top of page

A nő három minősége

Szombat reggel 9 óra magasságában köszönt be idén a csillagászati ősz. Az őszi napéjegyenlőség pillanatára (8:50) állított horoszkópnak az egyik leglátványosabb pontja a Mérleg aszcendens - Kos deszcendens (Én-Te) vonalra rácsavarodó karmatengely, illetve annak a Felszálló csomójával egyezkedő Erisznek és Chironnak a megjelenése, a Kos jegybe érő horizonton.



Ezt a deszcendenssel kezdődő, az ún. 7 életházat mondjuk az asztrológiában „tükörháznak”, ami tehát az ÉN-projekcióknak a területe a horoszkópban. Minden, amit sikeresen vagy kevésbé ügyesen integrálunk az ÉN-be (=aszcendens), az innen: a külvilági viszonyoknak, az egyperegy társulásoknak és közös szerződéseknek, vagyis a kapcsolatoknak az irányából tükröződik vissza felénk. Jelenleg mindkét égitest - a Marsnak a nővére, a Viszályistennő Erisz, valamint a Chiron is, itt a vörös bolygónak az otthonában hátrál. Az előbbi a Kos 18., az utóbbi pedig a jegynek a 24. koordinátáján halad visszafelé, a Kos 25. fokon lévő Felszállónak a szoros közelében.

Az őszi képletnek a nyugvópontján létrejövő tripla randevú azt üzeni, hogy az előttünk álló hetekben és hónapokban, a kapcsolódásokon keresztül fogunk élesen rálátni a saját sebzettségnek (Chiron), továbbá a belső békétlenségnek (Erisz) az eredőire, amelyet lehetőség lesz gyökerestül és végérvényesen kigyomlálni és/vagy áttranszformálni. Hiszen ne feledjük, hogy a karmatengelynek a mozgását a teljes 2023. március-december közötti időszakban, az azzal derékszögben lévő Plútó, vezérli. Érdekes volt látni az egyik asztroterápiás konzultáció során, hogy a kliensemnek a Kos jegyű Vénusz-Szaturnusz együttállásából kiindulva, szinte csak a jegyben található Chironnak a hangját tudtuk kivenni. Ez is azt kommunikálja nekem, amit minden egyes konzultáción hangsúlyozok, hogy amíg a születési radix bolygókon a régi programok csücsülnek, addig lehetetlen a horoszkópban található erőforrásoknak a maximumát élni. A szegény Szaturnusz és a Vénusz egyelőre szóhoz sem tudtak jutni, mert a sebzett kentaur dominálta le a képletet:




„Úgy látom magam, mint egy zsenge fa, amelyet egy keret vesz körbe, ami irányt ad és véd is a kártevő állatoktól. Felül van egy kis lombkoronám, de a száram még vékony és gyenge, amit óvni kell, akárcsak az újszülöttet az inkubátorban. Az ágaim is ki vannak kötözve, mintha kéne nekik az iránymutatás arról, hogy merre és meddig nőhetnek. Elsőre olyan, mintha ez a kerítés az én biztonságomról szólna, ám közben az is benne van, hogy igazából csak egy ketrec, amiből nem mehetek arra, amerre csak akarok. A képben érzek egyfajta kettészakadást is: a kiemelkedő koronafej dús és felfelé törekvő, míg az alsó részek, tehát nyaktól lefelé, olyan gyengécske minden. A testemben itt helyezkednek el a szív, a méh, a lábak, amiken stabilan állhatnék...




Most átváltott bennem a kép és egy palástot viselő hercegnővé alakult, akinek ragyogóan szépre van sminkelve az arca, a fején csillog a korona, de nyaktól lefelé ebben a kabátban van, ami eltakarja a női részeit. A palást súlyos, nehéz és le is húzza a vállakat. Itt is látszik az éles elválasztódás aközött, hogy mi van mutatva kifelé és, hogy ami legbelül van, azt védeni, takargatni, óvni kell.


Most szárnyakká nyílt a palást. Akárcsak a madáranyuka, aki a szárnyaival óvja a fészket, betakarja azt és meleg otthont teremt. A külvilág felé a madár most a testét tartja, amivel falat képez a tojások, a kicsinyek irányába.


Mintha az összes képben a belső védtelenség, az életképtelenség, a gyengeség, valamint a (ön)védelem igénye lenne a leghangsúlyosabb. A fa sem nagyon erős, a lányka is csupán egy bimbódzó virágszál, a madárkák sem repkednek, hanem még otthon vannak anyu szárnyai alatt....


A köztük felépített határ: a keret, a palást, a tollazat pedig mintha mind a növekedést szűkítené. Egyrészről ugyan védelmeznek, támogatnak és megadják az időt, hogy a saját tempóban fejlődjek. Ugyanakkor korlátot is tartanak, hiszen nem hagyják, hogy a magam módján és a saját erőmből fejlődjek ki oda és akkorára, ahova és amikor akarok.


Mindegyik kép kicsit magányos is, a szereplők egyedül vannak: a fa - az erdő és a közössége nélkül. A hercegnő - a társa, a madárcsalád: az apuka nélkül. Felismerem a három női minőséget az életemből: a madármama-anyaságot, a királylány-nőiséget, és magát az üzletasszonyságot. Látom bennük az anyukám viselkedését és az otthoni hangulatokat is...”

A Felszálló holdcsomópont idén júliusban lépett be a Kosba, kijelölve a kollektív és az egyéni evolúciónak az irányát egyaránt.


A következő másfél évben nem csupán a Kos-Chiron generációnak (1968-77), de mindannyiunknak fontos feladata a sebzett Belső Marsot, vele együtt pedig az Eriszt is erősíteni. A fenti állítás során mind a háromféle női működésben megjelent a sebzettség, amely így blokkolja a többi erőforrást és a teljesség megtapasztalását. A Chiron, félig állat - félig emberi lényként, a holisztikus gyógyulásra, a törött részeknek, a látszólagos kettősségnek az összebékítésére, az én-részek integrálására emlékeztet.


A sérült Kos-Mars témái: a születésnek és az első elindulásnak a sebe, az én-egyedül viselkedés, a magány, a bátortalanság, a védekezem - támadom hozzáállás, az ego-csaták, a megküzdeni és megharcolni, a düh és az agresszió, az önbántás, az energiát pazaroló helyzetektől, a bántó és nárcisztikus kapcsolatoktól való ellépés, az örökös készültség és a belső készenléti állapot, a félelmek, az elmenekülök – elfutok – kifarolok – kiugrom.


Magas megélésük pedig az egészséges asszertivitás, a bátorság, az önbizalom, az önbeállás, az önszabályozás, az önvalóra való felébredés, a függetlenedés (akár a családtól is). Még 4 hónapon át élvezhetjük a Mars évét, amikor mindez fokozottan aktuális.


  • A Felszálló holdcsomópont-Erisz együttállás tágabban 2023. augusztus-december között érvényes, és idén novemberben lesz egzakt.

  • A Felszálló holdcsomópont-Chiron együttállás 2024. februárban pontos és addig tágan közelít egymáshoz.

  • Az Erisz és a Chiron, 2024. júliusában a szoros együttállás határára kerülnek, 2025. május és októberben, majd 2026. márciusban fokra pontos együttállásba lépnek.


Lesz időnk meghallani az üzenetüket : )

sb2.JPG

Üdv. a blogon!

Saibán Bettina vagyok. Az oldalon önismereti és asztrológiai témában osztok meg írásokat. Próbáld ki, hogy az életedre való visszaigazolás keresése helyett inkább arra figyelj, hogy az olvasás közben milyen érzések kezdenek el mocorogni benned : )

Korábbi írások

Kategóriák

Ha szeretnél elsőként értesülni az új írásokról, a közelgő eseményekről, valamint az aktuális programokról, iratkozz fel a havi egy hírlevélre!

Saját Boldogságod Ananda Alapítvány

Adószám: 53617992-1-33

sajatboldogsag@gmail.com

skype: @Saját Boldogságod

Okl.eng.szám: 01-0120-01/5

K-Sze-CSü: 9-17h

P-Szo: 9-15h

SB-profil.jpg
  • Facebook
  • Instagram
  • Spotify

Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.

A SAJÁT BOLDOGSÁGOD - BELSŐ ASZTROLÓGIA®  ASZTROTERÁPIA & ASZTRODRÁMA

VÉDJEGYOLTALOM ALATT ÁLL. | © 2025 Minden jog fenntartva.

asztrodráma.hu//asztroterápia.hu

bottom of page