Vénusz a Skorpió ollójánál | Éles elvágás

A Vénusz, 2024. október 19-21. között a Skorpió ollójánál jár, miközben az uralma alatt haladó Mérleg Lilith szeptember-december között a karmatengely Leszálló csomójánál üríti a trutyit. Itt az idő élesen levágni & elengedni a szívedről a fölösleges batyukat. Mindazt, ami most nem termékeny, és ami nem a biztonságos & harmonikus kapcsolódást szolgálja akár önmagaddal vagy másokkal! Nemet mondani az élettelenre azt jelenti, hogy igent mondasz magadra!

Vad lóerőt érzek, amit próbálnak lecsitítani, megnyugtatni, lefogni.

A fejbe megyek, de a lábamban ott marad egy csomó energia, amivel nem tudok mit kezdeni.

Olyan sok mindenre gondolok, hogy szinte füstöl a fejem!

Nem hallom egyik gondolatomat se.

Jönni szeretne valami, de elretten.

Valami visszatartja.

Azt várom, hogy maradj már csendben és végre ki lehessen mondani a dolgokat! 

Közben el van zárva a csap és így engem bánt minden, ami idebent marad.

Dühös vagyok mindenre!

Lobbanni akar mindaz a tűz, ami bennem van.

Nem akarok többet megfelelni, fel akarok gyújtani mindent!

Hogyan lehetnék vad, hogy azzal nem okozok kárt?  

Hogyan engedhetném úgy ki a tüzemet, hogy az nem éget fel mindent?

Elég volt már mindig csak a jókislánynak lenni és követni az útmutatást!

Folyamatosan megfelelni.

Ettől érdektelenné válok.

Csak babrálok, mint egy gyerek.

Rohangálok a végtelen sok pont között, de valójában nincs időm magamra.

Csak a folyamatos kapkodás összevissza.

Az állandó tűzoltás.

Nem tudom elengedni magamat.

Pörgök a saját tengelyem körül.

Mindenkivel is akarok kapcsolódni, de igazán mélyen senkivel nem tudok.

Mintha egy fogóban lennék és közben ingázom magam körül.

A finom női energia egyedül áramlik a térben.

Keresi a helyét, melyik sarokba kéreckedhetne be.

A lebegés biztonságos – ezen keresztül legalább felfelé megy a kapcsolódás.

A testem közben mintha apáca lenne.

Nem érzem az erőt.

Nincs kapcsolatom a nőiségemmel.

Nincsenek pillanatok, hogy nő vagyok.

Mintha egy felnőtt rabszolga lennék.

Le kell mennem cselédbe, pedig királynőnek születtem.

Lehűlt az egész testem.

Halálfélelem.

Ha bénázó nő vagyok, akkor szerethető sem vagyok?

Nem találom a teret, ahol ÉN lehetnék.

Nem látom a perspektívát, hogy hol a helyem.

Lekapcsolódottság.

Nem veszek tudomást a fájdalomról sem.

A szív kizárva, csak a racionalitás - ez az egyetlen útja a túlélésnek.

Eltűnök a sztorikban. Blablabla…

Nem vagyok itt.

Menekülési stratégiák: mártírkodás, szegény-én, önfeladás.

Nem kell a dráma!

De csak úgy maradhatok tiszta, ha önmagamat bántom.

Bebörtönzöm magamat.

Bezárkózom.

A napfény is zavar. Behúzom a redőnyt.

Becsukom a szememet.

Szeretnék eltűnni, hogy ne lásson senki!

Alig létezem, lélegzem.

Épphogy csak pislákol valami a méhemnél.

Férfinek láttatom magamat. 

De ez nem erőbe állás!

A szív útja a megsemmisülés lenne!

Nem kell tudni, csak gyere!

A jobb kezem tartja a bal oldalamat. Mintha meg akarná védeni, nehogy bárki is bántsa.

Lefogom magamat, ez ad nyugalmat.

Hagyjatok békén!

A félelem miatt egyedül áramlok.

Bántottak és ezért nem tudok kapcsolódni.

Az erőszakot érzem.

Az abúzust, kifejezetten a férfi részéről.

Elvesztettem az ártatlanságot, amit meg kell gyászolni!

Csalódottság van bennem.

Már az első férfi bántott, akihez tartoztam…

Hogy lehet itt megbízni? Hogy van itt remény?

Megsemmisülve fekszem a kút mélyén.

Azt érzem, hogy odafönt nincs szeretet és nincs értelme feljönni.

Engedd a gyászt!

Meg kell halni! Add meg magadat!

Igazából csak a szerepeknek kell megsemmisülni!!!

Mintha egy kislány lennék, akiben fel akarna nőni, meg akarna születni a női energia.

Félek megosztani a sérülékenységet.

A meztelenség, hogy láthatnak: megrettent.

Nem mutatom meg magamat tisztán.

Nem látni mást, csak a sziluettemet.

Rettegek, hogy kivégeznek.

Bujkálnom kell.

A mátrixban hierarchia van. A férfi az a teremtés koronája!

Ahhoz, hogy pozíciót kapjak a társadalomban, egy állandó szerepet kell élnem!

Ha vállalom az őrületet, akkor nem fogok tudni működni az anyagban.

Ki leszek rekesztve… nem maradok elfogadott a társadalomban…

Mikor lehetek már végre ÉN?

Hajlítsuk meg! Mi van, ha ez nem is őrület, pusztán bolondosság, játékosság, könnyedség!?

Nem tudom, hogy merjem-e adni?

Nem akarok már alá-fölérendeltséget! Akkor inkább kiszállok!

Dac! Mindenkire mérges vagyok!

Pedig lehetne harmóniában is élni...

Kéne beszélni, de mi van, ha rosszkor szólok?

Még megosztani is nehéz…

A fejem közben pulzál… Az arcom ég, félelem jár át nyaktól felfelé.

Elpirulok, kiül rám a sebezhetőség és az érzékenység.

Jobb a kalitkában lenni. 

Nem kimondani, nem megbántani másokat.

Pedig több a tudásom!

Ha magamat vállalom, a másik azonnal elhalványul?

Valami érzelemnek, szónak, hangnak, kiabálásnak, éneknek ki kéne már jönnie szívből!

Nincs kimondva, hogy mi a baj.

Senki nem beszél.

A fejben van minden.

Többször szóra kéne nyitni a számat.

Többet kellene beszélni, bátran teret adni annak, ami bennem van.

Ugyanakkor nem kéne ezerszer elmondani! Elsőre is meg kéne már hallani!

Az lenne jó, ha leülne az egész család beszélgetni.

Amíg a férfi mindig kivonul és úgy próbál segíteni, addig nem lehet párbeszéd.

Rómeó, Rómeó… Nélküled nem egész…

Próbálom a gyomromból kinyomni, kifacsarni a szavakat.

Most bizonyítani kell. A tutit kell kimondani, nem lehet hibázni.

Tereled a témát… Mitől félsz??

Nincs rám szükséged.

Több lágyságot, finomságot szeretnék! A nyersesség az ijesztő.

Meg akarok felelni, úgyhogy visszaveszek. Oké, ezt is teljesítem…

A szívemben viszont a nyers erő van! De az nem nem tetszett!! Azt mondtad, hogy maradjak csendben!

Már gyerekként is mindig le lettem hurrogva.

A szavam bántotta a környezetemet, pedig csak más volt, mint amit a körülöttem lévők gondoltak.

Most is, minta egy férfi hátulról fogná a torkomat!  

Vigyázz, mit beszélsz! Mit gondolsz, ki vagy?? Hülyeség!

A mondandóm felébreszt másokat, kisüti az agyukat.  

Néha olyan, mint egy földrengés!

Ha kimondom az érzéseimet, romokat hagyok és rombolok.

Elfáradtam a romeltakarításban, ezért inkább nem mondom ki a dolgokat.

Lehet, hogy a szenvedély össze van keverve a vadsággal??

A szívemben olyan sok minden van!

Lelkesedés, tűz, egy csomó mindent érzek!!!

Szívesen játszanék, de újra és újra megütöm a bokámat!

Csak ki szeretném fejezni, ahogyan a világot látom!

Szeretném, ha te is látnád, amit én odafentről nézek: a metaforákat, a képeket, a színeket!!

Zsigerből, őszintén, szívből jön, hogy megosszam, ami van, de a kéz tartja a nyakamat és emiatt szerepekbe állok!

Ha megrettentő is ki kell mondani!

Néha a fejetetejére kell állítani a dolgokat, hogy a helyükre rázódhassanak!

Megrázás? Semmi tisztelet!?

Mérges vagyok! Ne így közeledjünk már!

Jó, hogy szaladok. Hülyéskedsz? Ezt már annyiszor eljátszottuk.

Máshogy van lefordítva, amit megosztanék! Nem értenek meg!

Inkább visszavonulok vagy teljesen elillanok.

Becsukom a szememet, és visszafekszem, mert csak összezavarsz.

Elvagyok magamban. Magányos, de legalább biztos...

Vicces ez a csata. Mit harcoltok?

Miért kellett felébreszteni?? Már érzem az érzéseket! Düh van bennem!

Csak emiatt rángattalak, de most már lágy lehetek...

Elkezdtem puhulni.

Elérzékenyültem.

Már megérintenek a dolgok.

Még nem tudlak átölelni.

Idő kell, egyelőre kényelmetlen, fura.

Eddig a magas lovon ültem, támadni akartam.

Most először magamra éreztem.

Szégyellem magam, hogy dühös voltam!

Oldódik bennem a feszültség, hogy kapcsolat van.

Jó érzés, hogy ki lettek mondva a dolgok, felszabadított!

Eddig nagyon intenzív volt minden, nem akartam pluszt hozzáadni.

Csak jobban a tudatában kell lenni a környezetemnek és magamnak.

Vajon a másik nyitott az ébresztésre? Vevő rám? Mind a ketten akarjuk a játékot?

Kreativitást és kíváncsiságot is vinni kell a kommunikációba!

Azzal megosztani magamat, aki megérdemli...

Elengedni a megfelelést, hogy mindenkivel kéne kapcsolódni vagy kommunikálni!

Bízni abban, hogy minden eljut oda, ahova kell.

Ha kijövök a barlangból, és láthatóvá válok akkor többé nem nekem kell mások után menni.

Így is egyedül vagyok, ha viszont megmutatom magamat, legalább megadom a lehetőségét a találkozásnak.

Nem úgy, mint a fekete özvegy a barlangban, akik felfal minden külsőst.

Félek beengedni magamat a konfliktusmentes vanságba, mert mindig azonnal jön a hideg zuhany

Hiányzik az ősbizalom, az erős, a támogató, az anyai erő.

Óvatosan ki kéne kecmeregni a csigaházból, hogy fel tudjak állni melléd.

Szeretném kinyújtani a kezemet.

Gyertek táncolni, ugrálni, álljunk körbe! Fogjuk meg egymás kezét!

Elfáradtam a hadakozásban, együtt jó.

Egy irányba megyünk, egyet akarunk, nem lehúzni, hanem felemelni egymást!

Egymásnak adunk erőt.

Nem vagyunk egyedül.

Segítek a hogyanban és kimondani a dolgokat.

Tudunk egymásra támaszkodni.

Jó az összhang és hogy nem kell végre pattogni!

Mit főzzünk ki együtt?

Próbálom csak engedni, nem akarni.

De még itt van a félelem, ezt félek működtetni!!

A szívben és a mederben lenni...

Amikor a szívemet éltem, rossz lett a vége.

A fejbe menni könnyebb volt.

Valahol a mélyen van a lényeg.

A szívben van az aranykalitka.

Látok egy elegáns, visszafogott kiegyensúlyozott nőt virágkoronával a fején, aki tisztában van a nőiességével.

Az anyában is van a Nő.

A boszorkánynak ugyanúgy fontos és jelentőségteljes szerepe van.

A nőn múlik sok minden.

Ha látom, hogy szeret a férfi, akkor végre a helyemen vagyok.

Elérzékenyültem, olyan sokáig voltam egyedül.

Már itt vagyok.

Nem kell többé bujkálni.

El vagyok fogadva.

---

Köszönöm a HANGOS Lilith csoportnak, hogy merte kimondani, ami a szívében van!!! ♡