A Mars és az önvédelem

Rendhagyó írás következik, mert napi szinten dolgozom a kliensek betegség tüneteivel, mégsem beszélek róluk eleget. Azért szeretek a testnek az üzeneteivel haladni, mert ilyenkor már a tudat is láthatóan készen áll a megoldásra.

A fizikális síkra ugyanis olyan dolgok tükröződnek le, amelyeket régóta hanyagolunk, tologatunk vagy teszünk félre – magyarul: JÓ IDEJE NYOMJÁK MÁR A LELKÜNKET. A betegség jellemzően a léleknek az utolsó kiáltása, amin keresztül próbálja felhívni a figyelmünket az önmagunkkal való kommunikációnak és párbeszédnek a halaszthatatlanságára.

Természetesen mindannyiunk életében vannak olyan LELKI GÓCPONTOK & KONFLIKTUSOK, amelyekhez félősen vagy lassabban megyünk közel. A testben is szinte mindig felfedezhető az a „gyengébb” terület, ami, ha kibillennénk az egyensúlyból, hajlamos azonnal figyelmeztetni.

Jelenleg a marsikus testi-lelki témák vannak látványosan a porondon, mert a hétvégi Újhold horoszkópjának a koronáját elfoglaló égitest képviseli a mostani holdciklusnak a vezérelvét.

A konzultációkon is előtérbe kerültek a régi családi veszekedések által okozott sebek, az apa – s úgy a férfi - iránt érzett ősharag, továbbá az abúzusnak, a bántásnak, a támadás-védelem-védtelenségnek, az erősebbnek való kiszolgáltatottságnak, és az ismeretlentől való félelemnek az ügyei.

Testi értelemben a Marshoz kapcsolódnak a gyulladásos, a lázas, az akut, a véres tünetek és a balesetek. Az egyik kliensemmel a gyermekkor óta visszatérő hólyaghurutnak a témáját kezdtük el körbejárni.

A másik nevén a felfázás, sokszor a hidegre és az alhasi kihűlésre reagál, miközben a húgyútnak a bakteriális fertőzését jelenti. A húgycsőgyulladás általában egy csípő-égő érzéssel kezdődik és gyakori vizelési ingerrel társul. A szokásosnál gyakrabban kell a wc-re rohangálni, de mégis kevés vizelet jön, ALIG SIKERÜL ÜRÍTENI.

Az altájakon keletkező nyomás abból adódik, hogy valamire lelkileg is befeszültünk. A kelleténél tovább vagy akár egészen a VÉGLETEKIG TARTOTTUNK VISSZA MAGUNKBAN olyan tüzes dolgokat, amelyeknek odakint lenne a helye (testi szinten magát a vizeletet).

A felfázás nem kizárólag szexuális úton alakulhat ki, de nálunk nőknél sokszor a közösülés aktusával jár párban.

A hólyaghurutnak a biológiai funkciója: a FÉSZEK- & BIRTOKHATÁR KIJELÖLÉS. Lelki konfliktusa pedig a HATÁRSÉRTÉS. Nincs egyértelműen kijelölve a határvonal vagy határozottan tisztába téve az álláspont, amiért most szeretnénk jobban meghúzni a kerítést a nemkívánatos betolakodó vagy a zaklató irányába.

Amikor az állat körbepisili a területét, azzal azt mondja, hogy „eddig és ne tovább”. A hólyaggyulladás idején a testnek a baktérium katonái felsorakoznak az alsó szervek kapujában és megálljt parancsolnak a kívülről érkező vélt vagy valós támadásnak.

Talán nincs is olyan nő, aki az életében egyszer ne találkozott volna hasonló tünetekkel, hiszen a nemiséggel nekünk minden értelemben BE KELL TUDNI ENGEDNI A MÁSIKAT A LEGBELSŐBB TEREINKBE. Az alhasnak a gyulladása gyakran az új kapcsolatok kezdeti fázisában bukkan elő, amikor a közös határokban való kiegyezés zajlik.

A határsértő személyek nem értik a nemet mondást és nem ritkán nárcisztikus személyiségjegyeket is mutatnak. A kérdés, hogy vajon miért hívunk be ilyen szereplőket az életünkbe? És hol van az a pont, amikor a beprogramozott félelemből mi reagálunk túl az idegenre, az újra, a hirtelen vagy túlzott közeledésre? Mennyire szól a jelen bosszúszomj és harag inkább az ősapák bűneinek? Vajon mikor hittük el, hogy nőnek lenni nem túl megérős és veszélyes? Mikor tanultuk, hogy lecsupaszodni a férfivilágban az nem lehet biztonságos? Hogy közel kerülni az védtelen, sérülékeny és kiszolgáltatott állapot, amelyben megverhetnek, megerőszakolhatnak, bánthatnak, eltiporhatnak? Miért érezzük, hogy folyton védeni kell magunkat? Vajon lehetséges lenne-e úgy kiállni önmagunkért és a határainkért, hogy azzal nem toljuk el bántón a másikat?

„A hurutos területet egy háromszirmú virágként, egy szakrális geometriai alakzatként látom. Van egy hasonló hárompengéjű fegyver is. Itt van a kezemben ez az éles vágóeszköz és azt érzem, hogy használnom kell: el kell vágnom vele valamit. Talán az utamba kerülő indákat vagy valakinek a nyakát? Csak állok, de nem támadok, hiszen EZ A FEGYVER AZ ÖNVÉDELEMRE VALÓ. Ha viszont valaki onnan a sötétből közelebb jön vagy úgy ér hozzám, hogy arra nem voltam felkészülve, azt élesen levágom magamról.

Hólyagként érzékelve magamat most nagyon erős a nyomás. Minden egy pontba, egy helyre koncentrálódik bennem. Olyan, mintha megszűnt volna az áramlás. Besűrűsödik az energia és erős blokkot képez. Egyedüli túlélő vagyok, akinek arra lenne szüksége, hogy végre biztonságban érezhesse magamát. Hogy legyen itt mellette valaki, aki MEGVÉDI. Egy magamban egy csomó veszély fenyeget! Ha nem lennék egyedül, akkor lekerülne rólam ez a hatalmas nyomás, az óriási felelősség és a félelem.

Azt érzem, hogy csak magamra számíthatok.

A torkom is baromira feszül. Üvölteni kéne, de helyette csendben vagyok. Visszatartom. Nem hisztizek, nem kiabálok csak csöndben sírok.

Most már attól vagyok dühös, hogy mikor lesz már vége?? Már nem bírom ezt! Miért van még mindig bennem (ez a fájdalom)? Próbálom időről időre beengedni a férfit és megjátszani, hogy bátor vagyok. Valójában el akarok futni, mert hiába, a zsigeri szinten nem érzem azt, hogy bízhatok.

Úgy csinálok mintha nem félnék, miközben rettegek.

Most olyan, mintha festéket locsolnának körbe: a sok-sok szín összekeveredik és örvényként tisztítja ki ezt a területet. A fegyver megmozdul, táncol, majd folyóssá válik és elolvad. Nem kell már úgy harcolni, sem védekezni, ahogyan azt eddig tettem. Nem az élességre, a merevségre vagy a rugalmatlanságra van szükség, hanem a lágyságra és az áramlásra. A tűz csak azért kellett, hogy ebben az alkímiai folyamatban átalakítsa a fémet, cseppfolyóssá változtassa a fegyvert, hogy az többé már ne okozzon sebeket.”

---

A Halak-Vénusz heteiben a női-kapcsolati működésekben is zárul egy sorskör. A mostanában visszaúszó helyzetekben, témákban és szereplőkben megláthatjuk, hogy milyen szenvedéseket hívunk újra és újra életre. A felelősségünk abban áll, ne válasszuk azokat a régi taktikákat, amelyek eddig sem vezettek el minket a békéhez vagy a teljességhez.