Vénusz a Bakban | A Szeretet, ami leolvasztja a falakat

A Vénusz istennő szentestésre érkezik meg a téli napforduló koordinátájára, a Bak nullára és január közepéig marad a Szaturnusz uralma alatt. A 2025-ös évünk úrnője idén valami elképesztő fejlődési utat tett meg, és a Fény ( =krisztusi vagy feltételnélküli szeretet) születésének pillanatában szimbolikusan emlékeztet, hogy a szívből menj tovább.

A Vénusz, a Mars és a Nap az elmúlt hétvége (az Újhold és a téli napforduló) óta egymás közelében haladnak és 2026. január 6-9. között majd egy ritka együttállásba, ún. dupla kazimibe lépnek a Bak jegynek a 20. koordinátáján.

Utoljára 1987-ben fordult elő, hogy a Vénusz és a Mars egyszerre lett volna ilyen szorosan a Napnak a szívében.

A fenti bolygó sztéllium vagy tolulás a téli napforduló képletében a deszcendesre (az asztrológiai tükörházba) került, direkt szembenállásban az ÉN területével.

A szembenézés önmagaddal az elkövetkező negyedévben nem lesz kikerülhető.

Ez a ritka tranzit most azt szeretné, hogy lásd magadat a jóakarásnak, a feltételnélküli elfogadásnak és a csodálatnak a szemüvegén keresztül. Nézz önmagadra a szeretetnek a nézőpontjából.

Vajon miért olyan nehéz mindig így tekinteni magadra?

Miért esik nehezedre befogadni a dicséretet?

Gyönyörű vagy!

Kezdd el végre maximálisan becsülni a külső-belső értékeidet!

Ha azt látod, hogy a külső tükör egyelőre még merev, semmi baj!

Ez azért lehetséges, mert a túloldalán be vagy fagyva. Ott ülsz a fagyos hókupac belsejében, összekuporodva és megkeményedve a szélesfalú iglódban. Valamikor bezártad magadat ennek a hangszigetelt jégrétegnek a mélyére, a saját kis búrádba, ahol látszólag nyugalom van, hisz semmit nem hallani, látni vagy érzékelni.

De mindaz, amitől azt éreznéd, hogy élsz - vagyis: az érzések, valószínűleg ugyanúgy befagytak.

Ez a hely talán már magányosnak sem mondható, mert olyan régóta élsz benne így, hogy mostanra meg is szoktad. Mint a fóka, az évek során széles faggyút növesztettél magadra, ami ugyan megvéd a hidegtől és a fázástól, sőt, még a jeges vízben való úszásra is képessé tesz, az érzéseidtől mégis eltávolít.

Amiatt, hogy ez a bőrréteg, mint a ráknak a háza mindig jön veled, mára azt hiszed, hogy hozzád is tartozik. Azt gondolod róla: te vagy. Pedig az mindössze csak egy védőruha, ami alaposan leszigetel és véletlenül sem engedi érzékelni a világot magad körül.

Olykor-olykor azért sejteti, hogy talán a falon túl is lehet élet...

Amikor rákoncentrálsz és hagyod közelebb jönni ezt a világot, az azonnal elkezdi nyomni a rajtad lévő réteget.

Valójában nem is a kint a súlyos, hanem a falad lett hatalmas!

Ami ilyenkor elkezd rád nehezedni és feszíteni a vállakat, a csuklyást. Fáradttá, álmossá, lomhává tesz. A tökéletes kőváradat azért hoztad létre, hogy véletlenül se kelljen tudomást venni a nehézről és ne kelljen tudni kimondani, annak valójában mekkora súlya van az életed felett. Jobb nem is tudni róla. Annyira terhes, hogy gondolni sem akarsz rá, hogy van, különben összenyomna...

Azt reméled, hogy a világ és a közted lévő fal megvéd attól, hogy ez a hatalmas méretű és zavarbaejtő szikla (a púp a hátadon, ami alatt szinte eltörpülsz), majd rádgördüljön. Minden eszközzel próbálod elterelni a figyelmedet, csak hogy ne kelljen látni azt, ami van. A zsírréteg alatt próbálsz eltűnni, mint egy kisgyerek, akinek védelemre van szüksége és ezért elbújik a szobájában.

De ez a dolog olyan, mint egy kinövés vagy pattanás, ami a felszín alatt nő-nő és egyre csak terebélyesedik körülötted. Minél jobban hárítod, annál jobban birizgál, folyton hangokat kelt, hogy zavarjon.

A köztetek lévő távolság miatt vélhetőleg eltúlzottan érzékeled a nagyságát, a faladnak köszönhetően viszont nem láthatod tisztán.

A fokozódó nyomás ellenére is nyugalom van benned. Bár nem tudod, miért vagy itt, mostanra nem gondolkozol azon, hogy miért építettél falakat vagy hogy azok épp mit csinálnak.

Jól elvagy ebben a siri csendben.

Idebent, ahol nincsen semmi inger és semmi nem érinthet meg igazán.

Amikor néha-néha megnyom odakintről valaki és egy-egy pillanatra megtalál valamiféle érzés, akkor gyorsan arrébb mész. Nincsen igényed a kapcsolódásra. Ahogy érkezik az inger, azt azonnal berakod a fagyasztóba (tisztes távolságba helyezed), hogy véletlenül se kelljen rajta aggódni.

A befagyás így sosem mozdul.

A sok egyedüllét után akkor is terhesnek hat az érintkezés, ha a másik nem is rossz szándékkal érkezik. Amikor kinyújtaná feléd a kezét, megriadsz. A téged körülvevő jégtábla mára többezer kilónak érződik, teljesen elszorítja a mellkasodat és ráadásul magadnak kéne megmozdítani...

Úristen, mit akar? Miért jön? - kérdezgeted.

Azonnal ki kell derítened, ki akar hozzád beszélni. Ki van a túloldalon? Tisztázzuk, mi a célja. Kell ez neked? Egyáltalán hogy jutott át a páncélon? Még jobban be kéne keményedni??

Mennyivel jobb volt úgy, amikor nem volt semmi...

Mert most szembe kéne nézni azzal, amit a közeledés hozna, de nem akarsz foglalkozni vele. Túl nehéz. Legszívesebben csukva hagynád a szemeidet, rá sem néznél az egészre.

Már egy kis hiszti és durci is van benne.

Csakazértse!

Az évek vagy évtizedek során magad köré épített jégvárat rétegről rétegre lehet csak kiolvasztani.

Az olvadás pedig minden egyes olyan aktussal történik, amikor szeretettel fordulsz magad felé.

A világ által eléd tartott tükörkép akkor kezdhet el változni, ha te magad mozdulsz önmagad irányába.

Kezdd el csodálni magadat!

Vedd észre, hogy a fal és a páncél, nem te vagy, lásd magadat azok mögött is! Most már kezdd el ezt a kettőt külön érzékelni.

Óvatosan, türelemmel, lépésről-lépésről haladj.

Hirtelen szembesülni és egyszerre érezni mindent, amit mostanáig elnyomtál, csak újra visszazárna.

Próbálj meg finoman közeledni, de amikor azt érzed, itt és most elég, ennél tovább nem, akkor engedj egy kis pihenőt.

Elég az is, ha az olvadás már elindult...

Ha legalább elfogadható, hogy már nyitott szemmel nézz magadra.

---

Dátumok szerint:

• 2026. január 6.: Vénusz kazimi (Vénusz & Nap)

• 2026. január 8.: Vénusz-Mars együttállás

• 2026. január 9.: Mars kazimi (Mars & Nap)