Vénusz vs. Szaturnusz | A női sors emlékezete

Szűk három hónap van hátra a Vénusz évéből, amelyben újratanuljuk a szívbe és a feltétel nélküli szeretetbe való visszatérést. Az istennő a teljes idei ősznek, és abban a jelen holdciklusnak is a főszereplője marad - továbbra is az önszeretet, a bizalom és a kapcsolódások témái lesznek fókuszban.

A keddi Telihold képletében a Vénusz-Leszálló hcs együttállás az időszakot meghatározó - és az azt emelő - papírsárkánynak a csúcsán ragyogott, amely alakzatnak a szárnyait a Lilith és a Jupiter (Vénusz-Jupiter szextil: okt. 8.), hajtómotorját pedig a Szaturnusz-Neptunusz együttállás adta (Vénusz-Szati szembenállás: okt. 11.).

A Vénusz a jövőhéten tér vissza a Mérleg otthonába, amely átlépésével válik majd egzakttá a Neptunusszal való szembenállása és a Vénusz-Uránusz-Plútó trigon is (okt. 13-14.).

A mostani hetek férfiként és nőként egyaránt szólnak a női minőség elfogadásáról & annak megengedéséről.

Annak a szabad (belső) nőnek a kiteljesedéséről, aki meri beleengedi magát a feminin aspektus minden színébe és képes megélni a meleg, a befogadó, a megnyugtató oldalát.

Aki nem próbálja magára erőltetni a maszkulin vagy teljesítménykényszeres energiát, hiszen mostanra bölcsült, lassult és már tud a testével-lelkével kapcsolódni.

Aki többé semmilyen szituációban nem mentegetőzik vagy védekezik, mert pontosan tudja, hogy rendben van ragaszkodni a véleményéhez.

Aki bármikor választ máshogy vagy másikat, ha az adott pillanatban épp nem érzi magát komfortosan.

Ezekben a napokban arról is szól a tanítás (ha úgy tetszik: a vizsga), hogy mely, az akár generációkon átörökített függőségi viselkedésekről, egyenlőtlen kapcsolatokról vagy családi mintákról kell tudni leválni ahhoz, hogy megtapasztald a fentieket és hogy a (pár)kapcsolatokon, illetve a szexualitáson belül is megtaláld a saját helyedet.

Sokunk felmenői között voltak olyan nők, akik férfiként is helytálltak és két embernek a kötelezettségeit próbálták teljesíteni.

Vagy akik az anyaságban látták a létük egyetlen igazolását és akiknek a gondoskodásában ezért ott volt a kapaszkodás, valamint a kontroll – mi lesz, ha önállósodsz és többé nem marad feladat?

Ha nincs is szükség rájuk?

Volt abban egyfajta kétségbeesett szorítás, ahogyan ezek az asszonyok magukhoz ragadták a lábast és a halványrózsaszín kisszoknyába, az élére vasalt mellénybe, a hófehérkés harisnyába, lakkcipőbe, kismasnival a hajadban öltöztettek be.

Minden mozdulattal és gesztussal éreztetve, hogy szorosan fognak - mint valami keselyű a karmaival, nehogy kicsússz a kezük közül, mert akkor mi lesz.

Ezek az anyák hajlamosak voltak felnőttként is úgy babusgatni, mint egy csecsemőt és nem belátni, hogy azzal, ha rád erőltetnek dolgokat, valójában nem segítenek, csak plusz terhet raknak rád. Hiszen nem engednek egészségesen leválni és létrehozni a saját otthonodat/családodat/világodat, amiben vélhetőleg ugyanolyan elveszettnek éreznék magukat, mint a saját életünkben, amelybe sohasem tudtak beilleszkedni.

Hogy a kedvükben járj, lettél a jókislány. A kitűnő tanuló, aki mindig teszi a dolgát. És aki megfelel, miközben belül nem is ezt akarta. Ahelyett viszont szeretett volna szabadon dönteni. Kiválasztani magának, hogy mit visel, mert hát egy gyerek maga is tudja, nem kell helyette kitalálni…

De az öntudatosság az nem előnyös, hisz irányíthatatlan.

Legyél inkább céltudatos – tanították - abban legalább ott van teljesítmény!

Ezekből a mintákból fakadhat, ha a felnőtt kapcsolatokban ugyanúgy menekülsz a a gyorsnak tűnő közeledés és az érzelmi intenzitás elől, mert bekapcsol az ismerős elkerülés, hogy minél jobban húznak, te annál jobban távolodsz.

A túlzott szülői szorítás nem paradox módon nem egyszer a várt hatás ellenkezőjét, magát: a lázadást váltja ki. Miközben valószínűleg magaddal hoztad a ragaszkodásnak a lenyomatát is, amivel pedig ugyanúgy falakat építesz és távolságot teremtessz.

Azt hiszem valamennyien érezzük, hogy már nem akarjuk tovább vinni ezeket a súlyos terheket és a 170 éves karmákat, amelyeket az őseinktől kaptunk.

Időszerű lefejteni a nőiség lényegéről mindezt ami már nem kell: a rászáradt rétegeket, a téves koncepciókat és az évszázadok porát.

Kicsomagolni a szabad nőt.

Vajon mi az, amit a hozott csomaghoz képest most szeretnél?

Mi az, amire szívből vágysz?

Amíg lázadsz az ősök tanítása ellen, addig nem vagy szabad. A múltat nem elengedni kell, hanem a helyére simítani, hogy többé ne az irányítsa a jelent.

Nem küzdeni kell ellenne, hanem ránézni úgy, ahogy van.

Kimondani: 50%-ban anya, 50%-ban apa vagyok.

Összetartozunk. Belőletek vagyok. Ez a kapcsolat megkérdőjelezhetetlen. Semmit nem kell tenni azért, hogy legyen helyünk egymás életében.

Rá tudsz most pillantani a saját történelmedre kicsit másképp? Képes vagy-e elismerni, hogy ebben az időben amit itt töltöttél, mindennek és mindenkinek volt szerepe. Tudsz-e empátiával odafordulni a család s önmagad felé és látni: a világodban megjelenő szereplők valójában a saját elutasított részeidet és a feltétel nélküli szeretetre való képességedet (vagy annak hiányát) tükrözik.