Vénusz-Szaturnusz 3/2 | Megrekedve

2025. április 7-én a Vénusz idén másodszorra tér vissza a mostanra a karmatengely Felszálló csomója mellett álló Szaturnuszhoz, ahol korábban január 18-án járt. A Vénusz azóta nagy utat tett meg: elindult a Kosba, majd a teljes újjászületése előtt márciusban még visszafordult az aktuális értékek feltérképezésére és egy utolsó retropsekcióra.

A Vénusz az idei évünk uralkodóbolygója, akinek az igazi utazása akkor kezdődött, amikor a Szaturnusszal legelőször találkozott.

Az év eleji együttállás egy súlyos néhány hónapot kezdeményezett a női-párkapcsolati kérdésekben, hiszen egy fontos realitásvizsgálatra hívott: vajon mire vágyik a szíved itt és most és ahhoz képest hol tartasz?

Vajon tényleg ez az irányom? Beleállhatok abba a saját útba, amelyet már elindítottam?

Ki merhetek lépni abból a kalitkából, amit valójában magamnak csináltam?

Mi jelentené most az örömöt?

Ki vagy mi vette el tőlem a Szeretetet?

Létezhetek anélkül, hogy a következményektől félnék?

A tranzit arra hív, hogy nyerd vissza az irányítást a vágyaid, valamint a tested felett. Kezdd el újra felfedezni, hogy milyen az, amikor igazán érzel!

Láthatóan a Szaturnusz a kulcs ebben a folyamatban, hiszen a teljes retrográdunk ide vezetett.

A két bolygó közötti mai együttállás visszarepít a januári hangulatokhoz, amellyel a nőiséghez, az önértékeléshez, az önbizalomhoz, valamint az önelfogadáshoz, a (pár)kapcsolatokhoz és/vagy a női szexualitáshoz fűződő érzelmeket kavarhat fel benned.

A Halak visszaúszó fonalánál zajló együttállás egyben azt is mutatja, hogy most vissza kell jönni egy adott témához, mielőtt végleg lezárhatnád. A Küszöb őre vélhetőleg addig nem enged majd továbblépni, amíg a fentiekkel kapcsolatban valami nem kristálytiszta és ha valamit még nem látsz át 1000%-osan.

Addig nem lehetséges átmenni majd a küszöbön, amíg a nőiségben esett sebek és a tiszta szeretet energia körül (nőként: az önszeretet, férfiként: a nőihez való viszonyban) valami nincs letisztázva.

Valószínűleg azt érzed, hogy szeretnéd már, ha a konklúziójukhoz érnének ezek az ősi ügyek és végre le lennének tudva a hagyatékok, de a Szaturnusszal sajnos nem lehetséges sürgetni a dolgokat.

Az égitest addig végezteti a munkát, addig szavaltatja a leckét, amíg nem marad elfojtás vagy több olyan dolog, amit nem akarsz meglátni. Magyarul, ameddig nincs már egyetlen energetikai szál sem, ami még lógna a levegőben és visszahúzna.

Vajon mi a Régi és mi az Új? Mi az, ami már az elmúltnak az érzését kelti és véget akar érni az elmúlt 30 évből?

Talán annak ellenére, hogy megannyi bántás és szenvedés kapcsolódik ide a múlthoz, még mindig tudni akarod, hogy mi is volt ez az egész. Mi volt az értelme? Hol van a helye az adott történetnek benned?

De most pont ez az, ami megakaszt: "Vajon még visszajön és egyszer csak besétál? Várjak még vagy már kéne nézni, hogy merre van az Új? Még mindig össze vagyunk kapcsolva csak már egy másik formában vagy végleg elment?" – kérdezgeted magadtól.

Közben egy részed már robbantaná az Újat és szeretne a mostra fókuszálni, amihez viszont tényleg el kell tudni számolni a régmúlttal.

Azzal, hogy ebbe a második együttállásba már a karmatengely is bekapcsolódik, itt az óriási lehetőség, hogy a befelé figyelés, a visszafordulás, a magadba nézés által megtedd a felismeréseket és kilépj az egykori sorskörökből. Egyszer s mindenkorra megváltsd magadat, végleg megbocsáss a felmenőknek, a férfinek vagy nőnek s leginkább önmagadnak, amivel abbahagyhatod a kollektív fájdalmak táplálását is.

Ami megakaszt a kereszteződésben:

"Az űrhajóm szélén állok, ami megtorpant. Merre tovább? Feszült érzés van bennem, mint amikor 15 paripa energiája menne, törne ki ezerrel, de mégsem tud.

Szomorúság és sírás jön. Most mi van?

Össze vagyok törve, mint a kisherceg a planétája tetején: nagyon egyedül vagyok az egész univerzumban.

A másiknak az űrhajója közben elhúzott, elment, itt hagyott. Nem erről volt szó!

Még keressem vagy induljak? Utána menjek vagy várjak itt egyhelyben? Ha nem mozdulok, és kővé merevedek, akkor talán majd visszatalál, hiszen még tudja, hogy hol kell keresni.

Vagy erőt kéne gyűjteni valahonnan és elindulni egy egészen újnak az irányába tök egyedül?

A gyász még tart… még mindig feszít.

Fáradt is vagyok, nem érzem az erőforrásaimat.

Patthelyzet."

A Múlt:

.

"A nagy semmi. Nem tudom. Nem változik…

Nem robban be valami? Lehet, hogy csak várni kell és beindul…?

Egy erős pulzálást érzek, mintha jönne bele a testembe és valamit csinálna a szívemnél. Sírhatnékom van, de nem tudom, hogy miért.

Olyan, mintha beszippantott volna ez az egész, a részévé váltam, majd egy buldózerként átment az életemen. Én meg itt maradtam, állok egyhelyben.

Mégsem kapok semmi választ, vajon miről is szólt.

Lehet, hogy csak a túloldalra átlépve érthetem majd meg?

Nem tudom, hogy mi történik, de talán már nem is kell érteni.

Ahogy most eláraszt az egész csak azt érzem, hogy elég volt már! Nem akarok már szenvedni vagy hogy a gyerekeim szenvedjenek!

Elég volt!!! Nem tudom miért kapom ezt, nem tudom mi ez, de elég!"

Az Új:

.

"Mindaz, amin átmentem mostanra egy napfénysárgás, aranyas fénnyel vont be. Itt állok ebben a fényburokban és mintha már lenne bennem valami, ami most előre hív.

Ugyan még megfoghatatlan, de ez a valami már húz szemből: "Ideje elindulni".

Előttem csak a nagy feketeség és sötétség, mindössze az van, amit a saját fényemmel bevilágítok. Kicsit félénken követem a hívást, ami suttogja: „Csak bízzál és indulj el!” -, óvatosan nekivágok és viszem magammal a lélekként bennem lévő benti fényemet ebben a csatornában.

Lentről, a lábamból is nagyon jön valami, ami megemel.

Berezzenek.

Egy ismeretlen feketeségen megyek át, olyasmi, mint az űrben, miközben alulról végig tart valami. Egy csomó energia van a lábaknál.

Néha kicsit szlalomosabb, aztán most fölfelé megyek tovább, majd föntről lefelé jön át rajtam valami új dolog. Csak ezek az energiák jönnek-mennek. Ez mi?? Hova vezet?

Tanácstalan vagyok…

Még megforgatnak, megpörgetnek jobbra-balra. Egy kis centrifuga. Talán kipucolnak??

Ebből a pucolásból most elkezd növekedni alattam egy gömb, amelyet egy fehéres prizmaszínű fény vesz körül, és ami csinál egy teret előttem. Ami történik, a mostani elmém számára még kicsit megfoghatatlan, hiszen ez valami olyan, amilyen még nem volt.

Most már benne vagyok a gömbben, ami egyre nagyobb. Ott vagyok a középpontban, mint egy plazma közepében és akármeddig ellátok. A gömb közben folyamatosan növekszik és egyre hatalmasabb, már sehol nincs sötétség.

Azt hiszem, hogy ilyen lehet a sejtszintű újjászületés.

A transzformáció azt jelenti, hogy átmegyek a sötétemen, ha úgy tetszik a poklon, aminek a túloldalán ott van a totális & maximális Új. Ahogy a fényemmel kitolok mindent, ami már nem Én vagyok, egyszerűen megérkezek a tágulásba és növekedésbe.

Az Újat egyelőre azért nem tudom látni, csupán érzékelni, hiszen most szülöm.

Ennek a szükséges és kikerülhetetlen folyamatnak a kapujában állok.

A másik oldalon, érzem, már minden szép és fényes.

A burok körbevesz, ezáltal valahol véd is. Ha akarom, akkor egy feketés pötty vagyok a közepén, miközben tudok vele tágulni, hiszen maga a plazma és az egész is Én vagyok. Egyszerre vagyok a rész és a minden is. A sejt és sejtek. Ha a figyelmem oda összpontosítom, akkor egy pont vagyok és megjelenek, mint részecske, egyébként meg a teljességként létezem.

Most felmerül a kérdés: vajon ki vagyok ebben ÉN??

De mi van, ha mostantól lehetek akármi és bárki?"

---

A héten már a Merkúr és a Vénusz is irányba áll itt a Szaturnusz & Felszálló hcs vonzáskörzetében. A megrekedtség érzés enyhülésének, valamint az új kezdeteknek a feltétele továbbra is az elengedés és lezárás marad.