük, ami ugyanazt is vonzza magához. A szív megnyitása ugyan fájdalommal járhat, de ez csupán a növekedési, a nyitási fájdalom, amin keresztül kell menni, hogy teljesen kitárulkozhassunk a világ felé. Ahogy most a szív irányából jön fel a torokba az energia, az a hangszálakat bearanyozva átalakul. A gombóc, a korábbi gátak, blokkok, a fény hatására eltűnnek, mintha sosem lettek volna ott. Érzem, ahogy a garat is tisztul és a szájon keresztül varázsigékként, gyógyító mondatokként, történetekként jön ki a szív hangja. Ezt mások is nagyon szeretik hallgatni, mert igen értékes. Az emberek odaülnek körém és hallgatják a kedves szavakat, a szép mondatokat. Ez olyan, mint a költészet, vagy amikor verset mondunk, és a lélekhez szólunk. Egyfajta finom, különleges, éteri energia. Nem csak a szavaknak van jelentősége, hanem annak is, ahogy mindez összeáll verssé, költeménnyé, és amit ebből mások kivesznek. Most árad is szét a környezetbe, a világba, viszi a szél a hangokat, amelyek így messzire elérnek. Folyamatosan gyűlnek az emberek, mert szeretnék meghallgatni ezeket a különleges, békés, erőltetés és idegesség mentes, a belső nyugalomból fakadó varázsszavakat. Van, aki most alszik vagy megnyugszik, van, akit pedig felpörget mindez. Mint amikor a gyereket elaltatjuk és ébredés után energikussá válik. Nekem is jó érzés, nem fáradok el benne, engem is visszatölt. A Chiron bal kezeként érzem, ahogy aktiválódik a testemnek a bal, a női oldala, ami nem az aktív adásról, hanem a passzív energianyújtásról szól. Az érintés, a lágy mozdulatok általi gyógyításról. Ahogy megsimogatom valakinek a hátát, ami épp a legjobbkor jön és tovább lendíti valamiben. Sajnos nem érintjük meg eleget azokat, akik körülöttünk vannak, mert túlságosan a fejünkbe vagyunk költözve és nem lakjuk be kellő tudatossággal a testünket. Az érintés ki tudja egyensúlyozni az energiákat, és olyan, mint a pillangó effektus, ami aztán tovább mozgósít valami fontost. Egy kis érintkezésen keresztül is mennyi mindent lehet adni! Ahogy most hozzáérek másokhoz, szeretném mindezt tovább vinni, közvetíteni. A jobb oldalhoz, az erőhöz, mostanáig a pejoratív dolgok és jelzők kapcsolódtak, amit ideje már elengednünk. Ne féljünk többet a bennünk lévő erőforrások használatától. Merjük mindazt, ami ott van, a fizikaiban is megvalósítani, létrehozni. Alkímiát véghez vinni magunkban és a begyógyított sebek által, az új minőségből fakadó erőt folyassuk be a fizikaiba, a jobb karunkon keresztül. Mutassunk utat másoknak is a cselekedeteink által! Szükség van a férfias részünk hozzájárulására, a két oldal egyensúlyára, hiszen azok kölcsönös támogatásával lehet mindazt létrehozni, amit érzünk, megélünk. A félelem csupán egy illúzió, annak már vége van. Bátran éljünk az őserővel, ami így könnyedén meg tud nyilvánulni az anyagban is.”