A karmatengely és az egyensúlykeresés

Kedves IV-X-es házas karmatengely tulajdonosok, az alábbi írás nektek szól! A mostani történetben egy Halak-Szűz tengely szólal meg, ezért tanulságos lehet 6-12-es házas, illetve Rák-Bak tengely esetén is. Meglepően sokszor jelenik meg a „törött szárny” motívum mind az egyéni konzultációkon és a csoportos alkalmak során. Azt is mondhatnám, hogy visszatérő szimbólum. Mintha a világ elfelejtett volna szárnyalni… Elhanyagoljuk a szív terét, elnyomjuk a nőies, a lágy, az intuitív létezést, hogy tudjunk érvényesülni ebben a robot működést megkívánó világban. Nincsen egyensúly és emiatt vergődünk kollektíven és egyénileg egyaránt. Pedig mennyivel hatékonyabb, amikor a két oldal összefog és egységben, harmóniában működik. Az alábbi írás konklúziója, hogy a valódi magasságokba, a csúcsra, így lehet elérni!

"Mint egy kismadár, aki ki akar jönni a tojásból, bontogatom a szárnyaimat."

„Az egyik kezem, ki van nyújtva előre, a másikat pedig fel sem tudom emelni. Olyan, mintha le lenne törve vagy gipszben volna. Középen érzek egy tengelyt, amin a két karomnak propeller-szerűen kéne együttműködnie, körbe forognia, de most NEM DOLGOZNAK ÖSSZE. Nagyon hangsúlyos a jobb - a férfi analóg -oldalam. Mintha a bal felem teljesen le lenne vágva rólam. Még a színe is más, olyan, mintha cementben lenne. Ez a felem le van fagyasztva, a vállam is lóg. Azt érzem, mintha gipszben lenne a karom. Nehéznek érzem, mintha súly húzná lefelé vagy mintha le lenne bénulva. A jobbat, ellenben, úgy érzékelem, mintha szárnyam volna és csapkodna. Mint amikor indulnál, de valami visszahúz, visszatart, visszaránt. Ezt az oldalt agresszívnak, törtetőnek érzem, aki nem foglalkozik semmivel. Határozottan mutogatja a cselekvés irányát. Hiába rándul vissza százszor, nem nyugszik bele, hogy nem tud menni.

A bal, a női oldalam, mintha egy halott valami lenne. A szív oldalán, mintha nem mennének az erekbe a szín és az élet. A kifelé élés, a karrierista működés, egy határozott jobb oldaliság van, miközben a másik EL VAN NYOMVA. Azt érzem, hogy ha akarnám sem tudnám megemelni a bal kezem: az nem tud irányítani, beleszólni semmibe, mert teljesen mozdulatlan, lefagyott. MINTHA KETTÉ LENNÉK VÁGVA. Az egészséges egyensúly abban lenne, ha mindkét karom fel lenne emelve és egyszerre mozognának: nem az egyik vagy a másik, hanem MINDIG EGYÜTT, hiszen akkor tudnék egyensúlyozni, repülni, haladni, hogyha A SZÍV ÉS A HATÁROZOTTSÁG ÖSSZEFOGNA. De most teljesen le van vágva a bal oldalam. Jobb oldalként nem is akarok kapcsolódni a másikkal: mint jobb fél, teljesen egynek érzem így magam. Csak összehasonlításban látom, hogy ketté vagyunk vágva, de alapvetően én, mint egy oldal, tökéletesen működöm, egészséges vagyok, áramlik bennem az energia. Azt csinálok, amit akarok, határozok, ahogyan akarok és totálisan ellennék a másik nélkül.

Ha figyelem, akkor fura, hogy LÓG RAJTAM EGY HALOTT RÉSZ, egy elhalt dolog. Ha középre lépek, oda állok, akkor érzem, hogy ennek együtt kéne működnie. Amikor csak a saját oldalamra helyezem a hangsúlyt, akkor innen nézve mindent tudok csinálni, mindenre alkalmas vagyok. MÁR NEM IS EMLÉKSZEM, HOGY MILYEN VOLT EGYÜTT. Ha feléledne a bal oldal, akkor lehet, hogy rájönnék, hogy mennyi minden hiányzott eddig az életemből, de magamtól erre most nem gondolok, nem érzem a hiányt. Középről nézve viszont olyan, hogy egy részem le van szakadva, ÖNÁLLÓTLAN, ÉLETKÉPTELEN, színtelen. Az irányából nem jön inger, akarás, hanem teljes lefagyás van.

Most mintha észrevettem volna, hogy a bal oldal miatt nem tudok menni. Lenyugodtam és mintha lehajolnék vagy leguggolnék, hogy felvegyem, melegítsem, életet leheljek ebbe az oldalba is. Lassan melegszik fel. Jó érzés a figyelem, ahogy töltődik fel melegséggel. Olyan kis elesett, mintha a szárnyaimtól, a szívtől letörött volna, SEBZETT LENNE. Ahogy ide nyúltam, mint egy kisbabát, most megfognám, dédelgetném, simogatnám, magamhoz szorítanám, hátha akkor összeszedi magát. A mellemre venném, ringatnám, hátha… Azt érzem, hogy így kéne tartani nagyon sokáig, mint egy édesanya a gyermekét, amikor az beteg. Érzem, hogy sok idő lesz, de a szeretet, az odafigyelés és törődés által össze tudja majd szedni magát. Ahogy tartom, már éledezik. De olyan, mint egy kis csecsemő, aki magától még életképtelen. Ha elengedném, talán meg is halna. Mint amikor beraksz egy törött kart a gipszbe, és annak kell akár 6-8 hét is és mennyi torna, hogy visszaépüljön az izom.

Azt érzem, hogy a szárnynak, a szívnek, a szívburoknak arra van szüksége, hogy SEMMIT NE CSINÁLJAK VELE, azon túl, hogy éreztetem a jelenlétem, hogy itt vagyok és szeretettel ide fordulok. TARTOM ÉS MEGHAGYOM NEKI AZ IDŐT, hogy összeszedje magát, hogy felnőjön, megerősödjön. Mint egy madáranya, aki a fészekben ott van a sebesült fióka mellett: egyszerűen a melegségemmel, a test melegemmel, a jelenlétemmel, a figyelmemmel hagyom, hogy erősödjön ez a részem.

Eddig volt bennem egyfajta le se sz@rom, szinte ÉSZRE SEM VETTEM, HOGY VAN ITT EGY HALOTT, BETEG RÉSZEM. Azt érzem, hogy ez nagyon régóta így lehetett. Az jön, hogy ez idő lesz, nem két perc. Nem olyan, hogy csak megveregetem és jobban lesz. Ez egy TÜRELEMJÁTÉK, és meg kell adni neki az időt a felépülésre. Kis halottnak érzem még mindig, de legalább bennem már feléledt az anyai ösztön, a TÖRŐDÉS érzése. Nem csak kalimpálok itt jobbra-balra, nem csak azzal vagyok lefoglalva, hogy haladni, elérni, meg célok, irányok, hanem egy kicsit MAGAM FELÉ FORDULOK, MAGAMMAL IS FOGLALKOZOM. Észlelem, hogy VANNAK OLYAN RÉSZEIM, AKIKNEK SZÜKSÉGE VAN RÁM.

𝑳𝒆𝒉𝒆𝒕, 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝒆́𝒏, 𝒎𝒊𝒏𝒕 𝒋𝒐𝒃𝒃 𝒐𝒍𝒅𝒂𝒍 𝒊𝒔 𝒂𝒌𝒌𝒐𝒓 𝒇𝒐𝒈𝒐𝒌 𝒕𝒖𝒅𝒏𝒊 𝒊𝒈𝒂𝒛𝒂́𝒏 𝒉𝒂𝒕𝒆́𝒌𝒐𝒏𝒚𝒂𝒏 𝒎𝒖̋𝒌𝒐̈𝒅𝒏𝒊, 𝒉𝒂 𝒆𝒍𝒐̋𝒔𝒛𝒐̈𝒓 𝒊𝒅𝒆 𝒇𝒐𝒓𝒅𝒖𝒍𝒐𝒌, 𝒊𝒅𝒆 𝒇𝒐𝒓𝒅𝒊́𝒕𝒐𝒎 𝒂 𝒇𝒊𝒈𝒚𝒆𝒍𝒎𝒆𝒎, 𝒂𝒛𝒕 𝒂𝒛 𝒆𝒏𝒆𝒓𝒈𝒊𝒂́𝒕, 𝒂𝒎𝒊𝒕 𝒎𝒐𝒔𝒕 𝒌𝒊𝒇𝒆𝒍𝒆́ 𝒑𝒂𝒛𝒂𝒓𝒐𝒍𝒐𝒌. 𝑻𝒂𝒍𝒂́𝒏 𝒆𝒛 𝒉𝒖́𝒛𝒛𝒂 𝒗𝒊𝒔𝒔𝒛𝒂 𝒂𝒛 𝒆𝒈𝒚𝒆𝒏𝒔𝒖́𝒍𝒚𝒕, 𝒆𝒛 𝒓𝒂𝒌 𝒃𝒆 𝒌𝒐̈𝒛𝒆́𝒑𝒓𝒆, 𝒆́𝒔 𝒊́𝒈𝒚 𝒕𝒂𝒍𝒂́𝒍𝒐𝒎 𝒎𝒆𝒈 𝒂𝒛 𝒖𝒕𝒂𝒕, 𝒂 𝒗𝒂𝒍𝒐́𝒅𝒊 𝒄𝒆́𝒍𝒕, 𝒉𝒂 𝑶̈𝑺𝑺𝒁𝑬𝑲𝑨𝑷𝑪𝑺𝑶𝑳𝑶́𝑫𝑶𝑴 𝒆𝒛𝒆𝒌𝒌𝒆𝒍 𝒂 𝒃𝒆𝒍𝒔𝒐̋ 𝒓𝒆́𝒔𝒛𝒆𝒊𝒎𝒎𝒆𝒍.

Érzem, hogy ez jól esik a bal oldalamnak. Folyamatosan tartom, MEGTARTOM MAGAMAT, a jobb oldaliságból elkezdett billegni a tengely. A ringatás által mintha ébresztgetném ezeket az alvó, az eddig szunnyadó részeket, a csendes bal oldalamat. Érzem, hogy kezd KIEGYENSÚLYOZNI az egész. Mint egy kismadár, aki ki akar jönni a tojásból, végre BONTOGATOM A SZÁRNYAIMAT. Kitárhatom azokat, elindulhatok, repülhetek, szárnyalhatok. Eddig volt egy sötét jobb és cementes bal oldal, és most egy fényes energia lett az egész. Már nem válik ketté a kép, hanem EGYESÜLT. Nem csak egy irányba nézek, és nem kizárólag a jobb szememmel látok, hanem a kettővel együtt tekintek a horizont irányába! Csupa arany fény van mindenhol. Megkönnyebbülést, felengedést, könnyűséget, súlytalanságot érzek, mintha a föld felett lebegnék. Egyre magasabbra emelkedek, ahogy van bennem egyfajta EGYSÉG ÉRZET, hogy EGÉSZ VAGYOK, egész lettem. Eláraszt a nyugalom és repülök. Fénycsóvaként, üstökösként száguldok, majd higgadtság telepszik rám. Mintha még az irányt keresném, hogy merre.

Emlékeztetem magamat, hogy még ki kell tapasztalni, milyen az, amikor mindkét szárnyam EGYSZERRE MŰKÖDIK. Nem csupán nagy elánnal belevágni és száguldani akármi felé, hanem elosztani, tartalékolni az erőmet és NEM ÁTESNI AZ EGYIK VÉGPONTBÓL A MÁSIKBA. Balanszban lenni. Hagyom most a megtartást, hogy ráérezzek, belelazuljak, terjeszkedjen bennem az irány. Élvezem a lebegést, az utazást, megélem a tapasztalásokat és az utat is. Így tudom magamat a tengelyben tartani, ha hagyom az utat is működni, mozogni bennem. Nem sietek, picit néha megállok, rápihenek, ha kell, akkor pedig több erőt is belerakok. Hogy ne egy ping-pong, az egyik végletből a másikba legyen. Így tudom egyenesben tartani a szárnyaimat, ha ott van a MUNKAMEGOSZTÁS. A megtartás, a támogatás segített, hogy irányba álljak, visszalassítsak, és ne felejtsem el az egyensúlyt. Úgy fordultam magam felé, mint egy édesanya, aki nem azzal tanít, ha megmondja, mit és hogyan kéne csinálni. Helyette tartottam magamat a tanulásban, a tapasztalásban, és magam éreztem, jöttem rá, hogy mi a szépség mind ebben. Lelassultam, megadtam az időt és rá tudtam hangolódni, rá tudtam érezni az útra. Most, hogy már tuti az irány, repülhetek. Tudom, hogy nem fogom elsietni, nem fogok becsapódni valahova. Kirepülhetek a fészekből."

---

A karmatengelynek a két végpontja, a fel- és leszálló holdcsomó, vagy másik nevükön a Sárkányfej és Sárkányfarok, az egész életed során két életterületet fognak össze és azokban keresik az arany középutat. A holdcsomópontok azok a virtuális találkozások a Napúton, ahol a Hold pályája metszi a bolygók útját. A köztük lévő egyenes, egy virtuális utat jelenít meg az életedben. S míg az Ic-Mc, vagyis a Múlt-Jövő tengely a fizikai síkon jeleníti meg az idő múlását és azt jelzi, hogy honnan hová tartasz, mit hagysz magad mögött, és mit érsz el az életed alatt. Addig a holdcsomók, a karmikus utat rajzolják eléd: azt, hogy mit hoztál az előző életből és ebben az életében mi az, ami valódi, igazi célként jelenik meg. Az asztrológiai Mc (jövő) iránya azt mutatja, hogy e felé haladva jársz, ám a mögöttes cél, a valódi tartalom a felszállóban van elrejtve.

Az Ic-Mc tengelye szó szerint kettévágja a horoszkópot: egy keleti és nyugati térfélre. Amikor az egyik vagy másik működés dominál, akkor felborul az egyensúly. A IV-X-es házas vonalon feszülő tengely folyamatosan a múlt és a jövő, a bal és jobb oldal, a határozott és a befogadó, az otthon és a külvilág, a női és a férfias működés között balanszíroz. A IV-es ház (Ic): a fészek, az anyai öl, a ház, az ingatlan, az otthon, a gyökerek, a család, az anya(i), az érzelmi biztonság, a táplálás, az odaadás. Nem a nevelés, hanem a szeret által biztosítja azt a fajta megtartó közeget, amelyből kinőhetsz, kirepülhetsz a X-es házba, a küldetés és karrier, valamint a kiteljesedés felé. Az érzelmi, a nőies én-rész nem sürget, nem siettet, nem oktat, nem lát el tanáccsal, hanem egyszerűen csak hagy kinőni, erőre kapni, míg a másik oldal az előre jutással van elfoglalva. A megoldás a kettő, tehát a múlt és a jövő között van, az itt és mostban és az összefogásban.