top of page

Bika Újhold | A Természet szerenádja

  • May 16
  • 5 min read

Akárcsak az Újhold, az együttállások mindig az újraindításnak a hírnökei. Ezen a héten a tripla asztrológiai találkozók sora üzeni, hogy az ÚJ Kezdet már kikerülhetetlenül itt van! A Bika Újhold maga is egy ilyen többszörös együttállás, amelyben a Nap, a Hold, a Ceres és az Algol is részt vesznek.


Szimbolikus volt, ahogy az éjszakai viharban jött-ment az áram, aminek köszönhetően felváltva csipogtak a benti elektromos berendezések, odakint meg a szomszédnak a riasztója.


A Merkúr ezen a héten nem hagy minket aludni, hiszen a Nappal, a pislogó Algollal és az Uránusszal is együttállva megfújja a belső ébresztőket.


A Nyilas aszcendensű képlet ajtaját befoglaló Lilith, az '𝐀𝐧 𝐄𝐚𝐬𝐭𝐞𝐫 𝐒𝐮𝐧𝐫𝐢𝐬𝐞 𝐒𝐞𝐫𝐯𝐢𝐜𝐞' (jel: „Húsvéti napfelkelte-szertartás”) c. szimbólumot hívja be mixhez, amely a megújulást és az új ciklus kezdetét mutatja. Azt a hajnali pillanatot festi le, amikor a hosszú téli álmot és a sötétnek az idejét követően felébredsz és megvilágosodsz. Sugallja továbbá a kollektív hitnek a feltámadását. A közös emelkedésnek a reményét. Az optimizmusnak, valamint az új értelemnek a megszületését.


Ez az a reggel, amire jó ideje készültél és készültünk.


Itt már nem ugyanaz a tempó, mint amit eddig éltünk vagy amit az elmúlt években megszoktunk.


Az átalakulás elképesztő mértékben felgyorsult.


A feszültség és a nehéz akkor maradhat tartós, ha hagyod, hogy visszatartson a biztonságosnak vélt múlt. Engeded, hogy kővé dermesszen az egykori félelem.


Ha nem vagy képes szokni az előrelátást és a jövőben való gondolkodást. Nem tudsz rugalmas lenni a spontán irányváltásokban vagy ráérezni az engedem & cselekszem egyensúlyára.


Kicsit ijesztő nem úgy tudni, mit is akarsz, mint eddig, de ez valahol izgalmas is!




Ezekben a sebes változásokban érdemes elkapni az olyan alkalmakat, mint ez a Bika Újhold is, amelybe, ha csak pillanatokra is, de le lehet leföldelni.


A Földanya aszteroidával, a Ceressel fokra pontosan együttálló Nap & Hold arra is emlékeztetnek, hogy tele a kosarad mindenféle földi jóval és az életnek a csodálatos adományaival. A kezedben vannak a magaddal hozott erőforrásaid, és ugyanúgy a tanult képességeid is - s ez az, ami a folytonos változékonyság közepette a biztonságot & stabilitást jelentheti a számodra.


A Természetben sem állandó semmi.


A tél végi farsangi bolondozás jön, hogy megtörje az addigi böjtöt és a kemény csendet.


Ilyenkor lép előre benned a varázsló, aki elkezdi feszegetni a megszokott kereteket, s aki az új víziókra ébresztve évről évre előkészíti benned a következő állapotot. Ő még a tél & tavasz, a nehézség, valamint a könnyedség határán tartózkodik, ahol azt mondja: nem kell mindent azonnal és egyszerre megtörni.


Szabad a dolgokat tárolni és eltenni későbbre!


Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, ha túl komolyan vetted a konvenciókat és elfelejtetted, hogy az elme bizony másképp is lehet. Az tud tágabbat is, mint amit sokszor gondolnál.


Még az öreget is meg lehet frissíteni!


Mint a tavalyi diót, csak tedd egy kis vízbe és ezzel a kis ügyességgel újraindíthatod az agynak a finom belső motorikáját, ami így képes lesz egy más típusú működésre. Ez az élet varázslata: megint és megint megfrissülni, miközben tisztában vagy vele, hogy a legbenső magodban ki is vagy.


A nyári időszak aztán végképp előhívja az önfeledt & édes játékot, amely játékban talán végigvonulnak a gyermekkornak a sebei is.


Annak az emlékezete, amikor egyedül érezted magadat. Amikor a világ azt éreztette veled, hogy csak akkor leszel elfogadva és szeretve, ha jól viselkedsz. A gyerekes csalódottságot, amikor a többiek a Barbie-t fésülgették, neked meg csak egy kukorica baba jutott. És amiben megtanultál elbújni, mert egyedül ott voltál biztonságban, ha nem látszódtál.


A Belső Nőben ma is ott van ez a sok-sok kicsi meghasadt rész, amelyek, mint a kukoricában, mostanra már a tökéletességig rendeződtek.


Ahhoz, hogy elérd ennek a Nőnek a valódi belsejét, és beleharapva megízleld a zamatos ízét.


Érezd az illatát.


Előbb, mint a barackról is, le kell törölni a szöszöket.


Le kell fejteni a feszes héjat.


A picit még kellemetlent azonban már hamar le lehet dörzsölni.


Az meglepően könnyen lejön!


Talán mosni sem kell, mindössze letisztogatni mindazt, ami a védelemként még ott maradt... és ami egy tanult kondícióként azt mondaná:


„Inkább bújj el! Egy porcikádat se mutasd!”


Itt nem segít az erőszakos behatolás...


Sokkal inkább az ösztönös simogatással kell közeledni.



És akkor máris ott van a gyümölcs, amelyhez már hozzá lehet férni.


A tökéletes pillanat, amint megérzed az ízt, amely szinte kicsordul!


A lédús textúrát, amibe bele lehet feledkezni…


És ahogy ez az íz összeáll az illattal, amiben benne van, hogy a Napban érlelődött.


Ennek a formás, teltebb, gömbölyű gyümölcsnek már a látványa is hívogató.


Olyan mosolygós és puha!


Ez itt maga: a kánaán.


A bőség.


A minden!


A paradicsomi pálya.


Most mohón leehetsz róla mindent, mint a cseresznyefáról a feketére barnult gyümölcsöt, amivel aztán hirtelen telítődsz el. De nem baj, ha sokat eszel is belőle, az legalább kipucol és tisztulást eredményez.


Ilyenkor a nyár elején még képes vagy befogadni a többet, amit aztán később elengedhető…


Ebben a stációban benne van, hogy mindjárt berobbanhat minden.


Az elindulás.


És maga a gyorsítás a nyitásra, a kinyílásra, ami már lehet biztonságos.


Majd ismét jöhet a lassulás és a földelés.


Az ősz, ami kicsit megint máshogy táplál és másféle komfortot vagy jelenlétet képes adni. Ennek a szezonja is hosszabb. Mint a gyökérzöldségnek, amit, ha kihúzol a földből, még saras és tartalmazza annak struktúráját, nedvességét, burkolását és hűvösségét.

A nyári forróságban felhevült gyomornak pont ez kell!


Most az alsó csakrákkal időszerű kapcsolódni, amelyek segítik összekötni benned az eget és a földet, hogy ne szállj el és meg tudj maradni az embernek.


Ez az időszak olyan, mint a bölcsasszony stációba beérő Nő, aki magában hordozza a nyarat és a csúcsidőszakot. Aki tudja, hogy itt a végén is jön még ajándék. Itt is van egy kis meleg, mindössze máshogy vagy másra kell használni a termékeny erőket.


Az érett asszony már mentes a világi allűröktől és a képi világnak az elvárásaitól…


A Ceres ezzel a ritmussal emlékeztet a Teljességre.


Ahogy az évkörön vagy a természetben, úgy benned is megvan mindennek a maga természetes ideje.


Körülötted és benned is megvan minden, amire aktuálisan szükséged van.


Kapcsolódj ezekhez a belső alapanyagokhoz és tudd, hogy ezzel a készlettel bármikor el tudsz lenni.


Az Univerzumban nincsen szűk-ség.


A szeretetért, a bőségért, a biztonságért nem kell semmit tenni, csak engedni…


Az Újhold foka, az '𝐀 𝐒𝐩𝐚𝐧𝐢𝐚𝐫𝐝 𝐒𝐞𝐫𝐞𝐧𝐚𝐝𝐢𝐧𝐠 𝐇𝐢𝐬 𝐒𝐞𝐧𝐨𝐫𝐢𝐭𝐚' (jel. „Egy spanyol férfi szerenádot ad szerelmének”) azt a személyt írja le, aki képes az életet romantikussá, szenvedélyessé, művészivé tenni.


A Szív rezonanciáján keresztül kifejezni önmagát és elérni a társakat.


Maradj résen és fülelj a zenére, mert ami a napokban megszólal, az jó messzire vezet!


Egy kis asztrológiai csemege, hogy a Mars épp a nyári napfordulókor éri el ugyanezt a koordinátát és a következő negyedév horoszkópjának a vezérelvét jelentő Mc-n állva várhatóan alágyújt majd az itt és most ébredő elhatározásoknak.



sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

bottom of page