Vénusz trigonban az Uránusszal & Plútóval

Az év legeleje óta tart a nő(i)nek (és vele együtt: a kapcsolatoknak) az újjászületése. A Szív & Szeretet bolygójának a novemberig tartó tranzitja a második otthonában már az újabb stáció ebben a folyamatban és egy lehetőség az egyensúlytalálásra, valamint a szintlépésre.

A Vénusznak a Mérlegbe való átlépése ezekben a napokban ismét beaktiválja azt a papírsárkány alakzatot, amelynek a felső háromszögét a jegyhatárokon álló égitestek: a Szaturnusz + Neptunusz (Halak/Kos), továbbá az Uránusz (Bika/Ikrek) és a Plútó (Bak/Vízöntő) alkotják.

És míg a Vénusz & Szaturnusz közötti múltheti szembenállás felfedte az akadályokat, addig a jelenleg ható emelő energiáknak a célja már az, hogy ne engedjenek túl sokáig beleragadni az önostorozásba vagy a sajnálkozásba.

Helyette segítsenek elfogadni, hogy a gátoltságot csak azért kellett megtapasztalni, hogy rágyere: képes vagy egyedül is megállni a helyedet.

Most, hogy megszerezted a kellő kitarást és bátorságot, már túl tudsz lendülni azokon a kapcsolódási sémákon, amelyeket a LABILITÁS – vagyis: a középhez képest való állandó eldőlés és kilengés jellemzett (lsd. túl- vagy alulműködés, erős pulzálás vs. kihűlés; túlzott kötődés, makacsság, erőltetés, függés vs. másik végletként érzelmi közöny, kikerülés és elmenekülés; szerep- és helycsere a Férfi és Nő, a Felnőtt (Nagy) és Gyerek (Kicsi), az Elnyomó és Elnyomott, a Felül és Alul között stb.).

Ma már ki tudod mondani:

„Nem így akarok tovább kapcsolódni sem önmagammal, sem másokkal.

Én már máshogy akarom csinálni.”

Sokkal több gyengédséggel és empátiával saját magad felé.

A reflexes csattanások helyett előbb ráérezve a belül lévő kibillenések okára. Merészen mögénézve és tudatosítva, vajon honnan ered benned az a félelem, amely a külvilági szereplők esetleges kapaszkodásában, aggódásában vagy a túlzónak tűnő védelmében tükröződik ki eléd.

Mostanra a hibáid ellenére is tudod szeretni magadat.

Eljutottál annak a végső belátásához, hogy tényleg nincsenek külső szereplők.

Ezért mielőtt kintről várnád a feltétel nélküli elfogadást, elsőként odabent próbálod bepozícionálni a Férfit és a Nőt - elismerve e kettőnek a létezését & összetartozását,

Rájöttél, hogy a korábbi kimeneküléseid vélhetőleg a rossz (a „csakazértse” és a „bármi legyen csak úgy ne”) energiából, vagyis: a lázadásból táplálkoztak, amely többé semennyire nem önazonos.

Érzed: ha lázadsz, akkor még nem vagy szabad.

Az ellenállásban egyedül azzal nem foglalkozol, hogy mi az, ami számodra igazán jó lenne...

A valódi bátorság most ehhez kell: megtartani azt, ami a szívedben van.

Semmi mást nem tenni, mint szép hangon kimondani: „Ezt szeretném” - és csak ismételni.

Nem magyarázkodni fölöslegesen, hanem úgy érvényesíteni, amit szeretnél, oly módon a sarkadra állni, hogy közben asszertív és nyugodt maradsz.

Nem reagálni vádlón vagy okoskodón. Se nem elmenekülni, ha elsőre nincs úgy, ahogy gondoltad.

A jót nem kell többé a karddal vagy a hangerővel nyomatékosítva elérni, mindössze azzal a lágysággal és gyengédséggel, amely pont attól határozott, hogy már a belső tengelyből és a biztonságból táplálkozik.

Az együttműködés attól válik harmonikussá, hogy abban mindenki jól érzi magát.

Meg kell tanulni magadban és magad körül is több teret vagy szabadságot engedni a másfajta működésnek. Késznek és nyitottnak lenni a másiktól való tanulásra.

Ehhez a megfelelő figyelemhez és odaadáshoz persze az élet minden részében elégedettnek kell lenni.

A kapcsolódások úgy tudnak az öröm és a feltöltődés forrásává válni, ha van kellő időd magaddal is foglalkozni.

Ha azokat nem mérgezi tovább az aggódás vagy elvárás, mert a kölcsönösségre és a bizalomra építkeznek.

Az egymásba vetett hit nélkülözhetetlen ahhoz, hogy létrejöhessen az a fajta szabadság, amelyben ott lehet hagyni a társat, hogy az gondtalanul, félelem nélkül tudja élni, megvalósítani - visszatérve a közösbe pedig, teljesen kiteljesíteni önmagát: ezzel hozva egyensúlyba a békét és izgalmat, a nyugalmat és a tüzet, a passzívat és az aktívat.