Veszta a Nyilasban | Levél az Ítélőnek

Miközben a Szűzben járó Merkúr a karmatengely Leszálló csomójának a közelében szombaton behúzódott a Napnak szívébe és rávilágított a genetikusan hozott vagy a reflexszerűen működtetett kritizálásra, a Veszta halkan átlépett a Nyilasba. A szűz istennő az állandóan lobogó tűz & makulátlanság archetípusaként a szellemi szentély tisztaságának a megóvásáért felel. A Veszta aszteroida 2025. november 15-ig halad majd a Jupiter bolygó uralma alatt lévő jegyben, ahol tüzet gyújt a Szeretet Bölcsességének.

Belső Ítélőm!

Ahogy közelebb léptél hozzám, mintha annál is magasabb lennél, mint amilyennek elsőre tűntél.

Egy óriás vagy!

Hatalmas nagyok a talpaid. A hosszú karjaid végén húsos kezek lógnak. Mielőtt a bajuszod mögé rejtett széles szájadat kritikára nyitnád, máris vörösen düllednek ki a szemeid.

Mondanod sem kell semmit: ahogy összeráncolod a homlokodat és középre húzod a kusza szemöldökeidet, azonnal elkezdek összemenni a gyermekbe és eltörpülök melletted.

A torkomban rögtön megjelenik a jól ismert gombóc, a mellkasomra pedig ráül az egész kiskoromat meghatározó nyomás.

Szemezek veled innen alulról – s bár ebből a pozícióból épp felnézem kéne rád, mégsem tudlak istennek látni, csak egy felpuffadt bullynak.

Akinek az agresszió, a keménykedés, a fenyegetés és a pofozkodás a jól ismert eszköze. Aki attól érzi magát az erejében, ha a sarokba szoríthat, fölém magasodhat és bánthat. Ha leteperhet és markában a fejemmel halálra fojtogathat, mígnem megfulladok.

Aki abban leli a kéjes örömét, hogy az édes szavakkal, a bájjal, meg a hamis mosollyal oda csábít magához, csakhogy belém boxolhasson egyet. Aki a szemeim előtt tündérien viselkedik, de a hátamba aljas mód kést szúr.

Aki magára soha nem néz rá őszintén, ahelyett inkább másokra mutogat.

Akinek a szájából fröcsög a nyállal összemosódott rosszindulat, és aki csak mondja mondja mondja, mígnem minden energiámat kiszívja.

És aki azt akarja, hogy én is ugyanígy tegyek magamban a szeretettel.

Belső Ítélőm,

Bántalmazóként bekúszol az intimitásba.

Láthatatlanul beleolvadsz a haragomba és megmérgezed a kapcsolataimat.

Fölösleges elvárásokat emelsz, rangsorolsz és a tanult programok alapján pontozol, alacsonyítasz le vagy mondasz ki ítéletet: „Ez nem üti meg azt az a szintet”.

Mindenben és mindenkiben megtalálod a kifogásolnivalót meg a problémát, amit lenézhetsz. Már eleve az utálattal futsz neki a dolgoknak, hogy véletlenül se jöhessen létre az egyenrangú kapcsolódás.

Amikor elindulnék az öröm után, egy belső hangként megállítasz:

„Nehogy már több vagy sikeresebb legyél nálam.”

Most mégis szeretettel fordulok feléd.

Hiszen pontosan tudom, hogy sosem kaptad meg azt a fajta figyelmet és törődést, amitől biztonságban érezhetted volna magadat. Nem ismered azt az érzést, hogy milyen igazán támaszkodni valakire.

Sosem simogattak meg gyengéden.

Nem élhetted meg azt, amikor a másik csak úgy mindenféle elvárások nélkül ott van és teret enged neked ahhoz, hogy játékosan felfedezd a világot s abban önmagadat. Nem volt körülötted olyan, aki mellett lehetett volna kalandozni, mert ott állt konstans origóként.

Nem ismerted, milyen is lehet gyermeknek lenni anélkül, hogy túl hamar és a szükséges képességek hiányában kellene felnőni.

Tudom, hogy a magad köré növesztett óriásod csupán egy régi önvédelmi eszköz.

És hogy mögötte ott van az a lélek, aki ugyanúgy a szeretetre vágyik, mint mindannyian. Aki mindössze azt kívánja, hogy egy tekintetben vagy érintésben töltekezhessen. Aki csak azt akarja, hogy valaki odasúgja a fülébe:

Itt vagyok.

Nem vagy egyedül.

Számítasz.

Megnyugodhatsz...

.

...mert Te vagy a Kicsi, és én vagyok a Nagy.

.

Most képzeld el, hogy befészkeled magadat a benned lévő középpontnak a megtartó erejébe, ahol megengedheted, hogy biztonságban legyél az a Kicsi, aki sosem voltál. Aki most úgy tekinthet rá a Nagyra, mintha ő lenne maga a Napisten, akinek egyszerre van kapcsolata a földdel és a stabilitással meg a Fénnyel.

Aki úgy van az erejében és a nagyságában, hogy nincsen benne semmi ártó szándék – hiszen nem másokból táplálkozik, hanem a körülötte lévő elemekből: a tűzből, a vízből, a szélből és az esőből.

Aki nem úgy kapcsolódik veled, hogy rád telepszik, hanem szimplán jelen van.

Férfiként a deltás izmaival, nőként a puhaságával tart meg – amiért tényleg meghajolhatsz előtte.

Aki úgy van veled, ahogy a szülőd sosem volt.

.

És akire valóban felnézhetsz.

Lásd, ahogy a benned lévő Szeretet, az Ítélkeződ fölé nő és nem kizárja őt, hanem behívja a helyére, ahol engedi létezni.

Hiszen a józan kritikusra ugyanúgy szükség van.

Arra az Ítélőre, aki nem a gyermeknek a sebéből, a félelemből, a kisebbségi érzésből vagy a szorongásból mond határozatot, mert már a Szívvel is egyeztet.

A ragyogó királyt vagy királynőt nem (el)várni kell, mert nincs olyan, hogy valaki „készen” az legyen. Adni kell a szeretetet mindenkinek, mert ha a játszma abbamarad, akkor abban végre mindenki kivirágozhat.

Ha te mindig a szeretetben vagy és a benned lévő kritizálót helyes mértékben működteted, akkor mindenkiben képes leszel meglátni a Fényt - és ez az egyetlen út oda, hogy az önvédelem pajzsaiból kijöjjünk.

Vajon tudsz az a személy lenni, akiben a másik meg tud jelenni az önnön nagyságában?