Érisz kazimi | Visszatérés a paradicsomba

A hétvégi Chiron kazimi (Nap-Chiron együttállás) után, a Napunk hétfőre az Ériszt is beéri. A 2027-es távozásáig a Kosból, a Chiron mostantól szinte végig együtt marad majd a Mars nővérével. A köztük lévő együttállás idén nem lesz pontos, az égitestek viszont májusban és októberben (+/- 3-6 hét) ún. szoros orbiszon belül lesznek.

Az Ériszhez a mitológiai aranyalma története kapcsolódik, amely a trójai háború kitöréséhez és a város pusztulásához vezetett. Ezek az ember alkotta sztorik azonban az égitesteknek csupán az alacsony szintjeire fókuszálnak, az angyali Érisz esetében legtöbbször a viszályra, a féltékenységre, a széthúzásra, a bosszúra, a bullyingra. Miközben elfelejtik kommunikálni az erőforrások isteni és sokkal mélyebb üzeneteit:

„Egy meztelen nőnek látom magamat, aki próbálja eltakarni a női teste részleteit.

Ez a gondolat most visszarepít Ádámhoz és Évához (Lilithhez), a paradicsomi bűnbeesés vagy az eredendő bűn pillanatához. Körülöttöm a dzsungel elképesztően dús zöldnövényzete, amelyben látom a kígyót, meg az almát is. Ennek a jelenetnek a középpontjában állok teljesen ártatlan, miközben nem értem, ha én ilyen tiszta és takargatnivaló vagyok, akkor vajon hogy lehet szó itt a bűnről? Az mégis hogy jön ide??

Azt hiszem, hogy a bűn valójában a férfihez kötődik.

Azt érzem, hogy ha csak én lennék itt, meg ez a gyönyörű természet, akkor minden ugyanilyen tiszta, ártatlan és érintetlen maradna. Az állatokkal és növényekkel ugyanis mi továbbra is együttműködésben élnénk, hiszen pontosan tudjuk, hogyan tiszteljük egymást.

Amint akárcsak a gondolata is bejön a férfinek, vele együtt azonnal megjelenik a bűn, majd a düh, az undor és az értetlenség is, hogy ezek után ő taszít ki engem??

Miközben semmi mást nem tettem, mint az ártatlanságomban léteztem…

Folyamatosan a vöröslő alma hívja a tekintetemet. Eszembe jut róla Hófehérke és a torkán akadt gyümölcs. Meg Érisz, aki valahogy a féltékenység és viszály jelképévé vált, miközben az ő történetében is a férfi volt a ludas.

Még mindig magam vagyok ebben a paradicsomi tájban, a férfit sehol nem látom, egyedül a gondolataimat foglalja le.

Lehet, hogy csak én tartom távol??

Ahogy most egyre erősödik bennem a harag, miszerint a férfiban úgysem lehet megbízni, az sosem vállalja a felelősséget a bűneiért, ez a paradicsom hirtelen egy belső lakatlanszigetté alakul.

Mérges vagyok, hogy rám osztotta a szerepet, miszerint én vagyok a feloldozó! De azzal, hogy feloldozom a férfit, valójában én cipelem a bűnei terhét...

Ha átveszem a bűneit, kvázi a férfi minőségét is magamra húzom. Amint a férfi nem vállalja a felelősséget a tetteiért, egyfajta szerepcsere történek. Ahhoz képest, hogy ő követte el a bűnt, végül én megyek ki a paradicsomból, miközben ott marad helyettem az ártatlan szerepében.

A segítségemmel ráadásul még talál magának egy másik nőt is, s én végül egyedül maradok, kiűzetve.

Azt érzem, hogy már nagyon szeretném letenni ezt az ősidők óta ismételt mintát és visszavenni a helyemet a paradicsomban, amin többé nem vagyok hajlandó osztozni senki mással!

Ha a férfi ott akar lenni velem, akkor először vállalja a tetteit és tisztuljon meg maga is. Kérjen kegyelmet, ne én legyek többé az eszköze arra, hogy megtisztulhasson. Egyszerűen nem vehetem már át többet mások bűneit, karmáját vagy sorsát, mert akkor én maradok az áldozat, és megint engem raknak ki az otthonomból.

Az nem lehet, hogy én odaadom mindenemet, miközben a másik sokkal többet vesz el, mint amit ad! Ebben nincs aranyközép: nem tudok kevesebbet adni, mint a mindenemet. Olyan nincs, hogy félízben adom csak oda magamat vagy félig kapcsolódunk, mert annak a vége mindig a kiüzetés.

Akkor pont nem lehetünk a paradicsomban.

Az alma nekem maga a tudás is, amikor beérik valami.

Az elején zöldnek láttam, mert még meg kellett érnie. Amíg nem vált pirossá, addig nem volt itt az ideje, hogy visszakerüljek a paradicsomba, ahonnan valahol önként is mentem ki.

Száműzöttként, de mégis a saját döntésem volt.

Senki nem kényszerített.

Mostanra viszont eleget vezekeltem! Ideje van, hogy megkapjam az isteni kegyelmet, és kérjem, hogy visszakerüljek.

.

Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy megérkezek a szívembe és megérzem, hogy szabad vagyok.

Ez az alma most olyan formájú is lett, mint a szív. Valószínűleg a szívem maga a paradicsom, ami mindig is itt volt és létezett bennem.

Most az egyetlen feladatom, hogy emelt fővel belépjek a méltó helyemre, ahol többé nem is kérdés, hogy lesz-e vetélytársam. Mostantól ugyanis csak azt fogom oda beengedni, aki maga is méltó arra, hogy ott legyen velem. Márpedig egy olyan személy nem fog más nőt magával hozni…

Most azt látom, hogy jövök fel a kőfejtőből, tiszta szén vagyok.

Elsőre úgy tűnhet, mintha koszos lennék, pedig csak annyi történt, hogy sokáig voltam lent egy olyan helyen, ahol ilyesmi anyagok tapadhattak hozzám.

Ahogy a mélységeket jártam, a szén teljesen befedett, amiért olyan, mintha én magam lennék ez a feketeség. De a rámrakódott rétegek alatt továbbra is a tiszta, az ártatlan és a selymesbőrű nő vagyok.

Végre kijöttem, és már újra a paradicsomban vagyok, ahol most beállok egy vízesés alá megfürdetni magam és csak hagyom, hogy a zuhatag lemosson.

Olyan, mint amikor kibontasz egy tojásnyuszit a csomagolópapírból, most megjelenek és kiderül, hogy eddig is itt voltam. Soha nem tűntem el.

Ahogy folyik le rólam a szurok, már újra ragyogok és érzem, ahogy az megy is vissza a földbe.

Mélyen tisztelem ezt a transzmutációs folyamatot, ahogy vedlik le rólam a nehéz anyag. Tudom, hogy ennek is helye volt, és mostantól is helye lesz, hiszen a Földanya magába fogadja majd, ami által elindulhat belőle valami új.

Egyre színesebbé válik körülöttem a kép, olyan, mint egy gyerekkönyvben, ahol a vidám lepkéket, boldog nyulacskákat látni és ahol minden élénk, aktív, mozgó, vibráló.

Pont úgy, mint a bennem lévő érzések.

Ehhez viszont magamtól kellett kijönni a sötétségből és engedni, hogy az elmenjen. Többé nem azzal a fekete alakkal, hanem már a bennem lévő gyémánttal azonosítani magamat.

Visszaemlékezni arra, hogy ki vagyok ÉN és hogy igenis van itt helyem!

Bár korábban magamra vettem az összes férfi mocskát és bűnét, aminek mostanáig az áldozata is voltam.

A mélységeket jártam, mintha az alvilág istenének a felesége lettem volna.

Normálisnak tekintettem, hogy elnézem a férfi bűneit, miközben egy undorérzés keletkezett bennem, mert az teljesen ellentétes volt a szívem igényével.

Mégis megvolt az eredménye, hiszen ki tudtam tisztítani.

Mert mi van, ha a férfi csak addig bűnös, amíg ezt a szerepet osztom rá, mert elhiszem, hogy még mindig ez a feladatom?

Miközben már rég nem.

Engedélyt kellett adni magamban a visszatérésre.

Ez maga a kegyelem.”