Visszavett indulás | A Kos végén járó Chiron

A Chiron, 2018-26 között nem véletlenül van a Kosban: ebben a jegyben ugyanis a belső Marsot – vagyis a születés, a kezdet, az elindulás képességét gyógyítja, amelyre az Új Világ kitolásában most a legnagyobb szükségünk van. Amikor az égitest a Naptól kap fényszöget, akkor rálátást kaphatsz magadban ezekre a témákra. A Nap-Chiron közötti trigon a teljes héten aktív és az új holdciklust is meghatározza majd.

Miért fontos a születésélménnyel foglalkozni?

A születésed nem csupán egy fizikai esemény, hanem egy olyan mélyen meghatározó élmény, amely - ha tudattalanul is -, az egész életedre és annak minden területére kihatással van.

A testbe érkezésnek a pillanatai, a világba való belépésnek a módja lenyomatot hagynak benned és befolyásolhatják azt, vajon hogyan viszonyulsz az élethez, a döntéseidhez, az irányításhoz, az erődhöz - és végső soron: saját magadhoz.

Az életben való elakadásokban sokan csak a gyerekkorig tekintenek vissza, holott a gyökérok szinte minden esetben a fogantatásnál vagy a születésnél keresendő, amely tehát meghatározza a későbbieket; mind a gyermeki és a felnőtt éned fejlődését.

Az asztrológiában az aszcendens pontja jelöli ennek a kijutásnak a pillanatát, amely egyben az ÉN és a személyiség területe is a horoszkópban.

Ez alapján világos, hogy az leszel, ahogy születsz.

Úgy fogsz élni, ahogy indultál.

A születés a legnagyobb változás az életedben, és minden további indulás, újrakezdés stb. ennek a mintájára megy végbe.

A modern orvosi szülészet gyakorlata a legtöbbször mégsem veszi figyelembe, hogy a fizikain túl, a születés a jóval mélyebb pszichés és spirituális síkon egyaránt zajlik.

Az élet legtermészetesebb folyamataként a vajúdás azért jár kihívásokkal és fájdalmakkal mind az édesanya és a magzat számára, hogy mindketten rezilienssé válhassatok. A szülés és a születés egyaránt beavatás, amely segít, hogy az életed változásaihoz és kihívásaihoz megfelelően tudj majd alkalmazkodni.

Amikor a kultúránk vagy az orvosi gyakorlat beleszól ebbe a folyamatba az érzéstelenítéssel, illetve a különböző mesterséges beavatkozások útján, az súlyos hatással lesz a későbbi életminőségére.

Ha mondjuk a méhszájtágítással meggyorsítják és/vagy beindítják a szülést a mesterséges oxitocinnal, vagy a normál szülés helyett császárral jössz ki, akkor azt éled meg, hogy nincs meghagyva a természetes ritmusod.

Az idegrendszerben az az élmény marad bekódolva, hogy sürgetve voltál.

.

Kimarad az a szakasz, hogy úgy és akkor indulj, amikor arra készen állnál.

És nincs meg az élmény, hogy van erőd, meg tudod csinálni és képes vagy együttműködni (az édesanyával).

Ezekből az első tapasztalatokból személyiségmintázatok alakulhatnak ki, például az álladó tehetetlenség érzete, a problémás időkezelés (lsd. halogatás vagy állandóan futsz, rohansz), az értelmetlenség élménye, a saját akaratnak a hiánya (lsd. döntésképtelenség), amelyek később visszaköszönhetnek az élet különböző helyzeteiben, akár a függőségekben vagy bizonyos kapcsolati viselkedésekben.

Kiváltságosnak érzem magam, amiért heti szinten több születést „kísérhetek végig”.

Az alábbi szöveg is egy mély önismereti folyamat során megélt, emlékszerű élményt tár fel, amelynek nem célja hibáztatni, sem ítélkezni. Csupán megmutatni szeretném vele, vajon hogyan formálhat az, ahogyan a világra jössz.

Mi történik, amikor nem a saját erőből indulsz. Amikor nem te döntöd el, mikor és hogyan vágj bele az életbe. Milyen életmintákat hordozol tovább, ha a legelső élményed az volt, hogy mások döntöttek helyetted – és te nem számítottál.

A születésélmény felidézése, feldolgozása nemcsak múltba nézés.

Az egy lehetőség arra, hogy visszavedd azt, ami elveszettnek tűnt: az erőt, a kontrollt, a választás jogát.

Ahogy az életed során minden egyes újrakezdés is egy hasonló lehetőség, hogy úgy éld meg az indulást, ahogyan az igazából jó lett volna neked.

Ahogy annak ideális esetben történnie kellett volna.

„Nehézzé vált a légzésem. Mintha nagyobbra próbálnám megszívni a tüdőmet, mint amit az enged. Úgy érzem magam, mint egy beteg madárfióka: látom az apró mellkasomat, ahogy szuszogok. Egyre többet ásítok a légszomj miatt. Kezdek egészen beleszédülni. Nem jön annyi levegő, amennyire szükségem lenne és emiatt még jobban próbálom felfújni magamat, ami pedig még több energiát vesz el és így egyre fáradtabb vagyok.

Azt érzem, hogy bekábítottak.

Még egészen pici vagyok anya hasában, a tüdőm is aprócska. A köldökzsinóron keresztül – mint egy búvár a csövön, próbálok levegőt szívni. De csak azt érzem, hogy benyomtak valamit. Teljesen bedrogoztam. Tudom, hogy menni kéne, valami folyamatosan nyom, de mint a részeg ember csak botorkálok: Merre van az ajtó? Merre van a kijárat?

Mindjárt idehányok.

Egyre jobban szédülök és azt érzem, hogy ez ciki: miért nem sikerül? Mindjárt arccal fogok kiesni... Azt se tudom, hogy merre van az arra. Vagy hogy ki vagyok? Egyáltalán miért vagyok? Hol vagyok? Olyan, mintha egy tejködben mászkálnék.

Nincsen semmi irány.

Se segítség.

Egyedül vagyok.

Nem hallok iránymutatást.

.

Elveszett vagyok.

Közben testileg sincs erőm, esek-kelek. Tehetetlen és cselekvőképtelen vagyok. Azt csinálhatnak velem, amit akarnak. Lehet, hogy jön egy orvos és kihúz. Vagy az anyám úgy dönt, hogy egyszercsak kinyom. Semmi beleszólásom. A befolyásomon kívül történnek a dolgok... Nem lehetek önmagam. Elnyomják, aki magamtól lennék. Ezzel mintha azt tanítanák, hogy minek is fáradozzak. Minek erőlködjek?

Lépni se tudok. Elhagyott minden erőm…

Nem tudok irányítani. Céltalan az egész. Mi értelme, ha csak itt bolygongok össze-vissza? Ezért jöttem, hogy bekábítsatok és tegyetek velem, amit csak akartok??

Most kibukfencezek, hasra esek és kábé elájulok.

Megérkeztem! Hallelujah!

De jó, hogy itt lehetek a Földön és szó szerint a földön arccal : ((

Teljesen értelmetlen…

Lassan kezdek lejönni a cuccról és végre kijózanódni, magamhoz térni.

Hirtelen megcsap a valóság.

Hogy kerültem ide?? Én nem is léptem vagy tettem ezért. Nem is akartam, kértem vagy mondtam, mégis itt vagyok. Ide toltak vagy ide raktak ebbe a helyzetbe – nem is emlékszem, hogy hogyan vagy miért jöttem! Mit keresek én itt??

Megfosztottak az erőmtől és annak az indulásnak a lehetőségétől, amit ÉN választottam volna.

Ahogy magam csináltam volna.

Amely során megtanultam volna az erőmet vagy megéreztem volna, hogy ÉN mit akarok, ki akarok lenni.

Elvették tőlem.

Érdekes, hogy nem is haragszom. Mintha a droggal még azt is lefagyasztották volna, hogy bárhogy is érezzek ezzel kapcsolatban… Teljes dullness. Zsibbadt és érzéketlen vagyok. Még azt is elvették, hogy emiatt dühös legyek! A kurva életbe!

De jó kimondani végre ezeket, kicsit már enyhülök.

Ha keresni kellene valami értelmet az életben akkor az az lenne, hogy ezt visszavegyem. És végre megtanuljam, megéljem. Talán azért jönnek a nehéz élethelyzetek, a válságok és a transzformációk hogy minden egyes újrakezdés által lehetőséget kapjak visszavenni az elveszett indulást. Hogy legközelebb már úgy lássak hozzá valamihez, ahogyan azt ÉN akarom.

Lehet, hogy ez egy ajándék?

Mert, ha egyszer végre tudatosan csinálom, éberen döntök és a magam erejéből és tempójában, a saját mérték és akarat szerint, az önálló választásból lépek, akkor ez az ismétlődő halál-élet ciklus, hogy újra és újra meg kell halnom és újraszületnem (az életemen belül), végre megállhat.

És akkor talán megérkezhetek az ÉN feltételeim szerint.”