Vénusz a Skorpió fullánkjánál | Leszámolás

A Skorpiónak a farka az az égi terület, ahol képessé válsz végleg leszámolni azokkal a toxikus minőségekkel, amelyek veszélyeztetik a teljes önvalónak a megélését. Ahol rálátsz arra, hogy mivel mérgezed a saját boldogságodat és vajon melyek is azok a gondolatok vagy érzések, amelyeket önmagad ellen működtetsz A Vénusz kapcsán ezek érinthetik a (szerelemi) kapcsolódások témakörét, a szexualitást, az önszeretetnek a kérdését, illetve a biztonság & bizalom vagy a szépség & harmónia megélését. Lecsapva mindezekre az önszabotáló viselkedésekre, most egyúttal át is minősítheted azokat!

Anyukámnak ajánlva...

„Egy narancssárga macskát látok magam előtt.

A Garfieldra emlékeztet, kicsit duci és egyedül van. Ez nem egy igazi macska, inkább egy plüssjátékszerű állat. Az arckifejezéséből nem látni, hogy épp szomorú vagy vidám. Kicsit zavar, hogy olyan merev, mozdulatlan, nem élő, ráadásul gyerekes!

Nekem a színe is irritáló.

A narancssárga számomra túl intenzív. Az betolakodik, bevilágít, vibrál, életre kel(t). A Nap jut róla eszembe, illetve a nagynéném is, aki szintén nem szereti ezt a színt. Szerintem emiatt utasítom el én is. Még egy konkrét emlékem is van arról, ahogy erről beszél és én elfogadom neki.

Az egyedülről és erről a mozdulatlanságról teljesen őrá asszociálok.

Alapvetően mindig egy magába forduló, passzív, frigid, inkább a félelmeibe és a negatív érzéseibe menekülő személy volt, aki nem tudott azokkal szembenézni és ezért az életnek a bizonyos aspektusait sem tudta megélni, inkább csak a rosszakat. Benne volt mindig ez az érzés, hogy egy semminek tekinti magát és még hatást sem akar gyakorolni a világra, inkább csak láthatatlan legyen.

A többiről az anyukám: a vibráló, a könnyelműségbe menekülő, a vidám, laza, bohókás világfi jut eszembe, aki ezzel néha viszont bántani is tud, hiszen nem fogja fel egy-egy érzésnek a komolyságát. Inkább elbagatelizálja a dolgokat és főleg olyan dolgokról beszél, amiről az adott pillanatban nem kéne.

Az életemnek a meghatározó női szereplőitől ezt a teljesen bipoláris működést, a kiáradásnak a két végletét láttam.

A tüzet, amikor az túl forró, betolakodó, intenzív. Illetve, amikor kialszik és nem tudja megélni az életet, mert képtelen működtetni az itt vagyok, a ragyogok, a világítok, a hatást gyakorolok állapotát, s a fényét visszafogva inkább a semmibe tűnik.

Én meg elhittem, hogy csak ebből a kettőből: a feltűnést keltő erős narancsból, vagy az élettelen sötétből lehet választani, és hogy kizárólag így vagy úgy lehet.

Érdekes, hogy ez a kettősség a mostani életemnek a szintjén is megjelenik, hiszen Barcelonában lakom, ami egy aktív, nyüzsgő, perzselő, harsány latin világ. S ugyan ennek az országnak a történéseit élem, a gyökereim máshol, pont Magyarországon vannak, ami a depresszívebb valóság. Miközben egyik nyelvet sem beszélem már szépen és igazából egyik helyszínnel sem azonosulok, lsd. nem kapcsolódom a hírekhez, a kultúrához, mert nincsen energiám mindkettőre.

Innen is ránézve, ami a két nőben egyaránt hangsúlyos, hogy az érzelmekkel igazából nincsen felnőttes kapcsolódás.

Az egyik oldalról azok felszínesek és le vannak kicsinyítve. A nagynéném felől pedig az jön, hogy csak magában képes az érzelmeket megélni, tehát nem áramoltatja, nem viszi ki a külvilágba, nem hat velük - mondjuk pl. nem vetíti ki a haragot.

Az út, az érzelmekkel való kapcsolódás lehetne!

Talán ez tudná most az egészet élővé tenni.

Most látom, ahogy ez a két nő itt ül mellettem és meg is próbálok közel menni hozzájuk, általuk pedig az érzéseimhez. A kézfogás egyelőre nem esik jól, most csak úgy vagyunk egy körben és engedem, hogy itt legyen ez az érzéscsomag, amit magukkal hoztak.

Ahogy lassan megfogom a kezüket, az egyik oldalról egy feketeség jön, a másik oldalról pedig a narancssárga, ami elindul fölfelé a karomon. Ahol a két szín összetalálkozik, ott robbantgatnak.

De legalább már mindkettő áramlik bennem.

Ahogy figyelem, egyre kellemetlenebbé válik ez a folyadék, mert úgy érzem, hogy nem az enyém! Nem tekintem a sajátomnak… Olyan, mintha idegenek hatolnának belém. Ez nem az én történetem vagy a saját minőségem!

Az, hogy néha magam is elterelek, máskor csak a negatívval foglalkozom vagy nem akarok hatást gyakorolni, igazából csak egy belém nevelt és testidegen működés, ami eredetileg nem tartozik hozzám!

Most el is engedem a kezeiket, hogy ne áramoljon ez tovább!

Valahogy ki kéne mindezt ereszteni belőlem, mert már zavar. Addig nem tudok magamhoz kapcsolódni, amíg le nem ürítem ezeknek a karmikusan áthozott, a testemen és a női sorson keresztül átörökített viselkedéseknek az alacsony szintjeit.

Azt érzem, hogy a gyökércsakra felé tudom kifolyatni....

Most látom, érzem, tapasztalom is, ahogy elmegy ez a történet, amihez többé nincsen közöm. Szívesen meg is mondanám nekik, hogy ez a saját sztorijuk. Ugyan nem tehetnek róla, de mindez hatott rám és most szeretnék már megszabadulni. Visszaadom, kiürítem magamból!

Közben engedem az ezzel járó érzéseket, hogy mennyi minden történhetett az elmúlt évtizedek során amiatt, hogy nem a saját viselkedésekből döntöttem vagy választottam! A rám rótt szerepekből éltem, és ennek van dühe, szomorúsága és gyásza is.

Jöjjön minden, ami az elengedéssel jár!

A nagynéném mostanra eltávolodott, de anya továbbra is kapaszkodik belém. Mintha még nem akarna elmenni... Nem tudom, hogy rázzam le magamról! Most arra gondolok, hogy talán van itt még valami fontos, ami rajta keresztül jött át és amit ő adott.

Anya képes az életörömre - ez az, amit tőle tanultam!

Olyan, mint a macskám, aki mindig könnyen lerázza a problémákat, tudja spontán élvezni a dolgokat, miközben a legnagyobb lazaságban néz és szarik rá a világra. Ugyanakkor van benne gyengédség, szeretet, odafigyelés, vidámság, könnyedség is.

Jobb lett, hogy ezeket kimondtam! Fontos mindezt kibeszélni. Elmondani a szavakat. A gondolatokat megerősíteni a hangok által. Ezért most amellett, hogy visszaadom a szart, egyúttal megköszönöm mindazt a jót is, amit Tőled kaptam!

Köszönöm anyukám az önfeledtségnek a képességét!

Ha mindent lezsilipelek, akkor ettől a pozitívtól is eltávolodtam volna."