top of page

Bak Telihold | Tisztelgés a múlt előtt

2024. július 21-én (vasárnap) 12:17-kor kerekedik ki a sorban a második Telihold a Bakban - a jegynek a legutolsó koordinátáján, együttállásban a Plútóval. A Szaturnusznak - vagyis: a zodiákus mesterének az uralma alatt létrejövő Telihold, egyben Guru Purnima is, amellyel a belső gurunk előtt tisztelgünk és az életünk tanítóira emlékezünk.


ree

A legvégső, tehát a 29. fokot ún., anaretikus, kritikus vagy karmikus koordinátának hívjuk az asztrológiában, amely a Teliholdhoz hasonlóan, az adott helyzetnek a MAXIMUMÁT, HATÁRÁT & VÉGÉT jelöli.


Benne van a pillanatnyi visszatekintésnek, ugyanakkor az átfordulásnak, az átlépésnek és a tovább mozdulásnak is a lehetősége.


A 29. fok azt szimbolizálja, hogy már a MESTERÉVÉ & SZAKÉRTŐJÉVÉ VÁLTÁL egy adott témának. Mostanra kívülről fújod az életterület tanulságait és abban beteljesítettél valamit.


Az utolsó koordinátát befoglaló Telihold, most szorosan együttáll a Vízöntő nullán (tehát az első koordinátán) lévő Plútóval.


A szaturnuszi Bak, illetve az uránuszi Vízöntő jegyek önmagukban is vízválasztót jelentenek a TRADÍCIÓ & MODERNIZÁCIÓ között - amire most ezek a fokok is ráerősítenek. A Bak Hold és a Rák Nap szembenállása továbbá a IV-X. életházakat, a horoszkópnak a HONNAN JÖVÖK-HOVA TARTOK területeit fűzi össze.


Mintha most itt toporognánk a világkorszakok küszöbén: a MÚLT & JÖVŐ HATÁRMEZSGYÉJÉN.


A hétvégi Telihold a csontokig hatoló fajsúlyos lezárást, egyben az újnak a kezdet is ígéri. Annak két fényszöge a Halak 29. fokon álló Neptunuszhoz (Burok), valamint az Ikrek 00. fokon álló Marshoz (Születés) indul.


Mostanra érezhetőn túlnőttük az előzőt: ezerszer lejátszottuk ugyanannak a nótának a különböző feldolgozásait. Meghallgattuk az ismerős mantrát újabb és újabb dialektusokban.


Meg-megismételtük ugyanazt a drámát, csak épp más helyszíneken vagy a másmilyennek tűnő szereplőkkel. Lassan már ideje lenne megindulni az újba.


ree

A Plútó mellett létrejövő Bak Telihold azt is üzeni, hogy az ÚJ, mostantól 100% elköteleződést igényel! A kötelező vagy kötelesség, továbbá az elköteleződés között az a különbség, hogy míg az előbbieket egy-egy elvárás (ami lehet belső vagy külső) motiválja, addig az utóbbit: az őszinte belső drive mozgósítja.


Az áttöréshez most megérkezik a lendület is, hiszen a képletben a három erőbolygó: a Lilith, a Mars és a Plútó, alkotnak egy óriási égi háromszöget.


A Plútóval a képben a félmegoldás többé nem opció és nem holmi apró, hanem RADIKÁLIS DÖNTÉSEKRŐL van szó. Már nincs olyan, hogy is-is, meg kicsit így vagy még inkább úgy. Nem lehet folytatni a tagadást, a struccpolitikát, az önhazugságokat.


Választani kell.


Now or never.


Are You ALL In or Out.


Ha nem akarsz lent maradni a megszokott sárban, akkor most TOTÁLIS ÉRZELMI TRANSZFORMÁCIÓT kell végrehajtani és lehetséges, hogy egészen az alapokig kell tudni visszamenni vagy a gyökerekig kell majd leásni magadban.


A 100%-os elköteleződés ugyanis maximálisan új hozzáállást követel.


Egy olyan ABSZOLÚT BELSŐ PARADIGMA- ÉS KORSZAKVÁLTÁSRA van szükség, ahol a régi teljesen meghal (Bak 29), az újnak az érdekében (Vízöntő 00).


Már kollektív szinten is hagyjuk el az egykori merev, a csontos társadalmi modelleket és hívjuk be az eddigiektől eltérő és az üdvözítő változást. A valami mást és a sokkal frissebbet, meg a függetlenebbet.


Ha visszaemlékszel, ugyanezt a Bak 29. koordinátát érintették a 2020-as pandémia idején a Plútó, a Szaturnusz és a Jupiter. Az utóbbi kettő pedig itt a Vízöntő nullán kezdte meg 2020. december 21-én a 200 éves szinodikus ciklusát. Az akkoriban kijelölt hosszútávú feladatok most újra aktiválódnak és/vagy elérik a climaxet.



ree
Bp-i idő szerint 12:17-kor van Telihold

Az egyéni életekben is sok minden bugyoghat fel azokból az időkből és a még távolabbi múltból: a felmenők, a háborúk, a katonák és az egyenruhás emberek képeit láthatod magad előtt vagy az álmaidban.


Ezeknek a generációknak a sora - a dédapák és dédanyák - törték számunkra az utat. Nekik köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk.


A Bak Plútó által (2008 óta), illletve például a családállításnak vagy a regressziós módszereknek köszönhetőn sokan lettünk tudatosak az elődjeink történetére és annak kapcsolatára a saját jelenünkkel és sorsunkkal.


Mindezeknek megvolt a maga helye és szerepe.


A vizsga azonban már arról szól, hogy felelősséggel kiválogasd: vajon mi az, ami a padláson álló ládákban található kincsekből és a családi ereklyékből itt és most felhasználható. Melyik a MA ÉLHETŐ TUDÁS, ami egyben az újnak a megépítésében is stabil alapként szolgálhat.


És melyek azok a fölösleges titkok, befagyott tradíciók, időtlen mendemondák, otthoni örök dinamikák és konzervatív programok, amelyekből öntudatlanul is átszívtál magadba, de mostanra bilinccsé váltak, beszűkítenek és ellehetetlenítve az áttörést, csupán a múltba ragasztanak.


A múlton akkor lehetséges túllépni, ha egyszer már 100%-osan közelmentél hozzá, találkoztál vele és megtanultad a leckéit.


ree

Ahogy Mérleg Lilith napról napra egyre közelebb ér a karmatengelyhez, annak a Leszálló csomója mellől segíti az ősi és transzgenerációs áldozatiságnak, az átvállalt szenvedésszerepeknek az ürítését, az egyoldalú és az egyenlőtlen kapcsolódásoknak, az önállótlanságnak, a másokra való hagyatkozásnak stb. a lezsilipelését.


A bizonytalan kötődési mintázatokról való leválást, ahol egyszer imádnak-szeretnek-jutalmaznak, máskor büntetnek. Azoknak az élethelyzeteknek az elengedését, amelyeket a jókislány megfeleléséből hoztál létre, de többé nem találod benne magadat.


Ha eddig kiszolgáltál ilyen szerepeket vagy más embereket, akkor mostantól inkább az az áldozat legyen a fontos, amelyet magadtól vagy hajlandó meghozni!


Ha pontosan tudod, hogy a szíved vágya kötetlen és szabadon létezni, akkor miért vacillálsz? Miért nem engedelmeskedsz a vágyaidnak? Miért nem csinálod? Mire vársz? Miért állsz a saját boldogságod útjába?


A Plejádokhoz érkező Mars ereje KIVEZET AZ EDDIGI LÉTÁLLAPOTBÓL! A Nimród nyilánál járó Jupiter mutatja a szellemi fegyvert, amellyel már készen állsz a sorsodat vezetni.


Mielőtt végleg átköltözne a Vízöntőbe, a Plútó, az életünkben leges legutoljára 2024. szeptember 2. – november 20. között visszatér ugyanerre a Bak 29. fokra, ahol a mostani Telihold teljes. Most még lehetőség van anélkül rendezni a múltat, hogy a külső körülmények kényszerítenének rá.


Marad tehát egy kis időd a fentiekre, de ne halogasd túl soká a búcsút!


sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

bottom of page