A Szaturnusz és a karmatörés

Az Újhold energiái általában néhány napig érvényesek, amíg az égitest áthalad az együttállás jelén. A most szerdai Sötéthold a múlt felé húzta a fókuszt, hiszen a személyiségjelölők a képletnek a gyökércsakrájánál tolultak és a napokban, a retrográd Kos Chironnal való balzsamos trigonba érnek. A trigonális fényszög, ennek az ábrának a 4-es és a 8-as életházait köti össze, amiért a következő holdciklusra jellemző lehet a régin való merengés, valamint a mélyben való aktív kutakodás.

"Lassan kell mozdulnom, nehogy felébresszem a szellemeket."

A héten egy Bak Szaturnusz-Neptunusz együttállás mesélt. Gondolkoztam rajta, hogy összefoglalom ezt a hosszú, meditatív utazást, de arra jutottam, hogy minden szava kincset ér. Enjoy!

„Reszketek, de nem a félelemtől, hanem a hidegtől. Hidegrázós, nyirkos, sötét, pókhálós helyen vagyok. Mintha egy padlás lenne, mert látom, ahogy a tetőtéri ablakon át bejön a fény. Dohos szag van és nyirkosság. Vizes a fa, nem száraz a levegő és emiatt van hideg. A pókhálóknak van egy horrorfilmes hatása rám. Ahogy elkezdtem lépkedni, recsegnek alattam a lécek. Lassan kell mozdulnom, NEHOGY FELÉBRESSZEM A SZELLEMEKET. Azért indultam el, mert hív az ablak. Sötét van, de onnan erősen jön a fény és bevilágít a Hold. Oda akarok haladni, a fény, a világosság, a tér felé: kifelé. De ahhoz, hogy elérjek oda, át kell mennem a számomra nem kívánatos dolgokon: a sötéten, a pókhálón és nem tudom, hogy mi van ott, mit találok majd a másik sarokban. Ahogy óvatosan körbe nézek, ládákat, régi dobozokat látok. Kíváncsi vagyok, vajon mi lehet bennük? Kié lehetnek? Mit mutathatnak meg? Milyen kincseket, fényképeket, történeteket rejthetnek? Továbbra is nagyon fázom. Azt érzem, hogy alattam a házban vannak mások is és én itt titokban vagyok."

.

Amikor a múltról van szó, a 4-es asztrológiai házon túl (vérvonal, család, gyökerek), a Szaturnusz helyzetét is érdemes vizsgálni, hiszen az archetípus jelképezi az idő vasfogát, a történelmet, az ónak a kerekét, az időskort, az öregséget, a múlt szellemeit és a tapasztalati bölcsességet. Sokszor egy érett, szigorú tanítónak, idős személynek vagy nagyszülőnek a formáját ölti, akire a koránál és az élettapasztalatánál fogva felnézel. A Szaturnusz, az Újholdnak a 6-os házában csücsült, ezért ebben a ciklusban a hétköznapokat is áthathatja a visszatekintés, az emlékezés.

„Elindulok a ládák felé, de olyan, mintha egy falba ütköztem volna. Nagyon határozottan megjelent a mellkasomnál, hogy NEM TUDOK TOVÁBB MENNI. Bennem volt a hívás, de hirtelen FAL jelent meg előttem, ami mindent, így a fényt is befalazott. Teljesen MEGÁLLÍTOTT A TOVÁBBLÉPÉSBEN. Olyan érzésem van, hogy föl kéne rá tekintenem. Mintha nem is egy fal lenne előttem, hanem egy személy, akihez képest nagyon kicsi vagyok. Mindössze a derekáig érek és felülről néz rám. Ez a személy MEGTORPANÁST hozott bennem. Mint amikor egy kisgyerek titokban valami huncutságra készül és hátrafelé pillant, vajon látja-e, követi-e valaki, és közben szemből megállítják: „Lebuktál!”. Még a lélegzetem is elállt. Valami rosszat csináltam? Érzem, hogy az IDŐSEBB FÉRFI felülről a fejemet fogja és mereven néz rám. Azt kérdezi, hogy mit keresek itt fenn a padláson a cuccai között. Ezek nem véletlenül lettek ide ELZÁRVA. „Ezzel neked már nincs dolgod.” – mintha ezt mondaná. Közben mutogat: „Ejnyebejnye, mit keresel itt? Ez nem tartozik rád. Nem a te dolgod. Ez egy olyan dolog, amit ide bezártam, amire nem akarok gondolni, amiről nem akarok beszélni. Ez az én történetem.”

Természetesen mindannyiunknak ott áll valahol a horoszkópban a Szaturnusz, de a fentiek többet mondhatnak, 𝘽𝙖𝙠 𝙖𝙨𝙯𝙘𝙚𝙣𝙙𝙚𝙣𝙨, 𝘽𝙖𝙠 𝙉𝙖𝙥, 𝙖𝙨𝙯𝙘𝙚𝙣𝙙𝙚𝙣𝙨𝙚𝙣 𝙖́𝙡𝙡𝙤́ 𝙎𝙯𝙖𝙩𝙪𝙧𝙣𝙪𝙨𝙯, 𝙓-𝙚𝙨 𝙝𝙖́𝙯𝙖𝙨 𝙉𝙖𝙥 𝙫𝙖𝙜𝙮 𝙎𝙯𝙖𝙩𝙪𝙧𝙣𝙪𝙨𝙯, 𝙞𝙡𝙡𝙚𝙩𝙫𝙚 𝙨𝙯𝙖𝙩𝙪𝙧𝙣𝙪𝙨𝙯𝙞 𝙛𝙚́𝙣𝙮𝙨𝙯𝙤̈𝙜𝙠𝙖𝙥𝙘𝙨𝙤𝙡𝙖𝙩𝙤𝙠 esetén.

„Kétélű a helyzet, mert ahogy ez a személy fogja a fejemet és hozzám ér, kapcsolódik, most bölcs szeretet árad felőle, de a másik kezével dorgál is. Tilt, szigort közvetít, falat mutat és azt mondja: „Állj! Nem a dolgod, nem az irányod!” De közben érzem a szeretetet is az irányából, hogy ezzel nem akar engem bántani. Olyan ajtót próbáltam kinyitni, ami neki fájdalmas, ami mögé ő maga sem akar látni, amivel nem akar szembesülni, amire nem akar emlékezni. Nem kívánja feltépni a RÉGI SEBEKET. Ha oda mennék, akkor ez a doboz, ez a történet újra életre kelne. De a férfi nem akarja, hogy hasson rám ez a valami, amit ő gondosan BEZÁRT A SÖTÉTBE.

Nagyon sok szomorúság árad felőle, amit átvettem, magamra vettem. Mintha a kezén JÖNNE ÁT BELÉM A BÁNAT, a BÚSKOMORSÁG. A szemeiben is látom a fájdalmat a szigor mögött. Hogy nem akar nekem rosszat, csak túl fájdalmas neki odamenni. Azt érzem, ahogy átvettem ezt a szomorúságot, egy picit megkönnyebbült, most leült mellém. Sírásra készen fogja a fejét. Mintha azon gondolkozna, hogy ha együtt nyitjuk ki a dobozt, akkor talán nem fog annyira fájni. Talán EMLÉKEZNI NEM IS OLYAN ROSSZ, hiszen az emlékek között lehetnek szép dolgok is. A közös életnek a történelme. Lehet, hogy nekem is jogom lenne ezt hallani vagy tudni..."

A vendégem azt mesélte, hogy mostanában sokat eszébe jut a nagymamája, akit nem ismert, hiszen fiatalon halt meg, amikor a vendégem édesanyja épp vele volt várandós. A nagypapa teljesen belerokkant ebbe és az élete végére meg is vakult. Vajon mi lehetett ott, a közös életükben? Erről az ágról kevés történet maradt fenn.

"Ez az ember a SAJÁT BÖRTÖNÉBEN van itt fent. Megszűnt az élet körülötte, aminek a lehetőségét valójában saját maga zárta el. Önmagát LAKATOLTA BE AZ EMLÉKEINEK A FOGSÁGÁBA. Mintha azt mondaná: "Elfogadom, mert nagyon régóta vagyok ebben a magam köré emelt sötét, bezárt szobában. Beletörődtem, hogy ez van, ez lett. Hiábavaló, kilátástalan, nyomasztó, nem is akarok ellene tenni. Megadóan, mozdulatlanul, egy helyben vagyok, már nem keresem az ajtót. Ólmos sötétség nehezedik rám és fekete oszlopként tölti ki az egész eget felettem. Látom, hogy körülötte minden szabad, nyitott, és csak a fejem felett van ez a tömör, fekete sűrűség, amiért azt érzem, hogy NINCS KIÚT. Tudatosan vagyok ebbe az érzésbe bezárva. Kívülről nézve pedig ott van a lehetőség, a határtalan csillagos ég."

Hiába jöttem az életkedvemmel, a gyermeki kíváncsiságommal, ő a sötétben és befelé néz, nem tekint az ablak, csak a föld irányába. Volt egy pillanat, hogy azt éreztem, felcsillant a remény, de most már csak fogja a fejét és hesseget, hogy menjek le. Egyedül nem érem el az ablakot, hogy kinyissam neki, ezért csak hagyom. Rám szállt a nagypapám bánata, rám telepedett, a részemmé vált, a gondolkodásomra is hatott, mintha elfelejtettem volna azt, hogy milyen voltam vagy lehetnék gyerekként. Most már kicsit én is olyan lettem, mint ő. Rárakódott a személyiségemre. Megszűntem gyermeknek lenni.”

A Szaturnusz az Idő ura és a Küszöb őre.

"Fent vagyok a padláson, ez a férfi ott ül egy padon és a két kezébe temeti az arcát. Az egész teret és mindent betölt az IDŐTLEN SZOMORÚSÁG, az elmúlt dolgok édes-keserű, búslakodó magánya, ami lóg a levegőben. Benne vagyok, érzem, hogy ez is van és volt. A régi pályaudvarokról ismert hatalmas óra lóg az egyik gerendán, aminek a mutatói nem a mi időegységünket jelzik és amelyeket tudok állítani. Képes vagyok rálátni, befolyásolni, tudni, érezni, kapcsolódni. Megkapom a férfitől az üzenetet, az érzést, hogy ez így volt s hogy ezen ő már nem tud változtatni, de én igen. Át tudom állítani a történéseknek a jövőbe való kivetülését, itt van ennek a lehetősége, meg tudom ragadni. Meghallgathatom, ami régen volt és ezáltal megtapasztalhatom, de a kezemben van az is, hogy most tudok változtatni. Itt van az óra és annak a számlapjaiba, a SAJÁT TÖRTÉNÉSEIMBE BELE TUDOK NYÚLNI. A történetek fényszálakként, idősíkokként jönnek a padlás sötétjében. A férfin keresztül és felette is lineáris vonalakként szelik át az egész tetőteret. Érzem, ahogy a végtelenből jönnek és a múltban elhomályosodnak, amit nem látok, nem tudok érezni, megfogni. Ahogy áthatolnak rajtam a végtelenből, a múltból jövő érzelmek és fénycsíkok, amire fel vannak fűződve a dolgok, LINEÁRIS IDŐSÍKOKKÉNT mennek tovább az IDŐTLEN IDŐKBE. Fénylenek, nem vakítanak, nincs árnyalatuk. Ahogy a saját síkomban belém csapódik és kitölti ez a nyomasztó, sötét érzés a padlást, az órámban át tudom állítani azt, amiben benne állok, ami engem érint. A síkokat a kezembe tudom venni, de azt, ami körülöttem van vagy ami elmegy mellettem, azt nem. Érzem, hogy azzal, AMI MÖGÖTTEM VAN, NEM TUDOK MIT CSINÁLNI.

Mintha egy HATÁRVONALON állnék, vagy én lennék maga ez a vonal. Mintha ott lenne egy kezdet, az én idősíkomé. Ami mögöttem van, ahol ül a papa, oda nem tudok menni, nem tudok belenyúlni, az ott már adott. Az is fényidősík, de nincs rálátásom, ráhatásom. Ott van egy határ, ami után jövök én. Én vagyok a határ. Ami előttem van, azt tudom a kezemben tartani, irányítani. Az ablakon, a padlás teréből az éjszakába, a csillagok irányába mennek, abban vesznek el, a jövőbe homályába vezetnek, tűnnek el a csíkok.

Mindez azt az érzést közvetíti: "𝘼𝙢𝙞 𝙚𝙡𝙤̋𝙩𝙩𝙚𝙢 𝙫𝙖𝙣, 𝙣𝙚𝙢 𝙠𝙚𝙡𝙡 𝙝𝙤𝙜𝙮 𝙖𝙣𝙣𝙖𝙠 𝙖 𝙛𝙤𝙡𝙮𝙩𝙖𝙩𝙖́𝙨𝙖 𝙡𝙚𝙜𝙮𝙚𝙣, 𝙖𝙢𝙞 𝙧𝙚́𝙜𝙚𝙣 𝙫𝙤𝙡𝙩. 𝘼 𝙢𝙪́𝙡𝙩𝙖𝙩 𝙢𝙚𝙜 𝙩𝙪𝙙𝙤𝙢 𝙩𝙤̈𝙧𝙣𝙞."

A fénysugárban állok, s ahogy az átmegy rajtam, megtörik bennem és úgy folytatódik. Mögöttem pislákol, ködös, előttem viszont tisztán világít, kirajzolódik és úgy megy ki a nyitott ablakon át a tiszta égboltra és onnan vezet tovább oda, ahova már nem is látok. Megnyugtató érzés, hogy van lehetőségem tudatosan élni és változtatni. Szomorú, hogy ahhoz, ami elmúlt, nincsen lehetőségem visszamenni, azon már nem áll módomban segíteni, de felemel az érzés, hogy ami a mostban következne, amit ez magával hozna, az tisztább lehet attól, ami egyelőre még besötétíti a síkokat. A sugarak, amelyek bennem fennakadnak, innen már tisztán mehetnek tovább. Ahogy rajtam áthaladnak, ott a töréspont, és úgy suhannak tovább a messzi égbe. Szerettem volna visszamenni, hogy hátha jobb lesz, de valami nem engedett, nem működött, arra NEM VOLT ÁTJÁRÓ. De mintha kaptam volna egy új esélyt a saját életemhez.”

---

Számomra az egyik legemlékezetesebb konzultáció volt ez. Megtapasztalni azt, hogy miképpen adunk tovább/veszünk át nem hozzánk tartozó működéseket. Hogy az Itt és Most az egyetlen idősáv, amire hathatunk. A saját sorsba, karmába, a saját időben, aktívan bele lehet nyúlni. A múltra viszont nincsen hatásunk, nem a mi történetünk és/vagy felelősségünk. Volt, ami volt. A kulcs az életedhez itt van és nem a régmúltban! Ne tölts fölösleges időt az elveszettnek a fürkészésével, borogatásával. Válj a saját életednek a gurujává ; )