A Lélek üzeni a Bika Szuperholdra

November 5-én felragyogott az idei év legnagyobb és leglátványosabb Teliholdja. A Földhöz való közelsége miatt ez a Szuperhold felerősítheti az érzelmek intenzitását és arra bátorít, hogy nézz rá magadra.

„A dagadó Hold most szinte az arcomba jön és ott tükörré változik.

Lehunyom a szemeimet, félek belenézni! Lassan szedegemet össze az erőmet, hogy meg merjem látni benne a saját nehéz részeimet. Ahogy óvatosan odanézek, az arcomat csak egészen homályosan látni.

Közben a fejem fölött egy világító korona jelenik meg és azt hallom:

„Ne félj! Gyere! Hozzád tartozik! Ez is Te vagy… így vagy teljes. Szeresd magadat ezzel együtt. Ez tesz egyedivé és megismételhetetlenné. Túl tudsz lépni a korlátaidon. Van erőd! Hagyd az ideákat… Mindenkinek van jó és nehéz oldala. Ne higgy annak a hangnak, amelyik azt mondja, hogy a másikban csak a jó van és többet ér nálad. Ilyen nincsen! Senki sem ér többet. Ne ítélkezz mások fölött. Engedd el az ítélkezést! Ne legyél túl kritikus. Mindig a szeretettel közelíts és azzal gondold át a másik cselekedeteit.”

Mintha a lelkem üzenne:

„Most tömörítve mondom, mert mintha nem hallanád meg. Illetve azt hiszed, hogy nem hallod… Pedig a hétköznapok zajában ezek a gondolatok ugyanúgy megjelennek, és az is Én vagyok. Az mindig Én vagyok, amikor ilyeneket gondolsz... Vezetlek, csak hallgass rám. Ne agyald túl! A gondolkozásnak megvan a helye, szereted is, de azt hagyd meg a munkádhoz. Az emberi kapcsolataidban és a terveidben viszont a lélek vigyen.”

Még cikáznak bennem a gondolatok.

Aztán mintha egy kivégzőszéken ülnék. Valami egyre jobban nyom felülről és ki akarja préselni belőlem a kincset vagy eszenciát, ami az évek során összegyűlt bennem.

Mint a fügének a legjobb, a zselés részét…

Hirtelen, szinte varázsütésszerűn megjelenik előttem egy pompázóan színes gyümölcsökkel teli tál, ami azt súgja:

„Annyi kincs vár! Csak menj! Legyél bátor! Ne bújj el a barlangodban, a menedékedben. Nyisd ki az ajtót! Az égi erők és az angyalok vigyáznak rád. Én vezetlek, csak halld és kövesd a hangomat, ne az agyhangot!”

Olyam, mintha a testem többé nem létezne: szétfolyok és a darabjaimra hullok.

Ezek a darabok a földbe szivárognak és az egykori női test szétrobban.

Majd egy kis magból virág bújik ki és elkezd fejlődni. Egyre magasabb lesz; megjelennek a levelei, a bimbója pedig virágként nyílik ki.

Egy női alakot érzek benne, aki tisztában van az érzéseivel, a nőiességével és semmi kétsége afelől, hogy mennyit ér. Nincsenek lehúzó gondolatai, illetve már a csírájában elfojtja és nem engedi elhatalmasodni azokat. Csak az előre vivő kérdésekre koncentrál, a léleknek hisz és nem az elmének.

Most épp önmagára fókuszál, mert pontosan tudja: nem egyedül van, hanem saját magával.

Nagyon jól van a bőrében!

Örömben és nyitottsággal létezik.

Amikor úgy érzi, kedvességgel, segítőkészséggel kapcsolódik másokhoz, miközben önmagaként is teljes.

Bízik magában – élvezve az életet s annak minden egyes percét.

Most újra itt a Hold, de már kisebb lett a tükre és csak a mosolygó arcomat látni benne, amelyről a kigyensúlyozottság, az elégedettség és a nyugalom sugárzik.

„Ez vár rád:

A társaddal önfeledten élitek a mindennapokat. Nagy szeretetben, mély kapcsolódással – félelmek & játszmák nélkül. „Ez most nehéz volt. De jó, hogy itt voltál” - mondjátok a nehézségeken átsegítve egymást.

„Most nagy öröm ért. De jó, hogy megoszthatom veled!” – súgjátok a másik fülébe boldogan.

Lásd is a lelki szemeid előtt ezeket a pillanatokat: a nyaralásokat, az utazásokat, a közös mozit és színházat vagy amikor együtt sportoltok, megosztva a hétköznapok felfedezéseit.

Csak ne félj!

Gyere ebbe az irányba!”