Chiron-Érisz & Merkúr | A világ belőlem nő ki

A tankönyvek nem tanítják és más asztrológustól sem hallottam említeni, ezért tudományos bizonyítékokkal sajnos nem tudok szolgálni. Az elmúlt tíz év horoszkópállításai mégis azt mutatják nekem, hogy amíg a Mars a születésben résztvevő archetípus, aki áttol a csatornán és az Élet kapuján. Addig a testvére, az Érisz, maga a fogantatásnak az angyala, aki lekísér minket ide a Földre.

Az Érisz kisbolygó még a nagyanyáink idejében lépett be a Kosba, ami az ún. I. asztrológiai életházzal analóg jegy és ezért mutatja az énnek a legmélyebb késztetéseit.

A hosszú évek óta itt a Marsnak az uralma alatt állomásozó Érisz & Chiron arra emlékeztetnek, hogy a fogantatás és a születés olyan élmények, amelyek nyomott hagynak a személyiségben (aszcendens) és tudattalanul is meghatározzák az alap hozzáállást az élethez.

A foganásnak a folyamatát a leszületendő lélek úgy kezdi el tapasztalni, mintha a Felhők (Szellem) őrületesen magas szintjéről nézne le a távoli Földgolyóra (Anyag), illetve az édesanya hatalmas gömbalakú hasára.

„Csodálatos! Mekkora! Talán még kettő is elférne benne!” – gondolja.

Majd megérkezik számára a hívás az ugrásra, miközben a mélységet persze szédítőnek is találja.

„Mi lenne a jobb, kinyitni a szemet és látni vagy inkább becsukni?” – kérdezgeti.

Ám muszáj megnéznie a helyet, ahol aztán később lesz.

Az indulás előtt még fontos felmérnie:

„Jó helyen állok?”

„Honnan lépjek be?”

„Hogyan lehetne birtokba venni a teret és kiterjedni?”,

Hogy kéne kirúgni magamat a világba?”

A belső spirált megjárva a Szellem elsőként a léleknek a formájában csúszik le a Földre, majd idővel testként is hozzálát abban kitágulni.

Láttam olyat, aki egy űrrakétaként csapódott be. Volt, aki a centrifugában való pörgéshez hasonlítja az anyagba való megérkezést. És van, aki egy puha tollként száll le ide a mélységbe, ahol aztán azt érzi:

„Jó most magam alatt tudni a földet! Mintha valamit jól megcsináltam volna…

Lehet, hogy végre pihenhetek is egy kicsit?”

Ám a bejáratra az van írva: „Spárta”, ami azt mondja neki, hogy már jöhet is a következő feladat!

Amikor a foganásnak vagy a születésnek az élménye valamiért félremegy, az mélyen legbelül arra hajlamosíthat, hogy soha ne tudj megállni.

Ha a Mars sebet kap, akkor felnőttként is a céltól célig fogsz élni és állandóan hajtasz majd valamit.

Hiszen fogalmad sincs róla, hogyan is kellene pihenni.

Ha csak ülsz, akkor azt érzed, hogy be fogsz merevedni vagy szoborrá vállsz.

Egy hang odabentről elkezd rángatni: „Végre történjen már valami!”.

Az egyik testrészednek ezért mindig járnia kell, mert azt hiszed, anélkül kihűlnél vagy élettelen lennél. Mindig a testeddel kell foglalkozni: minden irányba kinyújtózni a feszültségből és az elgémberedett tagokba újra és újra életet lehelni.

Mintha a tagjaid állandón keresnék a helyüket…

És mintha csak a mozgásban lenne stabilitásod.

Az adná biztonságot, ha le tudsz horgonyozni az aktivitásba.

A végtagokban örök a bizsergés, hogy mocorogj.

És ha nem ott, akkor majd a homlokodban jön egy gondolat arról, hogy mit csinálj vagy épp mit ne. Aztán ahogy ez a mozgás hullámként átmegy rajtad, végre jöhetne egy kis nyugalom! De a fejedben, mint a hangya, bekapcsol:

„Kéne valami feladat! Egy új küldetés vagy cél!”

Közben persze hulla fáradt vagy, hiszen sohanapján van csak megállás.

Olyan talán egyáltalán nincs is.

Csak az állandó húzd meg-ereszd meg.

A konstans belső harc.

Megállás nélkül gondolkodni valamin, miközben nem jutsz sehova, mert csak a fejedben forgatod az ötleteket. Ha meg is állsz, akkor kintről máris érkezik az impulzus, hogy mozdulj és rugózz. Vagy onnan kezdesz el várni egy hangot, egy jelet, egy érintést.

Tök fárasztó!

Ha megállnál, akkor szembe kellene nézned a belső Chironnak a fájdalmával, amelynek a korai tapasztalása azt volt, hogy teljesen egyedül van ezen a bolygón. Hiába nyújtózik, nem talál senkit... Ha megfeszül sincs sehol egy játszótársa, aki becsatlakozna mellé. Valaki, aki kicsit megcsikizné… Nincs egy csapat körülötte, ami ezt az egész földi létet interaktívvá vagy kevésbé uncsivá tehetné.

A folytonos vakaródzással ebből a tehetetlennek tűnő helyzetből próbálod kirakni magadat.

Mígnem egyszer felismered, hogy ez az egész valójában belőled nő ki.

Mint egy terhes nőnek a hasa.

Ez a világ nem is egy különálló részed, hanem a saját tudatodnak a teremtése vagy kivetülése.

És már azt mondod:

Jó, hogy végre lent vagyok ezen a Földön és foghatom!

Megnyugtató átölelni, mert a puhasága, a lágysága, a mozgékonysága pont olyan biztonságérzetet ad, mint valamikor az anyának a hasa.

Erre lehet támaszkodni.

Megtart.

Arra emlékeztet, amikor fönt a magasban a felhőket ölelgettem.

Nem is olyan félelmetes lejönni!

Itt ráadásul két lábra is lehet állni!

Többé már nem céltalan, nincsen üresség vagy hiány, hiszen lehet játszani, könnyeden és örömteli módon kapcsolódni! Nem is vagyok egyedül. Itt vagy és minden rendben van. A labda nem is kell közénk: az már csak akadály.

Viszont jó, mert emlékeztet a Teljességre…

Arra, hogy egyedül is képes vagyok megállni a lábamon. Nincsen szükség a köldökzsinórra, nem kell mindig fogni egymás kezét.

Elég csak úgy lenni!

---

Mivel ez a tripla együttállás összekapcsolódik a pénteki Teliholdnak a pillanatával, az előttünk álló holdciklusban információkat kaphatsz arról, hogy a világrajöveteled vajon hogyan hat a jelen működésedre, lsd. életerő, viszályok, belső harcok kezelése, kapcsolatok stb.

Hajrá : )