Üzen a karmatengely | Tabula Rasa

A naptári évváltással beléptünk a Vénusznak az idejébe, és ebben a látszólag passzív időszakban is mennyi minden történt már odabent! Az istennő jelenleg a zodiákus végén halad, ahol a Szaturnusz & Neptunusz mellé mostanra a karmatengelynek a Felszálló csomója is megérkezett. A Vénusz, ezekben a hetekben elkápráztat minket, hiszen a tavaszi újjászületése előtt sorra összetalálkozik a fenti égitestekkel – ráadásul 3-3-szor. A Szaturnuszt (jan. 18.) követően, 2025. február 1-én a Felszálló csomóval összeérő Neptunusszal jönnek össze. A Halak jegy végén létrejövő tripla együttállás (szemben a Szűz Leszállóval), egy a korábban semmihez nem fogható csomópontot jelez a sorsúton.

A vasárnapi karmatengely csoport résztvevőivel lehívtuk az erre vonatkozó kollektív üzeneteket:

Leszálló hcs a Szűzben

„Hatalmas energiát érzek. Nyitást. Szív. Valahol még feljön benne a gyász, de most jelen kell lenni ezzel, átadni magunkat ennek és tisztulni. Az jön, hogy a sötétség felé fordulni és csak engedni, hogy az átmosódjon.

A kegyelem és az elfogadás az majd mind ezen keresztül nyílhat meg. És akkor majd újra tudunk lélegezni, itt lenni, élni. Ez segít abban, hogy végre jelen tudjunk lenni magunkkal és másokkal. Ne csak túlélésben legyünk, bezárva. Ne csak a sebünkből nézzünk, hanem valóban egymást vegyük észre! Lássuk a másikat tisztán azzal, amivel ő van. Ugyanakkor saját magunkat is.

Lélegezni. Végre újra lélegezni. Itt lenni. Élni. Élvezni. Engedni…

Olyan, mintha így tudnánk eljutni a nyugalomhoz, ha már mindez átitatódik. Amikor megtanuljuk, hogyan tartsunk saját magunknak és a sötétnek helyet & figyelmet. És akkor, mint a hullámok, az érzések tudnak jönni s menni. Mi meg, mint a hegy, jelen tudunk lenni bármivel és végre béke tud lenni legbelül.

Vissza tud térni bennünk az ősbizalom, emlékezni tudunk rá úgy igazán.

Nagy nyugodtság van bennem. Egy testnélküli állapot, ahol a test többé már nem korlátoz és végre csak szabadon van a lényem.

Könnyedséget érzek. Felszabadultságot. Fényességet.

A határtalanság érzése tölt fel.

A bármi lehet...

Végtelenség. Megérkezettség.

A Fényben való fürdőzés.

Mindent szabad! Táncol a lelkem.

Egy lebegés…

Szabadon szállok fent a felhők között. Fényesen süt a nap, belátom a hegyeket és az egész tájat. Szállok, mint egy madár, a szabadságomnak a tudatában.

Ha önmagamban, ha saját magamban szabad vagyok, akkor bárki mellet az tudok lenni. A másik többé nem korlátozza a szabadságomat, hanem kiteljesíti azt.

A nagyon nehéz kő, amit az elején láttam bár még ad feladatot, amit meg kell dolgozni és el kell engedni, de utána a könnyedség vár és ebben van egy erős bizalmam! És ettől olyan könnyű minden…

Így teljes az egész.

Ez is része az életnek, meg az is. A feldolgozása az eddigieknek és az elengedés. Meg az öröm és könnyedség - az az Új, ami elkerülhetetlenül jön, közelít, vár.”

Felszálló hcs a Halakban

„Megbékélés van bennem és hála. Nehéz dolog, amikor az embernek fájdalmat okoznak, ugyanakkor mennyire csodálatos eljutni arra a pontra – és ez kicsit paradox is, hogy hálát tudunk érezni azért, hogy ezen dolgok által megtapasztalhattunk valamit és jobban megismerhettük magunkat. Ami hozzásegít, hogy meg tudjon születni valami Új.

Egészen különleges, amikor ezek nem csak puszta szavak, hanem tényleg érzi is az ember, hogy hálás!

Ezt a pillanatot most rögzítem a testemben is, hogy amikor nehéz dolgok jönnek, akkor elő tudjam hozni s ebből is tudjak erőt & örömöt meríteni.

Játékosság van bennem.

A libikókán élvezni, ahogy szárnyalunk felfelé szabadon vagy épp lefelé megyünk a mélységünkben, és közben megtartani a középpontot. Egységben maradni magunkkal és másokkal, miközben felszabadultan repülünk, minden súlyt levetve.

Mindezt játékosan…

Az a kérdés marad itt most nekem, hogy vajon képes vagyok-e elfogadni ezt a helyzetet, ezt a változást? És képes vagyok-e ebben a változásban elfogadni magamat, ezáltal pedig megteremteni azt a teret, ahol bele tudok majd állni abba, ami ténylegesen az enyém? Amin keresztül át tud ragyogni bennem az, ami ÉN vagyok és ami hozzájárulás lesz mások életéhez is.

Vajon az önmagam és a feladatom elfogadásán keresztül meg tudom-e élni a könnyedséget, a szárnyalást? Meg tudom-e engedni magamnak, hogy leteszem, ami már nem az enyém? Tudom-e hagyni a gyászt, van-e erre tér?? Teremtek-e magamnak teret, helyet, lehetőséget és utat?

Lehet, hogy minden csak azon múlik, hogy kicsit új perspektívából nézzek rá: nem a lejtmenetből, hanem a fölfelé irányból...

A szavam: a megbocsátás.

Nagymértékű önszeretet. Mindent megbocsátani és elfogadni, mert már nem számít, hogy mi volt. Többé nem ragadok fenn a gyerekes, a fájdalomból eredő dolgokon, a múlton.

Volt, ami volt, megtörtént.

Már nem gondolkodom ezen. Többé nem engedem, hogy oda kössenek az érzelmi szálak. Nem is jó szó ez, hiszen elengedni sem kell, szinte már magától lepereg rólam… Tényleg nem számít. Többé már nem fáj. Tudom, hogy ott van, hogy megtörtént, hogy volt. De azt is tudom, hogy itt a jelenben én már az ezeken való túllépés vagyok.

Mindez elképesztő terességet ad testi szinten is!

Azt érzem, hogy a sejtjeim szinte vibrálnak, egészségesek! Olyan, mintha DNS szinten felszabadultam volna. Teljesen átíródott és a fizikális értelemben is megszűnt a múlt, abban az értelemben, hogy már nem ez működtet az anyagban sem.

Ez az egészségemre és az energiaszintemre is kihatással van. A gondolataim is kitisztulnak, szabaddá válnak – nincs, ami lekösse, lehúzza őket.

Nagymértékű tisztaság, könnyülés, béke, nyugalom van.

Minden sejtemet érzem egyesével, és mindegyik olyan, mint egy Tabula Rasa.

Egy Üres Gömb, amire bármi ráíródhat szabadon.

És én nyitott vagyok rá.

Az egész világ az ölembe férne, legszívesebben mindenkit és mindent befogadnék, beölelnék, szeretetet adnék!

Teljes mértékű elfogadással vagyok."